Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
2000. augusztus 9., szerda Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Megszűnt a szennyeződés. Olajszívó tömlőkkel a tűzoltók eltávolították a szennyeződést a fővárosi Rákos-patakból, amelyen hétfőn délután észlelték a káros anyagot. • Suharto pere. Még augusztus vége előtt megkezdődhet a korrupcióval vádolt Suharto volt indonéz államfő pere. Ha a bíróság megalapozottnak ítéli a vádat, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhat Suhartóra. • Magyar zászló. A kolozsvári polgár- mester évente megismétlődő kísérletei "fényévnyi távolságra vannak a magyar és a román kormány törekvéseitől - közölte kedden a külügyi szóvivő. Horváth Gábor annak kapcsán nyilatkozott, hogy Gheorghe Funar kolozsvári polgármester ismét azzal fenyegetőzött: eltávolítja a magyar nemzeti lobogót a városban működő magyar főkonzulátus épületéről. Százkét éves jelölt Brüsszel (MTI) - Egy 102 éves asszonyt is jelölt az őszi belgiumi helyhatósági választásokra egy helyi párt a Brüsszel melletti Keerbergenben. Nathalie Van Loock a település érdekeit képviselő Ge- meentebelangen párt színeiben indul az októberi választásokon pártja listájának hetedik helyén. Az idős hölgy saját bevallása szerint főként a helyi idősek jogainak markánsabb védelme érdekében kíván fellépni. A csupán hat éve alakított párt, amely a legutóbbi választásokon meglepetésre a szavazatok 5 százalékát összegyűjtötte, a legfiatalabb jelöltek egyikével is büszkélkedhet. Huszonegyes listáján ugyanis egy 18 éves fiatalember is szerepel. Hol képzik a muszlim harcosokat? Moszkva (MTI) - Afganisztánban és Pakisztánban legalább 19 olyan tábor van, ahol csecsen harcosokat képeznek ki terrorista és felforgató tevékenységre - mondta az orosz belügyi tárca szervezett bűnözést üldöző főigazgatója kedden. Mihail Vanyicskin szerint Afganisztánban kilenc ilyen tábor működik, természetesen a tálibok ellenőrzése alatt, Pakisztánban pedig tíz. Albániában, Libanonban és Boszniában szintén találhatók olyan táborok, amelyek csecsen harcosok és Csecsenföldre készülő zsoldosok kiképzésére szolgálnak. Miskolc és Borsod-Abaú|-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztő: Bánhegyi Gábor (banhegyi@iscomp.hu) Rovatok: gazdaság: Méhes László (211 -es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csőmök Mariann (210-es mellék, csomok@iscomp.hu) sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) térség: Buzafatyi Győző (430-as mellék, buzatalvi@iscomp.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 4144)22 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inlorm Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hlrlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inlorm Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 fonni, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A prostigyilkosság gyanúsítottja Budapest (MTI) - A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) kedden előzetes letartóztatásba vette azt a 24 éves ukrán állampolgárságú férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy júliusban a fővárosban a XIII. kerületi Angyalföldi úton megölt két prostituáltat - tudta meg a Fővárosi Bíróság sajtóosztályától az MTI. A gyanúsítottat a bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba. A rendőrség hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a férfi szombaton, tanúkénti kihallgatásán tett beismerő vallomást. A kihallgatáson kiderült az is, hogy a férfi visszatérő vendég volt a két nőnél: több mint tízszer járt náluk. < A tájékoztatón elhangzott, hogy az őrizetbe vett ukrán állampolgárt ebben az ügyben korábban tanúként egyszer már kihallgatták. A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy az Angyalföldi úti gyilkosság összefügg-e két korábbi, hasonló esettel. A gyilkosság július 21-én történt az Angyalföldi úton. A brutális módon megölt prostituáltakat 27-én fedezték fel. Bilincsben a gyanúsított Fotó: MTI Francia kezdeményezés az ózdi helyzetre Ózd (ÉM - ÓKI) - Hétfőn a francia nagykövetség vendégei voltak az Ózdi Cigány Kisebbségi önkormányzat képviselői, akikkel Jean-Charles Berthonnat főtanácsos tárgyalt. A politikus ígéretet tett arra, hogy támogatni fogják a város felzárkóztatását és a szociális feszültségek oldását, ha sikerül lebeszélni tervükről a kivándorolni szándékozó családokat. Lapunk több alkalommal foglalkozott az ózdi helyzettel, miszerint a zámolyi cigányok Strasbourgba történő kiutazása után a városból is útra kelne több cigánycsalád. Az ózdi delegáció tagjai, Gallyas Bertalan, Kótai Aladár és Berki Lajos a diplomata kérésére bemutatták az ózdi helyzetet. Szóltak a lakáshiányról, a munkanélküliségről és a szociális gondokról. Az Ózdon élő mintegy 14 ezer cigány lakos közül talán 500-nak van munkahelye. - Krasznai József nyilatkozta először le a 300 ózdi cigány kivándorlásáról szóló hírt. Mi itt élünk és egyről sem volt tudomásunk. Ugyanakkor mindennaposak a kisebbségi önkormányzat felé a fenyegetések. Ha ezt vagy azt a kérését nem teljesítjük egyes családoknak, lehívják Horváth Aladárt és a televíziókat - nyilatkozta lapunknak Kótai Aladár.- A francia diplomata mire volt kíváncsi, illetve milyen javaslattal állt elő?- Miután bemutattuk a valós helyzetet, ígéretet tett a későbbi segítségnyújtásra. A PHARE segélyprogramon keresztül lehetne Ózdra anyagiakat irányítani, amihez megfelelő program kidolgozása szükséges. Kérte ugyanakkor: mindenkit beszéljünk le a strasbourgi útról, mert nagyon kicsi az esélye az ottani letelepedésnek. Egy üzletember meghalt kedden a spanyolországi Baszkföldön pokolgépes merénylet következtében. Jósé Maria Korta vállalatigazgatónak, a Guipuzcoa tartománybeli munkaadók szövetsége elnökének életét Zumaia kisvárosban alig néhány órával azután oltották ki, hogy az ETA baszk terrorszervezet négy feltételezett tagja Bilbaóban életét vesztette: a négy férfi robbanóanyaggal megrakott gépkocsija a levegőbe repült. Jósé Maria Korta gyilkosai - a rendőrség feltételezése szerint az ETA baszk szeparatista szervezet tagjai - pokolgépet erősítettek az üzletember gépkocsijának aljára. A robbanás következtében több, az áldozat zumaiai vállalata előtt parkoló gépkocsi is kigyulladt. Jósé Maria Korta a hírek szerint az ETA erélyes bírálói közé tartozott Baszkföldön. A terrorszervezet forradalmi adót fizettet a baszkfóldi üzletemberekkel. Fotó: MTI Az utolsó volt magyar hadifogoly hazatérése MSZP-javaslat Budapest (MTI) - Megérkezett a házelnök hivatalához kedden délután az MSZP rendkívüli parlamenti ülés összehívását célzó kezdeményezése. Áder János, az Országgyűlés elnöke jelenleg szabadságát tölti, de kabinetirodája eljuttatja hozzá a szocialista indítványt, amely augusztus 15-re kéri összehívni a Ház rendkívüli ülését az úgynevezett olajügyekkel kapcsolatos határozati javaslat megtárgyalására. Moszkva (MTI) - Az orosz orvosok felkészítették a hazatérésre Tamás Andrást, a kotyelnyicsi pszichiátriai intézetben kezelt utolsó volt magyar hadifoglyot - közölte kedden Jurij Petuhov, az orosz gyógyintézet főorvosa. A 75 éves, túrocszentmártoni születésű Tamás András - aki több mint fél évszázada volt az orosz elmegyógyintézet lakója - útjára minden előkészület megtörtént - közölte Csáki István, a Richter Gedeon Rt. moszkvai képviselője. A magyar gyógyszergyár szervezi a volt hadifogoly hazatérését - a Malév állja a hazautazás költségeit -, s ennek megfelelően Tamás Andrást ellátták a szükséges holmikkal, így az utazáshoz szükséges ruhákat is megvásárolták számára. A Richter Gedeon Rt. csütörtökön külön buszt küld Kotyelnyicsibe Tamás Andrásért, akit péntek hajnalban visznek fel Moszkvába, s onnan a Malév esti járatával tér vissza Magyarországra. A volt hadifogoly sorsa iránt több tv-társaság is fokozott érdeklődést tanúsít. A magyar hatóságok hétfőn biztosították Tamás Andrásnak a szükséges hazatérési okmányokat, amelyre az orosz hatóságok kiadták a szükséges kilépési engedélyeket. Emlékeztek. A Nagaszaki ellen elkövetett atomtámadás 55. évfordulóján tízezer mécsest helyeztek el az áldozatokra emlékezők a város Békeparkjában. Fotó: apa/epa 88 éves nő 15 éves kirablója Győr (MTI) - A Győri Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 15 éves J. János győri lakost, aki augusztus elsején kirabolt egy 88 éves idős asszonyt. A fiatalkorú gyanúsított Balatonra akart utazni, de nem volt pénze. Álarcban becsengetett a lakótelepi tömbházban vele egy szinten lakó hajlott korú asszonyhoz. Műanyag játék pisztollyal megfenyegette, többször megütötte és pénzt követelt tőle. Az idős nő rémületében átadta a rablónak összes megtakarított pénzét, százezer forintot. Agyhártyagyulladás-járvány Komszomolszk (MTI) - Oroszország távol-keleti részén, az Amur menti Komszomolszk városában az elmúlt napokban 23 gyermeket szállítottak agyhártyagyulladással kórházba. A területi egészségügyi központ adatai szerint a kórházakban 177 gyermeket ápolnak, és közülük 127-nél mutattak ki meningitiszt.