Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-01 / 254. szám

1999. november 1., hétfő ÜÜ! á-í‘7,'i D I Országban-uilágban 2 • Szektatagok munkatáborban. A kínai parlament szombaton a szekták működé­sét betiltó törvényjavaslatot fogadott el, miközben a Falunkung szekta tagjai foly­tatták néma tüntetésüket a Tienanmen téren. • Magas rangú amerikai és orosz diplo­maták Washingtonban közös nyilatkozat­ban szólították fel a pakisztáni katonai vezetőket, hogy állítsák helyre a polgári kormányzást az országban. • A ciszjordániai Tarkumija város közelé­ben szombat este ismeretlenek tüzet nyi­tottak egy izraeli autóbuszra. A támadás következtében öten megsebesültek, köz­tük egy hét éves kislány is. Ukrajna: nyugodt választás Kijev (MTI) - Nyugodtan zajlott Ukraj­nában vasárnap az elnökválasztás. Az első részeredmények mára várhatók. Az előre jelzett időpontnál két órával ko­rábban, közép-európai idő szerint hét óra­kor zártak a szavazóhelyiségek. A Köz­ponti Választási Bizottság tájékoztatása szerint este 6-kor a részvétel 56,60 száza­lékos volt, azaz 21 millió szavazó járult az urnákhoz. A több mint 37 millió szavazópolgár ti­zenhárom jelölt közül választhatott. A voksolást megelőző közvéleménykutatások eredménye, illetve politológusok vélemé­nye szerint várhatóan Leonyid Kucsma jelenlegi államfő végez az első helyen, míg legerősebb ellenfeleinek két baloldali jelöl­tet, Petro Szimonenkót, az Ukrajnai Kom­munista Párt elnökét, illetve a szélsőbalol­dali nézeteiről ismert Natalja Vitrenkót, a Haladó Szocialista Párt elnökasszonyát tartották. Az élbolyba várták még Olek- szandr Moroz szocialista párti elnököt és Jevhen Marcsuk volt kormányfőt is. A Központi Választási Bizottság tájé­koztatása szerint a szavazás komolyabb törvénysértések nélkül zajlott. Vinnyicá- ban egy órával korábban nyitottak a sza­vazóhelyiségek, mivel elfeledkeztek arról, hogy vasárnap hajnalban életbe lépett a téli időszámítás. Leonyid Kucsma államfő a szavazáskor újságírók kérdésére válaszolta kijelentette: ha megnyeri a választásokat, nem szándé­kozik felvételi kérelmet benyújtani a NATO-ba és az Európai Unióba. - Egy ilyen kérelem puszta kijelentés lenne. Ha példáid aláírnék egy belépési kérelmet az Európai Unióba, attól vajon felgyorsulna a folya­mat? - tette fel a kérdést Leonyid Kucsma. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zempién megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bujdos Attila Megbízott szerkesztő: Balogh Attila (szolgáltatás/szólástér, program) Rovatok: gazdaság: Méhes László (211 -es mellék), kultúra: Csomók Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241 -es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcaí kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351, Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szőkéné Kórik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft., Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztes-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesftőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, fél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655, ISSN 1419-5208 Nyomás: Inform Stúdió Kft.; 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vlsszal „Hazaérkezett” az ismeretlen katona Tököl (MTI) - Egy AN-26-os repülőgép szállította haza a második világháborúban a Don-kanyarban elesett ma­gyar katona nemrég megta­lált földi maradványait.- A XX. századi magyar történe­lem eddigi tisztázatlan és lezá­ratlan fejezetére kerülhet most pont - jelentette ki Szabó János, a Honvédelmi Minisztérium (HM) helyettes államtitkára szombaton a tököli repülőtéren azon a katonai ünnepségen, amelyet a második világháború­ban a Don-kanyarban elesett is­meretlen magyar katona földi maradványainak hazatérése al­kalmából rendeztek. Az ismeretlen katona kopor­sóját a honvédség AN-26-os kü- löngépe hozta haza, hogy itthon ünnepélyes keretek között fo­gadhassák. Erdős László ezre­des, a HM Hadisírgondozó Iro­dájának vezetője a repülőtéren az MTI-nek elmondta: a katona földi maradványaira Rutkino közelében, a Dontól 300 méterre, egy hajdani futóárokba temetve találtak rá. A 38-40 év körüli ka­tonát valószínűleg 1943 januárjá­ban ölte meg egy gránátszilánk. A Don-kanyarban becslések sze­rint ekkor tíz nap alatt össze­sen 147 ezer magyar pusztult el, földi maradványaikat a Magyar-Orosz Kormányközi Ha­disírgondozó Vegyes Bizottság döntése alapján összegyűjtik, és Rutkino mellett alakítanak ki egy Központi Magyar Katonai Temetőt. Itt összesen 80 ezer hő­si halált halt honvéd kerülhet végső nyughelyre. Jelenleg is több tízezer olyan család él Ma­gyarországon, akik máig sem tudják hol fekszik a Don-kanyar 208 kilométer hosszúságában egykor húzódott frontvonal mentén elesett hozzátartozójuk. Az ismeretlen katona földi maradványait vasárnap kegyele­ti menettel vitték a pákozdi doni emlékkápolnához, az újrateme­tés helyszínére, ahol Göncz Árpád mondott beszédet. A köz- társasági elnök úgy fogalmazott: - Több mint ötven esztendő adósságának teszünk eleget a Don-kanyarban lezajlott kegyet­len csata legalább 120 ezer el­esett hősét képviselő, egyetlen névtelen áldozatának végső nyu­govóra helyezésével. Hazaérkeznek a hamvak Fotó: mti Orbán: Nem jönnek atomfegyverek Toronto (MTI) - Nincs olyan válsághelyzet, amely ameri­kai nukleáris eszközök ma­gyarországi telepítését ten­né szükségessé - erősítette meg Orbán Viktor. A kormányfő Torontóban az MTI kérdésére azzal kapcsolat­ban beszélt, ami a The Globe and Mail című kanadai lap pén­teki számában megjelent cikk­ben olvasható. A torontói újság a kanadai látogatáson levő ma­gyar miniszterelnökkel folyta­tott beszélgetés alapján arról írt, hogy Orbán Viktor szerint a kormány válsághelyzet esetén kész lenne megfontolni amerikai atomfegyverek magyarországi telepítésének engedélyezését.- Szó sincs arról, hogy bárki Magyarországra akarna telepíte­ni nukleáris eszközöket. Ilyen veszélyhelyzet ma nem áll fenn - hangsúlyozta a cikk megjelenése után adott nyilatkozatában a kormányfő. Utalt ugyanakkor ar­ra, hogy az észak-atlanti szervezetet, a NATO-t megalapí­tó washingtoni szerződés világo­san leírja, krízishelyzetben mi a teendő. - Válsághelyzetben meg kell fontolni minden ilyen lehe­tőséget, de - tette hozzá Orbán Viktor a magyar átvirati iro­dának adott nyilatkozatában - örüljünk annak, hogy egyelőre ilyen krízishelyzet nincs, és Ma­gyarországot nem fenyegeti sem­milyen hasonló veszély. Az, hogy válság esetén a magyar kormány megfontolná lépéseit, se igent, se nemet nem jelent - fűzte hozzá. Csecsenföld: orosz támadás Groznij (MTI) - Az orosz had­sereg szombaton is folytatta előrenyomulását Csecsenföl- dön, és teljes erővel bom­bázta Groznij környékét. Az AFP jelentése szerint az orosz tüzérség a légierő támogatásával már harmadik napja ostromolja szinte megszakítás nélkül a fővá­ros északi és észak-nyugati kerü­leteit, főleg a Sejk Manszur repü­lőtér környékét. Az orosz légierő és tüzérség a hétvégén is heves támadásokat intézett csecsenfóldi célpontok el­len. Az orosz tüzérségi egységek közben folytatták Groznij külvá­rosainak és a csecsen gerillák hegyvidéki állásainak ágyúzását. Az orosz hadsereg jelentése szerint harci gépei ötven bere­pülést hajtottak végre az el­múlt huszonnégy óra alatt, és megöltek mintegy száz fegyve­res ellenállót. Az adatokat füg­getlen források nem erősítet­ték meg. Az orosz hadsereg a hét elején lezárta a csecsen hatá­rokat, megnehezítve több ezer menekült helyzetét. A csecsen kormány az AP jelentése szerint szombaton ezért úgy döntött, hogy a menekülteket délnek irá­nyítja, Örményország felé. Az Európai Unió tényfeltáró kül­döttségének vezetője szombaton felszólította Oroszországot, hogy tegye lehetővé a csecsenföldi konfliktus elől menekülők szá­mára a környező térségekbe való szabad áthaladást. A Nemzetközi Vöröskereszt két csecsen állampolgárságú al­kalmazottja életét vesztette pén­teken annak következtében, hogy feltehetően orosz repülő­gépről rakétatalálat ért egy kon­vojt Groznijtól húsz kilométerre keletre - jelentette be szomba­ton a szervezet genfi központja. Az orosz légierő képviselői szombaton tagadták azokat a vádakat, miszerint orosz harci gépek Sami-jürt közelében elta­láltak egy menekülteket szállító járműoszlopot. A támadásban állítólag ötven ember vesztette életét. Orosz közlés szerint a re­pülőgépek azért támadtak, mert csecsen gerillák rálőttek egy orosz Szu-25 típusú harci gépre. Az orosz katonaság szerint a járműoszlop csecsen fegyverese­ket szállított. Oroszország nem szándékozik az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) no­vember 17-én kezdődő isztambu­li csúcsértekezletéhez igazítva lezárni csecsenföldi hadművele­teit - szögezte le szombat este Igor Szergejev orosz védelmi mi­niszter. Lengyelek a whiskysről Varsó (MTI) - A magyar köz­vélemény jelentős része nem ítéli el egyértelműen Ambrus Attilát, a „whiskys rablót", és mutatványait úgy szemléli, mint valami kalandregényt vagy folyta­tásos tévékrimit. A fentiek a Wprost című lengyel közéleti és politikai hetilap meg­állapításai. A Wprost szerint a whiskysnek gondja volt arra, hogy az úriember betörő benyo­mását keltse, aki a kisembere­ket nem bántja, csak az állam, illetve a bankok pénzét zsebeli be. A személyéhez kapcsolódó vitathatatlan társadalmi rokon- szenv feltehetően azzal is össze­függésbe hozható, hogy a kö­zemberek szerint az állam rová­sára végzett ilyen tevékenység nem is olyan nagy vétek - írja a Wprost, amely azt is megemlíti, hogy a Whiskys-BM - 28:1 fel­iratú trikókat az emberek úgy veszik, mint a cukrot. Megvannak a roncsok Washington (MTI) - Keresőre­pülőgépek rátaláltak tegnap délután az előző éjszaka el­tűnt utasszállító repülőgép roncsaira. Az Egypt Air légitársaság szom­bat éjszaka a New York-i Ken­nedy reptérről indult, majd a ra­darokról eltűnt repülőjének ron­csaira a Massachusetts államhoz tartozó Nantucket-szigettől 60 kilométerre akadtak rá az óceán­ban. A parti őrség gyorsnaszádo­kat és búvárokat irányított a tér­ségbe, túlélők, illetve holttestek után kutatva. A gépen közel két­száz utas tartózkodott, nagyré­szük amerikai, valamint egyip­tomi. A szerencsétlenség okairól tegnap estig még semmit sem le­hetett tudni. Miniszterelnököt temettek. Mintegy húszezer ember gyűlt össze szombaton Jerevánban Vazgen Szárkiszján örmény miniszterelnöknek és a szerdai parlamenti lövöldözés többi politikusáldozatának a gyászszertartására. Az orosz kor­mányt Vlagyimir Putyin miniszterelnök képviselte a megem­lékezésen. Fotó: APA/EPA

Next

/
Thumbnails
Contents