Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-07 / 285. szám
1999. december 7., kedd Gazdaság 7 H MsZÜL Meglepetések Meglepetésszerűen lendültek meg az ár- folyamok a Budapesti Értéktőzsdén a hét utolsó két napján. Az eddigi éves maximumnak számító 7600-at már csütörtökön átlépte az index, majd pénteken régen látott forgalommal átszágul- dott a 7900-on is. Az emelkedés a nemzetközi, főként amerikai és nyugat-európai piacok csúcsdöntögető optimizmusának és a pénteken nyilvánosságra hozott, a vártnál lényegesen jobb hazai makro adatoknak volt köszönhető. Amerikában a munkanélküliségi adatok indították el a rakétát, az előző hónapi több évtizedes rekord alacsony érték után novemberben is nagyon kedvezően alakult az állástalanok száma, pedig ettől várták az emelkedés megakadását. így a hetek óta rekordokat döntögető Nasdaq után a Dow Jones IA is történelmi maximuma közelébe emelkedett, és stabilan 11 000 pont fölött tudott zárni. A hét elején még az euró mélyrepülése nyomán keletkező riadalom is elmúlt péntekre, a vágtató olajárak már csak az olajipari részvényeseknek az örömét fokozta. A BÉT-en szinte minden részvény emelkedett az előző heti záró értékhez képest. A hét elején a Zalakerámia és Mezőgép szárnyalt, a Zala közel húsz százalékot erősödött arra a spekulációra, hogy a cégnek sikerül megegyezni az adósságainak átütemezéséről. A hét Végén már általános hossz zajlott a piacon, a BorsodChem 8000 fölé, a Matáv 1560- ig, a Mól 5500 közelébe, az OTP 12 800 fölé, a Richter 14 400-ig, a TVK 4500-ra emelkedett. Az elmúlt időszak technikai elemzésén alapuló technikai ellenállási szintek és támaszok alapján a következő target 8000-8100 pontnál van, e szint áttörése akár újabb lendületet adhat a piacnak. Valószínűbb azonban, hogy az emelkedés ilyen ütemmel nem tartható és ez az index ellaposodását vagy egy korrekciót valószínűsít az elemzők szerint, amit táplálhat az év végén a 2YK miatti félelmek felerősödése. Téves név Tőzsdetipp játékunk december 2-án megjelent szelvényén tévesen jelent meg a korábbi nyertes neve. A 47. heti BUX értékét Busi Zoltán (Miskolc, Jókai u. 3.) olvasónk határozta meg a legpontosabban. TŐZSDETIPP Ezt a nyerési esélyt ne hagyja ki! Minden kedden és csütörtökön tippszel- vényt talál az ÉM-ben, melyet ha kitöltve legkésőbb az adott hét péntekjén 10.00 óráig személyesen vagy postán eljuttat NÉMET a Német Befektetési Társaság Rt.-hez (3530 Miskolc, Arany János u. 11-13.), Ön is részt vehet a sorsoláson. Utolsó hét beküldési határideje: december 24. Nyerje meg a hetente sorsolásra kerülő értékes gazdasági szakkönyvet, de a fődíjra is pályázhat! Előző heti nyertes: Mátyus Gábor, Miskolc, Szentpéteri kapu 73. Tippje: 7730,50 (BUX záróérték: 7922,91) FődIj: 2 személyes, hosszú hétvége Sopronban, 4 csillagos szállodában Több tippszelvény, nagyobb nyerési esély! 1. Mennyi lesz a BUX-index heti záróértéke ? 2. Mennyi lesz a BUX-index év végi záróértéke december 29-én ? .... Név, lakcím: Az ünnepekig tovább drágul a tojás A jelenlegi 17-20 forintos piaci ár 24-re is emelkedhet karácsonyig Egri István: Elavult technikán nem lehet gazdaságosan termelni Fotó: Bujdos Tibor Miskolc, Ózd (ÉM - FL) - Ózdon a hétvégén 18-19, a Búza téren tegnap 17-20 forintért adták a tojás darabját. Az ünnepekig 24 forintra is emelkedhet megyénkben a tojás ára. A tojástermelők szövetségének legutóbbi közgyűlésének résztvevői egybehangzóan üdvözölték az Élelmiszerkönyv mielőbbi bevezetését, ami az Európai Unióhoz való csatlakozás velejárója lesz. Az előírás a tojással kapcsolatban konkrétan tartalmazza: ki termelte, hol, mikor, terméke meddig szavatos. Magyarán szólva: a vevő tudja, mit kap a pénzéért.- Azt próbáljuk elérni, hogy a piac szabályozottabb, kiszámíthatóbb legyen. Termelők és vevők, mindnyájunk számára, akik ebben a piaci zűrzavarban kínlódunk - fejti ki Egri István kisgyőri vállalkozó, a tojástermelők szövetségének tagja. - Ha ezt sikerül elérnünk, akkor a fogyasztó jár a legjobban. Hogy a korábbi 8-9 forint után most 20- ért, karácsony előtt pedig akár 24-ért vehet meg egy darab tojást, ez annak következménye, hogy a tavalyi alacsony árak miatt idén 5-6 millió jércével kevesebbet telepítettek a megszokottól országosan. Ugyanakkor importálni sem tudunk, mert a szomszédos országokban sincs felesleges készlet - mondta. ,- A jelenleg emelkedő árral a termelők talán ki tudják gazdálkodni az elmúlt években keletkezett veszteségeiket. Most a termelői árak 16-17 forint között mozognak, ezek 20-ig emelkednek az ünnepekig. A boltokban, a piacokon 23-24 forint körüli árat jósolok. Ráfizetéssel dolgozunk, vállalkozásunk más területéről vonunk el pénzeket a tojástermelés érdekében. Folyamatos állami támogatásra számítunk, mert 10-15-20 évvel ezelőtti nulszaki-technológiai feltételekkel nem tudunk versenyezni az Európai Unió tőlünk jóval fejlettebb gazdálkodóival - nyilatkozta Egri István. A lakossági üzletág éve Budapest (MTI) - Az idei év a lakossági üzletek éve a hazai bankszektorban, egyelőre ez az üzletág biztosítja a legnagyobb kamatrést a hazai hitelintézetek számára - mondta Cserfalvi Péter, a Focus Befektetés Minősítő Rt. elemzője hétfőn egy tanácskozáson. Cserfalvi Péter aláhúzta: a lakossági üzletág rendkívüli növekedésnek indult a magyarországi bankszektorban, ez a banki üzletág azonban igen költséges, feltételezi a folyamatos hálózat- bővítést, illetve az elektronikus szolgáltatások jelentős kiterjesztését. Ennek következtében a mostani növekedési ütem legfeljebb 2-3 évig tartható. A magyar bankszektorban megfigyelhető a csökkenő nyereségesség, egyúttal a portfoliókezelés szigorúbb elvei is előtérbe kerültek. Egyes magyar bankok számára még mindig tisztességes profitot hoz az úgynevezett projektfinanszírozás. Ebből az üzletágból azonban annak erőteljes tőkeigénye miatt néhány magyarországi bank kiszorult, a tevékenység napjainkra a legtőkeerősebb bankok üzletágává vált. Ipari termelői árak Budapest (MTI) - Az ipar termelői árai 1,1 százalékkal nőttek októberben az előző hónaphoz képest és 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint tavaly októberben az árak 0,4 százalékkal haladták meg a szeptemberi és 9 százalékkal az 1997. októberi szintet. Az idén szeptemberben az ipari termelői árak havi növekedése 1,2 százalékos, az éves 4,8 százalékos volt. A vegyipari árak egy hónap alatt 3,9 százalékkal, egy év alatt 23,3 százalékkal emelkedtek, vagyis a drágulás közel háromszorosa volt az átlagosnak. Ennek oka a korábbi hónapokhoz hasonlóan a kőolajfeldolgozásnak és a vegyialap- anyag-gyártásnak a világpiaci tendenciák által gerjesztett, magas, 6-7 százalékos árnövekedése volt. • ' • • ___ ' ■" ■ V' 1 • , _ _ ■ '■ ^ , feÜj&f • rnj A Sl PÁLYÁZATOK 1999. SSZ. PÁLYÁZÓ NEVE Megvalósulás helye PAlyAzat tárgya Megítélt támogatás (E Ft) 1. „Hegyalja" BŐS Kft.LegyesbényeKötetlen tartású szarvasmarhaistállók kialakítása, korszerűsítése 14 950 2. „M-K" Generál Kft.Szendrő, Csehipuszta Szarvasmarha- és juhtelep korszerű vízellátása8 558 3. „Tarczal Vezér" Borászati Kft. 4. Abaúji Charolais Rt. Tárcái Aszaló külterület Új mezőgazdasági gépvásárlás Új mezőgazdasági gépvásárlás 1506 350 5. Agrárium Kht. 6. Agrárium Kht. Miskolc Miskolc Megyei biotermelési stratégia és program Tartósan belvizes területek ésszerű hasznosítása 5 000 5 000 7. Agrobesz Mg. Kft. Mezőkövesd Juhhodály építése, meglévő felújítása 8 702 8. Aranykalász Mg.-i Szövetkezet MezőkeresztesNövendékmarha-istálló építése13 957 9. Aretász Vegyesipari és Ker.-i Kft. GesztelyTerménytároló építése5 800 10. Aretász Vegyesipari és Ker.-i Kft.GesztelyÚj mezőgazdasági gépvásárlás432 11. Besenyei SándorCigándKonténeres méhészet létrehozása 1 150 12. Biofarm Kft.Sárospatak-ApróhomokKeverő-szárító telep energiaellátásának felújítása9 100 13. Boncsér József BorsodgesztÚj mezőgazdasági gépvásárlás 992 14. Búza Barnabás AttilaPamlény Új mezőgazdasági gépvásárlás 220 15. Caseus Kft.Encs Kecsketej feldolgozó és sajtelőállító üzem létesítése29 847 16. Csincsefarm-96. Kft.CsincseÚj mezőgazdasági gépvásárlás868 17. Csiszér Kft.KányMeliorációs tervezési és kiviteli munkák5 130 18. Dél-b.-i Halászati és Juhászati Szöv. Gelej Juhászati tartástechnológiai fejlesztése14 750 19. Dél-b.-i Halászati és Juhászati Szöv.Gelej Juhászati legelőkert kialakítása 9 800 20. Dél-b.-i Halászati és Juhászati Szöv.GelejHalászati létesítmények felújítása14 200 21. Dél-b.-i Halászati és Juhászati Szöv.GelejÚj mezőgazdasági gépvásárlás6166 22. Dobos Dénes Baktakék Új mezőgazdasági gépvásárlás759 23. Érsok IstvánBükkaranyosMangalica sertéstelep korszerűsítése3 421 24. Flammker Ker.-i, Szolgáltató Kft. Tokaj Hűtőtároló épitése37 482 25. Hausel JánosRátka Új mezőgazdasági gépvásárlás 700 26. Heliszolg Kft.MezőzomborÚj mezőgazdasági gépvásárlás3483 27. Hompoth és Fia Kft. GesztelyTerménytároló korszerűsítése, gabonaszárító berendezés létesítése10 453 28. Hompoth és Fia Kft. Gesztely Új mezőgazdasági gépvásárlás 1365 29. ifj. Papp József Aszaló Tanyagazdaság kialakítása 11 611 30. Jankó BeátaPutnok Hűtőtároló építése11 927 31. Kovács Ernő Encs Új mezőgazdasági gépvásárlás487 32. KZ és KCS M.-gi és Kereskedelmi Bt.MezőkövesdÚj mezőgazdasági gépvásárlás 480 33. Matyó M.-gi Szövetkezet Mezőkövesd Takarmánykeverő korszerűsítése 14 999 34. Matyó M.-gi SzövetkezetMezőkövesdHúshibrid szülőpár istállókorszerszerűsítés 14 836 35. Megyaszó Mag Kft.Megyaszó, Györgymajor tanya Új mezőgazdasági gépvásárlás 4727 36. Megyaszó-Mag Kft.MegyaszóTehenészeti telep felújítása, korszerűsítése14 940 37. Mezei Zoltán Mihály TibolddarócBortároló és palackozó létesítése 22 517 38. M.-gi és Szóig. Szövetkezet GöncGöncruszkaGöncruszkai tehenészeti telep felújításának II. üteme 20 568 39. MG Terápia Bt.MiskolcMikroöntözés intenzív almaültetvényben2 350 40. Mikófarm SzövetkezetPálházaSzarvasmarhatelep korszerűsítése, felújítása 21 702 41. Mondreán György Vilmány Magtárfelújítás3 141 42. Mono-Plant M.-i Term. és Szóig. Kft. MonokÖntözés-fejlesztés beruházás 22 149 43. MZG Kft. GöncCsepegtető öntözőbeszerzés létesítése 27 000 44. Nicholas Brothers Bt. Sárospatak A hűtőházi kapacitás és szolgáltatás növelése a tetőszigetelés felújításával 10 022 45. őzv. Majoros Józsefné Hernádbid Új mezőgazdasági gépvásárlás282 46. Pető Zoltán Sajómercse 400 férőhelyes juhtenyésztő telephely kialakítása8 657 47. Petőfi M.-gi és Szóig. Szövetkezet Harsány Új mezőgazdasági gépvásárlás 5250 48. Sajóvámos-Sajósenye GazdaszövetkezetSajóvámos Pulykatelep magtár felújítás 11 041 49. „Sárospataki „Kossuth" VadásztársaságGyörgytarló - KülterületFácánutónevelés vadgazdálkodási létesítményei 490 50. Szentistváni M.-gi SzövetkezetMezőnyárádSertésistálló, baromfitartás céljára történő átalakítása, technológia beépítése81 708 51. Szépe AntalArnót külterületTerménytároló-takarmánykeverő épület létesítése 2 451 52. Szepsi L. M. M.-gi SzakközépiskolaSátoraljaújhely, VárhegyÚj mezőgazdasági gépvásárlás2100 53. Szerencsi Mezőgazdasági Rt.Szerencs, Mohos tanya Szarvasmarhaellető istálló létesítése Mohos tanyán 9 901 54. Szerencsi Mezőgazdasági Rt.Szerencs, Vince tanyaSzarvasmarhaistálló létesítése Vince tanyán14 037 55. Szirmatherm Kft.Miskolc Új mezőgazdasági gépvásárlás984 56. Szögligeti Charolais Tenyésztő Szöv.Szögliget Szarvasmarha-tenyésztés 10 000 57. Szuhai IstvánGyörgytarló Terménytároló építése 2 550 58. Tiszakeszi „Tiszamenti" SzövetkezetTiszakeszi Új mezőgazdasági gépvásárlás 5962 59. Tokaj Kereskedőház Rt. Tárcái Szőlőtelepítést megelőző melioráció 47 169 60. Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Kft.TolcsvaSzőlőtelepítést megelőző melioráció 58 690 61. Tókörnyéke Mg-i és Szóig. SzövetkezetMeszes, KőbányaMeszes mészkőbánya minőségjavítást célzó fejlesztése 6 125 62. Tókörnyéke Mg-i és Szóig. Szövetkezet 63. Tóth Bálint Martonyi Edelény, Finkei telep Állattartó telep korszerűsítése Új mezőgazdasági gépvásárlás 6 896 8400 64. Vajner László HernádnémetiÚj mezőgazdasági gépvásárlás 594 Összesen: 700 884