Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-09 / 158. szám

1999. július 9., péntek Mm-mmsMkM'é Országban-uilágban 2 HÍRCSOKOR • Paxit a diplomatatáskában. Robbanó­anyaggal teli diplomatatáskát találtak szer­dán délután Délegyháza üdülőövezetében egy vendéglő melletti erdős területen. A rendőrség az ügyről a nyomozás érdekei miatt felvilágosítást egyelőre nem ad. • Az SZDSZ a kormány első évéről. A kormány első évének gazdaságpolitikai eredményeit a több mint csalódás, keve­sebb mint csőd kifejezéssel lehet jelle­mezni - jelentette ki Magyar Bálint sza­baddemokrata pártelnök csütörtöki, bu­dapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP alkotmányt módosítana Budapest (MTI) - Már 2000-ben közvetle­nül választhatnának köztársasági elnököt a választójoggal rendelkező állampolgá­rok, ha az Országgyűlés elfogadná a szoci­alisták közeljövőben benyújtandó alkot­mánymódosítási javaslatát - derült ki az MSZP budapesti székházában tartott csü­törtöki sajtótájékoztatón. A szocialista indítvány szerint az ál­lamfőjelölés joga a parlamenti képviselő- csoporttal rendelkező pártokat, valamint a választójoggal rendelkező állampolgáro­kat illetné meg. Utóbbi esetben legalább 150 ezer állampolgár támogató aláírását kellene összegyűjteni. Orbán a kormány átalakításáról Budapest (MTI) - Nem látok okot, hogy feltétlenül változ­tassak a kormány személyi összetételén - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Televízió 1-es csa­tornájának adott, csütörtök este sugárzott interjújában. Szavai szerint miniszterek cse­réje elképzelhető, a lehetőség nyitva áll erre, de nincs szorító kényszer és nincs olyan tárca, Táborfalva (MTI) - Táborfal­ván, a Magyar Honvédség II. számú kiképzőközpontján csütörtökön megtartották a Koszovóban hamarosan szol­gálatot teljesítő magyar KFOR-erők felkészítésének zárógyakorlatát. Mint Kovács Árpád alezredes, a Magyar Őr- és Biztosító Kontin­gens jogásza a helyszínen el­mondta, 600 önkéntes jelentke­zőből válogatták ki azt a 350 ka­tonát, akik a négyhetes képzés egyértelmű tanúsága szerint al­kalmasak lesznek feladatuk ellá­tására. A katonák, komplex kép­zési rendszerben, elsajátították amelynél ez mindenképp szük­séges lenne. Véleménye szerint a békes­ség, a megbízhatóság, az egy­másrautaltság jellemzi a koalíci­ós együttműködést, ami azon­ban nem jelenti azt, hogy .nin­csenek viták.- Ez a polgári kormány egyút­tal a remény kormánya is - fo­galmazott a miniszterelnök. Az elmúlt egy évre visszate­kintve a legnagyobb eredmény­az őr- és biztosító szolgálatban, továbbá az ellenőrzési pontokon rájuk váró teendőkkel kapcsola­tos ismereteket, megtanulták a szállítmányok kísérésének sza­bályait és megismerkedtek az angol, az albán, valamint a szerb nyelv alapjaival, sőt még a nemzetközi jognak azokkal a szabályaival is, amelyek alkal­mazására szolgálatuk során szükségük lehet. A kontingens az eredeti terv szerint várhatóan július 15-én indul majd a koszovói helyszín­re, Pristinába. Az indulás előtt a terv szerint a köztársasági el­nök csapatzászlót adományoz az egységnek. nek azt tartja, hogy az ország lelkileg jobb állapotban van, mint korábban, és az emberek derűlátóbbak saját jövőjüket il­letően. Úgy vélte, hogy az 1990- es évek legnagyobb vesztesei a gyermekeiket nevelő fiatal csa­ládok voltak. A miniszterelnök álláspontja szerint a háromhetes parlamenti munkarend beváltotta a hozzá fű­zött reményeket, ezért azt fent kell tartani. Most még gyakorlat Fotó: mti Befejeződött a KFOR-erők felkészítése Járai: kedvező a mérleg Budapest (MTI) - Járai Zsigmond pénzügymi­niszter szerint kedvezően alakulnak mind a folyó fi­zetési mérleg, mind az ál­lamháztartás folyamatai.- A júniusi államháztartási hiány általában 40-50 milli­árd forint körül szokott len­ni, a mostani deficit ennél lényegesen, több 10 milliárd forinttal kedvezőbb lesz - mondta a pénzügyminiszter. Járai Zsigmond hozzátet­te: tartható lesz az egész év­re tervezett 4 százalékos GDP-növekedés, sőt az is el­képzelhető, hogy 4 százalék fölött lesz a hazai gazdasági bővülés. Ezzel akár Európa leggyorsabban fejlődő gazda­sága lehet a magyar. Az államháztartás bevéte­leit javítják majd a második félévben bejövő pénzek, így a telekommunikációs tender­ből származó 30 milliárd fo­rint, az ÁPV Rt. várható mintegy 15 milliárdos oszta­lékbevétele és más többlet- összegek. Ezek mintegy 100 milliárd forintot eredményez­nek a központi büdzsének - mondta a pénzügyminiszter. ÉSZ1MH iliip Ü8 Fizessen elő, és Ön is nyerhet! Lapunk olvasói közül egy régi és egy új előfizetőt sorsolunk ki minden hónapban! Júliusi előfizetőink nyereménye régi olvasóink 1 db 3000 Ft-os új előfizetőink 1 db 2000 Ft-os VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY Sorsolás: 1999. augusztus 6. Borsod Zöldért Rt. Kertész Árutéz-lánc tertésztoltja. Miskolc, Riza tér 10. T.: (46) 328-288 ZÖLDÉRT r ÉHMJnramszfa* -i Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Felelős szerkesztők: Bujdos Attila (aktuális), Csomók Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211 -es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csomók Mariann (210-es mellék), . Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőségi 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékel, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-9775-596) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, fél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 1419-5208 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! i T(|/éATESZ MTV elnököt választottak Budapest (MTI) - A Magyar Te­levízió Közalapítvány kuratóriu­ma csütörtökön egyhangú szava­zással Szabó László Zsolt eddigi ügyvezetőt választotta az MTV Rt. ehiökévé. A részvénytársaság alaptőkéjét 16 milliárdról 8 milli­árd forintra csökkentették. Metró: kész a látványterv Solana bukaresti tárgyalásai Budapest (MTI) - A főváros a kormánnyal folyó bírósági tár­gyalások ideje alatt is folytat­ta a 4-es metró előkészítési munkálatait, így elkészültek a metróvonal megállóinak lát­ványtervei - ismertette a sajtó képviselőivel Demszky Gábor Budapest főpolgármestere csü­törtökön a fővárosban. A nemrégiben hozott jog­erős ítélet értelmében a fővá­ros és az állam között létre­jött, a 4-es metró megépítésére vonatkozó szerződés továbbra is érvényben van, így remél­jük, hogy a kormány jogköve­tő magatartást tanúsít a beru­házásra vállalt kötelezettségeit illetően - mondta a főpolgár­mester. Tájékoztatása szerint a fő­város eddig 2,8 milliárd forin­tot költött a 10 állomásból álló metróvonal előkészítésére, amely megvalósítását jelentős felszíni rendezés kíséri majd. A 120 méter hosszú peronok helyett 80 méteres megállóhe­Bukarest (MTI) - Romániának vezető szerepe van a térség­beli stabilitás biztosításában, s az ország vezetése képes si­kerrel megfelelni e feladat­nak - hangsúlyozta csütörtö­kön Bukarestben Javier Sola­na, a NATO főtitkára. Solana, aki csütörtök reggel Emil Constantinescu román államfő­vel folytatott megbeszéléseket a bukaresti látogatás végén úgy vé­lekedett, hogy a koszovói válság idején Románia bebizonyította: nagyon közel áll a NATO-hoz. Az északatlanti szövetség fő­titkára kitért arra, hogy a koszo­vói válság befejezését követően most először hagyta el a NATO brüsszeli központját, s első kül­földi útja Romániába vezetett. Ez hangsúlyossá teszi a román népet illető köszönetét azért a megértésért és együttműkö­désért, amely a válság idején volt tapasztalható. Solana elmondta, hogy a bal­káni stabilitási paktum gazdasá­gi vonatkozásait július végéig pontosítják. A térség stabilitását szolgáló átfogó tervben részt vesznek a földrajzilag közvetle­nül érintett országok mellett az EU-államok, a NATO, a Nemzet­közi Valutaalap és a Világbank.- Meggyőződésem, hogy eb­ben a tervben Románia igen fontos szerepet fog játszani - je­lentette ki. Solana és Radu Vasile román kormányfőFotó: MTI lyek lesznek, és költségkímélő szerepe van annak is, hogy a felszínhez közeli pályán fut majd az új metró - tette hozzá. A terv és Demszky Fotó: MTI Piranha, pirája nemcsak a tóból fogható Miskolc, Budapest (ÉM - SzK) - A borsodi Izsói-tóból né­hány napon belül két, termé­szetes módon csak a trópuso­kon élő halat, piranhát (pirá- ját) fogtak. Mint az illetékes minisztériumi főosztályveze­tőtől megtudtuk, nem egyedi esettel állunk szemben. A Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium vadgazdál­kodási, halászati és vízhasznosí­tási főosztályának vezetője, Pin­tér Károly úgy tűnik, mindent tud a piránháról (ejtsd piránya). Még azt is, hogy magyarul e hal pirája névre hallgat. Van közöt­tük ragadozó és gyümölcsevő is. Az, hogy az Izsói-tóból egyszer gilisztacsalival, egyszer kukorica mellé tűzött gilisztával sikerült kifogni egy-egy példányt, még nem bizonyítja, hogy a ragadozó változathoz volt a pecásoknak szerencséjük. Lehet, hogy csak a mozgás vonzotta őket a számuk­ra vadidegen környezetben. Egy ízben a Dunából kifogott példányról csak igen alapos ana­lizálás után sikerült tévedhetet- lenül kideríteni, hogy egy gyü­mölcsevő változatra leltek. S hogy kerülhetett a pirája (maradjunk a magyar változat­nál) a Dunába? Valahogy úgy, mint az Izsói-tóba. Vagy úgy, ahogyan a Paksi Atomerőmű csa­tornarendszerébe a tányérlazac. Ősszel hulló halak- Egy-egy akvarista időnként megunja a halait, netán rákény­szerül a halállománya felszámo­lására, s akkor már „humanitá- riusabbnak” ítéli, ha vízbe eresz­ti. Pedig ezek a trópusi állatok a 11 Celsius-fok alatti közegben, te­hát ősszel mindenképp elhulla­nak - biztosít a főosztályvezető. S hogy a szabad víznek eresz­tett akváriumi példányokkal szembeni „humanitárius” eljá­rás nem jelent-e esetleg veszélyt az emberek számára? Pintér Ká­roly szerint még a biztosan ra­gadozó piráják is csak eredeti élőhelyükön olyan bátrak, hogy a náluk jóval nagyobb testű, me­legvérű élőlényre rátámadjanak, s ott is csak akkor, ha több szá­zan, több ezren vannak. Kis igényesek Márpedig őszig sem igen sokasod­hat meg a vélhetően csupán né­hány pirája, hiszen - mint azt a szakember elmondta - az ikrák kömyezetigénye nagy. Az akvaris­ták is tudják, hogy igen nehéz a pirája szaporítása. Sőt, még az el­hullott példányok pótlása is, mivel csak az együtt felnőttek maradnak meg együtt, nem fogadnak be „idegent”, saját ivadékaikat sem. Egyébként az, hogy ilyen mére­tes, harminc centi körüli piráják- ról van szó, arra enged következ­tetni, hogy legalább másfél-két éve tartották (jól) őket (ha ragadozók voltak, akkor valószínűleg hallal). A kisállatboltokban bárhol kapha­tó piráják ugyanis általában mind­össze 10-20 forintos nagyságúak. Pintér Károly mindenkit int attól, hogy a haltól való megválás­nak a felsorolt módját kövesse, mert nem mindig kiszámítható, hogy mi lesz a következmény. A piráják is elszaporodhatnak szá­mukra kedvezőbb feltételek között - mint ahogyan az már megtör­tént a floridai tengerparton, s okoztak jó ideig igen nagy gondot. És nem csak piráják léteznek. Bízni egyedül az akvaristák józan belátásában lehet, ugyanis a főosztályvezető szerint is szin­te lehetetlen rajtacsípni az ille­gális haltelepítőket.

Next

/
Thumbnails
Contents