Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-06 / 259. szám
1999. november 6., szombat Életkép 1 Jótett Szabó Nóra Még a nyáron volt, hogy az eset megesett, s azóta a sárgára, pirosra őszült falevelekkel együtt elöregedett tán, de a tanulság ősi és örökzöld, mint a mondás: jótett helyébe jót várj! A példázatban szereplő, megyénkben kórházat igazgató főorvos, aki - a magyar egészségügyön edződvén már sok éve - ritkán lepődik meg, s vesz zokon dolgokat, ma is várhatna, ha éppen fent említett sokéves kapcsolatai révén meg nem oldja a „jót" maga. Történt pedig: a kórház jócskán zsúfolt parkolójában a tűző napon kigyulladt egy üres gépkocsi. Szaladtak a hírrel a szemtanúk, a kórház egyik munkatársa pedig első ijedségében kapta a két útjába eső halontöl- tetű kézi oltókészüléket, s legott helyrerakta a pánikot. Bele sem gondolt: a Ptk. szerint önkéntes tűzoltósága bizony egyenlő a „megbízás nélküli ügyvitel jogintézményével". Az igazgató gondja ekkor kezdődött, mert az ötkilós leltári palackokat a szabály szerint pótolni kellett. Köszönetét nem várt, de az meg sem fordult a fejében: a segítség kapcsán esett kárt magának kell finanszíroznia. Nem azért, mintha a hetvenkétezer forintos veszteség földhöz verné az amúgy is egyre földhözvertebb egészségügy sokat próbált intézményét, de végül is arra használták a készülékeket, amire hivatottak: jöhet a biztositó, vagya tűzoltóság. Edzett igazgatónk eztán kétszer is meglepődött. Először nem annyira: a biztositó közölte, a gépkocsi üzemen kívül, álló helyzetben szenvedett balesetet, ezért bizony nem jár a kártérítés. Fordult a tűzvédelmi szakemberhez, aki továbbfordult a BM-hez állásfoglalásért, s kapta is, miszerint a károkozó nem a tűzoltóság volt, s ezért „a tűzoltásban közreműködők más forrásból meg nem térülő kárát" bizony nem fizetheti ki. Mert ugye „nem áll fenn az állam végső soron való helytállási kötelezettsége az állampolgár önkéntes beavatkozása esetén." A főtanácsos főosztályvezető amondó: kérje a meggondolatlan önkéntes a költségeit attól a nyomorult gépkocsitulajtól, akinek az érdekében beavatkozott. Jóllehet a saját érdekében is oltott, mert a teli tankkal álldogáló autók sorban robbanhatnak, s a kórház összes ablaka betörhet, igazgatónknak mégis elment a kedve a hozzáállás hosszadalmas vitatásától. Emésztődött erősen: fegyelmit adjon a felelőtlen kórházi dolgozónak, s a tárcái főtanácsos főtanácsa szerint küldjön fizetési meghagyást az autósnak? Mást gondolt: elpanaszolta baját a helyi hivatásosoknak, s a jó kapcsolatra való tekintettel kapott két készüléket. Tanulság? Máskor kérj megbízást a tűzoltóságtól, mielőtt beavatkozol! Lehetőleg írásban. És felejtsd el a jótettről szóló örökérvényű igazságot! Alkalmazz inkább egy másikat: segíts magadon, Isten talán méltányolja igyekezetedet. Az oldalt szerkesztette: Bujdos Attila telefonszáma: 46/414-022, 212-es mellék e-mail: bujdos@iscomp.hu Metamorfózis Pataki malomtűz: egy város tragédiája A molnárok, a malomkő és Gyulai József Fotó: a szerző Bódisz Attila Sárospatak (ÉM) - A sárospataki malomtüz az első órákban szenzáció volt, talán az „év tűzesete" a megyében. Mára kiderült: a másfél évszázados épület pusztulása a városban kicsit mindenki tragédiájává vált. A hétfőn késő este felcsapó többméteres lángok kísértetiesen világították meg az ég alját. A hír a tűznél is gyorsabban terjedt a városban: ég a malom! Sokan már a pizsamára rántották fel a nadrágot, papucsból kilépő lábakra került a cipő. Aztán aki tudott, sietett, hogy láthassa: mi is történik a város közepén. Volt aki fotózott, s akadt olyan bámészkodó is, aki videokazettára vette a történteket. Az arcokon döbbenettel vegyes kíváncsiság látszott. A felismerés csak napok múltán tudatosult. Az a malom, amely mellett a piacra, iskolába, bevásárolni vagy a vasútállomásra indulva szinte mindenki elhaladt, nincs többé. Talán ezért is fő beszédtéma még ma is a tűz Sárospatakon. A katasztrófa hajnalán lisztes ruhába öltözött munkások kis csoportja szemlélte aggódva a lángokkal már több órája küzdő tűzoltókat. A malom dolgozói - bár nyilvánvaló volt, hogy sok tennivalójuk nem lesz e napon - mégis munkásruhába bújtak. Munkahelyük további sorsáról tanakodtak. Malomkő- Ötvennyolc éves vagyok, ebből huszonhetet a malomban töltöttem. Ha itt nincs tovább, mihez kezdek? - kérdezte félhangosan, inkább csak magától az egyik álldogáló. Senki nem válaszolt, arcukon látszott: mindannyian ugyanerre gondolnak. Gyulai Józsefet, a malmot irányító Futura Rt. területi vezetőjét csütörtökön kerestük meg. Ő felelt eddig az alapanyag beszerzéséért és a késztermékek értékesítéséért. Egzisztenciája a pataki malomtól függ. Tőle tudjuk: megyénk ipartörténeti emlékei között úgy tartják számon, hogy az 1867-es kiegyezés idején már őröltek lisztet Sárospatakon. Szintén a malom életkorára utal, hogy tavaly egy csőtörés javítása során egy 1845-ben Sárospatakon bányászott malomkő került elő a földből, amelyet ma is az udvaron őriznek. 1890-ben gőzmalom lett a pataki, majd 1902-ben az épület elnyerte a tűzesetig megőrzött formáját. Tíz évvel ezelőtt statikusok véleményezték a most porrá égett faszerkezetet. Mint elmondták, a Kárpátokban kivágott vörösfenyő fagerendák szinte semmit nem öregedtek az eltelt évtizedek alatt. Gyulai József úgy látja: a környék mezőgazdaságát eddig alapvetően meghatározta a malom jelenléte. Itt vásárolták fel a tiszakarádi, kenézlői és sárospataki búza nagy részét. A területi vezető most aggódik, eddigi partnereik ezután tudják-e majd hasonló feltételekkel értékesíteni a termést? Kapcsolatok Szemán Sándorné a malom szomszédságában lakik. Ha kilép lakásából, folyton az udvar fölé magasodó épületre vetődik a tekintete. Néhány napja szomorú ez a kép, a kormos fálak, az üszkös gerendák nem nyújtanak szívderítő látványt. Valamikor a pataki asszony nagyapja is a malomban dolgozott. Talán ezért is volt mindig kedves számára a pataki malom. Gyermekkorában édesanyja folyton attól óvta, az őrlőüzem épületéről leváló vakolatdarabok a fejére ne essenek. A legutóbbi, évekkel ezelőtt elvégzett tatai’ozás aztán - úgy látszott - bevált: szép volt és tartós a malomkülső. Egészen a tűz napjáig... Medve András ezen állapotában nem kíváncsi a malomra. Nem bírná elviselni látványt. Akkor is elfordította a fejét, amikor a televízió mutatta a tragédia képeit. Azt szereüié, ha továbbra is az a sárospataki malom élhetne az emlékezetében, amelynek minden szegletét ismerte. Amelynek hallás után állította be a gépeit, és amelyben oly sokat dolgozott. A most Kispatakon élő, 80 éves férfi 1960-tól 1980-ig volt molnár a pataki malomban. A munkája volt a szenvedélye, nyugdíjasként is sokat járt vissza. Sárospatakon szinten minden családnak volt kapcsolata a malommal. Legtöbbjüknek csak annyi, hogy bevásárláskor a Sárospataki malom feliratú liszteszacskóért nyúlt a bolt polcán. Most egy ideig egészen biztosan hiába keresik majd a pataki lisztet. Egy múltdarab megvan - és még sincs A miskolci férfi régi villamost ajánlott, a közlekedési cégnek viszont nem kell Nyikes Zita Miskolc, Lyukó-völgy (ÉM) - Van egy régi villamosunk - mondja Nagy Károly. - Talán az utolsó maradt meg a húszas években gyártott járművek közül, Lyukó-völgyi telkünkön áll. Amikor villamosnézőbe indulunk a miskolci férfival a Lyu- kó-völgybe, nem tudjuk, pontosan mi is vár ránk. Aztán az őszi, leszakadt lombok között feltűnik ütötten-kopottan a két- peronos pótkocsi. Jó lesz víkendháznak A 222-es számú villamos tizenöthúsz éve, kerekek nélkül, egyhelyben vesztegel. Csak egyszer indult útnak az idők folyamán, amikor jobbnak látta a család, hogy ne a lejtő irányában álljon, így a telek utcával párhuzamos, sík területére fordították. Nagyék a hetvenes évek végén vásárolták villamosukat, amikor az akkor még Miskolci Közlekedési Vállalat tíz darab, ötvenéves, kiszolgált járművet leselejtezett. Nagy Károly keresztanyja dolgozott a vállalatnál, arra gondoltak: víkendháznak megteszi. Alábetonozták, a tetejét kátránypapírral beborították. Került a belsejébe fekvőhely, asztal, székek, mosdóállvány, függöny, tükör is. Át viszont nem szabták, mert valamiféle nosztalgiát éreztek a jármű szépsége és eleganciája iránt. Felszállás! Ezt a nosztalgiát keresve járjuk körbe a vizes füvet-leveleket taposva mi is a század húszas éveiben épített járművet.- Nemcsak az idő és a szabad ég tett kárt benne, hanem a szomszéd gyerekek is megdobálták kövekkel. Az első ablakait ezért is deszkáztuk be - indokolja Nagy Károly az utca felőli oldal meggyötört állapotát. A kert felől azonban már felismerhetően piroslik, sárgállik a villamos, de tagadhatatlan: itt is rozsdásodik, a fakeretek korhadnak. A kidolgozottság részleteként az ereszcsatornát fedezzük fel, az ajtó melletti kibetúz- hető felirat pedig a múltat idézi: „Ha a berregő szól, a jelzőlámpa ég, fel- és leszállni tilos.” Pár kör után nem adjuk fel, a jármű végein lévő két-két rozsdásodó csuklóajtó egyikét nyitja ki Nagy Károly, és felszállunk. A peront és az utasteret elválasztó tolóajtó mögött még pompáját vesztve is feltárul valami a múlt hangulatából. Hangsúlyos, szecessziós öntöttvas díszek, rusztikus faborítás, formás nyitókilincsek.- Itt van a csengőt megszólaltató bórpánt helye - mutatja segítve a tájékozódásban a féi'fi -, mellyel a kalauz jelzett a villamosvezetőnek, hogy indulhat. Kidudorodott a villamos oldala, amikor tele volt. Lehetett lógni is, a szó mindkét értelmében, mivel az alsó lépcsőkre bármikor fel lehetett kapaszkodni. Ismerkedünk. Milyen is volt? Milyen lehetne? De talán az utolsó pillanatban fedezzük fel. Nagy Károly ugyanis már tudja, hogy villamosa a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Rt.- nek nem kell. Nyáron - a villamosközlekedésről szóló cikkünk olvastán, melyben azt írtuk, a miskolci közlekedés történetét jobbára fényképek, mátok, tervek alapján lehet megismerni - megkereste „villamosával” - jelképes áron kínálva, akár ingyen is - Kolozsvári Istvánt, az MVK Rt. igazgatóhelyettesét. A héten azt a végleges választ kapta: nem kell. Akkor sem, ha az utolsó- Miért nem? - mi már ilyen formában tettük fel a kérdést.- Egy húszas években gyártott járműszerelvényt, egy motorkocsit és egy pótkocsit már helyreállítottunk. Az ipartörténeti emlék a Szentendrén kialakított jármúskanzenbe került. Kötelezettségüknek eleget tettünk, gondoskodtunk róla, hogy az utókor megismerhesse ezt a gyártmányt - mondta Kolozsvári István. Nosztalgiázni pedig Miskolcon a hatvanas években idekerült, felújított csuklósvillamoson lehet. Felvetjük: az is lehet, hogy a most előkerült jármű az utolsó darab a húszas években gyártottak közül. Felújításáról az MVK Rt. mégis lemondott: több millió forintos beruházás lenne. Még csak tartalékba, későbbre, fedél alá sem szállítják. Nagy Károly nem tudja saját erejéből rendbe tenni villamosukat. Ha megtenné, sem járattat- hatná Miskolcon - tudtuk meg Szádeczki Zoltántól, Miskolc jegyzőjétől -, mivel az MVK Rt.- nek kizárólagos joga van a tömegközlekedésre. Egyetlen remény azért maradt: szakhatósági és a hatósági engedélyekkel, amennyiben nem zavarná a közlekedést, alkalmanként ez a villamos is végigmehetne a városon. Az utolsó villamos? Fotó: Bujdos Tibor
