Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-28 / 175. szám
2000. július 28., péntek MMM 11 'Iá ' 'áM'SÁ Ú11 ’é _Miskolc és Környéke / Hirdetés 6 „Mozdulj, Szirma!” játékos sportnap Miskolc (ÉM) - Mozdulj, Szirma! néven játékos sportnapot rendezett július közepén Szirmán a Szirmai Baráti Egyesület és a Szirmai Játszótér Építőközösség. Délelőtt Fuss a játszótérért és az egészségedért! futóversenyt szerveztek. De lehetett nevezni kerékpárversenyre is, Szirmai Keringő néven. Délután a szórakozásé volt a főszerep. Tapsolhattak a Besz- terczey Alapfokú Művészeti Magániskola Ónodi tagozatának, a Show Time Divat és Táncstűdiónak. Erdős Judit zenés műsora a gyermekeknek szólt. Közben szintén sport- és ügyességi versenyekre invitálták a kicsiket. A tombolán a szerencséjüket próbálhatták ki a szirmaiak. A program utcabállal zárult. Hirdetés Zsolcai dalosok Bogácson kelte, hogy érdemes volt részt- venniük a bogácsi kórustalálkozón, amely Felsőzsolca jóhírének erősítése mellett pihenést, kellemes fürdőzést, napfényes szórakozást is adott a zsolcai dalkedvelők, népdalszeretők barátainak, családtagjainak. S hogy nem fáradtak bele az éneklésbe, az is bizonyítja, hogy a buszban is zengett a dal, a visszaindulás pillanatától kezdve a hazaérkezésig. Régi-új óvodavezető Sajóvámoson Sajóvámos (ÉM) - Lipéczné Iván bírálta el a beérkezett pályázató- zsébet is benyújtotta pályázatát. Katalin (korábbi) óvodavezető- kát. Hárman gondolták úgy, hogy Az írásos munka mellett szemének szavazott újra bizalmat 2005- megmérettetik magukat. Lipécz- lyes meghallgatás is történt. A ig Sajóvámos önkormányzata. A né Iván Katalin mellett Baloghné képviselők Lipéczné Iván Katalin képviselő-testület június végén Piszkor Erika, Dobosné Nagy Er- mellett döntöttek. Felsőzsolca (ÉM) - Bogácson lépett fel július elején a fürdő szabadtéri színpadán rendezett nemzetközi dalostalálkozón a felsőzsolcai énekkar. Azary Béla karnagytól megtudtuk, hogy a kórus katonadalokat és borsodi betyárdalokat adott elő. A hivatalos bírálóbizottság véleménye igazán kedvező volt. A katonadalok előadását mintának tekintették, érezve benne a dalosok lelkes, fegyelmezett együttérzését. Elismeréssel szóltak arról a bátorságról, amely többféle nyelv- járásban szólaltatta meg a betyárvilág érzelmeit. Igen szépnek ítélték a tömör és egységes férfihangokat, dicsérték a tökéletesen érthető szövegmondást, és az értelmet kifejező tagolást, a jó szünettartásokat. Azary Béla úgy értéBúcsú Sajóvámos (ÉM) - Két egymást követő vasárnap is megtelt a sajóvámosi görög katolikus templom. Június végén nyolc elsőáldozó vonult ünnepélyesen az oltár elé, július 2-án pedig templombúcsút tartottak. Figecz- ki Balázs parochustól megtudtuk, hogy nagy lelkesedéssel, izgalommal készültek a gyermekek és szüleik az elsőáldozásra. Balogh Alexandra, Búzás Roland, Csiszár Alexandra, Horkai Krisztián, Lánczos Anita, Molnár Diána, Pirkó Andrea és Váradi Brigitta járult első alkalommal az oltár elé. Július 2-án, a sajóvámosi templombúcsún Imre atya római katolikus szentmisét tartott. Maxi COOP Árucsarnokunk a Búza téren egyes termékek rendkívül alacsony áraival várja a vásárlókat- Tej (Északtej) 1 I 2,8%- Tejföl (Északtej) 18% 175 g- Trappista sajt (Északtej) 1 kg- Linco margarin 250 g- Milli vaj 100 g- Zala top felvágott 1 kg- Nyári turista felvágott 1 kg- Étolaj hidegen sajtolt 1 I- Kristálycukor 5 kg-os csőm. Kristálycukor 10 kg-os csőm. Paloma vác. kávé 250 g- Tchibo exklusive vác. kávé 250 g Merido mokka vác. kávé 250 g- Chokito rudi Delikát ételízesítő 75 g- Príma almaié 1/1- Spaten dob. sör 0,33 I- Borsodi vil. sör 0,5 I- Napóleon brandy 0,7 I M.L. Palota vodka 0,5 I M.L. 99 Ft 49 Ft 899 Ft 69 Ft 75 Ft 529 Ft 799 Ft 169 Ft 690 Ft 1 370 Ft 329 Ft 399 Ft 299 Ft 15 Ft 77 Ft 59 Ft 79 Ft 77 Ft + 25 Ft 699 Ft 549 Ft + 18 Ft V Legyen naponta az Árucsamok vásárlója! l|| (| „ Ingatlanközvetítő ELAy Vilii Mémökszakértői Iroda ■ 3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. III. em. Tel.: 46/427-806, Mobil: 06-30/9-287-704, 06-20/9-567-812. E-mail: elad.ok.miskolc@matavnet.hu Üzleti ingatlanok közvetítése! Értékbecslések készítése hitelfelvételhez AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A MEGYE LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMÚ NAPILAPJA HIRDESSEN BENNE! /W\ nnnnnr^ ZÖLDLÁNCOLAT ZÖLDLÁNCOLAT KFT. 3527 Miskolc, Fonoda út 8. Tel./f.: 46/411-898 Tel.: 46/411-899 3525 Miskolc, Szűcs Sámuel út 5. Tel.: 46/354-504 Laminált parketta 1390 Ft/m2 Szegőléc (MDF) 100 Ft/fm Szegőléc (fa) Lambéria Flajópadló Normál léc Bramac léc 50 Ft/fm 790 Ft/m2 1390 Ft/m2 59 Ft/fm 69 Ft/fm Fenyő fűrészáru35 000 Ft/m3-től AZ ÁRAK ÁFÁT TARTALMAZNAK! G vodafone HIVATALOS PARTNER AKCIÓK! VitaMaxos telefonok: Nokia 3210 bruttó 35 999 Ft Nokia 3210 Party bruttó 38 999 Ft Ericsson A1018s bruttó 24 999 Ft MOTOROLA V2288 bruttó 39 999 Ft MOTOROLA M3888 bruttó 20 999 Ft SIEMENS S25 bruttó 54 999 Ft AKCIÓS ELŐFIZETÉSES KÉSZÜLÉKEK! Siemens C25, Ericsson T10, Ericsson A1018s, Nokia 6150, Nokia 7110, Nokia 3210 Most minden előfizetés esetén vendégünk egy kétszemélyes vacsorára a Szent Kristóf EtteSzent Kristóf Étteremben a Győri kapu 23. sz. alatt. A hirdetést hozza magával!!! További akciókkal kapcsolatosan érdeklődjön az üzletünkben! Használt készülékek adás-vétele, valamint bizományos értékesítése. Az akció a készlet erejéig tart. ARANY CORVIN Üzletház Miskolc, Arany J. 11-13. Tel./fax: 46/412-821 Tel.: 06-70/310-8759 Apróhirdetést az i ■ cr QJ TX X A beérkezéstől számított 2 munkanapon belül már meg- jelenhet hirdetése. A hirdetési díj számítása soronként történik. Az egyszeri rnn c+ megjelenés alapára az utolsó megkezdett sor végén található 600 Ft össze9- Ezt az összeget kell megszorozni a megjelenési alkal- 700 Ft makkal, s az Így kapott vég- Rnn Ct °ssze9et ielen szelvény leadásá- oUU rt va| irodánkban is befizetheti. Le- QOf) Ft veiben történő feladáskor kérjük a végösszeg befizetését igazoló 1000 Ft rózsaszín postautalványt (vagy annak másolatát) mellékelni. 1100 Ft Kérjük, hogy a megjelentetni kiI X----L J 3á tem ser me xX Mac Kijelen Hirdeté leérem Név: nszemélyek apröhirdetési szegénye. : a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, , , . „ ___. másokat hátrányosan érintő, vállalkozásra utaló információ nincs. Címünk: Eszak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. net - lehetőség szerint - a..............................rovatba és Széchenyi út 15-17 gjelentetni,..........alkalommal. Ha hirdetését jeligével adja fel, Lakcím: a befizetendő végösszeget Aláírás: 515 Ft-os jeligedíj is terheli! UTAZÁSI IRODÁK Szuperkedvezményes repülőjegyek egész évben!!! Tervezett utazásához már most foglalja le repülőjegyét, a foglalás ingyenes!!! Nyári meglepetés többek között: Helsinki 29 000 Ft London 46 000 Ft Brüsszel/Párizs/Zürich 40 000 R Miami 84 000 Ft Bangkok 105 000 Ft Ifjúsági akció a Malév járataira már 32 000 Ft-tól Fenti árak bizonyos feltételek mellett érvényesek és nem tartalmazzák a repülőtéri illetékeket. Bővebb felvilágosítás Ibusz Utazási Iroda Miskolc, Széchenyi u. 18. f Tel.: 324-209 vagy 324-411. “ 0 2000 pitODUCT AKCIÓI AJÁNLATOK! aug.1. aug.3. aug 4. aug.5. aug. 6. aug. 8. KOS rep NYUGAT-KRÉTA „ KORFU * STAVR0S rep SANT0RINI „ T0L0 * SARU busz aug.4 aYMPICBEACHbusz a*4 ASPROVALTA busz aug.4 PARALIA busz aug. 7. Az árak tartalmazzák az utazás és a szállás költségét, a BBP-blztosftás és a sztomóbíztosftós díját. Nem tartalmazzák a reptéri illetéket. utazáMzarvaző: md tonnáit partnereink: thélap. 69500FM Ihétap. 74900FMÖÖ thélap 56 900FVföÖ Ihétap. 54900FtíöŰ thélap. 74900FM Ihétap. 74500FM lOnapap 34900MI lOnapap. 34900FH5Ű tOnapap. 35900FMS lOnapap. 34900FM OMNITOURS 3525 Miskolc. Széchenyi u. 70. Tel.: 45/353-722 SZERVIZ IRODA 3530 Miskolc. Mártírok u. 1. Tol.: 45/354-413 GOLDEN PHOENIX 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 4. Tel.: 49/341-417 ÉpÍTkczők DiszkoNThÁZA Ép (tő ANyAtj IcEREsIcEdÉS TETOCSEREP, TÉGLA... TETŐABLAK, ERESZCSATORNA Külső falfesték: 9000Ft(105m2) Festéshez:Rozetták, DÍSZLECEK (BP.felé o Pesti úton a MÓL benzinkút előtt jobbra) Miskolc,SiMÁNdy P.u.49. 41/504960 40/51 6-048 AEtlMM Sói 3508 Miskolc, Csabavezér út 41. Tel./Fax: 46/314-314 HAZ-K E R KFT. NYÍLÁSZÁRÓK ÉS FAIPARI TERMÉKEK TÖLGY PARKETTA 1 200 Ft/m2 SZALAGPARKETTA 1 490 Ft/m2 DSJKORPANEL 990 Ft/m2 " 1 390 Ft/m2 90 Ft/db 2 000 Ft/db 7100 Ft/db 890 Ft/db NEMET LAMBÉRIA KERÍTÉSLÉC KEMENYFA LÉPCSŐK AJTÓK (75x210) OK (60x6!ABLAKOK (60x60) 4 8' BÚTORLAPSZABÁSZAT EGYEDI ASZTALOSMUNKÁK ülés lel a Kapcsolat HIVATALOS FORGALMAZÓ a \CENTRAL-TOP kft MISKOLC József A. út 37. Tel.: 46 / 414 - 075 * A készülékek csak WESTEL előfizetői kártyával használhatóak, minimum 2 éves szerződéssel. 1 További feltételeinkről tájékozódjon az üzletünkben I _________ ___________ J Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezetnél Lakásvásárlási, -építési, -korszerűsítési hitel 17 % kamattal. Kirendeltségek: Miskolc, Széchenyi u. 99. Miskolc Avas-Dél, Felsőzsolca, Alsózsolca, Bocs, Hemádnémeti, Kesznyéten, Szirmabesenyő. „Áru " ÉPÍTŐANYAGOK A LEGOLCSÓBBAN! fokon RENDKÍVÜLI NYÁRI AKCIÓ! Bajai és BÁNFA nyílászárók 10%-kaí Velux tetőtéri ablakok 15%-kal a lista ár alatt. Garancia csemperagasztó 10% engedmény. Gipszkarton 12,5 mm 15% engedmény Therwoolin Ó900 Ft/tekercs Onduline hullámlemez piros, barna: 1050 Ft/m! zöld: 1100 Ft/m1 sarokkád 50 100 Ft-tól Wienerberger és Mályi téglák kedvezményes áron Olasz csempék és padlóburkolók 1200 Ft/mMőI LB Colorin fugázó 10 kg 1 600 Ft a készlet erejéig Farost teleaitók 75x210 7950 Ft 90x210 8150 Ft 100x210 8550 Ft Festékek, hígítók, szerszámok tavalyi áron. Békéscsabai, Tatai és Bramac cserepek kedvezményes áron. Hejőcsabai cement: 350/20 telepi kisker. 1850 Ft/q telepi nagyker. 1770 Ft/q művi nagyker. 1Ó75 Ft/q Kompozit cement művi nagyker. 1640 Ft/q Oltott mész Kisker. 850 Ft/q Nagyker. 750 Ft/q ÁRAINK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK! VISZONTELADÓKNAK TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. NYITVA TARTÁS: H-P: 7.30-16-IG SZ: 7.30-12-IG CÍM: 3527 MISKOLC, SAJÓ ÚT 5. TEL/FAX: 46/413-547. Köszöntse Ön is Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünKre: Szeretteit! • Észak-Magyarország « fiUMI-MllllBORSZii -bon Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: Jókívánságait feladhatja személyesen: 2/25 (90x25 mm) ára: 500 Ff Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Színes hirdetések ára: Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. 2/25 (90x25 mm) ára:700 Ft