Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

2000. július 20., csütörtök Gazdaság 7 HÍRCSOKOR • Új típusú vasúti vezérlőkocsi. Saját fej­lesztésű vasúti vezérlőkocsit mutattak be a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjaví­tó és Gyártó Kft.-ben. Az új vezérlőkocsi lehetővé teszi, hogy az InterPici vonato­kat egyfajta ingajáratban közlekedtessék anélkül, hogy a visszaúton a vonatot meg kellene fordítani, a vezérlőkocsiból ugyanis, csakúgy mint a motorkocsiból, irányítható a szerelvény. • Népszámlálási tender. A BULL Magyar- ország Kft. nyerte a 2001. évi népszámlá­lás kérdőíveinek korszerű, optikai bizony­latolvasóval történő adatbevitelére kiírt közbeszerzési tendert. Az MTI informá­ciói szerint az adatbeviteli tender értéke mintegy 2 milliárd forint. A pontos ösz- szeg azonban attól is függ, hogy összesen hány kérdőívet kell feldolgoznia a pályá­zat nyertesének. • Tönkölybúza termésátlag. Tegnapi szá­munkban a tönkölybúzáról írt cikkben té­véjén jelent meg a hektáronkénti termés­átlag, amely helyesen 4,7 tonna. Újabb rés a Microsoft levelező programjában Washington (MTI) - Független szakértők a Microsoft cég elektronikus levelező programjának, az Outlooknak újabb se­bezhetőségére derítettek fényt, aminek ré­vén az illetéktelen behatolók, a rossz szándékú hackerek könnyedén betekint­hetnek idegenek levelezésébe. Az AP washingtoni jelentése szerint a felfedezett résen keresztül eljuttatott ví­rus segítségével idegenek úgy férhetnek hozzá mások leveleihez, hogy azoknak nem is kell ráklikkelniük valamilyen csa­tolt dokumentumra, elolvasni vagy továb­bítani azt. A vírus aktiválásához elegendő a levél letöltése. Russ Cooper számítógé­pes biztonsági szakember, az NTBugTraq online levelező lista szerkesztője szerint a vírust alkalmazó hacker, miután illetékte­lenül betört egy számítógépre, tetszése szerint tevékenykedhet, akár le is töröl­heti a merevlemezen tárolt adatokat. A Microsoft biztonsági programigazga­tója elismerte, hogy súlyos sebezhetőség­re derült fény, de a vállalat hamarosan olyan segédprogramot helyez el a világhá­lón, amelyet letöltve a felhasználók kija­víthatják az Outlook eme hiányosságát. A gond tulajdonképpen az Internet Explorer internetes böngésző programban van, a Microsoft azt javasolja, hogy a fel­használók töltsék le - ingyen - a cég hon­lapjáról a program 5.01 Service Pack 1-es változatát, amely már mentes a felfedezett hiányosságtól. Az Internet Explorer 5.5-ös verziója is védett, kivéve a Windows 2000 operációs rendszert használókat, akiknek szintén le kell tölteniük az IE 5.01 SPl-et. A biogazdálkodás egy lehetséges alternatíva A mezőgazdaság fejlesztésének a kulcsa: alkalmazkodás a környezethez Tiszaújváros (ÉM - SzP) - A megye mezőgazdasági jövő­képéről és az alternatív gaz­dálkodás lehetőségeiről tar­tott előadást az V. Tranzit Ex­po konferenciáján dr. Fehér Alajos, a Szent István Egye­tem Kompolti Kutatóintézeté­nek főigazgatója. A szakem­ber szerint a mezőgazdaság fejlesztésének kulcsszava: az alkalmazkodás.- Borsod-Abaúj-Zemplén megye vetésterületeinek • 40 százaléka őszi búza vetésterület, melyen jól gazdálkodnak a termelők. Az igazán hatékony földhasználat­hoz azonban mindenkinek meg kell tanulnia alkalmazkodnia az Európa Uniós és más makró-tö­rekvésekhez, különben elmarad az agrárpolitikai támogatások hatása hangsúlyozta előadásá­ban Fehér Alajos. - Borúlátásra ad okot, hogy hazánkban a me­zőgazdaság területén igen kis hangsúlyt kap a kutatás-fejlesz­tés, így nincs garancia a minő­ségi fajtaválasztékra. Szakosodási kényszer A megye mezőgazdasági jövőké­pe - mint a szakember hangsú­lyozta - mindenképpen differen­ciált lesz, miután a kistérségi és a SAPARD programok egy más­fajta, a jelenlegitől sokban kü­lönböző mezőgazdaság vízióját vetítik előre. Az egyik legfontosabb jellem­ző - említette -, hogy az egyes területek termőképességének függvényében szinte szükség­szerűen szakosodniuk kell a termelőknek. Egyes területek ugyanis - főleg Kazincbarcika, Edelény és Ózd térségében - nem alkalmasak intenzív mező- gazdasági művelésre. Azonban ezeken a területeken is meg le­het találni azokat a termelési módszereket (extenzív gazdál­kodás), melyekkel hatékonyan kiaknázható az adott földterü­let, például fokozható a térség városellátó szerepe. Alternatív árnyalatok Az alternatív, más néven a bio­gazdálkodásról szólva a főigaz­gató elmondta, hogy a korábban kitörési pontként jellemzett ter­melési módszer jelentőségét ér­demes árnyalni. Külföldi példák­ra hagyatkozva elmondható: nem a termékeny területeken termelnek több bioterméket - mutatott rá Fehér Alajos -, ami mindenképpen tanulság a honi termelők számára. A bioterme­lés felfuttatását meg kell előznie az ismeretszerzésnek és a koc­kázati tényezők alapos számba­vételének.- Különös figyelmet érdemel az úgynevezett „szomszédok- probléma”. Hollandiában haté­kony együttműködési rendszert dolgoztak ki a nehézségek felol­dására: településen vagy körzet­ben azonos technológiával ter­melnek a gazdák, így nem mér­gezik egymás termékeit - mond- ~ ta Fehér Alajos. £ A szakember hangsúlyozta, g1 hogy az elgyomosodott területe- ken nehéz nyereségessé tenni a | biotermelést. Borsod-Abaúj-Zemp- -1- lénben véleménye szerint táp- anyagfeltöltéssel mintegy 100 ezer hektár területet lehetne 5-6 évre alkalmassá tenni bioter­melésre. További gátja az alternatív gazdálkodás felfutásának, hogy a témában elenyészően kevés tu­dományos munka, publikáció je­lenik meg. A gazdák többsége je­lenleg nincs tisztában azzal, hogy többletráfordítással, egy 10-12 százalékos árbevétel-növe­kedés reményében vajon meg­érné-e biotermeléssel. Nem csökken a lakosság vásárlási kedve Budapest (ÉM - KI) - A la­kosság bizalmi indexe júni­usban 2 ponttal esett. Ez az idén a legrosszabb érték, de beleillik a háztartások gaz­dasági várakozásának há­romnegyed éve tapasztalha­tó hullámzásába - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. felmé­résében. A válaszadók az előző havinál kissé kedvezőtlenebbül értékel­ték az elmúlt 12 hónapot mind saját pénzügyi helyzetük, mind az ország gazdasági helyzete szempontjából, s a következő 12 hónapban is kevésbé számíta­nak kedvező változásokra, mint májusban. Júniusban az előző hónaphoz képest gyorsuló áremelkedést érzékeltek a háztartások és to­vább erősödtek az inflációs vá­rakozások. A lakosság vásárlási kedve azonban nem mérséklő­dik, s a következő 12 hónap alatt sem számítanak arra. hogy visz- sza kellene fogniuk beszerzései­ket. Ezzel szemben tovább gyen­gült a megtakarítási hajlandó­ság, s a háztartások a következő 12 hónapban tovább csökkente­nék megtakarításaikat. Magyarország hét régiója kö­zül egyedül az egyébként vi­szonylag pesszimistának számí­tó Dél-D.unántúlon javultak a lakosság gazdasági várakozá­sai. A Dunántúl nyugati részén és Közép-Magyarországon gya­korlatilag nem változott a bi­zalmi index, míg a Közép-Du- nántúlon, Észak-Magyarorszá- gon és az Észak-Alföldön kissé romlottak a várakozások. Szá­mottevően erősödött a pesszi- liek a bizalmi index értékei, mizmus a Dél-Alföldön. így jú- míg a déli régiókban és Észak- niusban Nyugat-Dunántúlon to- Alföldön messze átlag alatti a vábbra is kimagasló a lakosság lakossági bizalmi index értéke, várakozása, a „középső me- vagyis igen pesszimista a la- zőnyben” egymáshoz igen köze- kosság. fonás: GKI Rt. Wwivgki.hu), Szonda ipsos Országosán 1SEBE2MS-. • MM üv 1 Javasolt súlyozás a portfolióban Társaság Záróár (forint) Javaslat Antenna 6230 Túlsúlyozás BorsodChem8850H.T./R.T. Túlsúlyozás Danubius 5250H.T./R.T. Túlsúlyozás Démász14 950Semleges Egis12 050Semleges Graboplast2600Alulsúlyozás Gaphisoft 5190Semleges Matáv 1805Túlsúlyozás Mezőgép 1700Alulsúlyozás Mól3750Semleges NABI5830 Túlsúlyozás OTP 13 955Túlsúlyozás Pannonplast5435 H.T./R.T. Túlsúlyozás Prímagáz1795 Alulsúlyozás Pick 9395 Semleges Rába2250 Semleges Richter13 500 H.T./R.T. Túlsúlyozás Synergon2480Semleges TVK3650 H.T./R.T. Túlsúlyozás Zalakerámia2325Semleges Tőzsdeindex (Bux) 8068,6 Magyarázat:- H.T./R.T. Túlsúlyozás: hosszabb/rövidebb távra a pa­pír portfólió-részarányának növelése- Alulsúlyozás: a papír protfolió-részarányának csök­kentése A portfólió-kialakltásánál javasolt súlyozás a Német Befektetési Rt. elemzése alapján készült, mely nem jelent vételre, ill. eladásra való felhívást! Támogatott sertésminőség Budapest (MTI) - A sertéstar­tóknak szánt minőségi támoga­tásról készült rendeletet, ame­lyet a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium ké­szített, a Pénzügyminisztérium (PM) jóváhagyta. A rendelet sze­rint a minőségi támogatás az el­ső három minőségi kategóriá­ban kilogrammonként 39 forin­tot jelentene a sertéstartóknak. Régiózsebkönyv Budapest (MTI) - Évente meg­jelenő zsebkönyv-sorozatot indít a magyarországi régiókról a Központi Statisztikai Hivatal. A magyar régiók zsebkönyve az ország nagy területi egységei­ben zajló folyamatokat több szemszögből is bemutatja: egye­bek mellett adatokat, grafikono­kat közöl a népességről, a foglal­koztatottságról, a munkanélkü­liségről, a régiók gazdaságáról, ezen belül a vállalkozásokról, a beruházásokról, és az ágazati teljesítményekről. Bemutatja az életkörülményeket, az infrast­ruktúra színvonalát, a szociális ellátás, valamint az oktatás, a lakások, a kommunális ellátás, a közlekedés és a távközlés fej­lettségét.

Next

/
Thumbnails
Contents