Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-21 / 143. szám
2000. június 21., szerda Miskolc és környéke 7 HÍRCSOKOR • Időseket köszöntöttek. Sajóvámoson május végén rendezték meg az idősek napját, melyen köszöntötték a település korosabb lakóit. A rendezvényt a helyi általános iskolában tartották meg. • Program reggeltől estig. Meglehetősen meleg volt május 27-én, amikor megrendezték Felsőzsolcán a gyermeknapot. A sportpályán számos program közül válogathattak a gyerekek, így egyebek mellett szerepelt abban kötélhúzás, pincérverseny, kerékpár-szlalo- mozás, táncelőadás is. • Szabadidő-sportcentrum. A bükk- szentkeresztiek egy regionális szintű szabadidő-sportcentrum kialakítását tervezik. Erről már előzetes tárgyalásokat is folytattak. Arnóti ároktakarítás, a teiepü lés árokrendszerét tisztítják ki, teszik rendbe a Miskolchoz közeli községben, Arnóton. A közmunkások már elkezdték a munkát. Ez azért is fontos, mert a belvíz itt is gondot okozhat. Az eltömődött árkokban nem tud elfolyni a víz, így az veszélyezteti a lakások pincéit, a mélygarázsokat. Mint Kolenkó Gábor polgármestertől megtudtuk, idén őszig minden árkot rendbe tesznek. Fotó: mmi Apa és fia kiállítása Miskolc (ÉM - MMI) - Az Ifjúsági és Szabadidő Ház fotógalériájában apa és fia, Murvai György és Murvai Ervin Szabolcs fotókiállítását nyitják meg június 23-án délután öt órakor. Az erdélyi származású fotóművészek a tövisháti emberek mindennapjait, a széki népviseletet és az erdélyi kultúra egy-egy színfoltját örökítették meg felvételeiken. A kiállítást, mely az Örökségünk címet kapta, Vencsellei István fotóművész nyitja meg, s ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Mondjon egy sztorit! Ugye, ön is hallott már egyet s mást települése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeretné, ha erről szúkebb pátriájában, térségében olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyar- ország zöld vonalát a 06/80-305-305 számon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatában ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöljük azt is, hogy melyik olvasónktól származnak az információk. Ráadásképpen minden hónapban a legjobb sztori beküldőjét jutalomban is részesítjük. Az oldalt írta: Mészáros István Telefon: 20/326-5966 e-mail: mmi@iscomp.hu Szerkesztette: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Szakkörök helyett egyesületek A Megyei Közművelődési Intézet segíti az intézményeket és a civil szervezeteket Miskolc (ÉM - NZ) - A B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Intézet munkatársa, Kovácsné Szent- györgyi Judit munkakörének egyik szelete a civil szféra, elsősorban a kulturális egyesületek segítése, de ezzel együtt figyelemmel kíséri az egyéb civil szervezetek - például a nagycsaládosok, a nyugdíjasok - művelődési tevékenységét is. így az egyik legjobb ismerője megyénkben a civil világnak. Mint az egész országban, megyénkben is megrendült az egyesületi élet, szinte nincs olyan település - város, falu, városrész -, ahol ne alakult volna az utóbbi tíz évben valamilyen civil közösség - derült ki a témakörről folytatott beszélgetésünkből.- Az intézet székházában korábban 21, jelenleg 17 kulturális jellegű egyesület kapott otthont, de itt található a jóval szerteágazóbb munkát vállaló Társadalmi Egyesületek Szövetsége, avagy gyakori vendégeink a Nagycsaládosok Egyesülete is. Egy alkalommal minden civil szervezetnek térítésmentesen biztosítunk termet, vezetőségi ülésükhöz, közgyűlésükhöz, hasonlóképpen másolási lehetőséget. Ez lényeges kedvezmény a mai bérleti árak mellett. Az intézet feladatai közé tartozik, hogy figyelemmel kísérje, segítse és koordinálja a megyében működő kulturális intézmények és a civil egyesületek kulturális tevékenységét - tájékoztatott Kovácsné Szentgyörgyi Judit. A’90-es évek jellemző fejleménye, hogy az egykor művelődési intézményeken belül működött szakkörök, stúdiók, klubok, mintegy elvágták a köldökzsinórt, és önálló életet kezdtek intézményi háttérrel. Figyelemre méltó az idősebb nemzedék szerveződési kézségének felerősödése. Közösség iránti „éhségük” - nyilván összefügg magányosságukkal, gyermekeik, unokáik messze kerültek tőlük. Gyakran tapasztalható: mennyire vonzó az emberek számára, ha önmaguk akaratából, a legdemokratikusabban - ahogy mondani szokás -, alulról építkezve hívják életre közössé- geiket. Ez annál inkább szembe- * tűnő fejlemény manapság, amikor mindenki maximálisan el van foglalva a maga munkájával, vállalkozásával. Kedvelik a polgárok, ha szabadon élhetnek szuverenitásukkal, és maguk döntik el, hogy érdeklődésük körén belül kikkel, hogyan töltsék el szabadidejüket, és hódolhatnak elhivatottságuknak, hobbijuknak.- A Megyei Közművelődési Intézet segítésének fő formája, hogy infrastruktúrát biztosítunk a civil egyesületek számára. Ez széles skálán lehetséges, a terem, a telefon, a sokszorosítási lehetőségen túl programjaik ismertetéséig. Ezt szolgálta, szolgálja korábban a Hírlánc, jelenleg a Kapocs című kiadványunk. Az információkat mind írásban, mind interneten közreadjuk. Mi gyűjtjük és gondozzuk az összes kulturális statisztikát, és ebben benne vannak a civil szervezetek, alapítványok, egyesületek ilyen irányú tevékeny kedése is. A kulturális szaktanácsadáson kívül segítünk az egyesületi munkában is, például a közhasznú jogállás, cégbejegyeztetés bonyolításában, egyáltalán, hogy miként kell egy kis egyesületet megszervezni. Mindezt természetesen igény szerint, önállóságuk teljes tiszteletben tartása mellett. Koordinációs munkánk egyik formája, a közös programok szervezése, a „gazdagítsuk egymást különbözőségeinkkel” gondolat jegyében. Olyan lehetőségeket biztosítunk, amelyet az egyesületek önmagukban nem tudnának megoldani. Ilyen volt az öntevékeny, zenei egyesülettel együtt szervezett éneklő ifjúság megyei mozgalom. Legutóbb az Amatőr Gála létrehozásában működtünk közre, amelyen főleg az előadó és a vizuális művészethez vonzódó, azt művelő civil szervezetek mutatták be tudásukat. A csúcs, a Miskolci Nemzeti Színházbeli fellépésük bizonyította, hogy az amatőrök is tudnak profi körülmények között bemutatkozni - újságolja Kovácsné. Sajátossága a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Intézetnek, hogy művelődési ház nélküli szolgáltatóként működnek.- A mi feladatunk nem a lakossági szolgáltatás, hanem a más művelődési központok és egyesületek munkájának segítése. Most van folyamatban egy teljesebb felmérés, egy kulturális érték térkép készítése, hogy még pontosabb kép álljon össze a megyében fellelhető minden kulturális értékről, beleértve a civil szférát is. Ez a továbbiakban segítheti minden település tájékozódását. Egyforma esélyt igyekszünk biztosítani mind az intézményeknek, mind a civileknek - hangsúlyozta Kovácsné Szentgyörgyi Judit. Sikeres gyermeknap mű- és igazi esővel A tűzoltók és a rendőrök munkáját ismerhették meg a pálfalai gyerekek A kisvonaton mindig, minden hely foglalt volt Fotó: mmi Sajópálfala (ÉM - MMI) - Egész napos programot szervezett június 15-én az önkormányzat az intézményekkel közösen a sajópálfalai sportpályán. A gyermeknapon több bemutatót tekinthettek meg a gyerekek s a jelenlévő szülők. A reggel kilenc órakor kezdődött rendezvényt a helyi óvodások játékos vetélkedője vezette be. A pályán „csúszkálós” légvárat is felállítottak, melyet nagy lelkesedéssel hódítottak meg a kicsik. A pálya szélén összeállított kisvonat mindig zsúfolt volt, a úgyhogy a „vasutasok” nem panaszkodhattak a kihasználtsággal kapcsolatban... A tűző napon kitörő örömmel fogadták a gyerekek a Borsod- Chem Rt. tűzoltóinak bemutatóját, hiszen a „műeső” valóságos strandi hangulatot teremtett: a pálfalai gyerekek egymás után ugráltak keresztül a hűs vízpermeten. Közben megismerkedhettek a tűzoltók munkájával, néhány felszerelésükkel, melyeket a gyakorlatban is kipróbálhattak. Aztán - a rendőrségi bemutató kezdetére - már az eső is eleredt, így a rendőrkutyák bemutatkozását a tornateremben tartották meg. Később, mivel ismét kiderült, a miskolci rendőrkapitányság tagjainak lovas bemutatója sem maradt el. A nap zárásaként este nagy sikert aratott a Pécsi Sándor Gurulószínház az Óz, a nagy varázsló című darabjával. OTP-s juniális A Csanyikban június 17- én tartották meg juniáli- sukat az OTP dolgozói. Délelőtt tíz órakor Vájsz Miklós regionális ügyvezető igazgató nyitotta meg a rendezvényt. A köszöntő szavak után a Ködmön Ifjúsági Tánccsoport és a Pécsi Sándor Guruló Színház adott műsort. Szervezett formába felkeresték a gyermekek a Vadasparkot. Különféle sportvetélkedőkön például kötélhúzó-, rönkdobó és célbadobó versenyen kipróbálhatták ügyességüket a résztvevők. Az első három helyezett jutalmat kapott. A tombolán értékes nyeremények leltek gazdára. Fotó: Tliomas