Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-22 / 169. szám
1999. július 22., csütörtök Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Kompszeminárium. A magyarországi révátkelések fenntartásán túl a szüneteltettek újraindítása és a kompok kapacitásbővítő felújítására is sor kerül az idén. Erről a témáról rendezett szemináriumot tegnap Tokajban a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a Tisza és mellékvizein lévő kompok üzemeltetéséért felelős polgármesterek számára. • Villám csapott a toronyba. Villám csapott tegnap délután hat óra körül a tar- cali zsinagóga tornyába. A kiállítóteremként is használt, de folyamatos felújítás alatt álló épületben keletkezett kár értékéről lapzártánkig még nem kaptunk információt a tűzoltóság ügyeletesétől. Megtudtuk: a lemezborítású torony faszerkezete gyulladt ki, de a helyszínre érkező szerencsi egységek magakadályozták a tűz tovaterjedését. Gyümölcsös, karanténban Györgytarló (ÉM - BSZA) - Tart a növényegészségügyi zárlat végrehajtása Györgytarló mellett, abban a gyümölcsösben, amelyet a tűzelhalás nevű növénykór megtámadott. Györgytarló néhány száz lakosú település Sárospatak mellett. A faluban élő családok közül résztulajdonosként vagy dolgozóként szinte mindenkinek van kapcsolatra a környékbeli körtés és almáskertekkel. Gombos Bélának, a falu polgármesterének nincs hivatalos információja a növénybetegségről, csak szóbeszéd útján értesült a történtekről. |- Sajnálatos lenne, ha ez a betegség tovább pusztítaná a fákat - mondja. - így is jelentős a munkanélküliek száma a településen, ha a gyümölcsösökben is megszűnne a munkalehetőség, az tragédiát jelentene. A polgármester úgy tudja, az alma eddig sem volt túl kelendő, ám a körtének mindig tudtak piacot keríteni a termelők. A tűzelhalás pedig most éppen a körtefákat támadta meg. Az elöljáró szerint az időjárás kedvezett a betegség kialakulásának. Az eső és a pára terjesztette a kórt, míg a belvíz gátolta a növényvédelmi munkagépeket abban, hogy a területre menjenek. A gyümölcsösben senkit sem találni, a traktorok, permetezőgépek katonás sorban állnak a telephely udvarán. Az őrként ott maradt fiatalembertől tudom meg, mindenki az évente szokásos vizsgálaton van Sárospatakon. A betegség által érintett terület egyik vezetőjét, Csengő Miklóst, nem egyszerű utolérni: - Ne haragudjon, de rengeteg a dolgom! A növényegészségügyi zárlattal járó feltételek teljesítése nem egyszerű feladat - mondja. A termelők a zárlat elrendeléséről szóló hivatalos értesítést kedden délután kapták meg. Mint a gazdálkodó szavaiból kiderül a tűzelhalás az érzékenyebb körtefajtákat támadta meg. A karantén két táblát érint: ez pontosan a 310 hektáros gyümölcsös 0,4 százalékát teszi ki. Jelenleg megpróbálják lokalizálni a fertőzött gócokat. Eddig 298 beteg fát vágtak ki. Csengő Miklós szerint maga a kár nem túl jelentős, ám a történtek azt jelzik, hogy a betegség gócpontjai kialakultak a térségben is. így bármikor fennállhat a veszélye egy esetleges új járványnak. Csökkenő belvizes területek Miskolc (ÉM) - Tovább folytatja a dombvidéki vízgyűjtők felülvizsgálatát az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Évizig). Folyamatos szakmai segítség- nyújtást adnak a helyi vízkárelhárítást folytató önkormányzatok és a polgárvédelmi erőknek. A korábbn elrendelt belvízvédelmi fokozatokban változás nem történt. Továbbra is első fokú a készültség a Heves-Dél- borsodi belvízrendszerben, valamint a Bodrog- és a Taktaközben. Ezekben az övezetekben a szivattyúk napi 12 órában emelik át a csatornákban felgyűlő vizet a befogadókba. Az Évizig folytatja a-Taktaközi főcsatorna átöblítését, valamint a Tiszadobi főcsatorna kotrását, ezzel segítve elő a víz levonulását. Az elöntött területek nagysága csökken: jelenleg összesen 8280 hektár áll víz alatt. Ebből 3300 hektár vetés, 600 pedig szántó tájékozatott az ÉVÍZIG. Feketében járőröznek, együtt a rendőrökkel Személy- és vagyonvédőket alkalmaz Sátoraljaújhely egy hónapra Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Július 21-étől egy hónapon át egy nyíregyházi személy- és vagyonvédelmi kft. emberei teljesítenek szolgálatot Sátoraljaújhely belvárosában. Az önkormányzat a közbiztonság javulását várja a Force Gu- ard Kft. rendőrökkel együtt járőröző, fekete egyenruhába öltözött embereitől - tudtuk meg a város jegyzőjétől, Fedorné Fráter Zsófiától. A jegyző arról is tájékoztatott, hogy Sátoraljaújhelyen hamarosan két táncfesztivál lesz, s itt zajlik a Zempléni Művészeti Napok több programja is. Döntően ezért tartotta a város vezetése fontosnak, hogy az újhelyi utcák az eddiginél nagyobb biztonságot nyújtsanak a vendégek számára. Mint megtudtuk, az önkormányzat pénzzel nem járult hozzá járőrprogram végrehajtásához, a helyhatóság csak a szervezésben vett részt. A pénzügyi fedezetet a belváros vállalkozóinak egy része biztosítja. Térnyerés- Embereink naponta tizenhat órát töltenek majd a belváros utcáin. Feladatuk, hogy éjszaka megelőzzék a betöréseket, az Csaba Attila eligazítást tart a járőröknek Fotó: Bódisz Attila utcai incidenseket, s legfőképp az üzletek biztonságát vigyázzák - nyilatkozta Csaba Attila, a kft. ügyvezetője. - Segítséget nyújtanak a bolti lopások elkövetőinek kézre kerítésében, a tetteseket szakszerűen átadják a rendőrségnek. Az újhelyi rendőrkapitányság emberei külön járőröket biztosítanak a kft. emberei mellé. Az ügyvezető kifejtette: ez a fajta szolgálat Sátoraljaújhelyen még próba jellegű, ám az ország más részein már bevált és eredményes. Csaba Attila kijelentette: azon lesznek, hogy bemutatkozásuk jól sikerüljön, ugyanis cégük szeretne teret nyerni Sátoraljaújhelyen. Hangfogók Flóris Tibor, a Hotel Zemplén igazgatója üdvözölte az önkormányzat és a kft. közös próbálkozását. Mint elmondta, családostól érkező vendégeik nyuHelybéliek is vigyázhatnák Újhely rendjét Sátoraljaújhely (ÉM - PT) - A közbiztonság erősítésének anyagi támogatása követendő kezdeményezés. A fizetett idegenek helyett azonban a helyi polgárőrségnek vagy a rendőrségnek is oda lehetne adni ezt a pénzt a probléma megoldására - fogalmazza meg véleményét Iglai Lajos, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vezetöhelyettese. Egyetlen nap közös járőrözés után a rendőrök még nem tudják megítélni a szolgálat eddigitől eltérő hatékonyságát. Az azonban kedvező a rendőrség számára, hogy az eddigi két rendőr helyett elég egyet járőrként szolgálatba indítani, hiszen segítőként két vagyonőr kíséri - szögezi le Páhi József, a közrendvédelmi osztály vezetője. A formaruhába öltöztetett kft. embereinek nincs intézkedési joguk. Azt tehetik, mint bármely más polgár. De mivel azért fizetik őket, a rendőr kérésére bizton segítséget várhat tőle a járőr. ✓Az újhelyi rendőrség szakemberei szerint a vállalkozók által összeadott pénzt a helyi polgárőr szervezet tagjainak is oda lehetett volna adni hasonló tevékenység ellátásáért. Lehet, hogy tovább tartott volna a rendelkezésre álló összeg, ráadásul ez a gesztus erősíthette volna az egyesület iránti elkötelezettséget. Mint többen megfogalmazták: az idegenből jött biztonsági emberek egy hónap múlva - amikor elfogy a pénz - szedik sátorfájukat és továbbállnak. A helyi polgárőrök azonban továbbra is a városban maradnak. Iglai Lajos szerint egyébként a tokaji példa alapján Sátoraljaújhelyen is meg lehetne tenni, hogy a nyári szezonban a rendőrök túlóraköltségeihez járulnak hozzá a vállalkozók vagy az önkormányzat. Akkor pedig intézkedési jogosítvánnyal rendelkező egyenruhás rendőr látja el a közbiztonság őrzésének feladatát. Törvény adta lehetőség- A vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi tevékenység célja egyértelmű: a közrend, a közbiztonság javítása, ezek részeként a személy- és vagyonvédelem, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása. Az erre irányuló tevékenység - figyelemmel az előzőekre - természetesen segíti, támogatja a rendőrség munkáját - fogalmazott Tóth István rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója a sátoraljaújhelyi kezdeményezésről. Hozzátette: az, hogy egy szervezet vagy magánszemélyek alkalmaznak ilyen feladatra szakembereket, adott esetben vagyonvédelmi céget, nem újkeletű a főkapitányság számára, hiszen ezt törvény teszi lehetővé. godt körülmények között akarnak pihenni, így zavarják őket az utcán csoportba verődött, hangoskodó fiatalok. A szállodának az az érdeke, hogy a városba érkező vendég jól érezze magát, akár sötétedés után is nyugodtan tudjon egyet sétálni. Éhhez pedig az igazgató véleménye szerint hozzá fognak járulni az éjszakai járőrök. Az igazgató csak azt sajnálja, hogy az érintett 150 vállalkozóból alig több mint harmincnak ért meg 4-5 ezer forintot a járőrprogram. Flóris Tibor szerint ameny- nyiben az idén beválik az ön- kormányzat kezdeményezésére létrejött járőrprogram és hatására javul a város közbiztonsága, az üzlettulajdonosok minden bizonnyal érdekeltek lesznek abban, hogy anyagilag továbbra is támogassák a járőrözők munkáját. Elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre a helyi polgárőrséggel vagy rendőrkapitánysággal állapodnak meg a vállalkozók. Hyppolit, Svejk, Szent Margit és a többiek Diósgyőri Várszínházi Esték - a határon túli magyar színházak fesztiválja Miskolc (ÉM - FG) - Három színház négy különböző műfajú, stílusú előadása szerepel az Ady Endre Művelődési Ház által szervezett Diósgyőri Várszínházi Esték műsorában. Nyolc éve minden nyáron meghív egy-egy határainkon túli magyar színházat a Diósgyőri várba vendégszerepelni az Ady Endre Művelődési Ház. Először csak egy estére szóltak ezek a meghívások, de látva a közönség érdeklődését, augusztusban egyhetes fesztivál lesz Diósgyőrben.- Ma már ismerősként térnek vissza Diósgyőrbe a határokon túli magyar színházak művészei. Nyolc évvel ezelőtt a nagyváradi társulatot hívtuk meg, aztán jöttek a temesváriak, a sepsiszentgyörgyiek, emlékezeA várban felkészültek Fotó: Farkas tes előadás volt, amikor a szatmárnémeti, temesvári, kolozsvári és a marosvásárhelyi színházból meghívott művészek mutatták be a várbeli viziszínpadon a Windsori víg nők című Shakespeare-komédiát - emlékezett vissza a korábbi várbeli nyarakra Kovácsné Ládi Katalin, a fesztivált szervező Ady Endre Művelődési Ház igazgatója. A Diósgyőri várban tegnap tartott sajtótájékoztatón Sikter Péter, a művelődési ház munkatársa ismertette az egyhetessé bővült sorozat programját. Mint mondta, igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy változatos legyen, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő darabot. A három meghívott színház - a komáromi, a temesvári, a nagyváradi -, és a négy előadás - a Hyppolit, a lakáj, a Svejk, az Árpádházi Szent Margit és a Nem élhetek muzsika szól nélkül -, ha nem is teljes, de mindenképpen jellemző képet ad a határainkon túli magyar színházi törekvésekről. MŰSORNAPTÁR Augusztus 5-6. Hyppolit a lakáj. A komáromi Jókai Színház előadása. Este fél 9-től. Augusztus 8-9. Svejk. A temesvári Csiky Gergely Színház előadása. Este fél 9-től. Augusztus 11. Árpádházi Szent Margit. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása. Este fél 9-től. Augusztus 12. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása. Este fél 9-től. A kistérségek piaca és az agrármarketing Miskolc (ÉM - SZ) - A jövő évi agrárpályázati lehetőségekről tartott tájékoztatót megyénk kistérségi képviselőinek tegnap Po- povics László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centrum észak-magyarországi kirendeltségvezetője.- Az egészségtelen táplálkozásban az európai országok között a második helyen áll hazánk - hátulról. Ezért az Egészséges táplálkozás program a kiemelten támogatott területek között első helyen szerepel - mondta el Popovics László. Ide tartozik még a Védjegy program a hazai élelmiszerek népszerűsítésének érdekében.- A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyének elnyeréséhez legfontosabb, hogy a termék felülmúlja valamely tulajdonságában a Magyar Élelmiszerkönyvben megfogalmazott normákat - hangsúlyozta. A harmadik kiemelten támogatott terület pedig a Hagyományok-ízek-Régiók program. A pályázatokról a kistérségek képviselőit Popovics László. Hozzátette: elsősorban azon pályázatok számíthatnak támogatásra, melyek beilleszthetők egy térség fejlesztési koncepciójába, akár megyei, szakmai vagy területi szinten. A kirendeltséghez augusztus 15-ig benyújtandó pályázatok elbírálására novemberben lehet számítani. Hogy ezek támogatására mekkora összeg áll rendelkezésre jövőre, egyelőre nem lehet tudni.