Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-04 / 29. szám
2000. február 4., péntek Miskolc és környéke 7 • Gondoskodás. Azoknak az ongai idős- korúaknak, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni az Idősek Klubja foglalkozásain, az ottani programokon, biztosítják a házi szociális gondozást, ellátást. • Pénzügyi ellenőrzések. Több évig tartó pénzügyi vizsgálatot végeztek a felső- zsolcai Gamesznál. Ez kiterjedt a gazdálkodási tevékenységükre, a vagyonvédelemre, a számviteli rendre, valamint a bizonylati fegyelemre is. • „Kétfordulós". Az alsózsolcai képviselő- testület először februárban 9-én, majd a hónap végén, február 23-án foglalkozik az ez évi költségvetésével. A „kétfordulós" tárgyaláson kijelölik majd az idei prioritásokat is. • Jótékonysági bál. A hónap végén, február 26-án rendezik meg a már hagyományosnak számító sajóvámosi iskolai jótékonysági bált. A rendezvény teljes bevételét az oktatási intézmény eszköztárának bővítésére fordítják a rendezők. Két éve bezárt a fogadó Bükkszentkereszt (ÉM - MMI) - Már több éve üresen áll a hegyi faluban a Bükk fogadó. Régebben ezt az épületet Béke Turista Szállónak hívták, s nagy népszerűségnek örvendett Bükkszentkereszten a turisták, a kirándulók körében. Később vállalkozói alapon működött, ám két esztendeje már hiába kopogtatnak ajtaján a vendégek... A jó levegőjű településen pedig lenne igény a fogadó szolgáltatásaira, sokan fogyasztanának egy-egy tál ételt, s üdítőt benne. A bükkszentkereszti polgármesteri hivatalban érdeklődtünk: vajon mikor nyitják ki az egykoron oly kedvelt házat? Választ nem tudtak adni, mert az épület magánkézben van, sorsáról a tulajdonosok döntenek. Ennek mikéntjéről azonban nem tájékoztatták a helyhatóságot (ami természetesen nem kötelező). Tátika egyenes adásban Répáshuta (ÉM) - Több éve rendezik meg a hegyi községben a Tátika elnevezésű vetélkedőt, melyen a legjobb együtteseket, előadókat díjazzák. A bükki település általános iskolája rendezésében január 22-én este hat órai kezdettel megtartott kulturális rendezvényre az elsősöktől a felsős, nyolcadikos diákokig nevezhettek be. A műsort a helyi falutévé egyenesben közvetítette, így akik nem mentek el, azok is részesei lehettek a répáshutai tanulók vetélkedőjének. A bevételből egyébként a nyári táborozást segítik. Mondjon egy sztorit! Ugye, ön is hallott már egyet s mást települése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeretné, ha erről szűkebb pátriájában, térségében olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyaror- szág zöld vonalát a 06/80-305-305 számon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatában ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöljük azt is, hogy melyik olvasónktól származnak az információk. Ráadásképpen minden hónapban a legjobb sztori beküldőjét jutalomban is részesítjük. Az oldalt írta: Mészáros István Telefon: 20/326-5966 e-mail: mmi@iscomp.hu Felelős szerkesztő: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Kitartanak, városi rangot akarnak... Nyékládháza (ÉM - MMI) - Korábban elutasították a nyék- ládházaiak kérelmét, de a helyiek nem adják fel: ismét pályáznak a városi rangra. A Miskolc közelében levő település önkormányzata már továbbította a Borosod-Abaúj- Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatalhoz azt a pályázati anyagot, amelyben a városi rang megszerzését célozzák meg.- A vaskos dokumentumot - százhúsz oldal, plusz a mellékletek, köztük mintegy negyven fénykép, térképek - már az új törvény előírásai alapján állítottuk össze - tudtuk meg dr. Juhász József jegyzőtől - A Közigazgatási Hivatalban véleményezik, majd ezt követően továbbítják a többi, megyénkbeli és városi rangra pályázó település anyagával együtt. A korábban is pályázottak - Ernőd, Borsodnádasd és Nyékládháza - mellett idén Pálháza Jók az infrastrukturális adottságok Fotó: Bujdos Tibor is várossá szeretne válni. A do- lyek összeállításához a Statiszti- kumentum részét képezik a la- kai Hivatal megyei igazgatósága kossági statisztikai adatok, ame- segítséget nyújtott.- Az érvényes, új törvény előírásai szerint a korábbinál rendszerezettebb, a sorrendiséget is meghatározó anyag készült - ismerteti a leglényegesebb változásokat a jegyző - Ami az esélyeinket illeti: természetesen bízunk abban, hogy megkapjuk a városi rangról szóló oklevelet, hiszen akkor nem határozta volna el a képviselő-testület tavaly november 30-i ülésén a pályázat elkészítését, benyújtását.- Igaz, a korábbi elutasítás fő oka, nevezetesen, hogy nem úgynevezett „városhiányos” részen található településünk, természetesen itt a megyeszékhely közelségéről van szó, nem változott, hiszen ez adottság. Ám infrastrukturális adottságaink jók: teljesen kiépített a szennyvízhálózat, az utcáinkat aszfaltburkolat borítja és így tovább. Mindezek alapján bízunk a kedvező elbírálásban - mondotta befejezésül dr. Juhász József jegyző. Százötvenkétmilliót nyertek a csatornára Megúszták az árvizet az ongai jól kiépített körgátnak köszönhetően Onga (ÉM - MMI) - A településen az eddigi legnagyobb beruházás, a szennyvízcsatorna-hálózat befejezése előtt állunk - emelte ki a Miskolchoz közeli helység eredményei közül Madzin Tibor polgármester, □ Mit tartott és tart a település képviselő-testülete legfontosabb teendőjének? • Elsődleges célunk volt tavaly, s idén is intézményeink zökkenőmentes működtetése. Elmúlt évi terveinket a költségvetés tükrében, pénzügyi helyzetünk alapján határoztuk meg. A rendelkezésre álló összegből - a költségvetésünkben a fő számadat a pótelőirányzottakkal együtt 356,5 millió forint volt -, biztosítottuk tizenkét intézményünk zavartalan működését. Megjegyzem: év közben ehhez még hitelt is fel kellett vennünk. Intézményeinknél a műszaki csoportunk és a közhasznú munkások végezték el az állagmegóvó, karbantartási és felújítási munkálatokat. Kilenc településsel közösen valósítjuk, Madzin Tibor Fotó: Mészáros István építjük meg a szennyvízcsatorna hálózatot, amelyhez százötvenkétmillió forint pályázati pénzt nyertünk a megyei területfejlesztési tanácstól. A beruházás gesztori teendőinek ellátásával - tavaly tavasztól - engem bíztak meg. Jelenleg tárgyalásokat folytatunk olyan befektetőkkel, akik a későbbiekben az üzemeltetés fejében biztosítják a beruházás befejezéséhez szükséges, még hiányzó összeget. □ Onga lakossága, az életkort vizsgálva, meglehetősen jól áll... • Településünkön több mint ezeregyszáz a tizennégy éven aluliak száma. Éppen ezért a már meglévő két háziorvosi és fogászati szakrendelés mellett újabb egészségügyi intézménynyel, a gyermekorvosi rendelővel gazdagodtunk. Természetesen több önkormányzattal együtt továbbra is fenntartjuk az orvosi ügyeletet - felsőzsol- cai központtal. □ Hogyan érintette a falut az elmúlt év szélsőséges időjárása? • A hóolvadás miatt az árvíz és a belvíz tekintetében veszélyes helyzet alakult ki, főleg Ócsanáloson. Jól vizsgázott a megfelelően karbantartott körgát, de a lakosság lélekjelenléte is kellett ahhoz, hogy ne történjen nagyobb baj. Mindenesetre Ócsanáloson megkezdődött a felszíni csapadékvíz-elvezetők rendbetétele, melyet idén folytatunk. Mind a februári nagy hó, mind az árvízi helyzet jelentős költségekkel járt, amelyet csak részben pótolt az állami kompenzáció. □ Bár közel van a község Miskolchoz, itt is, ahogyan mondani szokás, jelen van a munkanélküliség problémája... • Igen, ezt érzékelteti az, hogy egyre nagyobb gondot jelent a helyi szociális feladatok ellátása. Tavaly például átlagban kétszázharminc embernek fizettünk ki jövedelempótló támogatást, míg rendszeres gyermekvédelmi támogatásban - havi átlagban - nyolcszázötvenöt gyermek részesült. Annak ellenére, hogy költségvetésünk jelentős részét kell szociális kiadásokra fordítanunk, azok megoldása nem lehet teljes körű. Kedvezőek a szociális földprogrammal kapcsolatos tapasztalataink, amelynek keretében biztosítottuk az érintett cigány családoknak a földterületet és a vetőmagot. □ Idén mik a legsürgősebben megoldandó feladatok? • A csatornahálózat megépítését követően az utak helyreállítása, a járdaépítés és megfelelő, szép autóbuszvárók kialakítása. Végre kell hajtanunk a már elkezdett intézményi racionalizálást - éppen az idén várható, és a soha nem tapasztalt állami alulfinanszírozás miatt. A vízből emelik ki az emlékmű köveit Felsőzsolca (ÉM - MMI) - A 2000. január elsején elkezdődött, s 2001. augusztus 20-ig tartó millenniumi évre a helyi rendezvények megvalósítására egy bizottságot hoztak létre Felsőzsolcán. A millenniumi események, teendők sorában egy komplex terv alapján - amelyet a Hadas Műterem készített - áthelyezik és megújítják az 1848/49-es emlékművet. A tervek alapján helyszínként a Hősök tere délebbi részét jelölték meg a felső- zsolcaiak, ahol az ünnepségek idején - a nagy forgalmú utat tekintve - nyugodtabb körülmények közt ünnepelhet a Sajó parti város közönsége. Az elképzelések szerint az emlékmű áthelyezése és a környék rendbetétele, rendezése idén megvalósul, melyet követhet a július 25- re tervezett emlékmű avatás. E nap egyébként a zsolcai csata évfordulója. Fehér Attila, Felsőzsolca polgármestere elmondotta, hogy az emlékmű talapzatát az egykori Bódva-híd jelenleg még a vízben lévő, ki nem szedett köveiből faragják majd ki. Az emlékmű a jelenlegi helyén Fotó: MMI Hirdetés KONTROLL EGÉSZSÉGCENTRUM Az egészség, a jó közérzet és a szépség szolgálatában Szolgálta fásaink: 1. EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS. PREVENTIO: Személyre szóló egészségprogram-készítés. 2. „SIKERES SZEMÉLYISÉG" Személyiségfejlesztő és kommunikációs tréning. 3 „SORSELEMZÉS" ASZTROLÓGIA 4. FACENESS LIFTING - Arctorna Természetes módon - arctornával megőrizhetjük arcunk fiatalságát. • Az időskori elváltozások javíthatóak. Az izmok kitelnek; a ráncok kisimulnak. Az arc élettel telítődik, az arckifejezés fiatalosabbá válik. 5. GYÓGYTORNA, NŐI TORNA 6 FOGYÓKÚRÁS PROGRAM: Természetes módszerek, táplálkozási controll, gyógytorna és lelki segítés. 7 FRISSÍTŐ- ÉS GYÓGYMASSZÁZS 8 SZOLÁRIUM 9. EGÉSZSÉGBŐL! Természetgyógyászati módszerek, könyvek, eszközök ajánlása és vására. KONTROLL EGÉSZSÉGCENTRUM MISKOLC, KOSSUTH L. U. 3.1. em. Tel.: 46/405-627