Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-08 / 157. szám
1999. július 8., csütörtök Mui-mmmmMé Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Várandós nőnek tolatott. A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták azt a taxist, aki kocsijával egy állapotos nőnek tolatott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott kedden késő este Budapesten. • KFOR: kedvező vélemény. A román külügyminisztérium kedvezően véleményezi a magyar KFOR-egység román területen történő áthaladásának engedélyezésére vonatkozó magyar kérést - jelentette ki szerdán Simona Miculescu román külügyi szóvivő. Előttem az utódom. Találkozott elődjével a tegnap hivatalba lépett Ehud Barak, Izrael miniszterelnöke. A választásokon vesztes Netanyahu (jobbra) lemondott parlamenti mandátumáról és bejelentette: felhagy a politikával. Fotó: AP Magyar egyházjogász olasz elismerése Róma (MTI) - Erdő Péter egyházjogásznak ítélték oda idén az olasz Ro- tary klubok nemzetközi díját. A Galileo Galilei-díjjal olyan kiemelkedő külföldi tudósokat tüntetnek ki, akik az itáliai kultúra és civilizáció kutatását helyezték tevékenységük középpontjába. A Pisai Egyetem dísztermében október első vasárnapján adják át a Galilei-díjat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának, a római Gregorián Egyetem docensének, aki az olasz jogtörténet kiváló ismerője az indoklás szerint. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Felelős szerkesztők: Bujdos Attila (aktuális), Csörnők Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211-es mellék), Marczín Eszter (230-as mellék), kulturális: Csörnök Mariann (210-es mellék), Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax:501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-9775-596) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax:501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Gere Sándor (304-es mellék) ^ATESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és audítálja a Magyar Terjesztes-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, fél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 1419-5208 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Beismerték tettüket a sírgyalázók Szombathely (MTI) - Beismerte tettét az a két fiatal, akiket azzal gyanúsítanak, hogy július 3-ára virradóra fasiszta önkényuralmi jelképeket festettek a szombat- helyi zsidó temető tíz sírkövére. Ezt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján jelentették be. A gyanúsítottak kihallgatása során beigazolódott az a feltevés, hogy a két büntetlen előéletű 20, illetve 23 éves szombathelyi fiatalember előre kitervelt időben és módon, határozott szándékkal követte el tettét. Céljuk az volt, hogy megzavarják a július 4-én a vasi megyeszékhelyen tartott holocaust gyászünnepséget. Az évfordulón, mint a tájékoztatón is felidézték, arra emlékeztek, hogy 55 évvel ezelőtt 4228 szombathelyi és Szombathely környéki zsidót hurcoltak Lefoglalt náci relikviák a helyi gettóból németországi haláltáborokba, s mint hozzátették, a 90 százalékuk soha nem tért vissza. A rendőrségi vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a két fiatal újfasiszta, hungarista nézeteket vall. Elmondásuk szerint ott voltak idén a Budai-várban tartott fasiszta megemlékezésen, Fotó: MTI később pedig a Viking klubban rendezett összejövetelen is. Lakóhelyükön SKINS Savaria néven egy, a nézeteikkel azonosuló néhány fős csoportot szerveztek. A nyomozás idején a gyanúsítottaknál házkutatást tartottak, s ennek során a rendőrök újfasiszta röplapokat, plakátokat foglaltak le. A csoport vezetője, az őrizetbe vett 23 éves fiatalember betanított munkásként dolgozik egy szombathelyi üzemben. Ő, mint kiderült, Krónika címmel egy számítógéppel sokszorosított lapot is szerkesztett. Ennek terjesztésére azonban már nem volt módja. A sajtótájékoztatón elhangzott: a rendőrség közösség elleni izgatás címén tett vádemelési javaslatot az ügyészségnek. A rendőrség, mint ezt a tájékoztatón ugyancsak közölték, az elkövetők tettének minősítésére vonatkozóan az ügyészség állás- foglalását kérte, hiszen mint ismeretes, az említett jogszabálynak egy részét az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte. Abban az esetben ugyanis, ha a fiatalokat önkényuralmi jelképek használatának vétsége miatt vonják felelősségre, nagy közfelháborodást keltő tettük ellenére is csak pénzbüntetésre számíthatnak. A Magyar Rektori Konferencia értekezlete Pokorni reméli: az ezredforduló után a fiatalok fele felsőfokú oktatásban vehet részt Budapest (MTI) - A kormány várhatóan július 27-i ülésén dönt majd arról, hogy milyen ütemben használják fel a felsőoktatási intézmények által pályázati úton elnyerhető világbanki kölcsönöket. Ezt Pokorni Zoltán mondta a Magyar Rektori Konferencia és a Főiskolai Főigazgatók szerdán Budapesten rendezett közös értekezletén. Az oktatási tárca vezetője az eddig benyújtott fejlesztési tervek tapasztalatait összegezve közölte: az intézmények a szolgáltató funkció helyett gyakran saját érdekeiket helyezik előtérbe. A miniszter a gondok között nevezte meg azt is, hogy a tervezetekben az egyetemek és főiskolák irreális hallgatói létszámnövelést jeleznek, illetve nem részletezik, hogy az integrálódó intézményekben a jövőben mely területeken osztja meg a feladatokat egymás közt a gazdasági és a műszaki apparátus. Pokorni Zoltán szólt arról is: a tárca célja, hogy 2000-től kizárólag pályázati úton lehessen fejlesztési forrásokhoz jutni. A tárca vezetője a hallgatói létszámmal kapcsolatban közölte: 2000-től a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatán 1500-zal többen, 43 500-an tanulhatnak, akkreditált felsőfokú képzésben pedig ezerrel többen, összesen 2500-an vehetnek részt. Hangsúlyozta: 2002-ig 1000-1500 fős hallgatói létszám- növelés válik lehetővé, ezt követően azonban nagyobb számokban is lehet gondolkodni. Pokorni Zoltán elmondta: a 2000. évi költségvetésben ismét a pénzügyi források növelésével lehet számolni a felsőoktatás területén, ez azonban várhatóan kisebb mértékű lesz az idei 29 százalékos bővülésnél. A miniszter reméli, hogy a közoktatás reformja és a 18 éves korig tartó tankötelezettség nyo- pián az ezredfordulót követő években az adott korosztály 50- 60 százaléka felsőfokú képzésben vehet részt. A Postabank belső munkatársra gyanakszik Budapest (MTI) - A Postabank Értékpapír Rt.-nél folyó vizsgálat eddigi eredményei valószínűvé teszik, hogy belső munkatárs is közreműködött a nyilvánosságra került dokumentumok illetéktelen helyre juttatásában. Ezt Auth Henrik, a Postabank vezérigazgatója állította szerdán.- Nemcsak arról van szó, hogy általában az ilyen cselekedetekhez belső ember kell, de ebben az esetben konkrétan is valószínűsíthető, hogy belső munkatárs aktívan segédkezett - húzta alá a vezérigazgató. A lehetséges indítékok alapján Auth Henrik szerint három csoportra lehet osztani az ügyben a vélt közreműködőket. Az első variáció az, hogy sértődöttség alapján valamelyik belső ember juttatta ki a dokumentumokat. A második elképzelhető forgatókönyv szerint olyan, főleg gazdasági érdekcsoportok vettek részt tevékenyen az ügyben, amelyekkel a Postabank mostani vezetése megszakította a kapcsolatot, az együttműködést, mert a múltban a pénzintézet számára rendkívül előnytelen ügyleteket kötöttek a Postabankkal - nyomatékosította Auth Henrik. A harmadik kör nehezen megfogható, de az is elképzelhető, hogy valakiknek hasznos az ha bajok vannak a Postabanknál. Auth Henrik azt teljes mértékben kizártnak tartja, hogy a bankrendszer konkurens hitel- intézetei részéről érte volna támadás a postabanki csoportot.- Mindenkinek alapvető érdeke a bankszektorban, hogy az ágazat megbízható legyen - mondta a vezérigazgató. Az MSZP-vezetés nem érintett Budapest (MTI) - A szocialista párt országos elnökségének tagjai aláírásukkal erősítették meg, hogy sem ők, sem családtagjaik, sem a Postabankkal, sem más pénzintézettel nem kötöttek a bárki számára hozzáférhe- tőnél kedvezőbb feltételekkel hitelfelvételi, betételhelyezési vagy lízingszerződést - jelentették be a testület szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón. Szervezett a roma exodus? Milosevic-ellenes tüntetés. Több ezren tüntettek tegnap a jugoszláviai Uzicében Milosevic elnök azonnali távozását követelve. Fotó: MTI wmm Angol szervátültetési botrány Pozsony (MTI) - Pozsonyban egyre többen vélik úgy, hogy a szlovákiai romák Finnországba irányuló exodusát bizonyos körök politikai okokból megszervezték. Finnország kedden négyhónapos próbaidőre elrendelte a vízumkötelezettséget Szlovákiával szemben. A helsinki intézkedés és a tömeges kivándorlás politikai támadásokra, vádaskodásokra és találgatásokra adott okot. Csáky Pál, a kormány kisebbségi kérdésekkel foglalkozó alel- nöke szerdán gazdasági hátterű etnoturizmusról beszélt. Hivatalának roma kormánybiztosa, Vincent Danihel a finnországi táborokban tett látogatása után kijelentette, hogy a tömeges kivándorlást tudatosan szervezték meg. A közel félszáz szlovákiai roma szervezet egyike, a Roma Értelmiség az Együttélésért (RIS) elnöke, Alexander Patkoló tizenegy roma szervezet nevében Csáky Pál és Vincent Danihel lemondását követelte arra hivatkozva, hogy Csáky csak a magyar kisebbséggel törődik, a romákkal nem, Danihel kormánybiztos pedig nem áll a helyzete magaslatán. Danihel az ország szégyenének nevezte a RIS-t, melynek egyes vezetői szerinte nem is olyan régen még Meciar pártjának, a HZDS-nek a tagjai voltak. London (MTI) - Frank Dobson brit egészségügyi miniszter szerdán vizsgálatot rendelt el egy szervátütelté- si botrány miatt. Az egyik élenjáró angol kórház azzal a kikötéssel fogadott el vesét donortól, hogy a szervet csak fehér ember életmentő műtétjére használhatják. A BBC kedd éjszakai hírmagazinja tárta fel a sheffieldi kórházban egy éve történt esetet, amely alapjaiban ellentétes a szervátültetés általános gyakorlatával. Mint az egészségügyi minisztérium leszögezte: az átültetésre felajánlott szervek nemzeti kincsnek számítanak, elérhetők minden beteg számára faji, vallási, életkori megkötés nélkül. Nem akarnak határváltozást Bukarest (MTI) - A nemzetközi közösség jelenleg rendkívül elutasító módon viszonyul az európai határok megváltoztatásának gondolatához - jelentette ki Javier Solana, a NATO főtitkára a Cotidianul című román lapnak adott interjújában. A román újság abból az alkalommal közölt szerdai számában interjút Solaná- val, hogy a NATO főtitkára a nap folyamán látogatást kezdett Romániában.