Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
Boldogulás Stumpf István Zemplén jelenéről és jövőjéről /2 Önellátás Díszkivilágítás a felsőgagyi műemlék templomnál /6 Sajtónap Az ÉM díjait négy kategóriában adták át /16 IDŐJÁRÁS: Erős felhősödés Nappal 3 - 8 °C Éjszaka 1 - -4 °C ÁRA: 32 Ft, előfizetőknek: 23,10 Ft március 16., csütörtök 56. évfolyam, 63. szám Meeleienik: 53 000példányban A Tisza Tokajnál tetőzött Miskolc (ÉM - PT) - A Tisza szerdán este 720 cm feletti vízmagassággal tetőzött, majd lassú apadás kezdődött meg a folyón - tájékoztatta lapunkat Nagy Ferenc, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. A szakember szerint még nagyon sok hó található a Tisza, a Bodrog és a Szamos vízgyűjtő területén, elsősorban a 700-800 méter magasan fekvő hegyekben. Ameny- nyiben nem lesz hirtelen olvadás, és nem érkezik nagy mennyiségű csapadék, akkor veszélyes árvízre nem kell számítanunk az idén. (Emlékeztetőül: tavaly a tokaji maximum vízmélység 894 cm volt.) Köztársasági Elnöki Aranyérem Budapest (MTI) - Göncz Árpád köztársasági elnök kedden - személyes megbecsülése jeleként - Aranyéremben részesítette: Szabó Dánielt, a Magyar Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerület főgondnokát a hazai és nemzetközi egyházi életben végzett munkájáért, szervezői tevékenységéért. Tumultus a TESCO-ban Miskolc (ÉM - FL) - Ünnep ide, ünnep oda, nyitva tartott és nagy forgalmat bonyolított le tegnap is a miskolci TESCO. Előfordult, hogy az autók keresve is nehezen találtak parkoló helyet. A bejárati ajtók közeléből sorra elfogytak a bevásárló kocsik és messzebbre, a parkoló sarkába kellett értük gyalogolni. Mindezek ellenére záróráig is alig csökkent a bevásárlók érdeklődése a TESCO iránt. A DAM Rt.-ben a felszámolóbiztos az úr A tulajdonosi köri érdekellentétek miatt „veszett el” a cég - állítja informátorunk Miskolc (ÉM - ML) - Minden jel arra mutat, hogy lezárul a Diósgyőri Acélművek Rt. szlovák tulajdonlásának időszaka: hitelezői csődegyezség híján megindul a társaság felszámolása, amit - az Észak-Magyarország információja szerint - ma hivatalosan is bejelentenek. A Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM) ellen több mint húsz hitelező nyújtott be felszámolási kérelmet a társaság múlt hónapban tartott rendkívüli közgyűlését követően, amelyen a részvényesek a DAM igazgatóságát felhatalmazták többek között arra, hogy öncsőd bejelentésével - az ezzel megszerezhető fizetési haladékra szóló idő alatt - egyezzen meg a cég felszámolását kezdeményező hitelezőkkel. Az elmúlt hetekben azonban nem sikerült a csődegyezséget tető alá hozni, így a társaság felszámolása megindítható. A csődegyezség sikertelenségét - az Észak-Magyarország megbízható forrásokból származó információi szerint - jórészt a cég kassai anyavállalatának régi és új vezetése közötti érdek- ellentétek okozták: a Kassai Vasmű tulajdonosi körében jelenleg kisebbségben lévő régi vezetés májusig majd augusztusig is haladékot adott volna arra, hogy a DAM bizonyíthassa életképességét, erre az új vezetés azonban nem volt hajlandó. Noha, az alig egy hónapja ismét termelő diósgyőri gyár nullszal- dő körüli eredményeket produkált, a több milliárd forintos kötelezettségvállalást jelentő hitelezői egyezségek megkötésében a kassai tulajdonos nem lett partnere a diósgyőri igazgatóságnak - a nyilvánvaló presztízsveszteség ellenére hozzájárult ezzel a DAM felszámolásához. Ennek tudható be, hogy a diósgyőri igazgatóság elnöke, Tóth Attila a múlt hét csütörtökjén benyújtotta lemondását. (A felszámolási eljárás azzal jár együtt, hogy megindításával megszűnik a szlovák tulajdonlás, a gyár irányítását pedig a hitelezői érdekeket képviselő felszámolóbiztos veszi át.) A diósgyőri kohászat felszámolásának megkezdését lapunk információi szerint ma jelentik be hivatalosan. Az új helyzet azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a DAM-ban leállna a termelés. A jelenlegi működést finanszírozó konzorcium részéről Szalai József, a Csavar- és Húzottáru Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: továbbra is munkát tudnak adni a gyárnak. Jelenlegi megrendelésállományukkal két-három hétig működhet az elektrokemence, folytatódhat a hengerlés és a késztermék-kikészítés. További működtetéssel kapcsolatban azonban már a felszámolóval kell egyezségre jutniuk - tette hozzá. Emlékezés és avatás. Idén Miskolcon nemcsak a forradalom 152. évfordulója emlékeztek, a megújult teret £ felavatták Fotó: Bujdos Tibor Kitiltott borok Tokaj-Hegyaljáról Sátoraljaújhely, Tokaj (ÉM - MA) - A tokaj-hegyaljai vendéglátóhelyeken csak hegyaljai lédigbort mérhetnek ki a tulajdonosok ezután - tudtuk meg dr. Kardos Jánostól, a To- kaj-hegyaljai Hegyközségi Tanács elnökétől. Dr. Kardos János arról beszélt, hogy a hegyközségi tanács a hegyaljai borok eladhatósága érdekében döntött úgy, hogy sem fehér, sem vörös lédigbor behozatalát nem engedélyezi. Törvény írja elő ugyanis, hogy a zárt borvidékeken a hegyközségi tanácsokkal kell engedélyeztetni a hordós, illetve kannás termékek behozatalát. A palackos borok természetesen nem tűnnek el a szórakozóhelyek és italboltok pultjairól. Ennek árusítása, mivel az Országos Borminősítési Intézet (OBI) által bevizsgált nedű nem tiltott. Várhatóan augusztusban terjesztik ki a jövedéki törvény hatályát a borokra is. A hegyaljai hegyközségi tanács ülésén a gazdák az ú) rendelet egyes pontjait sérelmezték. Bár tisztában vannak azzal, hogy a borhamisítók ellen született a jogszabály, mégis néhány kitételét túl merevnek tartják. Például érthetetlen számukra, hogy a törvény a szőlőt, mint gyümölcsöt, jövedéki terméknek minősíti. Óriási adminisztrációs terhet ró rájuk az is, hogy a vámhivataloknál eredeti - egy hónapnál nem idősebb - tulajdonosi lappal lehet bejelentkezni. Ez pénzbeli kiadással is jár, hiszen a tulajdoni lap kiváltása nem térítésmentes. Ha a Pénzügyminisztérium ezt a feltételt írta elő, akkor miért nem kéri ki a tulajdoni lapokat közvetlenül a földhivataloktól?! - fogalmazták meg véleményüket a szőlősgazdák. Dr. Kardos János arról tájékoztatta lapunkat, hogy az új jövedéki törvénnyel kapcsolatos problémákat, gondokat továbbították a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Koncz Ferencnek, aki ígéretet tett arra, hogy eljuttatja a tokaj-hegyaljaiak észrevételeit az illetékeseknek. A Tokaj-hegyaljai Hegyközségi Tanács legutóbbi ülésén arról is döntöttek, hogy hamarosan létrehoznak egy borelőminősítő bizottságot, amely Tokajban működne majd. A feladata ennek az lesz, hogy a szamorodni- és aszúborokat egyfajta előszűrőként vizsgálja meg, mielőtt még azok az Országos Borminősítő Intézetbe kerülnének. Nincs felelősség Miskolc (ÉM - PT) - Az ausztrál kormány el-, illetve felismeri a Tiszán bekövetkezett tragédia mélységét. Készek technikai segítséget nyújtani nemzetközi keretek között - fogalmazta meg dr. Mark Higgie, Ausztrália magyarországi nagykövete kormányuk üzenetét Miskolcon. Az ausztrál kormány üzenetére reagálva lapunk munkatársa megkérdezte a nagykövetet: a katasztrófa mélységének el-, illetve felismerésén túl kabinetjük el-, illetve felismerte-e kormányuk felelősségét is - a vétkes ausztrál-román cég okozta - károkozás miatt. Dr. Mark Higgie erre leszögezte: Ausztráliát nem terheli felelősség egy privát cég tevékenységéért. Államuk csupán ösztönözheti a külföldön működő közös vállalatokat, hogy tartsák be az ausztrál környezetvédelmi előírásokat. A diplomata kijelentette: humanitárius okból készek segítséget nyújtani az elszenvedett károk orvoslásában. A hegyaljai bor védelmében történt az intézkedés