Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

2000. június 30., péntek Aktuális 3 • Versmondó közszemélyek. A köztiszt­viselők napján, július 1-én, szombaton rendezi meg az I. Megyei Köztisztviselői Versmondó Versenyt a TÁKISZ megyei irodája. A más oldalukról bemutatkozó hivatalnokok délelőtt 10-től lépnek fel a Megyeháza Dísztermében. • Szünetel a rádióműsor. Adókarbantar­tást végez július 1-jén hajnal 4 óra és 8 óra között az Antenna Hungária Rt. A munká­latok ideje alatt Miskolc térségében a Pető­fi, a Bartók, a Danubius, a Sláger és a Kos­suth rádiók sugárzása szünetel. Tábor Baross-diákoknak Miskolc (ÉM) - A Baross-emlékév lezárá­saként gyűltek össze Miskolcon a diákok az ország azon iskoláiból, melyek Baross Gábor nevét viselik. Az egy hétig tartó kró­nikás diáktáborban az ország nyolc iskolá­jából mintegy nyolcvan - iskolánként - 12- 18 év közötti tanuló nyaral, pihen, ismer­kedik Miskolc és a környék nevezetességei­vel. A Baross Gábor Vállalkozási Alapít­vány által támogatott rendezvény célja, hogy a Baross-hagyományok megismerteté­se mellett évenként régiót is - tavaly Győr­ben, jövőre pedig Debrecenben rendezik meg a tábort - bemutatnak a diákoknak. A diákok pályázat útján juthatnak be a tábor­ba, ebben az évben személyes vallomást kellett írniuk a környezetükkel, az ország jövőjével kapcsolatban. A munkák elbírálá­sakor a tehetség és a szociális helyzet is szerepet játszik, így a tábor egyfajta tehet­séggondozás is - mondta Juhász-Nagyné Takács Mária szervező. A megnyitó Fotó: Farkas Maya Bortermelői regisztráció: ma éjfélig Miskolc (ÉM) - A szőlőtermelők és bor­előállítók regisztrálási-, illetve engedé­lyeztetési kérelmeinek benyújtási határ­ideje ma, június 30-án jár le. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-Magyarországi Regi­onális Parancsnokságának vámhivatalai­hoz a térségünkben - Borsod és Heves megyében - tevékenykedő mintegy 35 ezer szőlőtermelő közül tegnapig alig 11 500 nyújtott be regisztrációs kérelmet, amely pedig a bor jövedéki termékké vá­lásával kötelezettség: bor előállító tevé­kenység ugyanis csak a regisztrációs szám megszerzésével folytatható. A hi­ányzó kérelmek nagy számára tekintettel a vámhivatalok ma 24 óráig látják el a re­gisztrációval és engedélyeztetéssel kap­csolatos feladatokat. / Ui aszfaltra tereltek. Átterelték a forgalmat tegnap a 3-as főúton a Mis­kolc és az ongai körgyűrű közötti szaka­szon az újonnan elkészült két sávra. Tere­lőtáblák jelzik a forgalomváltozást. A so­főröktől azért kíván nagyobb odafigyelést - főképpen sötétedés után - az ezen szaka­szon való autózás, mert a felezővonalat még nem festették fel az útfelületre. Fotó: Puskár Tibor Csiki-csuki játszma után megegyezés Hosszú vita után döntött a megyei közgyűlés: Mezőkövesdé maradnak az intézmények Januárban indulhat a kórházi veszélyeshulladék-megsemmisítő Miskolc (ÉM - KLL) - A me­gyei közgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülésén elsősor­ban személyi kérdésekkel foglalkoztak a képviselők, másodrészt pedig a mezőkö­vesdi oktatási intézmények sorsáról vitatkoztak. Miután dr. Nagy Ferenc vissza­vonta pályázatát, így csupán dr. Csiba Gábor szállt ringbe a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Kór­ház igazgató-főorvosi posztjáért. A Fidesz-frakció tagjaként köz- szereplést is vállaló orvost ellen- szavazat nélkül nevezték ki ha­tározatlan időre. Dr. Ódor Fe­renc, a megyei közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki kétévtize- des vezetői munkásságáért a tá­vollévő dr. Katona Zoltán ex- igazgató-főorvosnak, s mint a képviselőket tájékoztatta: a köz­gyűlés nevében megyei címerrel ellátott arany pecsétgyűrűt ado­mányozott a távozó vezetőnek. Hatalmas vitát váltott ki a me­zőkövesdi Szent László Gimnázi­um és Közgazdasági Szakközépis­kola, a Széchenyi István Szak­képző Iskola, valamint a Bayer Róbert Középiskolai Kollégium megyei hatáskörbe történő visz- szautalása, illetve újbóli vissza­igénylése. Vita tárgyát képezte, jogában áll-e a dél-borsodi 18 ezer lelkes város önkormányzatának csiki-csuki játszmát folytatni olyan ügyben, amely több száz ember sorsát érinti. A települési önkormányzat februárban elhatá­rozta, áprilisban pedig jelezte, miszerint nem tart igényt a há­rom intézményre, azonban máju­si ülésüket követően korábbi szándékaikat megváltoztatták. Tegnap reggel határozatot fo­gadott el a Fidesz-frakció, mely­nek értelmében hajlandóak mű­ködtetni a két iskolát és a kollé­giumot, bár ez 23 millió forint többletkiadást jelentett volna minden tanévben. Szabó György szocialista képviselő szerint a megyének nem jó, ha intézmé­nyek kerülnek átadásra a tele­pülési önkormányzatoktól, vi­szont megjegyezte: Mezőkövesd külön kategóriába sorolható. Itt az történt, hogy februárban még nem látták biztosítottnak az is­kolák és a kollégium finanszí­rozhatóságát, ezért döntöttek a visszaadás mellett. Heves vita bontakozott ki a polgári koalíció és az ellenzék között, miután mindkét fél poli­tikai indíttatást sejtett az ügy hátterében. Végül megegyezés született, mindhárom intézmény megmarad Mezőkövesd önkor­mányzatának irányítása alatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Kórházban keletkező veszé­lyes hulladékok megsemmisíté­sének módjáról, a veszélyeshul­ladék-megsemmisítő Sajóbá- bonyban történő építésének helyzetéről tájékoztatta a köz­gyűlés tagjait Menyhért József, a Borsodkomm Kft. ügyvezetője. Mint mondta, a kivitelezés az előre tervezett ütem szerint ha­lad. Január 1-jén 100 százalékos kihasználtsággal és kapacitással beindulhat a veszélyes hulladék­égetőmű, ezzel pedig megyénk rengeteg egészségre ártalmas anyagtól szabadulhat meg. A Fidesz köszöni az MSZP-nek Miskolc (ÉM - KLL) - A Fi­desz sajtótájékoztatóján dr. Répássy Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke bemu­tatta dr. Csiba Gábort, bár megjegyezte, közéleti tevé­kenységéből adódóan való­színűleg mindenki ismeri. A 44 éves baleseti- és hasi se­bész, közgazdász 9 esztendeje dolgozik a megyei kórházban, mint dr. Katona Zoltán helyet­tese. Pályázatában kiemelte az egészségügy helyi gondjainak megoldásán túl a kórházak kö­zötti informatika fejlesztését. Dr. Répássy Róbert hozzátette, örömteli, hogy ellenszavazat nélkül választotta meg a köz­gyűlés a kórház igazgatóját. Kádas Mihály, az oktatási bi­zottság elnöke sajnálatosnak tartja, hogy heves vita alakult ki a képviselők között Mezőkö­vesd ügyében, de szerinte a te­lepülési önkormányzat képvise­lői nem tudták igazán eldönte­ni: valójában mit is akarnak. Azután igényelték vissza az egyébként is általuk működte­tett intézményt, hogy a megyei közgyűlés már határozott a sa­ját hatáskörbe való utalásról. A fideszes vezetők Sárospa­tak és Putnok példáját emleget­ték, ahol két intézmény fenn­tartási jogáról lemondtak, ám a közgyűlési tárgyalás előtt újra visszavették a működtetési jo­got. Kádas Mihály szerint tör­vényi gondokra vezethető visz- sza, hogy a kötelező feladatokat ellátó intézmények oda- és visszaigénylésével sakkjátszmát lehet folytatni. A szocialisták támogatják Miskolc (ÉM - KLL) - A me­gyei közgyűlés ülését köve­tően Szabó György, az MSZP megyei elnöke és Gyárfás Il­dikó frakcióvezető sajtótá­jékoztatón fejtette ki véle­ményét. Egyöntetű véleményük szerint dr. Csiba Gábor igazgató-főor­vossá történő kinevezése óriási fegyvertény, ugyanis miután a szocialisták és a polgári pártok egyöntetű igennel támogatták az eddigi megbízott igazgatót, így nem sejtenek a határozat­lan idejű kinevezés hátterében politikai indítékokat. Támoga­tásukkal is jelezték, hogy e po­zíciót kifejezetten szakmai jel­legűnek tekintik. Gyárfás Ildikó, a szocialis­ták frakcióvezetője szólt a mai egészségügyi demonstrá­cióról, amelyet a megyében Miskolcon, Kazincbarcikán és Szerencsen tartanak meg este 6 és 7 óra között. Szolidá­risak az egészségügyi dolgo­zókkal, nem- akarják viszont, hogy ennek a megmozdulás­nak politikai töltete legyen. Egyre kevesebb a pénz, kevés a nővér, az ápolószemélyzet. Az Egészségügyi Minisztéri­um által kiutalt 15 milliárdos gyorssegély a szocialisták szerint nem elfogadható, mi­után személyre lebontva egy havi bérnek felel meg. Szabó György, mint egykori miniszter úgy véli: az egész­ségügy talpraállásához, folya­matos működőképességének megtartásához 250 milliárd fo­rintra lenne szükség. Felavatta új polipropilén gyárát a TVK 25 milliárd forintos beruházás Tiszaújvárosban - megduplázott kapacitás Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Európa egyik legmodernebb polipropilén gyárát avatjuk - mondta tegnap Pálfi Sándor, a TVK vezérigazgatója a PP-IV. elnevezésű gyár avatásán. A ceremónián mintegy 500 sze­mély, köztük 250 meghívott vendég vett részt. A 25 milliárd forintos beruhá­zással megépített gyárat Glatt- felder Béla, a Gazdasági Minisz­térium politikai államtitkára ad­ta át. Beszédében elmondta: a TVK beruházása fontos, a ma­gyar gazdaságot jelentős mérték­ben erősítő projekt. Rámutatott: a beruházás jelentőségét alátá­Gyáravatók Fotó: Szegő Péter masztják azok a számítások is, melyek szerint ha egy ország gazdasági teljesítménye növek­szik, e növekedés ütemét kétsze­resen meghaladja a műanyagok felhasználásának növekedése. Köszöntőt mondott a techno­lógiát szállító olasz Technimont cég elnök-vezérigazgatója, Ro- berto Tratesi is, aki sikertörté­netnek minősítette a gyár építé­sének 19 hónapját. Pálfi Sándor a beruházás mé­retét szemléltetendő hozzátette: az építésben 191 beszállító vett részt, a TVK 603 szerződést kö­tött, a szerelések csúcsidejében a PP-IV. területén 900 fő dolgo­zott, akik 2500 tonna betonele­met és 120 kilométer villamos kábelt építettek be. A korábbi műtrágyagyár he­lyén felépített PP-IV. teljesítmé­nyével a TVK polipropilén-kapa­citása lefedi a kelet-közép euró­pai régió polipropilén igényének 40 százalékát, s ezzel a TVK vált a legnagyobb PP-gyártó vállalat­tá Közép-Európában a CEFTA országok között. A különböző típusú polipropi­lén granulátumokat előállító új gyár névleges kapacitása 140 ezer tonna évente. A gyár 1999. szeptember 26-i beindítását kö­vetően a vállalat PP gyártókapa­citása megduplázódott, vagyis jelenleg 280 ezer tonna évente. A megyében is találkoznak a reformátusok Miskolc (ÉM - DK) - Ünnepi is­tentisztelettel és a Kálvin-szo- bor felavatásával kezdődik holnap Budapesten a Magyar Reformátusok IV. Világtalál­kozója. A megyei rendezvé­nyekről is hallhattunk a teg­napi sajtótájékoztatón.- Hogy a világtalálkozó a millen­nium évében zajlik, az meghatá­rozza az üzenetét is - mondta Mészáros István, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püs­pöke tegnap az egyházkerület miskolci székházában. - De nem csak az a fontos, hogy a magyar­ság ezer éve vette fel a keresz­ténységet, hanem az is, amiről olykor megfeledkezünk, hogy a mi időszámításunk Jézus születé­sével kezdődik. Arról kell számot adnunk, hogy a kétezer esztende­je folyamatos kereszténység tör­ténete mit jelent Európa és a vi­lág történetében. A Tiszáninneni Református Egyházkerület főrendezvénye július 11-én, kedden délelőtt 10 órakor kezdődik a miskolci Sportcsarnokban, ahová három­száz gyülekezetből háromezer embert várnak - tájékoztatott Szabó Dániel, a Magyar Refor­mátusok Világszövetsége alelnö­ke. A rendezvényen Mészáros István hirdet igét, Dienes Dénes professzor, Bölcskei Gusztáv, Tőkés László és Hegedűs Lóránt püspökök pedig előadást tarta­nak. Délután 3-kor az épülő fel­sővárosi templomban hálaadó istentiszteletet mond Csiha Kál­mán erdélyi püspök. Göncön jú­lius 10-11-én gyülekezeti kóru­sok találkoznak, Sajószentpéte- ren és Zádorfalván július 3-4-én ifjúsági találkozó lesz, Mezőkö­vesden július 17-én bükkaljai és szórványgyülekezetek találkozó­ja, Sátoraljaújhelyen és a szlová­kiai Perbenyiken pedig július 8- 9-én határmenti ifjúsági és fel­nőtt találkozót rendeznek. A Tiszáninneni Református Egyházkerület új címere

Next

/
Thumbnails
Contents