Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-06 / 55. szám
2000. március 6., hétfő Aktuális 5 • Előadás 1956-ról. A velünk élő történelem '56 címmel szervezett előadássorozat következő rendezvényén, szerdán délután 4 órától, Miskolcon, a Városház tér 7. sz. alatt Csorba István, a TIB területi elnöke tart előadást. • Ingyenes jogsegélyszolgálat. Ingyenes jogi tanácsadást tart holnap délután 2-től 5 óráig Miskolcon, a szakszervezetek házában (Mindszent tér 3.) a Keresztény Szak- szervezetek megyei Szövetsége. Sorszámosztás a helyszínen, délután 1 órától. Egy hónapig kátyúznak Miskolc (ÉM - SZN) - Ami most folyik a Tízeshonvéd úton, az még nem az igazi kátyúzás. De a megyeszékhely szokásos, nagy tavaszi útkozmetiká- zása is hamarosan elkezdődik. A tél viszontagságai által megviselt utakon egyelőre a javítás minimális része zajlik, azokon a részeken, ahol az útállapot miatt már nem lehetett tovább halogatni a kátyúzást. Ez azonban - mondja Vanczák Zoltán, a miskolci polgármesteri hivatal városüzemeltetési csoportvezetője - csak amolyan tűzoltómunka, az igazi nagyberuházás március 20-tól április 20-ig tart majd. Éppen azért, hogy ne húzódjon túl sokáig a művelet, egyidejűleg négy vállalkozó dolgozik majd az utakon. Ez egy helyszínen sem jelent fennakadást a közlekedésben, hiszen csak rövid szakaszt érint, s többnyire útlezárás helyett kikerülő manőverrel megoldható. Ellenőrzik a munkát A minőséget a pályázatot elnyert vállalkozók szavatolják, s a hivatal két munkatársa folyamatosan felügyeli az előkészületeket és a technológiát. Nyílt nap a Karrinában Miskolc (ÉM - FL) - Az idén érettségiző fiataloknak továbbtanulási lehetőséget kínál, korszerű szakképesítés megszerzését teszi lehetővé a Karrina Szakképző Iskola 22 éven aluliaknak nappali tagozaton tan- díjmentesen, 22 éven felülieknek abban az esetben, ha nincs még szakképzettségük. A tanulható szakmákról, magas óraszámban folyó idegen nyelvi képzésről, az országban először itt bevezetett jelnyelv-ta- nulásról is lesz szó a programon. Minden érdeklődőt szeretettel lát az intézmény holnap reggel 8 órakor kezdődi nyílt napján. A cím: Miskolc, Tátra u. 2. sz. Holttest a Sajóban Miskolc (ÉM) - Egy középkorú nő fatörzsön fennakadt tetemére lett figyelmes Sa- jóvámosnál a Sajó gátján kutyáját sétáltató férfi tegnap délben - tájékoztatta lapunkat a rendőrség megyei ügyeletese, aki azt is elmondta: a nőnél semmilyen iratot nem találtak, ám ékszerei megvoltak, s magyar pénzt találtak nála, amiből a rendőrök arra következtetnek, magyar állampolgárról van szó. Idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a nő vagy öngyilkossági szándékkal vetette magát a vízbe, vagy rosszul lett és úgy esett a Sajóba. Hogy a tetem mióta volt a vízben, tegnap még nem lehetett tudni. Régi-új elnök Miskolc (ÉM) - Tisztújítást tartott - február végi éves közgyűlésén - a Lévay József Közművelődési Egyesület. Az egyesület elnökévé ismét Szabó Sándor református lelkészt, titkárává újólag Ábrám Tibort, a Lévay József református Gimnázium igazgatóját választották. Addigi munkájának elismerése mellett elfogadták Vajnay Tibor korábbi alelnök visszavonulását, így posztjára dr. Csukás Zoltán került. Megmaradnak Miskolc nyári táborai A korszerű körülmények megteremtésére idén sem lesz pénze a megyeszékhelynek Miskolc (ÉM - BA) - Úgy tűnik: nem fenyegeti veszély Miskolc nyári táborhelyeit. Erről is szó esett a megye- székhely közgyűlésének legutóbbi ülésén. A képviselők az önkormányzat kezelésében lévő ifjúsági táborok helyzetéről tájékozódtak. Megtudhatták: a Pereces-ere- nyői nyári napköziben egy-egy szezonban 1000-1200 gyerek tölti el a szünidőt. Nem éppen ideális körülmények között. Meglehetősen sok a javítanivaló. így például az esőbeállók nem töltik be a szerepüket, a szabadiőpark folyamatos karbantartására nincs munkaerő. Az itt dolgozó pedagógusok munkájával elégedett a városháza: az alacsony fizetség ellenére is színes programokról gondoskodnak. Nemcsak a fizetség okán említendő a pénz: a tábor tavalyi költségvetése a dolgozók munkabérén kívül 3 és fél millió forint volt (ez a városháza szerint is csak a vegetálásra elegendő). Ebből közel 900 ezret vitt el a gyerekek buszoztatása. A Miskolc Városi Közlekedési Rt. nem vette figyelembe, hogy az alsótagozatosok ingyen utazhatnak a társaság járatain. A másik táborhely Balaton- máriafürdőn van. A miskolci iskolák - a beíratott gyermekek számának arányában - 20-15-10 fős létszámkerettel rendelkeznek: kilencnapos turnusokat küldhetnek Miskolcról. Tavaly nyolc turnust fogadtak, a gyereHol van az a nyár? (archív felvétel) Fotó: vajda János keknek 5680 forintot kellett fizetniük a nyaralásért. Tompa Sándor (MSZP) képviselő sürgette, hogy a közgyűlés nyilvánítsa ki: fenntartja és működteti mindkét táborát. Kohold Tamás polgármester ezt azzal hárította el, soha nem került szóba a két tábor beszüntetése. A város működtetni akarja ezeket. Elegendő pénzt azonban nem tud adni hozná a helyhatóság, hogy korszerű, modern üdülőben vakációzzanak az itteni iskolások. Azt viszont nem kellene elfogadni, hogy nem a leginkább rászorulók nyaralnak a Balatonnál - fogalmazott Kohold Tamás. Bár a városvezető értelmezése szerint nem kellett volna szavazni a napirendhez beterjesztett módosító indítványokról, a közgyűlés szavazni akart. A perecesi tábor sorsával kapcsolatban garanciális elemként határozatban kérték fel a polgármestert, a folyamatos és rendeltetésszerű működéshez szükséges javításokat végeztesse el, s dolgoztasson ki az MVK Rt.-vei javaslatot a gyerekek nyári táborba utaztatására, ennek költségeire. Erzsébet fürdő: töretlen a város bizalma Miskolc (ÉM - BAL) - Tart az önkormányzat türelme az Erzsébet ügyében. A három éve zárva tartó fürdő üzemeltetője azt ígérte a városatyáknak: hamarosan megkezdi a felújítás első szakaszát. A városi képviselő-testület tulajdonosi bizottsága, miután a napokban megtekintette az önkormányzat egykori tulajdonát, az Erzsébet fürdőt, meghallgatta új tulajdonosát, úgy ítélte meg: hihető, hogy a patinás belvárosi létesítmény egy év múlva újfent megnyitja kapuit. Ha így lesz, idestova négy év után fogadhat újra vendégeket a pihenő- és gyógyközpont. Mint ismeretes, az intézményt, minthogy közpénzből tovább nem működtethetőnek találta, annak idején eladta az önkormányzat. A pályázat útján kiválasztott vevő első intézkedésével lakatot tett a kapura, s nagyszabású korszerűsítést követő mihamarabbi nyitást ígért. A terv valóra váltását sok minden akadályozta - többek között az érvényes városrendezési előírások és a beruházói tervek közti szinkron hiánya -, ám ezek az akadályok mára elhárultak. A volt tulajdonos, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának tágjai a napokban saját szemükkel győződtek meg a fürdő állapotáról, majd bizottsági ülésükön meghallgatták a létesítmény mai gazdáinak beszámolóját. Mint Kis Péter, a közgyűlési bizottság elnöke tájékoztatott: a befektetők arról számoltak be nekik, hogy heteken belül benyújtják az épület átalakítására, bővítésére készített (a korábbiakhoz képest jelentősen módosított) terveket, s a jelenleg rendelkezésükre álló pénzből megkezdik a fürdő homlokzatának és tetőzetének a felújítását. Az állagmegóvást követően akkor indulhatnak a komolyabb munkálatok, ha a beruházó állami pályázatok útján további remélt forrásokhoz jut. Ha így lesz - és a képviselők bíznak ebben -, Kis Péter szeTerületrendezés a fürdő előtt rint a fürdő akár már „jó egy év múlva” kinyithat. A bizottsági elnök megjegyezte: az önkormányzat már csak amiatt is megnyugodhat, hogy „per pillanat nem kell arra készülnie, hogy visszavásárolja” egykori ingatlanát. Fotó: Végh Csaba Oktatási program a bűn ellen Miskolc (ÉM - PT) - Beérett termés az az írásba foglalt ingyenes módszertani anyag, amelyet jó szívvel ajánlunk a pedagógusoknak, hogy még könnyebben juttassák bűn- megelőzési ismeretekhez az általános iskolák tanulóit. Ezt dr. Kratkóczki Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője mondta a napokban, amikor a sajtó képviselőinek bemutatta „A bűn küszöbén” címmel megjelent nevelési programjukat. Mint elhangzott: az Európai Unió Phare- Line, az Ifjúsági és Sportminisztérium, és az Országos Bűnmegelőzési Tanács pályázatain nyert mintegy ötmillió forintból születhetett meg az általános iskolák számára ingyenesen juttatott csomagterv, ami magában foglalja a pedagógusok számára kidolgozott tanmenetet, a diákok számára pedig a segédanyagot. A tanári kézikönyvben közzétettek óravázlatként is használhatók. Az országosan is példaértékű kísérleti programhoz bármelyik általános iskola csatlakozhat. A megye 365 alapfokú oktatási intézménye közül már kétszázan éltek e lehetőséggel. Balázsfalvi Gusztávné főhadnagy, a kötet elsődleges szerzője elmondta: tavasszal bemutató tanításra is sor kerül majd, ahol a támogatást nyújtó EU-szerve- zet is képviselteti magát. A most kidolgozott anyag szervesen illeszthető a korábban közzétett, a káros szenvedélyek kialakulása ellen készült DADA- programhoz. Balázsfalvi Gusztávné és dr. Kratkóczki Ferenc Fotó: Puskár t. Nem sejtette: rendőrnek árulja kedvesét Miskolc (ÉM - PT) - Tizennyolcadik évét meg nem haladó személy sérelmére elkövetett kerítés és kitar- tottság bűntettével vádolja a miskolci ügyészség azt a 35 éves férfit, aki élettársát áruba bocsátotta. A 17 éves leáanyal tavaly ismerkedett meg a vád alá helyezett férfi. Mindketten munkanélküliek voltak, semmilyen jövedelemmel nem rendelkeztek. Ezért arra a közös elhatározásra jutottak, hogy a létfenntartásukhoz szükséges pénzt a lány testi szerelmének áruba bocsátásából teremtik elő. Működési területként Miskolcon a Tiszai pályaudvar környékét, a Baross Gábor utcát választották. A kuncsaftokat egyrészt a lány szerzte, másrészt élettársa kerítette. Két-három ezer forintot kértek el a szexuális szolgáltatásért. Ebből alkahnanként kizárólag a férfi ötszáz forintot számolt el magának. A maradék pénzt közös fenntartásukra fordítót ták. Tavaly, november 7-én este fél 7-kor is „vásárló” után nézett a lány élettársa. Leszólított egy fizetőképesnek látszó férfit. A közvetítésért ötszáz forintot kért, és elmondta, hogy további kétezer forintot kell leszurkolni a lánynál. A sikeresnek tűnő üzletkötést követte aztán a fekete leves. A leszólított elővette rendőrigazolványát (ugyanis szolgálaton kívül civil ruhában volt), és szolgálatba helyezve magát igazoltatta a férfit. A rendőrségi eljárás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Most előzetes letartóztatásban vár a tárgyalásra: a bíróság akár nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti a vádlottat.