Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-12 / 188. szám
Mániákus kanadai száguldozó A Forma-1 egyik legszimpatikusabb pilótája, Jacques Villeneuve nemcsak az aszfalton, a lejtőkön is imád száguldozni. Ha felcsatolja a sílécet, az a versenyszellem keríti hatalmába, mint amikor beül az autójába. A kanadai bízik abban, hogy megszerezheti a magyar futamon az első dobogós helyet. Elfelejtett index így felmérés szerint, ha nindenki úgy vezetne, nint ahogy egyszer már negtanulta, a balesetek 5 százaléka nem történ- e meg. Míg tavaly az elei félévben 2946, addig z idei év első hat hónapiban 2793 súlyos baleset irtént az országban. A hajléktalan istennő Papadimitriu Athina hat gyermeket nevel, de most jurtában laknak, az új házuk még nem készült el. Nincs ellenére a nomád élet, szereti a természetet. Hétvégén is a Bécs melletti középkori lovagi tornajátékokon lép fel férje 14 tagú csoportjával. Hogy szereztem az első milliót? A mondás szerint épp ezt nem illik firtatni - hiszen az első milliót csak törvénytelenül lehet megszerezni lapunk mégis erről faggatott ismert vállalkozókat. No és arról, hogy tanulmányaiknak mennyiben köszönhetik üzleti sikereiket? Énekhangon nevel és tanít Erdős Judith 25 éve énekhangon formálja a gyermekek lelkivilágát. Az óvónői hivatást sohasem hagyta abba. A martintelepi intézményben dolgozik. Szabadidejében zenésztársával, Szakszón Csabával tesznek eleget a meghívásoknak. Érzékenyen érinti Boros Péter ex-titokmi- niszter és miniszterelnök úgy véli, a titkosszolgálat volt embereinek bosszújáról van szó, amikor személyét kapcsolatba hozzák az olajüggyel. Jobban szeretné, ha nőügyeiről olvashatna a lapokban - tréfálkozott. Kapható az árushelyeken és a rikkancsoknál!