Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-30 / 151. szám
2000. június 30., péntek Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Meghalt Vittorio Gassman. Elhunyt Vit- torio Gassman olasz színművész csütörtökön, 78 éves korában. Családjának tájékoztatása szerint szívroham okozta a halálát. • Új kereskedelmi adó. Szombaton nulla órakor az FM 98.6-es hullámsávon megkezdi adását a Pesti Est Rádió. A legújabb körzeti kereskedelmi rádió műsora a fővárosban, illetve Budapest 50 kilométeres körzetében hallgatható. • Hild-díj Barcsnak. Az idén Barcs városa kapta a Hild-díjat, melyet Torgyán József csütörtökön adott át Feigl Ferenc polgár- mesternek. További béremelést kérnek a pedagógusok Budapest (MTI) - Az idén éves szinten még legalább 5 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy a kormány korábbi ígérete megvalósuljon és a közszférában reálkereset-növekedés következzen be - mondta Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) főtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a jövő évi béremelést ennek alapján lehetne meghatározni. A szakszervezeti vezető a tárca 20 százalékos béremelési ajánlata és az azzal járó 10 százalékos óraszámnövelés kapcsán elmondta: ez nettó 3.500-4.000 forintos növekményt jelente csupán, miközben a pedagógusok hosszú távú kötelezettséget vállalnának. Hangsúlyozta: 6-7 százalékos béremelési ígéretekkel nem lehet a pedagógusokat tovább hitegetni. Lengyel és magyar alkotótábo rok kepeiből nyílt kiállítás tegnap a mezőkövesdi Városi Galériában. Képünkön: Ewa Rotter Mezőkövesden készült festményeit mutatja be. Fotó: Szatmári Irén Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211 -es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzalalvi Győző (298-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szókéné Kórlk Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax:501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990. fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, Írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzDnk meg és nem küldünk vis8za! ^AVkTESZ DAM: egyeztették a követeléseket Miskolc (ÉM - ML) - A Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM) tevékenységzáró mérlegében 12 milliárd forintos hitelezői követelésállományt tartanak nyilván. Hogy a bejelentett követelésekből mennyi a megalapozott, arról tegnap is egyeztetett a kohászat felszámolója. (A DAM- mal szemben fennálló követelések hivatalos kihirdetése ma történik meg, akkor ad számot a felszámoló Cash and Limes Rt. a diósgyőri kohászat vagyonának nagyságáról, illetve az elfogadott hitelezői igényekről.) Mint arról korábban beszámoltunk: a felszámoló a DAM működtetéséhez szükséges 1,9 milliárd forintos banki hitelhez hat hónapra szóló üzleti tervet adott, s célul tűzte, hogy ez idő alatt eladja a gyárat. Az elmúlt időszakban több szakmai befektető- csoport járt Diósgyőrben és nyilvánította ki vevői érdeklődését a működő gyár iránt. Akadt olyan társaság is - például az Ózdi Acélművek Kft.-t birtokló Aicher- csoport amely egyes követelések felvásárlásával kíván előnyösebb pozíciót szerezni a DAM majdani eladásakor. Az érvényben lévő törvény szerint azonban a felvásárolt követelések a vagyonértékesítésnél nem számíthatók be, a felszámolónál pedig írásban eddig egyetlen ajánlattevő sem jelentkezett a DAM termelő vagyonának megvásárlására. Helytörténet kamaszoknak újra és újra Edelényben írják a gimnazisták helytörténeti tanulmánykötetüket Csinoséról Edelény (ÉM - FK) - Három év munkáját foglalják össze a miskolci Zrínyi Gimnázium diákjai a szombatig tartó ede- lényi Millenniumi Honismereti Táborban. A csinoséi kutatásokról itt készülnek a tanulmányok, melyek kötetté állnak össze a hét nap végén. Csincse község történetét kutatták három nyári tábor keretében azok a diákok, akik most Edelényben összegzik az összegyűjtött információkat, adatokat.- Sok dolgot megtanulnak a tudományos írások természetéről, arról, hogyan kell jegyzetelni, hivatkozni más művekre - mondta Rémiás Tibor, a miskolci Hermán Ottó Múzeum történésze, a tábor szakmai vezetője. - Még iskolaidőben elkezdték írni a tanulmányokat. Ha minden jól megy, akkor a hét nap végén összegyűlik egy kötetre való, amit a megyei honismereti egyesület fog kiadni. Persze csak a Hermán Ottó Múzeum lektorálása és a kiadási költségeket finanszírozó pályázatok megnyerése után. Az azonban már most egyedülálló, hogy középiskolások írnak monográfiát egy faluról. A végső összegzéshez Edelény tökéletes helyszínnek számít. A Táj házban minden tárgy fellelhető, amiről esetleg már csak beszámolókban hallottak a csin- csiektől.- A tábor magja mintegy húsz diák, de ők csak a felét alkotják a tényleges létszámnak: új résztvevők is vannak, ők már Edelény múltjával foglalkoznak - folytatta Titkos Sándorné, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgató- helyettese. - A Borsodi Tájház vezetője, Laki-Lukács László ajánlotta fel, hogy egy héten át ismerkedhetnek a néprajzi értékű tárgyakkal, és lehetőséget kaphatnak a rendszerezésre, dokumentálásra is. Rengeteg tárgy fordul meg a kezeik alatt, ami természetesen ugyanúgy rengeteg ismeretet jelent számukra. A tábor során megszerzett tudás és a tanulmányírásban való jártasság aztán nagy hasznára lesz a történésznek, néprajzosnak készülő gimnazistáknak.- Ahhoz képest, hogy 17-18 évesek vagyunk, mindent ugyanúgy kell tennünk, mint a szakembereknek, csak mellettünk folyamatosan ott áll egy történész, aki megmondja, hogyan is tegyük - fogalmazta meg a már nem és még nem állapotát Molnár György, aki idén történelem szakra jelentkezett. - Megtanultuk, hogyan készül a tudományos írás és úgy érzem, ez sokat jelent majd a felvételin vagy az egyetemen.- Nagyon nehéz feladat vár ránk, és még nem tudom, hogy kész leszünk-e a munkával szombatra, pedig vannak olyan adatok, riportok, amiken már annyiszor átrágtuk magunkat, hogy fejből tudjuk mindet - folytatta a harmadikos Spitzmüller Gergely. - Mégis, most mindent újra kell kezdenünk, elővenni az összes anyagot és összehasonlítani. Az biztos, hogy nagy stíluskülönbségek lesznek a fejezetek között, de remélem, hogy a múzeumban majd egységesítik ezt is.- Az életmód, a társadalom, a gazdaság, a népművészet, az építészet, a vallás alkotja a Csinosén összeszedett információk nagyobb csoportjait, ezek lesznek majd a fejezetek témái is - magyarázta Körtvélyesi Vanda, aki szintén idén jelentkezik történelem szakra. - Az írás során időnként kiderül, hogy hiányzik egy-két adat, nem tettünk fel elég kérdést. Ekkor ösáíté kell ülnünk, hogy kiderüljön, valaki másnál megvan-e, ami nekünk kell. Eddig úgy néz ki, hogy nem kell visszamenni Csincsére, hogy pótoljuk a hiányt. Kofi Annán három napig Budapesten tárgyal Budapest (MTI) - Magyarország kis ország létére nagyon fontos szerepet játszik az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ), jelentős részt vállal abban, hogy a közös értékeket valló államok igazi nemzetközi közösséget alkossanak - jelentette ki csütörtökön, Budapesten Kofi Annán, a világszervezet főtitkára.- Az ENSZ főtitkára háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Budapesten. Elsőként meghívójával, Mar- tonyi János külügyminiszterrel tárgyalt. A magyar külügyminiszter találkozójuk után szerencsésnek nevezte a főtitkári látogatás időzítését, hiszen ősszel kerül sor New Yorkban az ENSZ millenniumi közgyűlésére. Kofi Annán kérdésre válaszolva közölte: az ENSZ különleges figyelmet szentel a környezetvédelem ügyének. Utalt arra, hogy növelni kell a környezeti károkat okozókkal szembeni szankciók hatékonyságát.- A tiszai ciánszennyeződés ügye is azt jelezte, hogy mindannyiunknak nagy felelősséggel kell kezelnie a környezetvédelem területét - fogalmazott a főtitkár. Annán a magyar fővárosban Fotó: MTI / Életveszélyes zavarok Innsbruck (MTI) - Rudolf Schuster szlovák államfő állapotát továbbra is nagyon válságosnak és veszélyesnek kell minősíteni - hangsúlyozta egyik osztrák kezelőorvosa csütörtökön késő délután Innsbruckban. Az elnök vastagbél-perforációja nemcsak a tüdejének és a veséjének működésében .okozott élet- veszélyes zavarokat, hanem a májat, a bőrt és magát a bélrendszert is érintette - mondta Emst Bodner sebészprofesszor. Schuster másik kezelőorvosa, Walter Hasibeder professzor megerősítette, hogy a szlovák elnökön sikeres kozmetikai műtétet hajtottak végre. A vastagbél belső részén elvégzett korrekció a végső traktus működőképessé tételét szolgálta - jelezte Bodner. Hasibeder kifejtette, elméletileg lehetséges, hogy az elnök nem szenved semmilyen hosszú távú károsodást. Hirdetés Víztakarékosság = pénztakarékosság Az OTP Bank és a MI VÍZ közös akciója Pénzt takaríthat meg, és még értékes ajándékot is nyerhet az a MIVÍZ-fogyasztó, aki legalább hat hónapon keresztül átutalással fizeti vízdíját az OTP Lakossági Folyószámlájáról - tudtuk meg Juhász Sándortól, az OTP Bank Rt. Észak-Magyarországi Régió Miskolc, Árpád úti fiókjának vezetőjétől. Az akciót az OTP Bank és a MIVÍZ közösen indította. A cél az ugyanis, hogy levegyük az ügyfelek válláról az otthoni várakozás, Illetve a befizetőhelyeken a sorBANK baállás terhét. Az akciót május 18-tól indítottuk és július végéig tart. Ha valaki úgy dönt ebben az Időszakban, hogy legalább 6 hónapon keresztül átutalással fizeti vízdíjszámláját, úgy 2000-ben a MIVÍZ átutalási megbízás díját az OTP Bank jóváírja az ügyfél folyószámláján. Ml van akkor, ha nem rendelkezünk OTP Lakossági Folyószámlával? Ezt bárki díjmentesen megnyithatja az OTP-nél, sőt, ingyen igényelhet egy OTP Cirrus/Maestro bankkártyát, de az sem jelent költséget, ha igénybe veszi az OTP limitfigyelési szolgáltatását, amely megvéd a túlszámlázásoktól. A közüzemi számlák kiegyenlítésére eseti és rendszeres átutalási megbízásokat lehet adni személyesen, bármely OTP Bank fiókjában, vagy az OTP TeleBANK-on és az OTP TeleBANK Centeren keresztül a (06-l)3-666-666-os vagy a (06-40) 366-666-os telefonszámokon is. A bankon belüli átutalások az OTP TeleBANK-on keresztül díjmentesek, az OTP TeleBANK Centeren keresztül pedig minden átutalás kedvezményes. Akik hat hónapon keresztül átutalással egyenlítik ki vízdíjszámlái- kat, azok a MIVÍZ Rt. - 2001. március 22-én a „víz világnapján" - nyereménysorsolásán vehetnek részt - mondja Juhász Sándor. - Itt gazdára talál majd víztakarékos mosó-szárítógép, egy víztakarékos mosógép és 10 db csaptelep, kerti locsolóeszköz. Aki többet szeretne megtudni az akcióról, érdeklődjön az OTP Bank fiókjaiban, vagy a Ml VÍZ Rt. befizetőhelyein. W&mMIVÍZ