Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-20 / 142. szám
2000. június 20., kedd ÍSUK-MAGYARORSZÍG # Kultúra / Hirdetés 8 HÍRCSOKOR • Nagybánya, Kövesd, Patak. Kozma István Mezőkövesden élő, de Nagybányán született, és munkásságában is a nagybányai hagyományokhoz kötődő festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás június 23- án, pénteken a Sárospataki Képtárban. • Örökségünk fotón. Murvai György és Murvai Ervin Szabolcs fotóiból Örökségünk címmel rendez kiállítást a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériája. A tárlatot június 23-án, pénteken délután 5 órakor Vencsellei István fotóművész nyitja meg. Maskarás Világfa Miskolc (ÉM) - A Maskarás Együttes utcai gólyalábas-zászlós produkciói után különleges színházi előadást mutat be június 21-én, szerdán: a Világfa című produkciót a Nyári Színházban játsszák este fél 10-től. A Világfa misztikus, rituális táncelőadás a Nap és a Hold teremtéséről, a Nap földi szerelméről, az égitestek harcáról, amely kihívja az Istenség haragját. Elválasztja a Napot a Holdtól, és a Napot a lánytól, aki bánatában fává változik. De ahogy megérinti a tavaszi nap első sugá- ra, virágba borul: ez a Világfa. Kulka Tevjéje, a szomorú bohóc Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - A Hegedűs a háztetőn zalaegerszegi előadásában nem mondják fel betűhíven a teljes szöveget. Díszlet sem igen van. Szikárabb, komorabb ez az Ana- tevka. Bagó Bertalan rendezésében kevesebb a jiddis humor, a szín, a mellékalakok is kevésbé élnek. Minden a drámára koncentrál - és Tevjére. Kulka János tejesembere nagyon messze áll attól, amit megszoktunk e szerep kapcsán. Nem a színpadról kikacsintó narrátorként köszönt, aki magabiztosan végigvezet az ő kis faluján. Tevje idegeneknek kezd mesélni a maga közösségéről, hát kicsit zavarodott, tétova. Szégyenlős nevetéssel konstatálja: furcsák az ő szokásaik. Megpróbál kedélyesen belevágni a történetbe, aztán, amikor már „benne van”, eltűnik a mosoly. Kulkán fekete nadrág, testhez feszülő fehér pólóinggel és hó- zentrágerrel. Semmi „népszínKulka János (Tevje, a tejesember), Tánczos Adrienné (Cejtel, a lánya) műzsidó” viselet - egy kisember bárhonnan a világból. Keményen figyelő naivitással. Szögletes, merev mozdulatokkal. Borul vele a kocsi, fellökik, hasra esik, akár egy bohóc - szomorú clown-nak mutatkozik itt Alá- chem Solem hőse, aki most nem magasodik ki a többiek közül. Tekintélye csak otthon van. A zsémbes Golde mellett nemegyszer papucskodik ugyan, mégis ő itt a papa, a családfő. Ez a tudat otthon keménységet és tartást ad a faluban csetlőbotló- nak. S éppen ezt kezdik ki - no meg a szokást - a lázadó lányok. Kulka hőse nem sokat cifrázza, hogyan magyarázkodjon ki az ősi törvényekből, egyébként is túl kicsi ő ahhoz, hogy azokért aggódjon. Itt inkább a családfőt, az apát érik a sérelmek. S minél többet akarnak a lányok, annál keményebb lesz. A clown színeit veszti, marad az elhagyatottság, a magára maradt szülő fájdalma. A folyamatot csak lezárja, a közösséget megsemmisítő döntés: a kitelepítés. Tétován keresik helyüket az anatevkaiak, s ahogy a játék elején, úgy itt is eltűnik a tömegben Tevje is. S nincs, aki többé erőt adjon: a hegedűs nem tart(hat) velük: kidobott vackaik közé zuhan a magasból... Millenniumi dixiezene Sajógalgóc, Miskolc (ÉM) - A millenniumi dixiekoncertek az idén is Sajógalgócon kezdődnek: június 24-én, szombaton este 8 órától a Szent István téren lép fel a Benkó Dixieland Bánd, vendégük pedig a Miskolci Dixieland Bánd lesz. A következő hét végén pedig (az elmúlt tizenöt év hagyományaihoz híven július első hétvégéjén) két napra Miskolcon és a Diósgyőri várban gyűlnek össze a műfaj legjobb hazai képviselői a XVI. Dixieland Fesztiválra. Először (szombaton, 1-jén) a miskolci Városház téren, délután 5 órakor a Miskolci Dixieland Bánd és a Lucky Boys csapata csinál fesz- tiváli hangulatot a városban, majd este 9 órától, immár a Rákóczi ház udvarán a Bolyki Brothers és a Brass in the five ad koncertet. Vasárnap délután 5-től természetesen a Diósgyőri vár lesz a helyszín, ahol a Hot Jazz és a Budapest Ragtime Bánd, a Kap- sa, a Lucky Boys, a Miskolci valamint a Benkó Dixieland Bánd és Berki Tamás lép fel. JÁTÉK A SZÍNHÁZZAL Még nyerhet jegyet! Június 29-én az Üvegcipő című színművet tekintheti meg a közönség a Magyar Színházak Fesztiválja programjában a vendéglátó miskolci társulat előadásában. Ha a következő kérdésre helyesen válaszolnak a játékos kedvű színházbarátok, 2x2 db színházjegyet nyerhetnek a fenti előadásra. Ki a darab szerzője, és ki rendezte az előadást? A választ a Miskolci Nemzeti Színház címére (3525 Miskolc, Széchenyi u. 23.) június 23- ig kell beküldeni vagy személyesen bedobni a színház jegyirodájában elhelyezett ládába. A borítékra írják rá: „Üvegcipő". Az előző heti játékunk („Játszóhely") nyertesei: Szabó Istvánná (Miskolc, Mátyás k. u.), Fazekas Gábor (Felsőzsolca). A jegyek a Krétakör című előadásra a színház jegypénztárában vehetők át. Ofotért: Miskolc, Corvin u. 1. • Telemobil 96 Kft.: Miskolc, Corvin Ottó u. 11. Corvin Üzletház • Eurooptik Szaküzlet: Tiszaújváros, Szent István u. 1. • Bem Bt.: Miskolc, Rákóczi u. 2. • Miskolc, Kazinczy u. 2. Telefix Trió Kft: Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 18. (Vállalkozók Háza) • Sárospatak, Rákóczi út 58. • Ózd, Vasvár u. 52. • Kazincbarcika, Egressy u. 30. • Miskolc, Szemere út 20. • Szerencs, Erzsébet tér t. Autó-Kontakt Szerencs Kft,: Szerencs, Nyár u. 2. • Tokaj, Rákóczi út 7. • Park GSM.: Miskolc, Mártírok u. 1. • Mezőkövesd, Mátyás király u. 26. • Tiszaújváros, Szent István u. 24. • Centrál-Top Kft.: Miskolc, József A. u. 37. • Kacso Kft.: Encs, Petőfi út 52. * A Westel hálózatén belül, kivéve Hangposta. ** A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható, *** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amig a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelő 24x1375 FI havi forgalmidij-kedvezmény tartozik. további feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, illetve az üzletekben. www.westcl.hu lOOOQll FfrTEk Keravill ofotért A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója r lllesi iel —^ i a L ____ Kapcsolat _________________a A Westel - Magyarországon először - olyan havidíjas előfizetést ajánl, amivel szinte mindegy, mikor beszél. A lényeg az, hogy honnan. Az új ZöldZóna díjcsomaggal az orsiág területének több mint 80%-áról hálózaton belül csúcsidőben is csak nettó 28 Ft-os percdíjért beszélhet. Ha a ZöldZóna területén kívül kezdeményez hívást, a rendszer kapcsolás előtt figyelmezteti. Ekkor dönthet, vállalja-e a beszélgetést magasabb percdíjért, vagy sem. A ZöldZóna díjcsomaggal a Kapcsolat még elérhetőbb, költsége még ellenőrizhetőbb lesz. Egyre több helyen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Westel előfizetőként már jóval több mint 1 millióan. Ráadásul DUAL mobiltelefonnal*4 és kártyával*** már bruttó 7 000 Ft-tól csatlakozhat. Helyből megéri... Önnek is? A Westel mobilról ingyenesen hívható 06-30/803-0000-ás hívószámon egyből megtudhatja, hogy Ön a hívás pillanatában a ZöldZóna területén tartózkodik-e. A 1230-as ügyfélszolgálati hívószámon az irányítószám megadásával tájékozódhat, míg a Westel honlapján közvetlenül, a település neve alapján is választ talál. WESTEL üzlet: Miskolc, Kossuth L. u. 2. tel.: 06-46/411-550,06-30/900-9010 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-3926,06-30/930-4782