Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-26 / 200. szám

2000. augusztus 26., szombat 4 , CSAK 10 ZENEI AJÁNL Megjelent az UP nevű zenekar legújabb albuma CD-n és kazettán. A promóciós anyagon három dal található: az Ébren él­vezd rádió edit és club mix változata, va­lamint a Persze, persze című szám dance version-je. A CD-hez CD-ROM is tartozik. A műfaj kedvelőinek az album kitűnő ze­nei csemegének ígérkezik. Nyerő játék E heti nyerőjátékunk kérdése: mit jelent az up szó és milyen nyelven van? Előző játékunk megfejtése: Császár Előd előző zenekara az FLM volt, mely­nek másik tagját Hoffer Daninak hívták. Nyertes: Gyuricza Zsolt, Sajószentpé- ter, Tompa M. út 26. Visszatekintő: a várért csákányoltak a lányok Csak három ponton múlt a siker Csúcstámadás Európa tetején nem érünk. Nyolc órán keresz­tül. Még szerencse, hogy minden nap máshová kerül az ember - nem tudja megunni. A legkevés­bé fárasztó talán az előző napi le­letek mosása, amit majd Kárpáti János rajzol és rendszerez. Vi­szont így nem lesznek eléggé fel­készülve a pénteki csákányoló és furiktolő versenyre, nem beszél­ve arról, hogy nekik nincs ré­szük izgalomban. Lassacskán - egy köbméter­nyi terület kiásása 2-3 óra - ha­ladunk, közben rengeteg csontot és cserepet találunk, egészen ad­dig, míg falba nem ütközünk. Itt először azt hisszük, hogy megta­láltuk az ajtót, de később kide­rül, hogy valami más lehetett ott - talán lépcső. Négy körül lejár a „munka­idő”, összeszedjük a leleteket, gyalog elindulunk lefelé. Mire mindenki elkészül, már vár a va­csora. „Desszertként” Kárpáti Já­nost hallgatjuk aki évente több hónapot tölt Egyiptomban, bőven van miről mesélnie. Utána sza­badprogram. Reggel pedig min­den kezdődik elölről. Papp Sándor Sárospatak (ÉM) - „Az egyik­nek sikerül, a másiknak nem." A régi sláger igazsága áll a nemrég lezajlott felsőok­tatási felvételikre is. Aki bekerült valamelyik egye­temre vagy főiskolára, az öröm­mel várhatja az „új életet”. Ám szép számmal vannak, akiknél néhány árva ponton múlt a sike­res felvételi vizsga. így járt a sá­rospataki Tóth Krisztián is, aki a Comenius Tanítóképző Főiskola levelező tagozatára pályázott. □ Három ponttal maradtál le a felvételi alsó ponthatárától. Nagy csalódás, hogy az idén már nem indulhatsz el a tanítás felé vezető úton? • Nem, hiszen őszintén szólva, elsősorban a katonai sorkötele­zettség alól kerestem kibúvót a jelentkezéssel, mert vállalkozó­ként egy éttermet szeretnék üze­meltetni, így most nem lenne előnyös számomra, ha kilenc hónapra „bekasztniznának”. □ Ezek szerint nem is tartod fon­tosnak a felsőfokú végzettséget? • Jelenleg ugyan nincs szüksé­gem diplomára a megfelelő anya­gi helyzetem megteremtéséhez, mégis fontosnak tartom, mert so­ha sem tudhatom, hogy a jövő­ben mikor látom hasznát annak, ha diplomás ember vagyok. □ Ha csak a diploma fontos, a milyensége nem, akkor miért a tanítóképzőbe jelentkeztél? • Alaptermészetem, hogy szere­tem a gyerekeket, tehát nem áll távol tőlem ez a világ, valamint Sárospatakon - lévén iskolaváros - könnyebb is elhelyezkedni a pe­dagógusi pályán, mint egyéb te­rületen. Ezenkívül az sem elha­nyagolható szempont, hogy ez a főiskola helyben van, hiszen olyan a munkaköröm, hogy nehe­zen tudnék vállalni egy másik városba történő utazgatást. □ Ezek szerint nem viselsz „szemellenzőt’’, hanem a vendég­látói vállalkozásod mellett nyi­tott vagy más hivatások felé is. • Elsősorban persze az étter­mem foglalkoztat mostanában, Tóth Krisztián de szívesen lennék tantó bácsi is, ha lehetőségem nyílna rá. □ Jövőre újra megpróbálod a fel­vételit? • Mindenképpen, hiszen érzek magamban annyi kvalitást, hogy én is az „értelmiségiek klubjába” tartozzam. szakmai felügyeletre, amit Simon Zoltán régész teljesít, és mivel ne­ki is van más dolga, csak egy hó­napig tart a feltárás. Indulás a romokhoz. Gyalog ez negyven perc sétát jelentene fel a dombra, de szerencsénk van, nincs sár, így ezúttal az utánfutós terepjáró visz fel. Meg kell hagy­ni, felér egy hullámvasutazással. Közben felmérem a csapatot, mi­ért is jöttek. Vannak, akik régé­szek szeretnének lenni, mások­nak csak elegük volt a fesztivá­lokból, valami újra, érdekesebbre vágytak, feltételezték, hogy a csa­pát is jó lesz, hisz nem mindenki fizet, azért, hogy dolgozhasson. És nem utolsósorban, pár év múl­va büszkélkedhetnek unokájuk­nak, hogy ők egyikük voltak azoknak, akik részt vettek a vár feltárásában. Fent minden csapat megkapja a feladatát, a szerszámokat, és hajrá. Sajnos több ember nem fér el, és 90 százalékben lányok van­nak, ezért lassan folyik a munka. Valaki a köveket hordja, má­sok a törmeléket takarítják. Mi pedig csákányolunk, amíg falhoz Miskolci Gábor Miskolc (ÉM) - A pont egy évvel ezelőtt teljesített Fo- garasi-havasok teljes gerinc­vándorlás (Déli-Kárpátok) után mint két egyetemista - Penczi András (Tószeg), Mis­kolci Gábor (Miskolc) - elha­tároztuk, hogy meghódítjuk az Alpok illetve Európa leg­magasabb csúcsát (4810 m). meztetésére lementünk a Bos- sons-gleccseren olyan mélyre, amennyire tudtunk, a közelgő vi­har miatt. így a Grand Mulets (3501 m) sziklapereme alatt éjsza­káztunk, ismét szabad ég alatt, s másnap délelőtt még a viharba belekóstolva és bőrig áztatva le is értünk a jégvilágból a „száraz­földre”. Lentebb, 2000 méter alatt, megszárítkoztunk, majd Chamonix-ból Svájcon és Auszt­rián át érkeztünk haza. Nem elégséges Anyagi javaink csupán a kötele­zően szükséges felszerelés bőví­tésére volt elég. Ez a megbízha­tó, speciális bakancs, a jégen-ha- von való közlekedést segítő, ba­kancsra csatolható hágóvas, jég­csákány, gleccserszemüveg, egy­más biztosítására szolgáló kötél, legerősebb fényvédő, meleg hol­mi, élelem. Ha fizikailag minden rendel­kezésre áll, van, amire sehol, csupán a hegyen lehet felkészül­ni. Ezek pedig a pszichikai és mentális tapasztalatok. A csa­pattagoknak egymásra nemcsak az éjjeli közös légtérbeli melegí­tőtársa és mint málhás szamár­ra van szükségük, hanem mint lelki támaszra. Ha lelkileg nem ura egy hegymászó a tettének, az már ilyen magasságban vég­zetes következményekkel járna. Penczi András és Miskolci Gábor Kristóf György Regéc (ÉM) - Gondoltátok-e volna, hogy a Regéd vár fel­tárása leginkább pár közé­piskolás lány csákányolási munkájának köszönhető?- Jó reggelt kívánok! - hangzik a megszokott hajnali ébresztő Erdei Gábor táborvezetőtől. - Fél óra múlva reggeli, és utána munkára fel. Ma szerencsétek van, nem kell gyalogolni, fel­visznek titeket kocsival - nyug­tatja a még kómás éjszakai ti- vornyázókat. Három régészhallgató - az egy újságíróval kiegészített - 33 fős csapattal levonul a községhá­zába reggelizni. Közben Kormos Istvántól, a falu polgármesteré­től érdeklődöm a részletek iránt.- Évente négy héten keresztül, egyhetes váltásokkal folyik a munka a várban. Szükség van Aki ott volt (júliusi0 és augusztus 10 között), mindenki „húzta" A helyszínt - anyagi lehetősé­gek híján - stoppal közelítettük meg. Mire elértük az olasz-fran­cia határt, ez a közlekedési mód­szer már jócskán leszívta erőn­ket, mi pedig nem ilyen energia- készlettel terveztük a nagy talál­kozást, hanem otthoni frisses­séggel. Előnye annyi volt, hogy az országúti forróság és az ál­landó vízhiány Európán keresz­tül (mintegy 1200 km) kicsit el- lenállóbbá tett minket. Indulás Entreves felől az olasz oldalról, mikor először pillantottuk meg a csúcsot, fantasztikus idő volt, amely kisebb kihagyásokkal egész utunkat jellemezte. Csupán a déli pilléren, az M.Fréty és a Torino turistaház közötti sziklán 3000-3300 méteren lepett meg minket egy hóvihar (július dere­kán) a késő délutáni órákban, amely elég volt ahhoz, hogy ezt az első alpesi éjszakát a szabad ég alatt biwahzsákban töltsük egy sziklarepedésben. A hirtelen lehullott 10 centiméteres friss porhó a fogásokkal teli hegyol­dalt összefüggő, egyenes fallá tet­te. A kezdetben olvadt hóié ké­sőbb a sziklákra fagyott jégkéreg­ként nehezítette utunkat. A fagyos éjszaka után az Ketten a Mont Blanc csúcsán összecsomagolásnál én meg is váltam a hálózsákomtól mind­járt az első hegyi használat után. Egy figyelmetlen, még jég­gé dermedt mozdulat, és az összegöngyölt hálózsák máris néhány száz méterrel alattunk pattogott a sziklákon. Sosem ta­láltuk volna meg a millió repe­dés között, a minimum plusz egy nap idő- és energiaveszte­ségről nem is beszélve. Az éle­lem pedig pontosan ki volt szá­molva. így csak annyit mond­hattunk, hogy egy hegymászó mindent kibír. Irány a gerinc! Még reggel el is értük, és az egész napot Torinóban töltöttük akklimatizálódási céllal. Más­nap hajnali háromkor tovább indulva (már a francia oldalon) csodás kristálytiszta halvány­kék fényárban fogadtak a kör­nyező csúcsok. Visszatekintve Entreves és Courmayeur város­ka fényeire, egy karácsonyfa tel­jes pompával, gyertyafénnyel csak kóklernek nevezhető. Fönn, a gerincen Az Óriásfog (Dent du Grant) ne­vű híres sziklatorony közvetlen közelében átkeltünk a Mont Blanc-csoport legnagyobb glecs- cserén, a Glacier du Geant-on. A Coldu Midiről (3532 m) indultunk tovább, elsőként a Mont Blanc du Tacul (4248 m), majd a Mont Ma- udit (4468 m) nevű csúcsokra. Utóbbin a hegyibetegség egyik tünete, a légszomj jócskán csök­kentette teljesítőképességünket. A felső 30-50 méteres jégfalmá­szás után a Mont Blanc alatti nyeregbe (4300 m) ástuk be ma­gunkat, a hóba éjszakára. Más­nap elértük a Mont Blanc-t, majd egy ottani hegyi mentő figyel­Pályamű egy pályázatról Az UNICEF Magyar Bizottsága és a Másképp Alapít­vány pályázatot hirdetett diákújságírók számára, a Soros Alapítvány támogatá­sával. A felhívásra 140, 10-18 év közötti szerző, több mint 200, az iskolával, a diák­élettel kapcsolatos cikket, videofilmei küldött be. A 21 díjazott között volt a II. helyezést elért baktakéki Galambos Ger­gő (13), aki diáklapjuk egy pályázaton elért sikerét követő sikertelenségről írt. Ebből közlünk részleteket. (Mint meg­tudtuk, a korábbi pályázat kiírója idő­közben orvosolta a sorokból kitűnő jogos panaszt.) Egy győzelem... Galambos Gergő Egyszer volt, hol nem volt... egy iskola, és annak egy diákújságja. Ezt az újságot 1999-ben egy pályázaton az ország 3000 diákújságja közül a legjobbnak választot­ták. A díj egy évre elegendő színes fény­másolópapír, valamint egy kétnapos külföl­di út. A szeptemberi budapesti díjátadáson sok újságíró vett minket körül és fényképe­zett le. Az ünnepélyes keretek között át­vett díjjal a kezünkben már a külföldi útra gondoltunk, a várható élmények lebegtek a szemünk előtt. Most már 2000 van, lassan vége a tan­évnek. A nyereményútra még most sem ju­tottunk el, sőt nem is tudjuk, hogy mikor kerül rá sor. Ugyan ígéreteket folyamato­san kapunk telefonon, de ez nem kárpótol minket. Ami még ettől is szomorúbb, hogy a mai napig sem kaptuk meg a papírcso­magot, amire az idei újságokat szerettük volna fénymásolni. Úgyhogy a teljes tanév­ben sokszorosítási gondjaink vannak. Nem értem a felnőtteket. Mikor tanul­ják már meg, hogy az ígéret szép szó... Ta­lán a tévében sokat emlegetett maffia keze van a dologban? A postára adott, gyorsfu­tárokkal küldött papírcsomagokra fájt a fo­guk már október óta, és titkos szervezke­dés után több nehézfiúkkal megerősödve útját állták a nyereményünknek. Véres har­cok árán megszerezték a jámbor szállítók­tól, akik elfelejtették testőrökkel megvéde­ni a számunkra olyan fontos küldeményt. Most pedig, ki tudja, hol az országban, él­vezettel írják tele sűrű sorokban a Ml új­ságpapírunkat. vagyis az iskola hírek, vic­cek, rejtvények helyett titkos és bűnös szö­vegek kerülnek a fehér lapokra. Vagy az is lehet, hogy ők is újságot készítenek? Egy titkosat, amit biztosan nem küldenek el semmilyen pályázatra. Minek is? Hiszen nekik nem olyan fontos! Van papírjuk. A szerkesztőségben sokan letettek ar­ról, hogy végre minden rendeződik, én még nem. Bennem még él a hit, hogy min­dent megkapunk, amit megígértek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents