Észak-Magyarország, 1999. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-18 / 218. szám

1999. szeptember 18., szombat ÍSZAK-MAGYM0RS1Á6 # Fiatalok oldala 10 Tóm, Iris, Medicine Mán, vagyis a Jesus and the Gurus Miskolci gitáros svájci zenekarban Bánfalvi Ákos Miskolc (ÉM) - Szilágyi Tamás személyé­ben egy miskolci gitárossal büszkélkedhet a svájci Jesus and the Gurus együttes. Ha minden jól alakul, a csapatnak még idén megjelenik első hivatalos albuma.- Annak idején volt egy zenekarom itt Miskolcon - kezd történetébe a Tóm Ali­én művésznévre hallgató gitáros amely­nek Svájcban jelent meg CD-je egy bizo­nyos Medicine Mán nevezetű úriember jó­voltából. A banda a hazai körülmények miatt lefagyott, de a kapcsolatunk Medi- cine-nel barátsággá fejlődött, meginvitált egyszer-kétszer magához, és beszélgettünk arról, hogy össze kellene közösen hoz­nunk valamit. Mivel ő is zenélt, meghall­gattam, amit csinált, s elkezdtünk együtt dolgozni. Ottragadtam nála, később pedig összejött egy teljes együttes. Bombanő Trabanttal - nem menő A Jesus and the Gurus-nak Tamáson kí­vül három svájci tagja van, Medicine Mán a komputereket kezeli, illetve a ze­nét szerzi, a show-t Iris La Liner adja el élőben, ő a táncoslány, valamint van még egy énekesnőjük Dóm De Lilac személyé­ben, aki férfiként öltözködik és imádja a lányokat...- Muzsikánk élőben az igazi, látvány­nyal van meg valójában az íze. Itthon er­re nincs meg a lehetőség, mert sok min­den kell ahhoz, hogy a produkció lejöjjön a színpadról. Olyan ez, mintha egy bom­bajó nőt reklámoznék egy Trabanttal, hogy „Hú de jó a kocsi, de kit érdekel?”. Ennek tudatában az ember azt hihetné, hogy a kvartett csak extrém, bizarr klu­bokban léphet fel, de korántsem ez az igazság. - Jelenleg azért van így, mert ezek azok a helyek, ahol befogadják az új dolgokat. Ingajárat Miskolc és Svájc között Tamásékkal mostanában egy fejvadász cég, a Bottom Row Production foglalko­zik, és úgy néz ki, hogy hamarosan alá is írják hőn áhított lemezszerződésüket, vi­szont addig a gitáros csak a koncertekre jár ki Miskolcról.- Az ottani viszonyok teljesen másak, mint itthon. Emberszámba veszik a ze­nészt, a bulit profin bonyolítják le, foglal­koznak az együttessel. Nekem felüdülés, kikapcsolódás oda menni. Bármilyen ext­rém cuccot viselhetek a színpadon, nem néznek bolondnak, hanem azt mondják: „Jó gyerek, megcsinálta”. Felvétel tánciskolába Kazincbarcika (ÉM) - Felvételt hirdet a Budapest Musical Dance School kazinc­barcikai és sajószentpéteri csoportjába. A szervezők 6-tól 22 éves korig várják az ér­deklődőket. A jelentkezőket - három kor­csoportban - a budapesti Ruttkai Éva Színház és a Rock Színház előadásaiból ismert művészek: Leskó János táncmű­vész, Harsányi Erzsi és Nagy Orsolya színművészek tanítják. Jelentkezni és bő­vebb felvilágosítást kérni Kazincbarcikán a 30/9727-600-as telefonszámon, Sajószent- péteren a Hunyadi Mátyás Általános Isko­lában lehet. Tudósítások Amerikából: SW-őrület Los Angeles, Phoenix (ÉM) - A Star Wars Episode I. amerikai bemutatója előtti hangulat­ról, illetve arról, hogy most miként vélekednek a filmről a tengerentúliak, két miskolci számol be az olvasóknak. Bazsa Kriszta miskolci rádióri­porter idén májusban járt Ame­rikában, amikor az Episode I. bemutatójának mámorában égett az egész ország. Erről szól beszámolója. Előtte Az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el, a munkahelyekről korábban elengedték az alkal­mazottakat. A mozik jegypénztá­rainál már napokkal előbb - há­lózsákokkal a kezükben - gyüle­kezni kezdtek az igazi megszál­lottak. A gyerekek csak a film­mel kapcsolatos játékokat kér­tek a születésnapjukra. Az amerikai polgárok öröm­mámorban úsztak a film bemu­tatójakor. Los Angelesben a Mann’s Chinese Theatre min­den új bemutató helyszíne. A sztárok neveit viselő csillagok­kal fényesített sugárúton talál­ható filmszínházak előtt turis­ták tömege hömpölygött reggel­től estig. A mozi bejáratánál jegyüzérek hangjától zengett a tér. A bebocsátásra várók észre sem vették, hogy a földön Ma- rilyn Monroe kéznyomát tapos­sák. A színháztól nem messze sátor állt, amely a visszaszám­lálás jegyében folyamatosan tu­dósított a helyszínről: a mozi előtti eseményekről, sztárok megjelenéséről, a jegyekért foly­tatott ádáz küzdelem állásáról. Az amerikai hisztéria kiha­tott az egész világra. Lelkes ra­jongók százezrei próbálták éjsza­kákon át, modemjeiket nem kí­mélve letölteni az internetről a film illegálisan felkerült kalóz­változatát. így aztán az ameri­kai bemutató hamarosan világ- premierré vált. Mire hazaértem az Egyesült Államokból, május végén a barátom már a történet részleteit mesélte lelkesen. Utána Az Egerben főiskolán tanuló miskolci Zabb Péter ösztöndíjat nyert Amerikába. Onnan szá­mol be most arról, vajon ég-e még a csillagháborús láz az álla­mokban. Az új Star Wars mozi min­dent elért, amit egy igazán nagyszabású popcorn-movie elérhet. Amikor mindenütt azt olvastam, hogy Amerika Star Wars lázban ég, úgy képzeltem, hogy szökött elmegyógyintézeti betegek módjára tombolnak az itteniek ezrei mindenféle mas­karában és a Skywalkereken kí­vül másról nem is nagyon tud­nak beszélni. Nos, nem így van. Amerika valóban Star Wars lázban ég, de teljesen egészséges rajongásról, elismerésről van szó. Ugyanúgy, mint nálunk, itt is kiadványok százai szólnak a legendáról, megvásárolható az eredeti forga­tókönyv illusztrált, illetve ké­pek nélküli változata, a pepsis kupakokon Yoda arcát válthat­juk készpénzre, a filmzene már­is több kiadást élt meg, s díszdo­bozban, sima csomagolásban is elérhetők a Star Wars relikviák igen igényes másolatai. A film tehát belopta magát az amerikaiak minden egyes napjába. Ennek ellenére megle­pő, hogy magától jóformán sen­ki sem kezdett beszélni róla. Sőt, kérdéseimre meglehetősen szűkszavú válaszokat kaptam. Hiába, a Csillagok Háborúja ti­zenöt perce lejárt, de el kell is­merni, hogy a közönség fejet hajtott a siker előtt. Ami igazán meglepő, az a kö­vetkező információ. Itt, a phoe- nixi Grand Canyon Univer- sityn találkoztam azzal a ka­zahsztáni fiúval, aki még ott­hon, hónapokkal ezelőtt látta az új Star Wars filmet, termé­szetesen úgy, mint a türelmet­len magyar mozirajongók közül majdnem mindenki: videón. A különbség az, hogy ott ez legá­lis, tékákban kikölcsönözhető kópiákban terjed - ugyanaz a lopott példány, amely Magyar- országot is bejárta. Hermanosok szerkesztőségünkben A miskolci Hermán Gimnázium harma­dikos, negyedikes diákjai jártak szer­kesztőségünkben a héten. Részben leen­dő kollégáink ők - derült ki a beszélge­tésből hiszen többen vonzónak tartják az újságírói pályát, amelynek rejtelmei­vel most ismerkedtek, akárcsak a lapké­szítés fogásaival. Vendégeink nyomon követték: hogyan lesz az információból hír, a hírekből újságoldal, s ezekből na­pilap. Azt is elmondták: többük családja előfizetője az Észak-Magyarországnak. Lapunk olvasóiként elsősorban az oldot­tabb hangvételű beszámolókat keresik, így tetszésükkel találkozik Napról nap­ra című összeállításunk. Továbbra is vendégül látjuk az érdeklő­dő (elsősorban közép-jiskolai közössége­ket, hogy közelebbről is megismertes­sük őket az Észak-Magyarországgal, a lap szerkesztőségével. Jelentkezni lehet a (46) 414-022-es számon, a 201-es, a 212- es, vagy 214-es melléken. Fotó: Bujdos T. Zenei ajánló Most a Brooklyn Bounce Re-mi- xed Collection című, nálunk a Rekord Express gondozásában megjelent kiadványát ajánljuk figyelmetekbe. Akik szeretik a már ismert dalokat újrahang­szerelt változatban is meghall­gatni, nem fognak csalódni. Nyerő játék Azok között, akik helyesen vála­szolnak kérdésünkre, a Bro­oklyn Bounce kazettáját sorsol­juk ki.- Melyik amerikai nagyvá­ros része Brooklyn? A válaszokat ide várjuk: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A szerencsés: Előző heti játé­kunkat Kaszás István (Kazinc­barcika) nyerte. A Rappers Aga- inst Racism című kazettát pos­tázzuk. Kedves Gyerekek! Ha a Bibliát még nem is olvas­tátok, a bibliai történeteket is­meritek. Vagy édesanya, édes­apa segített?! Mindenesetre na­gyon sok jó megfejtést kaptunk. A szerencsés nyertes: Jeney Gabriella, Miskolc. Jutalmát, a Magyar Könyv­klub gondozásában megjelent A szent Biblia című könyvet szer­kesztőségünk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol kérdése­inkre - beküldők közül a legsze­rencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: szeptember 23. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy levelező­lapra írjátok rá: Kuckó - Gye­reksarok. A Magyar Könyvklub gondo­zásában megjelent könyvet azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre. Az érdeklődők pedig megta­lálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy- Zsilinszky u. 16.). 1. Mi a különbség a mesék és a mondák között? 2. Hol van Székelyföld? 3. Hol élt Benedek Elek?

Next

/
Thumbnails
Contents