Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-04 / 29. szám
2000. február 4., péntek Aktuális 3 Kalász László emléknap Mucsony (ÉM) - A mucsonyi Kalász László Általános Iskola névadójára emlékezett tegnap a költő születésének 67. évfordulóján. Az ünnepi műsor Kalász László sokszínű költészetét, életútját, verseinek zenei feldolgozásait mutatta be. A nap folyamán kiállítás is nyílt a tanulók rajzaiból és festményeiből: a tárlaton Kalász-versek ihlette munkákat láthatnak az érdeklődők. A mucsonyi általános iskola tavaly októberben vette fel a József Attila-díjas pedagógus-költő nevét, így ez volt az első Kalász-emléknap az intézményben. dő főorvos életútját mutatja be Hajdú Imre a legújabb, Miskolci Gyógyítók című könyvében. A kiadványt tegnap mutatták be Miskolcon, a Kazinczy Könyvesboltban. - Nem „orvosi toplista” ez a könyv, hanem 23 elismert gyógyító portréja a miskolci kórházakból. Mellettük még sokszor 23 kiváló orvos dolgozik, akik szintén bemutatásra érdemesek - fejtette ki Hajdú Imre. Épp ezért a szerző a művet egy tervezett sorozat első kötetének szánja. A könyvet dr. Szádeczki Zoltán, Miskolc jegyzője ajánlotta az olvasók és a megjelent, riportkötetben szereplő gyógyítók figyelmébe. Fotó: Végh Közalkalmazottak vasúti igazolványa Miskolc (ÉM) - A közalkalmazottak 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosító arcképes igazolványának 2000. évre történő érvényesítés február 7. és március 31. között történik. Az érvényesítés 350 forintba kerül, míg az új igazolványok kiállításának ára 400 forint. Az elveszett, ellopott igazolvány és hologram pótlása 1000 forint (rendőri igazolás esetén 300), míg az április 1. után számított késedelmi díj 100 forint - tájékoztatott MÁV területi személyszállítási osztálya. Az intézmények bővebb felvilágosítást a MÁV Személyszállítási Szakigazgatóság személyszállítási osztályán, a 46/358-401, 358-474-es telefonszámokon kaphatnak. (A Miskolc Gömöri pályaudvaron korábban üzemelő menetkedvezményi részleg januártól a MÁV Igazgatóság Személyszállítási osztályához költözött.) Fráter-bál Miskolc (ÉM) - A miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium Alapítványának bálját szombaton este fél 6-tól rendezik meg az iskola aulájában. A vendégek fogadása után este 6 órától Maris- csák István igazgató és Kobold Tamás polgármester nyitja meg a rendezvényt, majd a gimnázium diákjainak és tanárainak műsora következik. A bálon Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház művésze is fellép. Zöld út a részönkormányzatoknak Döntött a közgyűlés: Miskolc (ÉM - BA) - Megszavazta a kéményseprői díjak emelését tegnapi ülésén a miskolci közgyűlés. A testület decemberben ugyanerre a javaslatra nemet mondott. Most viszont hozzájárultak a képviselők az átlagosan 6,92 százalékos, február 15-től érvényes tarifaemeléshez. nem lesz türelmi zónájuk Miskolcon az örömlányoknak A Görömbölyi Kulturális Egyesület kezdeményezésére jogi hátteret teremtettek részönkormányzatok megalakításához. Bár a hozzászólók egy része pártállásától függetlenül amellett érvelt, hogy a részönkormányzatok ne csak beleszólást kapjanak ügyeik intézésébe, hanem valamennyi pénzt is, e javaslatot a többség elvetette. Felvetések, interpellációk Napirend előtt több képviselő kért szót. Emődi Gyula (Munkáspárt) egyebek között városi gyermekkórus létrehozását szorgalmazta, s anyagi támogatást kért a Fazekas utcai Általános Iskola énekkara számára, kórusolimpián való részvételhez. Üszögh Lajos (Fidesz) egyebek mellett azt szorgalmazta: a költségvetés készítésekor legyenek tekintettel rá, hogy a város mozis cége, a Cine-Mis Kft. jövőjét a városnak kell megalapoznia. Tompa Sándor (MSZP) azt firtatta, miért nem foglalkozik a közgyűlés a Diósgyőri Kórház helyzetével, jóllehet lemondott az intézmény igazgatója. Kobold Tamás válasza: Lyócsa János nem mondott le, hanem azt kérte a polgármesternek címzett levelében, hogy vegyék fel az elbocsátandók listájára. Ha az igazgató a lemondó levelét megírja, akkor foglalkoznak majd az üggyel. Molnár Pál (Fidesz) szóvá tette, hogy a tapolcai diszkó engedély nélkül működik, s a tűzvédelmi előírások betartását sem vizsgálták meg. Szótér László (KDNP) a lillafüredi élővizeket szennyező források felszámolását, s az ottani parkolóhelyek bővítését sürgette. Az interpellációk sorából említést érdemel Csiba Gáboré (Fidesz), aki az Avas szállóval kapcsolatban várt tájékoztatást. Mint lapunk már megírta: tavaly december végéig a többségi tulajdonosnak (fővárosi befektetőről van szó) el kellett volna kezdenie a felújítást, ám ez nem történt meg. Hogy a Miskolci Ingatlankezelő Rt. él-e a szerződéstől való elállás lehetőségével, erre írásban kap választ a képviselő. Horváth Ottóné (MSZP) szerint törvénysértő, hogy a polgármester az önkormányzati intézményekből közös megegyezéssel, vagy áthelyezéssel távozók helyébe új dolgozók felvételét nem támogatja (csak az olyan indokolt esetekben, ha más városba költözik az illető). Ezt a minősítést a városi vezető nem kommentálta. Letettek róla, hogy élőben közvetítsék az ülést Fotó: Bujdos Tibor Egy közgyűlési döntés révén az Erzsébet fürdőt megvásárló befektető lehetőséget kapott tervei megvalósításához: a fürdő bővítését szolgáló területet eddig a rendezési tervre hivatkozva nem kaphatta meg. Ezután ez már nem lehet akadály a több éve húzódó ügyben. Az említett térségben, az úgynevezett dísztéren képzelik el a döntéshozók a millennium apropóján állítandó Szent István szobor helyét. Változtatási tilalmat rendeltek el a bodótetői lakópark építése érdekében: az érvényes rendezési terv a kérdéses területen egyedi telkes beépítéssel számolt, a lakópark viszont tömbtelkes társasházas beépítéssel. Határoztak arról is, hogy az ősszel kezdődő tanévben Miskolc középiskoláiban - a tanulók számának apadása okán - 585-re csökkentik az osztályok számát. A közgyűlés a jegyző és a rendőrség tájékoztatása alapján úgy ítélte: nem tömeges a prostitúció a megyeszékhelyen, ezért nem indokolt olyan türelmi zóna kijelölése, amelyben a legősibb mesterséget gyakorlók kínálhatnák a szolgáltatásaikat. A képviselőket nem befolyásolta, hogy két szocialista társuk - Dömötör Zoltán és Szűcs Erika - a prostitúció terjedésére hívta fel a figyelmet. Bár a közgyűlést megelőző szerdai sajtótájékoztatókon az MSZP és az SZDSZ is bírálta a Miskolc „belső kommunikációjára” vonatkozó javaslatot, s a szakbizottságok egy része is hasonlóan foglalt állást, gyakorlatilag vita nélkül szavazták meg az előterjesztést. Nem támogatták viszont azt az elképzelést, hogy a közgyűlés üléseit élőben közvetítse a Városi Televízió. Késő délutáni sajtótájékoztatóján Kobold Tamás úgy értékelte: az elfogadott tervezet révén javíthatják a kommunikációt az önkormányzat, a városháza, illetve a polgárok között. A közgyűlés ülésén elhangzottakra későbbi írásainkban visz- szatérünk. A koronázási ékszerek másolata A vizsolyi általános iskola diákönkormányzatának ötlete alapján Trombitás Géza, a település ezermestere elkészítette a magyar koronázási ékszerek hű másolatát. Az iskola millenniumi falára kifüggesztették e másolatokat, hogy valamennyi kisdiák megtekinthesse azokat. A millenniumi fal és a koronázási ékszerek megtekintésére a vizsolyi iskolások szívesen várják a környékbeli tanintézmények diákjait. Fotó: Bujdos Tibor Kábítószer-statisztika Miskolc (ÉM - PTA) - Fű-szer- mentesen címmel szakmai rendezvényt tartott tegnap a Miskolci Drogambulancia, annak alapítványa, a Miskolci Akadémiai Bizottság és a Miskolci Egyetem Továbbképzési Központja. A kábítószer-ellenes küzdelem stratégiai lehetőségeiről Topo- lánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára mondta el gondolatait. Mint említette, 11 év vajúdás után, még mindig nem született meg az, amire pedig nagy szükség lenne a növekedő drogfogyasztás miatt: egy egységes nemzeti stratégia. Ennek lényege nem a törvényi szabályozás, vagy a pénzrá- forditás lenne. A jelentősége abban rejlene, hogy erkölcsi állás- foglalást, irányt mutatna az országnak és a társadalom legkisebb egységének, a családnak. Az értékek erősítésében, a családokkal való kapcsolattartásban, programszervezésben a civil szférának kiemelt szerep juthatna. Ehhez azonban szükség lenne az érintett szervezetek nagyobb támogatására. A minél előbbi intézkedés szükségességét a drogstatisztikákkal támasztotta alá: azok ugyanis szinte minden tekintetben növekedést mutatnak. Döbbenetesnek tartotta a tényt: két és félszeresére nőtt a 16 év körüli fiatalok körében a drogfogyasztók száma az elmúlt 3-4 évben. A 18 éves korosztályban pedig egyre többen vonzódnak a lakk, hígító használatához. Magyarországon nincs drogtörvény - tudatosította Lévay Miklós, a Miskolci Egyetem Büntetőjogi Intézetének igazgatója. Kábítószer-fogyasztásra vonatkozó passzusok azonban vannak, amelyeken 1999-ben szigorítottak a honatyák. Az igazgató az ebből eredő sajátosságokról beszélt előadásában. Cáfolta azt a felvetést, hogy a szigorításoknak köszönhetően, sokan már egyszeri félrelépés, drogfogyasztás miatt is börtönbe kerülhetnek. Hangsúlyozta, a szabályozás eredményeképpen legfeljebb a felderített drogos bűncselekmények száma emelkedhet majd meg, a drogfogyasztóké nem. Ugyanis rendelkezésre állnak- drogozó olyan jogi eszközök, amelyekkel megakadályozható hogy újra drogfogyasztóvá, esetleg bűnözővé váljon valaki. Ügyészi szinten alkalmazható a vádemelés elhalasztása, bírói szakon pedig lehetőség van próbára bocsáj- tásra. A régi-új élet megtalálásában pedig a pártfogószolgálatok, azaz a gyermekjóléti szolgálatok, a drogambulanciák segítenek. 16 évesek Miskolcon 1996 júniusától működik a Drogambulancia. Megalakulsáig hosszú, nehéz út vezetett - mondta Tarnótzky Margit vezető főorvos. Egészen 1991-ig visszatekintve ismertette a létrehozás, a műhelymunkák folyamatát. A jelenlegi munka- folyamatok ismertetésekor megjegyezte: bár a kezelésben részt vevők egyre többen vannak, a dolgozók létszáma változatlan. Belövés (felvételünk csak illusztráció) F,otó: Bujdos Tibor