Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

1999. július 24., szombat Miskolci polgár 7 EGY HELY Hűlt hely Kornya István oizonyos ülepek csodát képesek művelni, LJ és nemcsak a nőiek, ilyen a férfihíressé­gek említett testrésze is, amely köztudomású­an ugyanolyan, mint a halandóké, de még­sem egészen. Mert itt van például Zogu. Ahmed Zogu 1928-ban az önálló Albánia első királyává koronáztatta magát, előtte el­nök, miniszterelnök és hadseregparancsnok is volt egyszerre. A dinasztia fényét emelendő a király utódairól gróf Apponyi Gyula és az amerikai milliomosnő Gladys Virginia Stewart lánya, Géraldine volt hivatva gondoskodni. A miskolci kiadású Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap (1938. január 30.) szerint Zogu Buda­pesten járt nővérei egy bálon ismerték meg a Géraldine grófkisasszonyt, és fényképes amu­lettjét magukkal vitték Tiranába. Zogu pedig szerelmes lett, egyből és halálosan. Az esküvő 1938-ban volt az albán fővárosban, ám még egyéves sem volt a frigy, amikor az amúgy olaszbarát Zogu jobbnak látta az országát megszálló fasiszták elől elmenekülni. De vissza az ülephez. A miskolci Hunyadi utca egyik házának ura - aki intéző volt valamelyik környékbeli birto­kon - látta vendégül egy kávéra a királyi párt vadászat után (előtt?). E házban volt egy - szép, de korántsem különleges - biedermeier garnitúra, amely pusztán azzal, hogy beleült Zogu és a felesége, nevezetes lett a családban. Ennyi a legenda. A rokonoktól, s azoktól, akiknél ma Sopronban van a garnitúra, töb­bet megtudni nem lehet. Az egyik hiteles családi emlékezetfenntar­tó, aki gyermekként járt e szalonban, s aki a történetet édesanyjától hallotta, megunva, hogy telefonon zaklatom, azzal a hivatkozás­sal, hogy jegyzetet írok, ehhez pedig - ahogy Derrick felügyelő mondaná, oldalán a derék Harry nyomozóval - bármire, ami az üggyel kapcsolatos lehet, kíváncsi vagyok, szóval a rokon elcsukló, mégis bátor hangon, a le­mondás szomorúságával, de elszántan, mint aki végre már túl akar esni az egészen, kese­rűen kitört: „Szerintem az egész nem is igaz". Egy legendával lett kevesebb. Egy történet­tel persze több, de az előbbi elvesztését nem kárpótolja az utóbbi, sehogysem. Már csak abban bízom, hogy a soproniak még elmesélik, hogy ahol most te ülsz, ked­ves vendég, ott Zogu és Géraldine is megpi­hent egykor Miskolcon a Hunyadi utcai ház­ban. De mostantól csöndesen, alig hallhatóan hozzáteszik: állítólag. Nem éppen alapos levéltári - nem nevez­ném kutatásnak, inkább - érdeklődésemre, hogy tud-e valaki arról, egyáltalában járt-e Zogu Miskolcon, nem kaptam megnyugtató választ. Ha csak annyi kiderülne, hogy legalább átutazóban. pott, még nyikorog is, merthogy fából Ké­szült annak idején a Széchenyi utca egyik házának lakásaiba felvezető lépcső. Ami­kor a tünékeny pillanatot fényképre rög­zítettük, nem használta senki az egymás-, ra emelkedő fokokat - de talán nem is az ember most a lényeg, hanem a múlt han­gulata és a kanyarulat utáni sejtelmesség. Fotó: Czapák Veronika Az oldalt szerkesztette: Nyikes Zita Telefonszám: 46/414-022/215 E-mail: nyikes@iscomp.hu Séta és vaskos díszítettség Miskolcon Tóth Attila, a fiatal díszkovács a belváros kovácsoltvas alkotásait ajánlja figyelmünkbe Tóth Attila és a maga kovácsolta rács Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - NyZ) - Sétára indulunk, hogy megismer­kedjünk a Miskolcon látható kovácsoltvas-alkotásokkal és a díszkovácsolás módjával. Kísérőnk Tóth Attila, aki a Borsodi Fonó idején rende­zett kovácsoltvas-kiállításon különdíjat kapott az ifjúsági kategóriában. A vasat tartóssága és szilárdsá­ga tette alkalmassá arra, hogy épületkiegészítők készüljenek belőle, később azonban a belső berendezések formálásánál is szerepet kapott - kapunk útra- valót Pereházy Károlynak a ma­gyarországi kovácsoltvas-műves- séget bemutató könyvéből. A romántól a szecessziósig A séta bevezetéseként olvasgat­va az is kiderül, hogy a vas mű­vészi felhasználása hazánkban a XIII. században, elősorban egy­házi épületeken kezdődött. Ezek az alkotások azonban csak a Fel­vidéken és Erdélyben maradtak fenn. A XV. században már vilá­gítótesteket is alkottak vasból; a reneszánsz korában a hangsúly a formára tevődött át. A vasmüvesség a barokk ide­jén élte fénykorát, a fellendülő kastélyépítészet teret is adott a kézmúves-ág fejlődésének. Lép­cső- és erkélyrácsok, kapuk, ab­lakkosarak, kilincsek, kopogta­tók, zárak kerültek az épületekre. És hogy a Pereházy Károly által sorolt kevés miskolci emlék közül egyet megemlítsünk: a Miskolci Nemzeti Színház színpadi vasajta­ja például a barokk kor viszony­lag késői - XIX. század közepéről való - emléke. A múlt század ele­jén a polgárházak, a kiegyezés után a középületek adtak felada­tot a vasmúveseknek. És mint a szakember írja könyvében: na­gyobb városainkban mindenütt akad néhány pompásan kovácsolt rács. A vasmüvesség végül a sze­cesszió korában tetőzött, a tárgya­kat a későbbiekben - sokáig - már díszítés nélkül, „csupán” használták-használtuk. Vasflnom harmónia Tóth Attila sétánk során először a Széchenyi és a Szemere utca kereszteződésénél lévő virágbolt­hoz vezet bennünket, figyelmün­ket pedig a cégérre irányítja:- Egy kicsit már megette az idő! De észre kell venni a könnyedséget, harmóniát, ami ebből pár szál virágból sugárzik. Amikor elkezdtem a szakközép- iskolát, ez volt az egyik olyan hely, ahová az osztályból min­denkinek el kellett látogatnia, kötelezően. A Meggyesalja utcán kellett még megnéznünk egy vasrácsot, és a múzeum Papszer utcai épületében a cégéreket - mondja a fiatalember. A főutcán haladva egy-egy kapu, erkélyrács közelében állunk meg.- Az a fantasztikus a díszko­vácsolásban, hogy a vasból, eb­ből a kemény és zord anyagból ilyen finom dolgot tudunk csi­nálni - és mutatja a kovácsolt­vas alkotásokon meglévő, szinte kötelező motívumot, a csigavo­nalat. A mozgalmas, alapokat dúsító leveleket, a hajlításokat, az íveket, a rózsákat. Rácsok és kapudíszek A Városház téren túl, a Zenepa­lota egyik ajtaján a rácsdíszítést nézegetjük. A fiatal díszkovács szerint kissé burjánzó és zsúfolt is ez a kapu, de a kovácsoltvas munkák között mindenképpen Miskolc egyik nevezetességeként kell említenünk. Azt is elmeséli, hogy régebben nem az épület el­készültekor adtak megbízást a kovácsmesternek, hanem akár már évekkel korábban, hogy le­gyen idő a pompás alkotások ki­kovácsolására. így készíthette el például Fazola Henrik Egerben a híres szőlőfürtös kaput. A városháza udvarán már a jelen vasműveseinek kezemun- káját szemléljük. A honfoglalás ezeregyszázadik évfordulójára állított kaput egyik tanáruk ter­vei alapján az Eötvös József kö­zépiskola diákjai - köztük Tóth Attila - készítették el. Öten dol­goztak rajta, egy hónapon át. Nézzük a levelek formáit és ere­zetét, a patkóalakokat, a felület­díszítéseket. Végül pedig átsétá­lunk a Papszerre, a Tóth Attila által készített ablakrácshoz.- Ez volt az első olyan mun­kám, amelyik kikerült a város­ba. Azóta készítettem már mást is. A sétálóutcán lévő lakások egyikéhez, egy lakberendező lány számára ablakrácsot. Az egy kicsit szecessziós. Hullámzó vonalak, egyszerűség. Miskolc „első lépései” - évszámokban Miskolc (ÉM - SZ) - Bár az évszámok nem árulkodnak a várostörténetbe „elsö"- ként bevonuló átalakítások, változtatások fogadtatásá­ról, jól érzékeltetik a fejlő­dés lépéseit. Ezek közül vá­logattunk, Szendrei János várostörténeti kötetei segítségével. 1790. Megnyílt Miskolc első pos­taállomása. 1812. A Városház tér 3. szám alatt ekkortól működött az első mis­kolci nyomda, a Szigethy nyom­da, amelyik 1833-ban zárt be. 1813. A város alkalmazottjai kö­zött az utcatisztítót is számon tartották. Az 1870-es évek elejé­től pedig vállalkozásba adták ki az utcák tisztítását. 1839. Az egri káptalan 100 vál­tóforintot adományozott, ami­ből 44 lámpát vásároltak Mis­kolcnak. Az első lámpásokkal csak télen világítottak. 1856. Február 10-én megnyílt a város első közkórháza a Tetem­váron álló ódon épületben, az egykori katonai ispotályban. Működése kezdetén öt szobá­ban húsz beteg ellátására volt alkalmas. Az intézményt 1900- ban zárták be. 1876. Kijelölték a területet a Népkert számára, melynek fásí­tását 1877-ben kezdték el 1500 forintos befektetéssel. 1879. Először alkalmaztak asz­faltot az utak és járdák burkolá­sára. 1888. December 15-én megnyílt az első telefonközpont, vala­mint két nyilvános állomás. 1897. Július 10-én megindult a közúti villamos „vas-úti" közle­kedés. Az első miskolci nyomda épülete 1900. Kezdetét veszi a városban az áramszolgáltatás. 1922. Elkészült az első gépko­csi-nyilvántartás és közlekedési szabályzat. Miskolcon és a hozzá tartozó kerületben ek­kor 66 személyautót, 39 teher­Fotó: Czapák Veronika szállító gépkocsit, valamint 9 motorkerékpárt tartottak nyilván. 1925. Megjelent a városban az első taxi - pontosabban, egymás ellenfeleivé válva, mindjárt két kocsi. Piactéri sokadalom és nyüzsgés a „Búzán” Miskolc (ÉM - SZ) - A koráb­biakhoz hasonlóan napjaink­ban is nyüzsgés jellemzi a miskolci Búza teret. A terület piactérként vonult be a város történetébe, s neve tükrözi: egykor a gabonakereskedők helyi központja volt. Kezdettől „búza áruló térnek” nevezik a gabonakereskedők egykori központját, a miskolci Búza teret. A XIX. század végé­ről való leírások alapján egy óri­ási granárium - azaz gabonatá­roló építmény - magaslott a kö­zepén, eköré telepedtek annak idején a vásárosok. Zsibongá- sukból latin, szlovák, szerb, francia, német, magyar, zsidó és cigány beszéd szűrődött ki - je­gyezte fel a múlt században egy, a városon átutazó cseh írónő. A sokadalomban kívánt rendet te­remteni a korabeli városi elöljá­róság, amikor 1868-ban megal­kotta piaci rendszabályait. A fő­utcán keresztül - melyet Piac ut­cának is neveztek egykor - egé­szen a Városház térig húzódó pi­acon attól fogva minden mester­ség megtalálta a maga területét. A múlt század végén a rendezés újabb szándéka fogalmazódott meg: egyetlen épülettömbbe kí­vánták összevonni az árusok min­degyikét. Ennek nyomán adták át 1926-ban a tér jellegzetes épületét, a Vásárcsarnokot. Ebben 139 üz­lethelyiség kapott helyet - köztük süteményesek, tejterméket árusí­tók és virágosok is. A pincében összesen hatszáz asztalon helyez­hették el portékájukat a vidéki árusok. Az épületen kívül azon­ban tilos volt a csere eme formá­ja, így - ideiglenesen - némileg megváltozott, elcsöndesült a tér. Szentpéteri kapu felőli oldalán 1911. szeptember 15-én, Nagybol­dogasszony napján szentelték fel a görög katolikus templomot. Az addigra már a város jelentős fel­ekezeti csoportjaként megjelenő görög katolikusok száma ugyan­is megkívánta, hogy vallásukat felekezetűk szerinti templomban gyakorolhassák. Újabb változást - és sokadal- mat - hozott a térre az 1968 óta működő buszpályaudvar, s az ideköltöző üzletek, áruház, kocs­mák. Közöttük pusztán éjjel csöndesedik el az élet, amikor is a vasasztalok kiürülnek, az áru­sító pavilonok bezárják ablakai­kat. Kora hajnalban azonban minden kezdődik élőről - aho­gyan a régmúltban is. Forrás: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2 Ma már korántsem csak „búza áruló tér" Fotó: Czapák Veronika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents