Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat

m-ni i<w í<m,ii!h ti älfe

Itt-bon 7

MISXO í,(!l ’t'Ö :•!'»':<!<

Idilli

Szalóczi Katalin

ioo >: WmM M

Menekülés a nyár elől. Most már teljes erővel tüzel a nyár. Az ég hatalmas tűzkorongja, mintha csak tiltakozni akarna a tudósvilág „rosszakaratú hireszte- lés"-e ellen, csak azért is megmutatja, hogy eszeágában sincs kibékülni, sőt ellenkezőleg oly pazarul szórja a tüzet, mintha az eddigi jégviharokért a kamatok kamataival gyarapodnék égető heve s mintha az örökkévalóságon még jóval túlterjedne az ő uralkodása. Ez, azt hisz- szük, elég nagy mondás. De szoldáljon e nagy mondás indokául az a hőség, mely jelenleg felperzsel bennünket.

Szabadság, 1898. julius 6.

Alapkőletétel Diósgyőrött. A diósgyőri ág. hit. ev. egyház 28 év óta gyűjtögetett már egy alapot, hogy abból idővel templomot építhessen.... És valóban örömünnepe volt ez a diósgyőri egyháznak. Miskolczról és a vidékről számos családok és egyesek, magából pedig Diósgyőrből a lakosság felekezeti külömbség nélkül vettek részt az ünnepélyen. ... Ezután az egész közönség az ekkor már kiderült időben szabadba, az építendő templom színhelyére vonult, hol megkezdődött az alapkő letétel. Elsőbben is egy bádog szelenczébe elhelyezték a templom építésének történetére vonatkozó okmányt. ... A szelenczét aztán egy üregbe bebocsátották, az alapkövet ráhelyezték és befalazták.

A diósgyőri ág. hitv. ev. egyház új templomának épikezésével Grenyo Bertalan miskolczi jó hírnevű, s szakképzettségéről ismert vállalkozó és műépítész bízatott meg. Az építészi munkálatok serényen folynak, s az uj templom mihamar felépül a Mindenható dicsőségére.

Borsodmegyei Lapok, Miskolcz, 1898. Kedd julius 5.

„Nem vaskalapos, de tiszteli a hagyományt”

Lesz magyar polgárosodás - véli Veczán Pál, a Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület elnöke

Veczán Pál Fotó: Farkas Maya

Miskolc (ÉM - BA) - Polgárnak lenni erkölcsi kategória - mondja Veczán Pál evangélikus lelkész, a Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület elnöke, akivel a polgárosodás esélyeiről beszélgettünk.

□ Ön egy olyan szervezet elnöke, amelyik a polgári, hagyományok felélesztését tűzte ki céljául. A polgárság ma gyűjtőfogalomként, használatos kifejezés a közbeszédben. Mit jelent az ön számára?

• Szerintem polgárnak lenni mindenek előtt erkölcsi kategória. Polgár az, aki tisztában van a jogaival és a kötelességeivel, aki tiszteli a hagyományt, de nem vaskalapos konzervativizmussal, a saját gyarapodása mellett nem feledkezik meg a közösségi szolgálatról sem.

□ Kik voltak a világlátását leginkább meghatározó emberek?

• Mindenek előtt a szüleim. Ma kispolgároknak neveznék őket. Mi a fővárosban éltünk. Édesapám kereskedett, édesanyámnak varrodája volt, amit később szalonná fejlesztett. Elmondanék két, jellemző történetet. A zsidó gettóval szemben működött az édesapám üzlete, s a vészterhes időkben is oda jártak hozzá a zömében zsidó származású kollégái. Nem törődött az őt emiatt fenyegető keretlegény- nyel sem. Aztán: egy budai bérházban laktunk, ahonnan Rákosiék az ötvenes években kitelepítették azt a nyugdíjas katonatisztet, aki engem, mint gyereket angolra tanított. Olyan esztendők voltak azok is, amikor mindenki behúzta a fülét- farkát. Édesanyám egy kétkilós veknit nyújtott oda a teherautón kucorgó öregúrnak, aki később a Jászságból megírta: ennek a kenyérnek köszönhette az életben maradását. Én azt tanultam tőlük: a tartásnál és az emberi méltóságnál nincs fontosabb.

□ Miskolc valaha polgárvárosnak számított. Amikor ide került, éltek-e még a polgári hagyományok?

• Evangélikus lelkészként 1968- ban kezdtem a belvárosban a szolgálatot. Ezt a települést akkor már az ipar egyik fellegváraként könyvelték el. Szinte kizárólag az egyház volt az egyetlen olyan szervezet, amelyik menedéket nyújtott az azonos gondolkodásúak közösségeinek. A mi gyülekezetünkbe sok polgár, értelmiségi járt, akik számos előadást, kulturális rendezvényt szerveztek. Látja: a kultúra, a tudás megőrzése és továbbadása szintén fontos polgári erény.

□ A mai. hatalom programjában is vállalta a. polgári társadalom kialakulásának segítését.. Milyen esélyt lát a legújabbkori polgárosodásra? • Jó reménységgel vagyok ezzel kapcsolatban. A történelemből tudjuk, hogy a magyar polgárosodást mindig is a megkésettség jellemezte. A századelőn meggyökerezett hagyományok részben megszakadtak a második világháború után. Bár sokan vannak, akik visszasírják a szocializmus negyven évét, ami számukra a biztonságot jelentette, de tagadhatatlan: az az államberendezkedés alattvalói státusban tartotta őket. A kérdés ezek után: hogyan lehet átformálni egy egész társadalmat. Ebben döntő szerep juthat a nevelésnek, illetve a miénkhez hasonló kezdeményezéseknek, amelyek megmutathatják, hogy van tere az értelmes közösségi cselekvésnek, s ekként példával szolgálhatnak másoknak a gyökereit vesztett, de fogódzóit kereső társadalomban.

Szerelem, tanulás és tanítás: a Dudujka

Miskolc (ÉM) - Az életem legnagyobb részét az egyetemvárosban, az egykor csak Dudujkaként emlegetett városrészben töltöttem - meséli Heidrich László, a Borsodi Bányavagyon-hasznosító Rt. igazgatója.- Voltaképp egyetemista koromtól vallom, érzem magam miskolcinak. Itt jártam gimnáziumba is, de Szikszóról. A Dudujka- völgyön akkor is többször áthaladtunk a tapolcai strandra menet, az akkor induló egyetemi építkezést azonban jobbnak láttuk elkerülni a szögesdróton túl dolgozó rabok miatt.

Az egyetemet kollégistaként végeztem, így szinte a teljes életem a Dudujka-völgyben zajlott. Addigra sokat formálódott építészetileg az egyetemváros, bár legalább olyan jellemző volt rá a nagy pusztaság, az olykor térdig érő sár, mint később a gyönyörű

Miskolc (ÉM) - Szinte mindig nagy emberek nevét viselte, ám a korábbi pompára ma már csak a királyi név utal a diósgyőri Nagy Lajos király útján. .

A diósgyőri Nagy Lajos király útja az Árpád útról leágazva, azzal mintegy párhuzamosan haladva vezet a Táncsics térig. Emellett egy másik módon is kapcsolódik az Árpád úthoz: Diósgyőr egykori főutcájának első neve - Kő utca - után Árpád vezér nevét viselte 1904- től 1973-ig. Ezután majd húsz évig a magyar színháztörténet jeles alakja, Blaha Lujza kölcsönözte számára nevét. A köztudat még napjainkban is vele kapcsolja össze leghamarabb azt a műemlékinek nevezhető utcát, mely tulajdonképpen egyáltalán nem az: az idő múlása lerombolta értékeit. A szinte szomszédos Diósgyőri vár tornyai mintha árnyékot vetnének e kis utcára: a 14. századi pompára mindössze a

park. Az én időmben épültek az első járdák, akkor még salakból.

A kollégium nem egyszerűen szállást jelentett számomra, hanem barátságokat, nagy beszélgetéseket. Az első szerelmek emlékei, sőt, a későbbi igazi nagy szerelmi kapcsolataim is mind az egyetemhez kötődnek.

Soha nem éreztem, hogy az egyetemet vagy az egyetemistákat ne fogadta volna be a város. Igaz, olykor kitört a háborúság „a miskolci” és az egyetemista fiúk között - épp a lányok irántunk érzett szimpátiája miatt - a táncos mulatságokon, amelyek kedvéért akár gyalog is megtettük a város és a Dudujka közötti utat. Nem ültünk fel sem a 2-es buszra, sem a Hejőcsaba határáig közlekedő villamosra.

Az életpályámat teljes mértékben meghatározta az egyetem. Az iskola után rögtön a Borsodi Szénbányáknál helyezkedtem el, s máig ennek jogutódjánál, a

ma használatos királyi név emlékeztet. A város talán legtöbb műemlékét - egykor - felmutaHeidrich László Fotó: Vajda J.

Borsodi Bányavagyon-hasznosító Rt.-nél dolgozom, igazgatóként. Az egyetlen „kitérőt” az a

tó utca méltatlan sorsának lehet tanúja az arra elsétáló: a környék 18. században kezdődő

több mint tíz év jelentette számomra, amikor is főállásban oktattam az egyetemen. De addig, és azóta is tartott, tart a kapcsolatom az egyetemmel: hol az alapdiplomás, hol a posztgraduális képzésben részt vevő hallga- tókatjoktatom, félállásban.

Időnként „nosztalgia-köruta- kat” is tartok az egyetemváros területén. Végigkocsikázom a kollégiumok mentén, vagy felbaktatok a régi főépület megkopott - az én lépteimtől is kopott - márványlépcsőin. A Sályi-te- rem előtt elhaladva ma is rámtör a régi izgatottság, hiszen ennek falai között csak hallgatóként volt órám.

Az sem lehet véletlen, hogy a fiam is ezen az egyetemen végzett, s ma már adjunktus ugyanazon a tanszéken, ahol én tanítok, sőt feleséget is erről a tanszékről választott magának. Néhány hónapja pedig a lányom is az egyetemen dolgozik.

kiépülése hosszú ideje a leépülés folyamatába váltott át.

A várhoz kapcsolódó birtoktest ellátására rendelt uradalom különféle épületei adják meg az utca történelmi - és kevésbé hangulati - alapját. A főtiszti ház, a számvevőségi ház, az uradalmi ispáni ház és az uradalmi istálló historikus gyökerei egy romos jelenkori talajon törtek a felszínre. Előrébb haladva az időben: a Magyar Királyi Polgári Iskola, majd leányiskola, ma pedig a Petőfi Sándor Fiókkönyvtár melletti telekhely jól példázza e folyamatot az egykori Szalay- ház sorsán keresztül: ezt is lebontották. De állt itt koronauradalmi börtön, fogadó is - egykor. Mára csupán a műemlékinek kikiáltott épületek állaga és a rajtuk látható - hamarosan leeső -, elviekben értéküket jelző táblák sajátos kontrasztja párosul a Szinva csobogásával, a múlttal és a romokkal.

(Forrás: Balázs József A Koronauradalom diósgyőri ingatlanai című munkája)

Műemléki lehetne, ha nem rombolta volna az idő és az ember

""""•'f'TfV'i-'V

...:...j-'-v-.........................;-----~~-p-............................................................ . .

i

) \ cJ A 01. u A u A ■.{ ;V: 0 f Af f V ' i AJ 0(. i i• 0 i A

Tagadhatatlanul valamennyien városlakók. A város jelenti számukra a megélhetést, és szinte el sem hagyják a várost.

Az öt férfi és egy nő minden áldott nap találkozik, s együtt vonul a zöldbe. A vízpartot szeretik leginkább, néha ott ülnek sorban, 5 csak nézegetik szótlanul az áttetsző hullámokat. Máskor élénkebb a társaság, harsányak, viccelődnek. Van, hogy inkább a bokrok, fák árnyékában múlatják az időt. Néha elmajszolnak valami szárazai, aztán leöblítik zöld palackba töltött könnyű borral.

Kedvüket befolyásolja ugyan az időjárás, de nem tud olyan forrón sütni a nap, s nem tud olyan rútul nekibuzdulva szakadni az eső, hogy lemondanának a csoportos délutáni-esti kiruccanásról. Ez jelenti számukra a szabadságot. Az ég, a zöld és a viz. Ettől érzik magukat szabadnak, ettől érzik, hogy ők is a természet gyermekei, ettől, hogy nekik is helyük van ebben a világban.

A minap egyikük új szint vitt az együttlét- be. Mikor már mind ott voltak a vízparton, nagy sejtelmesen előbányászott a pakkjából valamit. Úgy örültek neki, mint a gyerekek. Kicsike bogrács volt, hozzá háromlábú ágas, amire rögvest fel is akasztották az edényt. Összenéztek, aztán ki-ki előkapta a maga motyóját. Az egyikből egy darab szalonna, a másikból néhány szem hagyma, a harmadikból krumpli került elő.

Az első közös meleg vacsora készítésének jogát magától értetődően átengedték az egyetlen nőnek. A férfiak tüzet gyújtottak, le- heveredtek köré a fűre terített ruhaneműkre. Otthonos illatok terjengtek a levegőben, és egyedül ők a megmondhatói, melyikükben milyen, milyen távoli emlékeket ébresztettek. Az egyik férfit, a vízhez legközelebb fekvői, el is nyomta az álom. Olyan édesdeden aludt, mint utoljára az anyja ölében.

Az arra járó úgy érezte, nem is volna szabad arra járnia, odapillantania, nehogy megzavarja a bensőséges, idilli hangulatot.

De az útja arra vezetett, s csak sok fölös járással tudta volna kikerülni a Szinván átvezető Ady-hidat, Miskolc belvárosában.