Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22 / 248. szám
1998. október 22., csütörtök zZL^I~ bill'll Iliiéi L 1 infi-ilüfiap 5 Amiről a közelmúlt dokumentumai mesélnek Miskolc (ÉM - NyZ) - Bár az események után folyamatosan kerültek be a fényképek, dokumentumok, folyóiratok, röplapok, falragaszok és plakátok a megyei Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Adattárába (HÓM—.HTD), mégis szerény ’56-os anyaggal bír a közgyűjtemény. Rémiás Tibor, a múzeum osztályvezetője úgy mutatta be az egybekerült emlékeket mint történeti- és kordokumentumokat. Szenzációs dolog nincs közte, de a megyében történt események dokumentálásában segít. Az eseményekre vonatkozó iratok még a sátoraljaújhelyi, a szerencsi és a tokaji múzeumban is fellelhetők, de a Megyei Levéltár anyagai között is kutathatók a történések. (A miskolci megyei múzeum adattárában őrzött dokumentumok megismerésében Gulya István muzeológus volt segítségünkre.) Az október 23-ai történéseket Miskolcon az egyetemi és a DIMÁ- VAG-ban zajlott események készítették elő. Az egyetemisták 22- én fogalmazták meg all pontból álló követelésüket az Egyetem- városban, 23-án viszont a DIMÁ- VAG dolgozói állítottak össze egy 21 pontból álló követeléslistát: általános dolgokat fogalmaztak meg. Október 24-én megalakult a DIMÁVAG-ban a Miskolci Munkástanács és felolvasták a követeléseiket, de még aznap este kimondták a Megyei Munkástanács megalakulását is. A városban békés felvonulások zajlottak. A Munkásválasztmányi igazolványt a Munkástanács tagjai kapták meg. A Munkástanács tagjainak számát pontosan nem lehet meghatározni, a szerepüket viszont igen: átvették a Borsodi Rádiót, lefegyverezték az egyetem istákat, katona-rendőr-egyetemista járőrök vigyáztak a rendre, területi munkástanácsok szervezésével új közigazgatási rendszert próbáltak kialakítani. Valószínűleg falragaszként is használták, de osztogatták is ezeket a nyomtatványokat. Jellemző, hogy a szórólapok vagy a más nyomtatott kiadványok az egész országban hasonló követeléseket hangoztattak. Kérték a gazdasági függőség felszámolását, az egyenlőtlen gazdasági szerződések felbontását, az ÁVH megszüntetését vagy hatalmának korlátozását, szabad választásokat a szovjet csapatok kivonulása után, a beszolgáltatási rendszer megszüntetését, a téeszesítés leállítását, a bérek- és az életszínvonal emelését - egy jobb szocializmust és egy nem sztálinista kormányzatot akartak. Az 1956 novemberében készült fényképen a szovjet katonák Miskolcon, a tanácsháza előtt állnak (HÓM.HTD 86.181.18.2) November 4-én, hajnalban a szovjet csapatok harc nélkül szállták meg a várost. Egyedül az egyetemen álltak ellent a forradalmárok. Az egyes számú kollégium előtt lövöldöztek is, két egyetemista halt meg a harcokban. A hatalmat átvette a bevonult hadsereg, a Megyei Munkástanács tagjait letartóztatták, Ungvár- ra deportálták. Novemberben a DIMÁVAG dolgozói még folytatták a sztrájkot, a fenyegetésre és rábeszélésre sem hajlottak, decemberben azonban megszűnt az ellenállás. F 0,-t^wv.C.U • \ n>ü'*.oI *•»* ArUnt! > ~* y.y . w-v.r xvavw ««* « hOlitjMcb «cat.lü.K.Ul ««*) <w< «♦;%«0*. e«>* : K*' «• >* » rs <♦*« , ÍVnWW* • » VUvUdMWI >.y«t V*»' . tv'**-» ♦<•*> N sa*~; : iv W«*y<* «^*,4 VAS*«****. » »»»>«»*>«' Hóetf**’ •' Szórólap az október 26- ai és 29-ei időből (HÓM. HTD 76.841.1.5) Munkásválasztmányi igazolvány (HÓM. HTD 75.721.1.5) Könnyű és nehéz '56-os órák A miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai a félmúltról Fazekas Róbert (balra) és Szűcs Tamás Fotó: Séllei Zsolt Nyikes Zita Miskolc (ÉM) - Azt mondják a tanárok, hogy amikor a negyedik év második felében tanítani kezdik az '56-os eseményeket, ném újdonságot tanítanak: a diákok már hallottak a forradalomról. Azt is mondják, hogy nehéz tanítani, ennek oka viszont az időbeliségben keresendő.- Én még ellenforradalomként tanultam 1956-ról, úgy érettségiztem és úgy is felvételiztem történelem-földrajz szakra, hogy 1956- ban ellenforradalom történt. Az egyetemen aztán népfölkelésként határozták meg a történteket, és villámgyorsan kibővült a szak- irodalom - meséli Fazekas Róbert., a miskolci Földes Ferenc Gimnázium történelemtanára. - Visszaemlékezések jelentek meg, azok írták, akik az ország szabadságát látva '56 októberében nem a hivatalos politika oldalán álltak. Hozzá lehetett jutni a történelmi anyagokhoz, cikkeket lehetett olvasni. A kilencvenes évek elején az addig ismert és az újonnan előkerült tények nemcsak a közvéleményt. hanem a történelem tanárokat is megosztották. A feldolgozás és a rekonstruálás során felmerült az a gondolat is: a történelem átpolitizálható, vagyis a politikai hatalom a saját képére alakíthatja az eseményeket.- A magyar nemzettudatba azért nem ágyazódott be igazán 1956, mert közel van, még nem ülepedett le. Átlátni is nehéz, mert az események rendkívül gyorsan, rövid idő alatt történtek. órák alatt zajlottak le, így az erővonalak sem tudtak kibontakozni - jegyzi meg Szűcs Tamás, aki szintén a miskolci Földes Gimnázium történelemtanára. A körülbelül öt tanóra anyaga nem ismeretlen a diákok előtt, hiszen nemzeti ünnephez kapcsolódik, a gyerekek pedig kicsi koruk óta minden évben meghallgatják az iskolai emlékmúso- rokat. Ezenkívül '56 a közéletben is aktív szereplő: a politikusok utalnak az akkor elinduló folyamatokra.- Félbeszakított forradalomként szoktam tanítani - folytatja Szúcs Tamás. - Személyes élményeket is elmesélek. Például azt, hogy édesanyám ott volt az egyetemisták között, hogy anyósom látta, amint meglincseltek egy ártatlan miskolci embert. Hangsúlyozom, hogy méltóságteljes, társadalmi eseményről volt szó, amelyben egy nem működő. idegen rendszert akartak leváltani, megreformálni az emberek.- Könnyű tanítani, mert a diákok tudnak és hallanak róla, érdeklődnek, keresik a miérteket, egyszóval nem taszítja őket a téma - sorolja Fazekas Róbert. - De nehéz is tanítani, mert közel van, ezért hiányzik a történelmi rálátás, és a bőséges, de ellentmondásos ismeretanyag alapján nehéz objektív képet kialakítani. Kitől hallott először ötvenhatról? Kovács Tamás (18 éves) Először édesapámmal és nagy - apáim mai beszélgettem az ötvenhatos eseményekről, később pedig, mivel kifejezetten érdekel a politika, igyekeztem több ember véleményét és a tényeket is megismerni. Édesapám nyolc éves volt, a nagyszüleim viszont már felnőtt emberek, ők pontosabb és általánosabb képet adtak a történtekről. Nemcsak arról, ami a saját településükön történt, hanem az országos eseményekről is. Úgy érzem, hitelesnek is mondható az elbeszélésük, hiszen saját bőrükön érezték a szocializmus kellemetlen körülményét, az elszegényedést. Úgy mesélték nekem, hogy lelkesen fogadták az október 23-án történteket, az új és reményteljes jövőt látták benne. Volt alkalmam Göncz Árpáddal is beszélgetni a forradalom jelentőségéről, természetesen nem hétköznapi, de közvetlen stílusban. Ezek a vélemények befolyásoltak, és most is hatással vannak rám. de a jövőben a saját gondolataimat szeretném előtérbe helyezni. Monyók Ákos (18 éves)- Én még nem tanultam ’56-ról az iskolában, mert hatosztályos gimnáziumba járok, tehát nem voltam nyolcadikos. Először a tévéből, az újságokból szereztem információkat, de ezek inkább csak homályos foszlányok voltak. Felkeltették az érdeklődésemet, ezért a nagyapámat kérdeztem meg, hogy mi is volt valójában. Mádon éltek, ott nem voltak harcok, csak a forradalom híre jutott el hozzájuk. Azért fontosak szerintem az ’56- os események, mert a Rákóczi- féle és a ’48-as szabadságharc után reményt adtak a függetlenség kivívására. Hallottam róla, hogy ’56-ot sokáig ellenforradalomként értékelték, de szerencsére még nem olvastam ilyen írásokat, könyveket. A megemlékezésekről pedig azt gondolom, hogy ezek csupán formális megemlékezések. Évről évre ugyanazok ismétlődnek meg, és jobbára a hősök siratásából áll az egész. A nemzeti ünnep fontos, hiszen a nemzettudatot erősíti, a hazaszeretetet alakítja, de nem csak a külsőségekben mutatkozik meg. Lassan kimossa, kilúgozza a múló idő$z emlékeket az agyamban. A hetvenedik őszt taposom, a harmadik „lábam", rézfogantyús fokosom olykori segítségével. Kell a segítség, az évtizedek lenyomják a váltam, roggyanttá teszik a járásom. No de kit érdekelnek egy vénember problémái, ne tetszett volna megöregedni, tetszett volna megdögleni 1957. március 8-án éjjel, amikor hat karhatalmista, szünet nélkül, egy lassan mozgó teherautó platóján, jó órán át gumibotozott. Hiába, ez a felettébb „gyengéd" bánásmód és a rákövetkező, közel két és fél évnyi börtön, sehogy sem akar kilú- gozódni az agyamból. Pedig lassan de biztosan egyre több por rakódik a negyvenkét évvel ezelőtti napokra, csupán ilyenkor kerül néhány cikkecske az újságokba, ki tudja meddig! Ilyesféle gondolatok társaságában ballagok a majálisparki buszmegállótól Lillafüred felé ebben az őszközepi bükki színorgiában, mert a Bükk fái nemigen törődnek a történelemmel. Végzik a dolgukat, gyártják az oxigént, zöldellnek és színesednek, vedlenek és új ruhát öltenek, mint ahogy tettem én is 1953-ban, megutálva a belém kalapált, szocializmusnak hirdetett sztálinizmust. Akkoriban, félfinoman majdnem kirúgtak az Észak szerkesztőségéből egy disszidálási tervem miatt, kevesen tudtak róla, egy kolléga azonban (Isten nyugtassa) tudott. A hol esős, hol napos őszi délutánban arcok, nevek villannak elém a múltból, az ÁVH épületéből sortűz zúdul a tömegre, halottak és jajgató sebesültek a földön, a tömeg akkor, 1956. október 26-án menekül a véres szlnhely• • • ről, később golyószóró kerül a Borsodvidéki Gépgyár egyszintes épületének tetejére. Több mint húsz halott. Valami Mercedes féle húz el mellettem, benne fiatal, alig huszon-valahány éves ember lehet, vidám tekintetű, kerek arcú, társa csupa szőkeség, fiatal lány vagy feleség, kora délután, fénynyilak a vetkőző fák között, bennem a gondolatok kavalkádja: 1956 októbere, szombat délután, a Megyei Munkástanács nagytermében Rozgonyi Ernő elnök, Nagy Attila és Papp Miklós elnökhelyettesek és egyszerre megtelik a terem, egy embert ledobnak az erkélyről, a lent tartózkodó tömeg rázúdul a testre, vége. Vállalok még egy buszmegállót, a levegő pompás, szinte harapni lehet, nem újdonság a számomra, hetente járok errefelé, minta többi öreg, múltidéző. A majálisparki buszvégállomás melletti Panda büfénél sűrűn találkozunk, vagyunk néhányan törzsvendégek, mind hatvanon felüliek, 35-45 éveket dolgoztak, és igen, most Nagy Barna villamosmérnök jut eszembe, jó megjelenésű, negyvenöt körüli férfi, intelligens, nagy tudású ember, akit a Megyei Munkástanács megbízott a lillafüredi Borsodi Rádió vezetésével, hogy valós információkkal tájékoztassák a lakosságot is, emlékHoldi János _ Őszies gondolatok szem, többször jártam a stúdióban, Nagy Barna barátom lett. Még százméternyi út a Molnár-sziklai buszmegállóig, hiába ez az öregkor, s jut eszembe az egyik hasonkorú barátom rezignált megjegyzése: tudjátok - mondta - az bánt, hogy az ifjú miniszterelnökünk nem hajlandó kissé visszalapozni a történelemkönyvben, az 1945- ös időkre, amikor romokban hevert az ország, és mi, 68-70 éven felüliek, több mint egy évig ingyen dolgoztunk. Persze ez az előző két kormánynak sem jutott eszébe. Manapság néhány hónapi munka után sokan, többmilliós végkielégítést kapnak, bennünket vajon ki kárpótol az egyéves ingyenmunkáért, talán a közfelháborodást okozó új nyugdíjrendelettel rendezik a számlát? Ugyan ki gondol erre, holott a mi generációnk lobbantotta fel ‘56-ban a forradalom lángját is. A buszmegállóban vidám gyerekcsapat, iskolások, fiatal bubifrizurás tanárnő, vajon mit tudnak ezek a fiatalok az '56-os forradalomról? Gondolom nem sokat, és ha veszni hagyjuk a múltat, lassan elkopik a forradalom fénye, pedig az ország sokat profitált ebből a fényből és még ma is profitál, hirt, dicsőséget, hiteleket, anyagiakat. Lillafüred, csendes sétányok, apró felhőfoszlányok, ugráló feketerigók, tökéletes színpaletta a hegyoldal, már-már alkony, a szálló ablakaiban felpattanó fények, istenemre hűvös van, rengeteg színes levél, kesernyés avarszag, bennem a múlt cseppet sem örömteli képei: 1957 áprilisa. Hajnali ébresztő a miskolci Fazekas utcai fogházban. A betegszobából viszik el a fiatal sátoraljaújhelyi férfit. Felakasztani. A bűne: kézigránátot dobott egy szovjet tankra.
