Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-07 / 5. szám

2000. január 7., péntek Miskolc és környéke 5 HÍRCSOKOR • Csatornadíj. Arnóton a szennyvízcsa­torna szolgáltatási díját a képviselő-testü­let január elsejétől 650 forintban (plusz áfa) összegben állapította meg. A fize­tendő díj az állami támogatás arányos összegével csökken majd. • Táblatolvajok. Több közúti jelzőtáblát loptak el négyen az utak mellől Felsőzsol- cán a közelmúltban. A csapat tagjait a zsolcai rendőrök fülelték le, az okozott kár közel százezer forint. • Galambászok. A felsőzsolcai Postaga­lamb Egyesületnek harmincegy tagja van. A tagság fele helybéli, míg a másik fele Arnóton, Alsőzsolcán és Ongán lakik és röpteti galambjait. Az elmúlt évben szép sikereket értek el, egyebek közt Tóth Mi­hály megnyerte a belföldi csapatversenyt. Több az óvodás, kevesebb a kiköltöző Sajóvámos (ÉM) - Túlságosan nagy be­vándorlás nem tapasztalható a Miskolc- hoz közeli községben, de azért mérsékel­ten emelkedik a lakosok száma. A fenti tényt erősíti az, hogy az elmúlt esztendőben öt család költözött ki Mis­kolcról Sajóvámosra. Főleg lakóházakat vásároltak, azokat újították fel. Az építke­zés nem. annyira jellemző, valószínű a magas építési anyagárak miatt. Korábban egyébként jellemzőbb volt a városból tör­ténő kiköltözés - tudtuk meg a sajóvámo- si polgármesteri hivatalban. Velük együtt jelenleg kétezer-háromszá­zán élnek Sajóvámoson. Örvendetes, hogy sok a fiatal, az óvodába pedig a tavalyi 65 gyerek helyett idén már nyolcvan kicsi jár. Egyesületi célok huszonöt pontban Alacska (ÉM) - Nemes célokat tűzött ki maga elé az Alacskáért Egyesület - tudtuk meg Nagy Gábor elnöktől. El­sősorban az alacskai helytörténeti gyűjtemény elhelyezését, fejleszté­sét kívánják megvalósítani. Az elmúlt évben, egészen pontosan no­vember 11-én tizenhármán alakították meg az egyesületet, amelynek bírósági be­jegyzése még folyamatban van. Kulturális programokkal is szeretnék színesíteni a település életét. A természetvédelem, a környezeti minőség javítása, a falusi tu­rizmus fejlesztése szintén céljaik között szerepel. Teleház létrehozásával több in­formációhoz juttatják az alacskai lakoso­kat. Egyszóval terveik, megvalósítandó el­képzeléseik bőséggel adódnak, mindezt huszonöt pontban foglalták össze. Munkájukba szeretnék bevonni az Alacs- káról elszármazottakat is. Az egyesület lét­rehozásával a községért tenni akaró, s azért felelősséget érző, civil szervezetbe tömörülő polgárok összefogását kívánják elérni. Mondjon egy sztorit! Ugye, ön is hallott már egyet s mást telepü­lése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeret­né, ha erről szűkebb pátriájában, térségé­ben olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyarország zöld vonalát a 06/80-305-305 számon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatában ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöl­jük azt is, hogy melyik olvasónktól szár­maznak az információk. Ráadásképpen minden hónapban a legjobb sztori beküldő­jét jutalomban is részesítjük. Az oldalt írta: Mészáros István Telefon: 20/326-5966 e-mail: mmi@iscomp.hu Felelős szerkesztő: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Sokáig nyögték a közműberuházás terheit A mezőőri szolgálatért nem kell a lakosságnak fizetni Az idei tervek közt szerepel a belvízelvezetés, amelyre pályázaton pénzt nyertek Fotó: Mészáros István Arnót (ÉM - MMI) - A koráb­bi években megvalósított szennyvízberuházás hitelé­nek visszafizetési kötelezett­sége árnyként borult a Mis­kolc szomszédságában levő település költségvetésére. Az utolsó részlet visszafizetése 1998-ban megtörtént, így e teher nélkül, de sok elmaradt feladat­tal számolhatott az arnóti ön- kormányzat - mondta lapunk­nak Kolenkó Gábor polgármes­ter, amikor az elmúlt és az új év teendőiről kérdeztük.- Más hatása is volt a közmű­beruházásnak; 1998-ban jelentő­sen megrongálódtak az utak, több helyen tönkrement a ko­rábban kialakított árokrendszer, eltömődtek az átereszek - foly­tatta Arnót első embere. - Saj­nos, intézményeinknél elmarad­tak a felújítások, az eszközbe­szerzések pedig minimálisak voltak. Még ebben az esztendő­ben értékesítettük részvényein­ket: az ÉMÁSZ és a gázrészvé­nyekből összesen huszonegymil­lió forintja lett a helyhatóság­nak. Ebből hétmilliót a lakos­ságnak fizettünk ki, ugyan­ennyit pedig útfelújításra fordí­tottunk. Az arnóti önkormányzat pénz­ügyi szabályozása és a bevételi források alapvetően nem változ­tak 1999-ben. Szerény mértékű növekedéssel számolhattak az állami támogatások és az áten­gedett személyi jövedelemadó esetében. A helyi adóknál némi változást hozott a föld bérbeadá­sából származó személyijövede- lemadó-bevétel, amely új elem­ként került be a költségvetésük­be. Az adókat csak a minimális szinten emelték, a működési be­vételeik jelentős részét az étke­zési térítési díjakból származó bevételek tették ki.- A második orvosi körzet ki­alakítási és átalakítási munkála­tai érintették a védőnői szolgála­tot is, mivel ezáltal új és jobb helyre költöztek - mondta Ko­lenkó Gábor. - Megvalósítottuk a gyermekjóléti és a mezőőri szolgálatot is. Ez utóbbi a gaz­dálkodók, a lakosság tulajdoná­nak védelmében kiemelkedő fon­tosságú. A képviselő-testület úgy döntött, hogy eltekint a mezőőri járulék beszedésétől, így 486 ezer forint közvetett támogatást nyúj­tottunk a lakosságnak. A polgár­őröknek, a kisebbségi önkor­mányzatnak szintén biztosítot­tunk egy helyiséget. Itt, az átala­kított régi tűzoltó szertárban ka­pott helyet a rendőrpihenő. A polgármester kiemelte: az elmúlt esztendőben a takarékos­ság volt a fő jelszó. Sikerült az Önhiki-pályázaton elnyert pénz­zel csökkenteni a költségvetési hiányukat. A nehézségek ellené­re sem mondtak le olyan esemé­nyek megrendezéséről, mint a nyugdíjasok napja, a gyermekek­nek tartott Télapó-ünnepség. Eredménynek tekintendő, hogy felújították a Felszabadítók útján a közvilágítást, s nem volt fenna­kadás a bérek kifizetésében sem. Az idei költségvetési lehetősé­geik nem sokat változtak az el­múlt évekéhez képest. A meg­nyert pályázatok sikert jelente­nek, ám ezekhez a szükséges önerőt elő kell teremteniük. Je­lentős összeget nyertek belvízel­vezetésre, rendezési terv készí­tésére, a sportpálya kerítésének elkészítésére. Az idei tervekben szerepelnek még útfelújítások, s a régóta tervezett községi em­lékpark megépítése és a telepü­lés zászlajának felszentelése is.- Ha egy kicsit tágabban aka­runk a 2000. évre tekinteni, úgy a községet érintő, ám régiós be­ruházásról is beszélni kell - fo­galmazta meg a polgármester. - Az itt élő emberek életkörülmé­nyeit befolyásolja majd, hogy várhatóan ez év június 30-ig el­készül a Miskolcot elkerülő út­szakasz első üteme, melynek ré­szeként négysávosra bővül a vá­rosból Arnót felé vezető út. Vé­gül: az északi régió az EU-s tá­mogatások célzott területévé vá­lik, így a jövőben várhatóan gaz­dasági fejlődés érzékelhető majd. Ez pedig - várhatóan - önkor­mányzatunk gazdasági körülmé­nyemé is pozitív hatással lesz. Városnapi rendezvénysorozat - szakvásárral Emlékművet avatnak Felsőzsolcán, s felújítják a Bárczay-kastélyt Felsőzsolca (ÉM - MMI) - Már szakjellegű kiállítást szeret­nénk rendezni az idén, ame­lyen a mottó: ház, kert, hob­bi - mondta Fehér Attila pol­gármester, amikor a lekö­szönt esztendőről és a 2000. év terveiről kérdeztük.- Az elmúlt évben az egyik leg­fontosabb eredménynek tartom, hogy kialakult a képviselő-testü­leten belül egy harmonikus együttműködés. Ez azért olyan fontos, mert így a munkára tud­tunk és tudunk koncentrálni. Az 1999-es év egyébként nem külön­bözött lényegesen az előzőtől, ta­valy is sikerült biztosítani a za­vartalan működést, a település „üzemeltetését”. Ezen túl jutott fejlesztésre is: felújítottuk és új szárnyat építettünk a családgon­dozóhoz, több utat korszerűsítet­tünk. A gazdasági, műszaki szervezet elhelyezése idén szin­tén megoldódott: új épületben kaptak helyet. Sikeresnek tartja a polgármes­ter - és a visszajelzések alapján a lakosság is - a városnapokFelújítják a Bárczay-kastélytFotó: Mészáros István rendezvénysorozatát. A három­napos programot, amelyen vá­sárt is rendeztek, az idén ismét megtartják. Ezen azonban a vá­sárt már szakjelleggel, méghozzá a ház, kert, hobbi jelleg erősíté­sével kívánják megrendezni.- Ami a 2000. évet illeti: terve­ink között szerepel a zsolcai csata emlékére az emlékmű el­készítése, amelynek alapkövét már leraktuk. Elképzeléseink szerint 2000. július 25-én felavat­juk városunk új emlékezőhe­lyét. A millenniumi progra­munk keretében számos ünnep­ségeket tartunk. Külön kieme­lendő itt a Bárczay-kastély fel­újítása, amelyre huszonötmillió forintot nyertünk pályázaton. Ehhez hozzá kell még tenni leg­alább ugyanennyit, s ha minden jól megy, 2001-re befejezzük a kastélyépület rekonstrukcióját. Benne kap majd helyet á könyv­tár, s egyéb gyűjtemények. Bár nem a város lebonyolításában és pénzéből, de megépül a tele­pülést elkerülő útszakasz is, amelynek kivitelezéséhez már hozzákezdtek az építők. Hulladékkezelés - előnyben a környezetvédelem Európában is mintaértékűnek minősülne ez az ártalmatlanítási rendszer Miskolc (ÉM) - A városban és térségében háromszázezer ember által „termelt" hulla­dékot kell ártalmatlanítani - környezetbarát módon. Az integrált energetikai haszno­sításra és ártalmatlanítására kidolgoztak egy projektet. Az előkészítő fázisban a Mis­kolci Egyetem szakértői által megvizsgált technológiák közül az ECP-t (Energy Conversion with Piro Noell System) talál­ták a legalkalmasabbanak. En­nek az eljárásnak a legkisebb a légszennyező- és maradékanyag kibocsátása. A hulladékártal­matlanító és hasznosító mű technológiai berendezésének élettartama legalább huszonöt esztendőre tehető. A beruházás megvalósítására külső forrásokat is igénybe vesznek majd. A kivitelezés be­fejezését követően Miskolc száz kilométeres körzetében is meg­oldható a hulladék ártalmatla­nítása. Az alkalmazandó eljá­rással a szennyvíztisztítási ma­radékanyagok továbbá a mező- gazdasági melléktermékek is ártalmatlaníthatok. A projekt révén nagy értékű ipari termelő beruházás való­sulhat meg, melynek legfonto­sabb szolgáltatása a környezet- védelem. A RÉM Miskolc Kör­nyezetvédelmi Kft. - a város te­lepülési hulladékainak kizáró­lagos közszolgáltatója - jelenleg is több Miskolc környéki tele­pülés hulladékát gyűjti és ár­talmatlanítja. így a társaság projektbe tör­ténő bevonásával biztosítható a regionális jellegű üzemeltetés. A Miskolc által kezdemé­nyezett, ISPA-pályázatra be­nyújtott új hulladéklerakó pro­jekttel együtt az országban, de mondható: Európának ebben a térségében is, egyedülálló hul­ladékhasznosítási és ártalmat­lanítási rendszer valósulhat­na meg.

Next

/
Thumbnails
Contents