Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
1998. augusztus 1., szombat Műhely 8 • : w U Áúf: Serfőzö Simon Élni segíteni Kalász Lászlónak Megértél ötven évet, s én is elmúltam negyven. Ennyi, idő alatt mire. vittük, mire mind a ketten, Sokra, kevésre? Meghökkentve a tilalmat, ellenére is akár, szóltunk-e elég igazat? Keserűséged nevettetted sokszor. Az én hangomból elszántság kiáltott. Hisz te vidámitani akartad, s én is élni segíteni a világot. Költő-köszöntő Születésnapi köszöntésül - mikor is? - versbéli kérdésekkel zaklattalak. Amelyek ma ugyanúgy, mint másfél évtizede, nyugtalanítók bizonyosan. Noha nem /volt, ezúttal sincs szándékomban ünnep- rontónak lenni - ajtót - ablakot nyitni a szálló Bódva-völgyi hidegnek. Az ilyen évforduló azonban a számvetések ideje is: mire jutottál az esztendők során? Pályatársakként mire jutottunk? A válaszkeresés nem magadért, önmagunkért fontos, sokkal inkább útrabocsátóinkért. Felelősséggel nekik, értük tartozunk, s a számadást el nem háríthatjuk magunktól - tetteink bizonyítékok! Ki tudtál-e harcolni olyan őrállásokat az évek magaslatain - amit ugyanígy kérdezhetnék magamtól is - , ahonnan a hangod közel-távol elhal- latszik: kiiktathatatlan legyen munkásságod, fújjon bármilyen idők inváziós szele. Noha a közösségi szó jórészt kiirtódott az irodalomból. Nem kétséges, miféle szándékok jóvoltából. De bizonyára nem végérvényesen. Nem, mert tudod, tapasztalod, hányán várják, mit mondasz nekik, róluk. Egyenes tekintettel nézhetsz bárki szemébe: nincs miért szégyenkezned. Neked nincsen! Szégyenkezzenek a szellemi strichelők, kitartottjaik! A félreszoritások kimódolói, akiknek pedig - ha nem tudnák! - méltatásod lenne tisztük, s példának állításod, hogy amiként te tetted, teszed, kell szólni népről, hazáról. Verseiden a szíved, mint nap az ablaküvegen, átvilágít. (Elhangzott a költő 65. születésnapja alkalmából Edelényben rendezett ünnepségen.) Kalász László Gyémánttal kéne tüzelni hamu ne maradni ennyi magamtól magamig érő végtelen vonatok hozzák a szenet viszik a salakot irdatlan tömegei az anyagnak mily kicsike meleget adnak Pilátus vagyok s Krisztus is percekre feszít vak ítélet ne is legyen feltámadás - de amit élünk: legyen élet golgoták a domboldalak gondjaim már feszületek mosom kezem Bódvánk vizében utána felfeszülhetek Kalász László a kortárs magyar líra egyik egyéni hangú lírikusa, négy évtized óta unisono énekel költészetünk kórusában. Poétái munkásságát József Attila-díjjal, Radnóti-díjjal és számos más módon jutalmazták... Kalász László derűs egyéniség, a jóság és szépség élteti. Puritán embersége, szívós elkötelezettsége a gondokon is átsegítette. A „kies Bódva-völgyét.” és népének sorsát maradandóan, művészi hittel rajzolta rá a magyar líra térképére. Az olvasók figyelmét, elismerését vívta ki művészetével. Cs. Varga István irodalomtörténész Nagy Jövő mögöttünk címmel jelenik meg a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában a karácsonyi könyvvásárra Kalász László legújabb kötete. Az önálló kötetetek sorában - Szánj meg, ide (1967), Parttól partig (1970), Hol vagy, jövendő (1973), Ne dűts ki, szél (1975), Mintha rögtön meghalnék (1983), Színt vallók a szelekkel (1983), Nehéz a szó (1984), Világ, menj világgá (1992), Összegyűjtött versek (1995) - ez lesz a tizedik. Ahol műalkotás lesz a madárijesztő is Filip Gabriella A tanítványaimmal is táboroztam itt. De most a Nemzetközi Művésztelepre hivatásos művészeket hívtunk meg - mondja Kavecsánszki Gyula művésztanár, a telep vezetője. Aki vendégeket hív, annak illik a vendéglátásról is gondoskodnia. A hejcei önkormányzat - mint házigazda - nagyon jól tudja ezt. Hogy miért éri meg ez a falunak, erről persze „a falut” kellene megkérdezni, de nem olyan nehéz magunktól is megválaszolni a kérdést. Esetleg segíthet az út széli fa alatt álldogáló csacsi is. A hűsöiő szamár helyi illetőségű, de a fogat hajtója egy német kisfiú. Mint kiderül, szülei úgy megszerették ezt a falut. hogy évről évre visszatérnek ide. Már csak azért is jönniük kell, mert várja őket a saját szamaruk is. A művészek sem csak egynyári vendégek. Itt van például a maláj művész, Feng. Bejárta a félvilágot, mehetett volna ezen a nyáron is jobbnál jobb helyekre, de ismét Hejcét választotta. Az idei müvésztelepen hét Hollandiából érkezett alkotó - köztük két maláj nemzetiségű -, kilenc romániai, két litván, két szlovák művész dolgozik, de érHejce (ÉM) - A út szélén szobrok: az itt élő Nemes Sándor fafaragása, a közeli Encsről visszajáró Borsos István köböl kibontott figurái. Az udvarban meg egy Hollandiából érkezett maláj művésznő készít valami furcsa fémplasztikát. A hejcei és a vendéggyerekek pedig - a felnőttek irányításával - ugyancsak köztéri „szobrot" formáznak: egy madárijesztöt. A Hejcei Nemzetközi Művésztelep helye nehezen meghatározható. A művelődési házban grafikusok dolgoznak, az „iskolagalériában” szobrászok, de bárhol a faluban találkozni egy-egy képzőművésszel. Teljesen szabad szabadiskola. Nincs kötött program, kötelező téma, mindenki azzal foglalkozik, ami éppen foglalkoztatja. Ráadásul mindehhez megkapják a szükséges alapanyagot is az alkotók. Meghívásos táborról lévén szó, természetesen a költségek jelentős részét is a vendéglátó teremti elő. Feng Hollandiából érkezett A grafikai műhelyben- Korábban is voltak alkotótáborok Hejcén, szívesen visszajárnak ide az emberek. Én már nyolc éve itt töltöm a nyarakat. Fotók: Filip Gabriella keztek művészek Magyarország más vidékeiről is, és persze itt van Nemes Sándor. Borsos István meg „átugrott” néhány napra Encsröl Hejcére. A szobrászművész dolgozhatna ugyan otthon is a saját műhelyében, a fancsali telkén sem zavarná semmi. De Hejce azért mégis más. Egy itteni szilvafa árnyékában valahogy másképpen „human izálódik” a kő. Az idei legnagyobb köztéri „szobor” a madárijesztő lesz. A holland művészek érkeztek ezzel a különleges tervvel. Előbb az itteni gyerekekkel - hejceiekkel és a vendégekkel - rajzokat készítettek, aztán makettek születtek, majd a nagy közös műalkotás. A madárijesztő természetesen a faluban marad. Hasznosságához kétség nem fér. De az ijesztően szép „térplasztikán” kívül is lesz még némi hozadéka a július 20-tól augusztus 8-ig tartó művésztelepnek. Hejce már tavaly bemutatkozott Hollandiában, de a tervek szerint újabb kiállítások is lesznek. A művésztelepen születő alkotások eljutnak az ország számos városába, a település híre pedig túl minden országhatáron... Gyarmati Béla Szószólóban * egyitó alatt nézem a képet, IXIámbár szabad szemmel is I V jól kivehetők az arcok: a hat évtizeddel korábbi miskolci nézők. Mert színházi fotó ez, ami abból az alkalomból készült, hogy 1937 januárjában Zilahy- ősbemutatót tartott városunkban a Magyar Színház. Az eseményt A MISKOLCI GÖDÖLYE elmen örökítette meg a Színházi Élet - Incze Sándor lapja. Az eseménynek természetesen van nyoma városunk sajtójában is. „Sebestyén Mihály (ő a miskolci direktor - a szerkj mutatja a helyi lapokat. Már két nappal ezelőtt meg kellett hirdetni, hogy az ősbemutató három estéjére minden jegy elővételben elkelt" - Írja a Színházi Élet krónikása, aki a hajnali vonatindulástól a függöny legördüléséig, illetve a 15 perces tomboló tapsig híven követi az eseményeket. Egyébként van mit követni-! S most azért idézem fel a - még békevilágnak számitó - „37-es ál/ eme művészeti eseményét, hogy kimondhassam: nekünk is van mit követni az újra polgárosodó Miskolcon. Legelőször is azt a légkört kellene megteremteni, melyet olyan remekül érzékeltetnek László Henrik felvételei.) Az elegáns hölgyek, urak jelenlétén látszik, hogy nem csupán egy színházi előadás, hanem egy fontos társadalmi esemény részesei ők ott a nézőtéren. Ebben az időben 65 ezer lakosa van Miskolcnak, s közülük kétezren (három előadásra ennyi néző fért be) kiváncsiak a méltán híres Zilahy Lajosra, (aki előadás végén a függöny elé jön megköszönni a tapsokat), kíváncsiak az író új darabjára, amit még a pestiek sem láttak, s persze látni akarják a fővárosi művészeket: Törzs Jenőt, Makay Margitot, Sennyey Verát, Somogyváry Rudolfot és a többieket. Van ebben sznobizmus, proccság, pöffeszkedés? Hát persze, de kevesebb, mint hinnénk. A polgári létforma (a maga vagyoni lehetőségeivel, értelmiségi, hivatali, közéleti státusával) ugyanis kötelezi Nemcsak adózásra, meg adakozásra, hanem a szellemi javak birtokbavételére is. Mindenki ott volt A GÖDÖLYÉN, aki számit - mondogatták bizonyára az ősbemutató után. 5 valóban! A krónikás megemlékezik a főispán és családja jelenlétéről, s azt is megtudhatjuk (fényképen is láthatjuk), hogy Dr. Halmay Béla polgármester leányával és Zilahy Lajosáéval nézte végig az előadást... Szóval megadták a módját... A közönség megtisztelte a színházat, a színészeket - és viszont! Mert, olvassuk csak a beszámolót: „ 17 óra 50 perc. A miskolci kávéházakban szmókingos színészek és estélyiruhás színésznők jelentkeznek uzsonnázni. A szmokingot és estélyiruhát azért vették föl ilyen korai órában, mert a színháztól egyenesen a város által rendezendő bankettre mennek." A Sebestyének (Géza és Mihály) 18 éven át tartó miskolci működésük folyamán nem egy ilyen alkalmat teremtettek. Ezekben az években több színházi direktor is csődöt jelent. Még a kitűnő Horváth Árpádnak is fa-' voznia kell a debreceni színház éléről. A miskolci polgármester viszont hatalmas babérkoszorút küld az előadásra, s a város dísz- fogatát bocsátja a színház rendelkezésére. Vajon annyira szereti ezt a Sebestyént, akit alig egy év múlva a zsidó törvények már elmozdítanak a színház éléről? Nincs itt semmi talány. A városnak szüksége volt Sebestyénre, és fordítva. Tudták mivel tartoznak egymásnak! Különben Zilahy azt a - Broad- way-n bevált - gyakorlatot kívánta bevezetni, mely szerint az új müveket a „tulajdonképpeni premier" előtt meg kell futtatni vidéken. így került A szűz és a gödölye (ez a darab teljes címe) Miskolcra, ahol Sebestyén garantálta a művészi és az anyagi sikert. A kezdeményezést nem vette komolyan a szakma. Némelyek ékelődtek is Zilahyval mondván: a legközelebbi premierje is vidéken lesz, de ő majd Pesten hajol meg. A Színházi Élet négyoldalas beszámolójának utolsó oldalán hasábos kép: A frakkos szerző meghajol a függöny előtt. Gomblyukában kis jelvény. Zilahy ekkor már számos kitüntetés (Corvin- koszorú, Corvin-lánc etc.) tulajdonosa, a frakk hajtókáján azonban egy alkalmi „kitűzőt" visel - a Magyar Színháznak direkt a miskolci vendégszereplésre készült „gödölye"-jelvényét. (Ez volt látható egyébként a színház minden tagjának kabátján, bundáján.) Kedves gesztus. Mint ahogyan az volt a huszonkét nyílt színi taps is, vagy a huszártisztek szertartásos bevonulása. Azt hiszem, gesztusokra és szertartásokra most is szükség van. Persze, arra mégin- kább, hogy újraolvassuk (egyáltalán elolvassuk) például Zilahy drámai műveit. Mondjuk: A szűz és a gödölyét. Szeretem a darabot, ami címét egy híres festményről kapta... A főiskola könyvtárában olvastam hajdan, egy nagyon kedves lány társaságában, aki táncpróbáról szaladt föl, hogy kifújja magát, s hogy megmasszi- rózzam a bokáját...
