Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-22 / 169. szám
1999. július 22., csütörtök Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Leváltanák Pepót. A Szabad Demokraták Szövetsége sürgetőnek tartja Pepó Pál környezetvédelmi miniszter leváltását. Fodor Gábor az SZDSZ ügyvivője szerint a kormány és személyesen a miniszterelnök nem tekinti fontosnak a környezet- védelmet és ezért veszélybe kerülhet az ország európai uniós csatlakozása. • Tűz a tanműhelyben. Leégett a kaposvári éptőipari szakiskola tanműhelyének teljes, mintegy 500 négyzetméteres tetőszerkezete szerdán. A kár több tízmillió forint. A tanműhelyben senki nem tartózkodott. A megmentett érték mintegy 40 millió forint. • MDF-MSZP: szabolcsi kapcsolat. A jövőbeni együttműködés kialakításának szándékával kapcsolatba lépett egymással az MDF és az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete. Baja Ferenc, az MSZP szabolcsi elnöke közölte: a kapcsolatfelvételt a demokrata fórum térségi vezetői kezdeményezték, s ajánlatukra a szocialista párt nyírségi elnöksége igent mondott. A felvételi ponthatárok mától nyilvánosak Budapest (MTI) - A felsőoktatási intézmények vezetői az országos számítógépes hálózat segítségével a szerdai nap folyamán meghatározták az 1999. évi felvételi ponthatárokat. Az oktatási tárca sajtóosztályán közölték: a ponthatárokat, miután a felsőoktatási intézmények ellenőrizték, csütörtökön délelőtt 9 órától az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján (www.fel- vi.hu) tekinthetik meg az érintettek. (A Miskolci Egyetem és a sárospataki Comeni- us Tanítóképző Főiskola pontszámait a tervek szerint az Észak-Magyar ország is közli. - a szerk.) A jelentkezők emellett valamennyi általuk bejelölt felsőoktatási intézményből ér- testést kapnak július végéig arról, hogy sikeresen felvételiztek-e, avagy sem. A felsőoktatási intézmények saját hatáskörben döntenek arról, hogy a felvételik értékelése során milyen pontozási rendszert alkalmaznak. Azokon a szakokon, ahol államilag finanszírozott és költségtérítéses képzés is van, utóbbi ponthatára legfeljebb 10 százalékkal lehet alacsonyabb, mint az államilag finanszírozotté. Nem vehető fel felsőoktatási intézménybe az, aki nem éri el az adott szakon alkalmazott pontozási rendszerben a 60 százalékos teljesítményt, ami 120 pontos követelményt támasztó egyetem, illetve főiskola esetén 72 pontot jelent. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Felelős szerkesztők: Bujdos Attila (aktuális), Csórnék Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211 -es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csórnék Mariann (210-es mellék), Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Berecz Csaba (241 -es mellék), Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telelőn: 414-022 A kózponl jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9569-923) Marketingvezető: Szókéné Kérik Erika (06/20-9775-596) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és audltálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kit., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kit. hirlapkézbesltőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, lél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 torint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 lorint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 1419-5206 Nyomás: Inlorm Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg éa nem küldőnk viaszai Országosan kevesebb a bűncselekmény Borsod-Abaúj-Zemplén a bűnesetek számának növekedésével kivételt jelent Budapest (MTI) - Ez év első felében 246 307 bűncselekmény vált ismertté. Ez 27,6 százalékos csökkenés a múlt esztendő azonos időszakával összehasonlítva. A csökkenés alapvető oka az volt - állapítja meg a Legfőbb Ügyészség tegnap közzétett tájékoztatója hogy az előző év első felében ismertté vált két olyan csalássorozat, amely lényegesen befolyásolta a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmények statisztikáját. Az előbbiek száma 42,5 százalékkal (ezen belül az adó- és társadalombiztosítási csalásoké 82,5 százalékkal), utóbbiaké pedig 34,5 százalékkal csökkent (ezen belül a csalások száma 70 százalékkal). Az összbűnözést illetően mindössze 3,7 százalékos csökkenés regisztrálható az említett nagyszámú vétségek - egy 1995-ben elkövetett adócsalás-sorozat és egy 79 790 bűncselekményből álló parkolójegy-csalási ügy - levonása után. Tekintettel arra, hogy ezt a két csalássorozatot Budapesten követték el, a fővárosban csökkent a legnagyobb mértékben, összesen 38,3 százalékkal a bűn- cselekmények száma. A csökkenés meghaladta a 10 százalékot Szabolcs-Szatmár-Bereg (13,3), Komárom-Esztergom (13), és Baranya (11,2) megyében. A legnagyobb emelkedést Vas (121,4 százalék), Borsod- Abaúj-Zemplén (120,6 százalék) és Veszprém (120,1 százalék) megyében regisztrálták. Nagyobb mértékben, 12,9 százalékkal emelkedett a személy elleni bűncselekmények száma, de az eltelt fél évben alig változott az emberöléseké és az emberölési kísérleteké. A jelzett időszakban összesen 10 ezer közlekedési bűncselekmény történt. Ez 8,2 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Több mint 9 százalékkal emelkedett azonban a halálos közúti balesetek száma. Az államigazgatás, igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények 61,7 százalékos emelkedését az embercsempészések számának megháromszorozódása okozta. A közrend elleni bűncselekmények száma mindössze 3,2 százalékkal emelkedett, 25,4 százalékkal több volt viszont a kábítószerrel való visszaélések száma. Az összes ismertté vált bűn- cselekmény 72,3 százaléka vagyon elleni volt. Az okozott kár 35,7 milliárd forint, s ez 14 százalékkal kevesebb a tavalyi értéknél. Helyesbített agrárforrás-vita Pécs (MTI) - Az európai uniós és más szervezetek pályázataival összefüggő minisztériumi-egyetemi együttműködés számottevően hozzájárulhat e pályázatokon hátrányos helyzetből induló hazai kistérségek esélyeinek javításához. Ezt Torgyán József hangsúlyozta tegnap Pécsett, ahol a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán együttműködési megállapodást írt alá Ivancsics Imre dékánnal az agrárkutatások és az agrároktatás jogtudományi háttértámogatásáról. Torgyán József a Duna Televízió Heti Hírmondójában vasárnap sugárzott, kormánykörökben is vitatott tévényilatkozatáról szólva kijelentette: az arról szóló MTI-közlemény köszönő viszonyban sincs az általa elmondottakkal. (Ezzel kapcsolatban a távirati iroda tegnap helyesbítést tett közzé, a felelős megállapítására pedig vizsgálat indult. - a szerk.) Miniszteri faültetés Baranyában Arra a kérdésre ugyanis, hogy elfogadja-e a volt szocialista miniszter, Nagy Frigyes által is támogatott javaslatának ellenzéki támogatását a tárca forrásainak őszi parlamenti költség- vetési vitában tárgyalandó, 413 milliárd forintra való emeléséről, Torgyán József saját szó szerinti válaszát idézte. Eszerint: Az ország érdeke egy. Aki az ország érdeke mellett kiáll, az az én harcostársam és a barátom. Az ország érdeke pedig megkívánja, hogy végre a leszakadt vidéki térségeket is kezdjük felemelni, mert az az én számomra elfogadhatatlan, hogy az egyik oldalon mondjuk kilakoltatnak százezer családot az OTP-kölcsönök miatt, a másik oldalon pedig a Postabank útján ennek a pénznek a többszörösét odaadják országgyűlési képviselőknek, odaadják politikusoknak. Tehát én úgy gondolom, hogy ebben az országban rendet kell teremteni, igazságot kell teremteni és jólétet kell teremteni.- Ezt a nyilatkozatot átértelmezve félretájékoztatták a miniszterelnök urat is - mondta Torgyán József. Ezt úgy tekinti, hogy kettejük közé éket akarnak verni, de ez nem fog sikerülni, mert soha nem volt és most sincs köztük konfliktus. Pénzlevonás, részletekben Budapest (MTI) - Minden bizonnyal részletekben vonják vissza a kórházaktól azt a több mint négymilliárd forintot kitevő tb-járulékot, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár januárban elfelejtett levonni - nyilatkozta Frajna Imre tb- alapokat felügyelő pénzügyminisztérium államtitkár. Elmondása szerint adminisztrációs hibával magyarázható, hogy az egészségbiztosító nem vonta le a járulékot a nettó finanszírozási körbe tartozó intézményektől. A mulasztás következtében több mint 40 kórház jutott többletpénzhez. A tévedés hátterében az állhat, hogy januárban az alapok bekerültek a kincstári finanszírozási körbe. A kórházakhoz tévesen került összeget mindenképpen vissza kell vonni - hangsúlyozza Frajna - mivel ellenkező esetben sérülne az esélyegyenlőség elve. Egyelőre titkos a haderőreform terve Budapest (MTI) - Egy államtitkokat is tartalmazó, egyelőre nem nyilvános kormányhatározat értelmében a honvédelem úgynevezett stratégiai felülvizsgálata során a feladatainak jobban megfelelő, finanszírozha- tóbb, rugalmasabb, mobilabb és kisebb haderőt kell létrehozni - mondta el Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Erdélyi közölte: a haderőreform részleteit a honvédelmi tárca vezetőjének szeptember 30-ig kell a kormány elé terjesztenie, a jelenleg még titkos kormányhatározat pedig akkor válik majd nyilvánossá, ha megjelenik a Határozatok Tárában. Erdélyi Lajos szerint a hadsereg létszámleépítéséről még nincsenek konkrét elképzelései a tárcának, így nem tudta megerősíteni a sajtóban megjelent információkat arról, hogy pontosan mennyivel kevesebb katonára lesz majd szükség. Az MTI úgy tudja, hogy a 2001-2004 közötti időszak haderőfejlesztésével kapcsolatos javaslatokat rögzítő kormányhatározat kitér a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium integrációjára, a honvédség bizonyos ingatlanjainak magánosítására, és tartalmazza a tárcának szánt költségvetési összegek nagyságrendjét is. Eszerint 2001-től az előre tervezett bruttó nemzeti össztermék (GDP) 1,61 százaléka jut majd évente a HM-nek, amely így feltételezhetően mintegy 130 milliárd forintos többlettámogatást jelent majd a tárcának a tervezett időszak végén a jelenlegihez képest. Ebből a pénzből egy kisebb, hatékonyabb, jobban finanszírozható hadsereget kell a minisztériumnak eltartania. A kormányhatározat értelmében a jövő évtől kezdve elkülönített költségvetési támogatásból finanszíroznák a magyar KFOR-erőket, ezeket jelenleg a tárcánál történő átcsoportosításokból működtetnek. A Vajdaság autonómiája Pozsony (MTI) - Eduard Kukán, az ENSZ jugoszláviai különmegbízottja szerint a széles körű vajdasági autonómiát szorgalmazó magyar felhívások csak bonyolíthatják a helyzetet Jugoszláviában - jelentette szerdán a Reuters. Sok összetett és fontos kérdés vár megoldásra Jugoszláviában, Koszovóban és a Balkánon..., ne találjunk már ki újakat - idézte az ENSZ-megbízotti tisztséget betöltő szlovák külügyminiszter szavait a Reuters. Az ENSZ-megbízott állás- foglalását ismertető brit hír- ügynökségi jelentés felidézte, hogy a magyar tisztségviselők egyfajta védelmet vagy autonómiát szorgalmaznak a Magyarországgal határos Vajdaság nemzetiségei számára. Félévet értékelt a külügyminiszter Budapest (MTI) - A vajdasági autonómia koncepció fokozatos megvalósítását bele kell helyezni Jugoszlávia demokratizálási folyamatába, így a délkelet-európai stabilitási egyezménybe is - jelentette ki tegnap Martonyi János külügyminiszter, az elmúlt fél év történéseit értékelő sajtóértekezletén. A külügyminiszter elsősorban a koszovói válság és az EU-csatla- kozási folyamat kérdéseivel foglalkozott. A politikus szerint a magyar diplomáciának a koszovói válság idején számos csapdával kellett szembenéznie, ám ezeket sikerült kikerülni. Ilyen csapdának nevezte azt, hogy Magyarország vállaljon-e közvetítői szerepet a krízis során, illetve akar- jon-e megvalósítani vélt nemzetpolitikai érdekeket.- Elfogadtattuk a NATO-val, hogy a vajdasági magyar kisebbMartonyi János Fotó: mti ség ügyének rendezése nemzetközi érdek - szögezte le, megfontoltnak és toleránsnak nevezve a vajdasági magyarság politikai szervezetei által kidolgozott autonómia koncepciót. - Az elképzelést most kellett megjelenteni, hiszen lezárult a koszovói háború, s napirendre került Jugoszlávia demokratizálása - hangsúlyozta. Az EU-csatlakozási folyamatról szólva Martonyi elmondta: minden esély megvan arra, hogy 2000 szeptemberében el lehet kezdeni a tárgyalásokat az unióval az úgynevezett végső csomagról, amely a közösségi joganyag 8-10 kérdését tartalmazza majd.- Biztos vagyok abban, hogy a magyar-orosz kapcsolatok nem éleződnek tovább, és bízom a javulásban - mondta az orosz alkotmánybíróság műkincsekkel kapcsolatos állásfoglalását érintő kérdésre válaszolva a külügyminiszter. Budapestnek továbbra is érdeke, hogy Magyarország és Szlovákia uniós belépése egyidő- ben, vagy rövid időkülönbséggel következzen be.- Sajnálatosnak tartom, hogy a szlovákiai nyelvtörvény éppen a legnagyobb kisebbség, a 600 ezres magyarság elégedettségét nem váltotta ki - hangsúlyozta.