Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-09 / 158. szám

1999. július 9., péntek HÍRCSOKOR • Várják a szakszervezet tagjait. A Vasas Szakszervezeti Szövetség DIGEP Nyugdíjas Alapszervezete július 13-án, kedden dél­előtt 10 órakor tartja szakszervezeti be­számolóját és vezetőség választó taggyű­lését Miskolcon a Bartók Béla Művelődési Házban (Miskolc, Andrássy u. 15.). • Rövidített nyitvatartás. A miskolci Egész­ségügyi Szűrőállomás (Szent László u. 9.) július 15-e és augusztus 19-e között csak reggel 7 órától délután 2 óráig áll a lakos­ság rendelkezésére. A leletkiadás vala­mennyi részlegen déli 12 és délután 1 óra között történik. MSZP: hanyatlóban a területfejlesztés Miskolc (ÉM - PTA) - Sajtótájékozta­tót tartottak a területfejlesztési ak­tualitásokról, a régiókialakítás körüli vitákról tegnap az MSZP politikusai. A szocialisták szerint újabban feltűnő visszalépés tapasztalható a területfejleszté­si irányításban. Példaként említették, hogy a parlament félbehagyta a területfejlesztési törvény módosítását, megválaszolatlanul maradt egy sor fontos kérdés. Idén véget ér a 3 éves előirányzat, így szükség van annak kiértékelésére, és a to­vábbi irány kijelölésére. Baja Ferenc or­szággyűlési képviselő kiemelte: ha nem történik ez irányban lépés, az MSZP min­denképp szorgalmazza azt. Meglátása sze­rint az infrastrukturális és munkahelyte­remtő fejlesztések mellett decentralizáci­ós forrásokra is szükség lenne. Ellentétes az eddigi iránnyal A napokban ülésező területfejlesztési ta­nács tagjaként Kovács Tibor országgyűlé­si képviselő kifejtette: nem ért egyet a ta­nács elé terjesztett kormányjavaslattal, amelyet végül a plénum sem fogadott el. Az ugyanis az eddigi irányvonallal ellen­tétes elvek szerint változtatná meg a ta­nács működését. A szaktárca többségben kormánypárti politikusokat hozna döntés­hozói helyzetbe. Egységesülő biztonság Miskolc (ÉM - NyZ) - A Magyar Biz­tonsági és Testőr Akadémia igazgató­ja, Leitner József tegnap a sajtó nyil­vánossága előtt jelentette be, hogy az akadémia távoktatási programjá­ba először Miskolcot kapcsolják be. Mint mondta: a Cegléden, a nemzetközi követelményeknek és magyarországi vi­szonyoknak megfelelően működő Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia terjeszke­désére azért van szükség, mert ily módon egységessé válik a személy- és vagyon­őrök, biztonságszervezők és testőrök kép­zése. De azt is remélik, hogy „a hazai biz­tonsági iparágban” dolgozó mintegy 4000 cég is eszerint a nemzetközi színvonal szerint fog működni. Miskolc után Szekszárdon, Debrecen­ben és Tatabányán szándékoznak közpon­tot nyitni. A végső cél pedig az, hogy - az alulról történő építkezés után - államilag elismert főiskolává váljék az akadémia. Kupa túlköltekezett Budapest, Miskolc (ÉM - Hl) - Megbün­tette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Kupa Mihály független országgyűlési képvise­lőt, a Zempléni Településszövetség elnö­két, ugyanis a számvevőszék által végzett vizsgálat szerint a képviselő a megenge­dettnél többet költött tavaly, választási kampányára. A szabály szerint a képvise­lőjelöltek legfeljebb egymillió forintot for­díthatnak korteskedésre, Kupa Mihály ezt 150 ezer forinttal lépte túl. A büntetés a túllépés mértékének kétszerese. Közzéteszik a tényeket Mint ahogy Divinyj Péter, az ÁSZ sajtótit­kára lapunknak elmondta: egyelőre nem nyilatkozhat arról, hogy más, megyénkbe- li képviselő is eltért-e a szabályoktól, mi­vel a vizsgálati anyag egyeztetése még tart. Az anyagot jövő péntektől hozzák nyilvánosságra, az interneten. Szerettük volna megtudni, Kupa Mihály hogyan vélekedik a büntetésről, de a képvi­selő csak hétfőn kíván reagálni lapunknak az ÁSZ-vizsgálat őt érintő részére. Eszak-Magyarországnak is kell a vasút A reform visszavonhatatlanná teszi a fejlődést, egzisztenciát teremt ______________jsm-mgwraraiiB#________________________________Aktuális 3 Balogh Emilné munkaügyi vezető a Vasút Szolgálatáért aranyfo- kozat-kitüntetést kapta Fotó: Vajda János Miskolc (ÉM - FL) - A 49. vasu­tasnap mottója: kell a vasút. Kell Európának, kell Magyar- országnak és kell Észak-Ma- gyarországnak. Korszerűbb, pontosabb személy- és teher­szállító vasútra van szükség, ehhez kész a reformterv.- Be tudjuk bizonyítani, hogy nyugat-európai színvonalon tud­juk működtetni a vasutat. Északkelet-Magyarországon már a második világháború előttől megbízható vasúti személy- és teherszállítás működik nemcsak a bel-, hanem a külföldi forga­lom tekintetében is. Ennek foly­tatására készek a mostani vasu­tasok - mondta Dudás József, a MÁV Rt. miskolci területi igaz­gatója, aki ezekkel a szavakkal nyitotta meg Miskolcon a nép­kerti Vigadóban a 49. vasutas­nap helyi ünnepségét. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke a megnyitón azt hangsú­lyozta, hogy a vasút nagyon fon­tos része megyénk fejlődésének.- A nagy felújítási elmaradá­sok, hátrányok ellenére büsz­kélkedhetünk azzal, hogy az In- ter-City járatoknak köszönhető­en irigylésre méltóan lerövi­dült a menetidő megyénk és a főváros között és megtörtént a Felsőzsolca-Hidasnémeti pálya­szakasz villamosítása. A fejlő­dés érdekében jelentős szerepet töltöttek be a helyi önkormány­zatok is - jelentette ki Ódor Fe­renc, hozzátéve: most a megyén átmenő igen nagy közúti forga­lomnak a vasútra történő átte­relése a következő feladat, to­vábbá a vonatok, a vasútállo­mások tisztaságának megte­remtése. A Szlovák Köztársaság vasu­tasai nevében a kassai állomás személy- és áruforgalmi divízió­jának vezetői vettek részt a mis­kolci ünnepségen.- A magyar és a szlovák vasu­tasok között hagyományosan jó az együttműködés. Ez napjaink­ban sem frázis, és ennek folytatá­sa közös, Európába vezető érde­künk - hangsúlyozták. A 49. vasutasnap befejezése­ként kitüntetéseket adtak át. A vasutasok mellett a munkájukat segítő társszervek legkiválóbb dolgozóit is megjutalmazta a MÁV Rt. miskolci vezetése Lemaradás és haladás A miskolci vasutasnapon Pál József, a MÁV Rt. vezérigaz­gató-helyettese elmondta: a vasút nagyüzemi mivoltából következően nem tudott hir­telen alkalmazkodni a rövid idő alatt bekövetkezett válto­zásokhoz. A rendszerváltás­tól kezdődően teher- és sze­mélyszállítási bevételei drasztikusan csökkentek, ve­szteségei megszaporodtak. Az európai normákhoz viszo­nyítva legalább 450 milliárd forint a magyar vasút lema­radása. A legutóbbi téli hófú­vások, a tavaszi ár- és belvi­zek következtében kialakult rendkívüli közlekedési viszo­nyok is bebizonyították: szükség van a vasútra.- A vasút reformjának ter­ve ennek biztos lehetőségét vázolja. Ez nem csak tartós munkahelyeket, de további biztos egzisztenciákat is te­remt. A változások megvaló­sításához viszont a vasuta­sok, a hagyományosan kiala­kult vasutas dinasztiák összefogására van szükség - jelentette ki Pál József. Jégveréssel érkezett az égiháború Huszonnégy órán belül 83 millimétert meghaladó esőt is mértek tegnap virradóra Miskolc (ÉM - FL) - A hideg­front szerdai betörése nem­csak bőséges esőt hanem helyenként jelentős jégverést is hozott. A legnagyobb kár a szőlőkben keletkezett, de a vihar miatt késik az aratás: víz alá kerültek kalászosok. Az Országos Meteorológiai Inté­zet avasi főállomása területén szerda reggel hét órától csütörtök reggeli hét óráig 51,3 milliméter eső esett. Sárospatakon ezalatt 17,6, Szendrőládon 16, Nyéklád- házán 83,6 millimétert mértek. Az eső helyenként viharral és jéggel járt. Tállyán legalább 20 percen ke­resztül verte a jég a szőlőket.- Helyenként csak babszem, máshol dió nagyságú jég esett. A szőlő mellett károsodott a szilva- és a kajsziültetvény is. Az utóbbi terméséből feltehetően már csak baracklé vagy pálinkának való lehet - tudtuk meg Tóth Pálnétól, a helyi mezőgazdasági szövetke­zet főkönyvelőjétől. Tardon 50 milliméter eső esett, jéggel együtt. A Tárd patak me­gint kilépett a medréből, kerte­ket. pincéket árasztott el, a szom­szédos utcákon félméteres magas­ságban hömpölygőit a víz.- Hajnali háromtól reggel nyolc óráig tartott az árhullám. A jégverés miatt a szőlő majd­nem „totálkáros” lett - nyilatkoz­ta Gál Zoltán, a szentistváni me­zőgazdasági szövetkezet tardi ke­rületének igazgatója. A tiszapalkonyai Tiszatáj me­zőgazdasági szövetkezetnek 200 hektár területe került csütörtök­re virradóra víz alá.- Vízben áll a kalászos, a ku­korica és a napraforgó az éjsza­ka lehullott csapadéknak kö­szönhetően. Ráadásul a bérszá­rításra vállalt repce is elázott, mert elkapta az eső - panaszol­ta Bolgár Bertalan ügyvezető igazgató. Szakáidon nemcsak eső, ha­nem jég is verte a határt.- Ám nem mindenkiét! A jég egy sávban ment, de ott aztán alaposan elvert mindent. Letörte a gyümölcsfák ágait, elverte a kukoricát, a dinnyét, egy lakóhá­zat is megrongált - sorolta Nótár Istvánná, a polgármesteri hivatal dolgozója. A tokaji Disznókő Rt. 100 hek­táros szőlőterületének 8-10 száza­lékát károsította a jég.- Hétszerre 30 milliméter eső esett. A jégverés várható követ­kezménye a komolyabb, a szőlő Aládúcolták az eső miatt beszakadt pincét Tállyán Fotó: vajda János megrepedt bogyói a további csapadékok időjárásban hama­rabb betegszenek és tovább fer­tőznek. Számítanunk kell a be­tegségek elterjedésére, a komo­lyabb növényvédelemre - nyi­latkozta Mészáros László gazda­sági vezető. Magyar állatkertek a világhálón: www.zoo.hu Miskolc (ÉM - BAL) - A Mis­kolci Vadasparknak otthont adó borsodi megyeszékhe­lyen tartotta tegnap közgyű­lését a Magyar Allatkertek Szövetsége (MÁSZ). A tizenegy magyar állatkertet (vannak, amelyek a vadaspark, illetve az állatpark elnevezést használják) tömöríti a MÁSZ, közülük a tegnapi rendezvényen a veszprémi, szegedi, debreceni, jászberényi, győri és budapesti intézmények képviseltették ma­gukat, a házigazda csanyiki Va­daspark mellett. A szokásos szervezeti és pénz­ügyi kérdések mellett szakmai problémák is terítékre kerültek az állatkertvezetők közötti kötött és kötetlen beszélgetésekben. Szó­ba került az a megvalósulás előtt álló terv, hogy a hazai zoo-k kö­zös internetes megjelenést alakít­sanak ki - a tervek szerint a ké­zenfekvő www.zoo.hu címről le­het majd hamarosan elérni az egyes parkok website-jait -, illet­ve az, hogy mindenhol különös várakozással néznek az augusz­tus 8-í napfogyatkozás elé. A szakemberek ugyanis azt várják, hogy a rendkívüli természeti je­lenség komoly hatással lesz az er­re természetesen felkészületlen állatokra (de akár a növényekre is), több helyen - mindenekelőtt a nappali elsötétülés középsávjá­ba eső szegedi és veszprémi ker­tekben számítanak arra, hogy rendkvüli zoológiai-etológiai megfigyelésekre nyílik akkor al­kalom. Van, ahol már külföldi megfigyelők is jelezték érdeklődé­süket a tudományos látványos­ság iránt. A szövetség elnökétől, Sig- mond Istvántól megtudtuk, sze­retnék elérni, hogy az állatszál­lításoknál, -behozatalnál az ál­lam egységesítse és könnyítse a vámoltatási gyakorlatot, míg a tegnapi házigazda, Molnár Atti­la miskolci zoo-igazgató, MÁSZ- titkár arról számolt be, hogy szervezetük először fog könyvki­adásba: egy holland-dán környe­zetgazdálkodási és egy német ál­latkertészeti szakkönyvet jelen­tetnek meg magyarul.A városházán tanácskoztak az állatkerti szakemberek Fotó: Bujdos t.

Next

/
Thumbnails
Contents