Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-21 / 195. szám
1998. augusztus 21., péntek Országban-vDáaban 2 Tisztavatás Buadpest (MTI) - A történelmi csapat- zászlók előtt mintegy 350 egyetemet, illetve főiskolát végzett katonatiszt tett esküt csütörtökön Budapesten a Kossuth téren. Első ízben avattak tisztté hölgyeket, ők huszonnyolcán a Bolyai Katonai Műszaki Főiskolán végeztek. Matyó ünnep Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Duplán ünnepelt a matyó város Szent István király ünnepén, hiszen a település várossá válásának 25. évfordulójára is emlékeztek ezen á napon. Herkely György polgármester köszöntője után kitüntetések átadására is sor került Pető Margit író a város díszpolgára címet, Papp János keramikus művész pedig a Mezőkövesd városért-kitüntetést vehette át, majd elhangzott az új díszpolgár Matyó himnusz című verse is. Az ökumenikus istentisztelet után felszentelték a Nagy György textilművész által készített díszzászlót, majd megáldották az új kenyeret Esély a sikerre Miskolc (ÉM) - Az ÉM hirdetése - Esély a sikerre játékunk 23. fordulójának sorsolását szerdán tartottuk meg. Egy-egy ÉM-esernyőt nyert: Koppándi Tímea (Bükkszentlászló, Fő út 86.) és Biharúié Kovács Tünde (Onga, Rózsa u. 6.) Egy-egy ÉM-hűtőtáskát nyert: Varga Ferencné (Miskolc, Herman O. u.' 6. IX/7.) és Rentkó Beáta (Edelény, Bányász u. 10.) Egy-egy 1 hónapos ÉM-előfizetést nyert Fészki Imre (Boldva, Zrínyi M. u. 4.), Gyöngyösi György (Miskolc, Katona J. u. 29.) és Kopácsi Zsoltné (Miskolc, Stadion u. 53.) A díjakat augusztus 25-én, kedden délután 2 órakor adjuk át miskolci, Széchenyi u. 15-17. sz. alatti h irde tő irodánkban. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Gőrömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csomók Mariann, Méhes László Róvatvezetök: Csőrnők Mariann, Méhes László (aktuális), Marczin Eszter (gazdaság), Rlip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázható mellékek: Titkárság: 201, Rovatok: aktuális: 210,211, gazdasági: 230, kulturális: 220, sport: 240. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Gőrömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó cfme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178, Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52)413-101, Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a 06-30/305-305-ös üzenetrögzítős telefonszámot! Ügyintéző: Kálmán Mária A hívás a megyéből ingyenes! ha TAXI. akkor CITY Az ÉSZAK-MAGYARORSZAG AJÁNDÉKA 500 Ft feletti viteldíj estén lOOFt kedvezmény vtttttí Ha felmulatja ezt a szelvényt! HÍVJA a46/303 JÖT 3TT-1 Ismernünk kell István intelmeit Göncz Árpád köztársasági elnök a jogok és a kötelességek harmóniájáról Göncz Árpád az ünneplők között •••' •' •. ■ -. .. '■ -/'V: Fotó: MTI Budapest (MTI) - Társadalmunk egésze: gazdag és szegény, egyaránt hajlik rá, hogy megfeledkezzék Kölcsey intelméről: jog és kötelesség egymástól el nem választható - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök tegnapi ünnepi beszédében... Jog és kötelesség egymástól el nem választható. Nincs nap, mikor ezt nagyobb súllyal volna illendő elismételnünk, mint éppen ma. Mert ne feledjük: Szent István napja mindenekelőtt a magyar államiság ünnepe - hangoztatta Göncz Árpád köztársasági elnök a Szent István király tiszteletére rendezett állami ünnepségen a Budai Várban. Az államalapító király érdemeit méltatva elmondta: Szent István teremtette meg a kora színvonalán erős és századok viharát kiálló magyar államhatalmat. Intelmeiből egyértelműen kiviláglik: pontosan tudta, meddig terjedhet a nép egészét szolgáló királyi hatalom, s hogy annak erejét a jogai és kötelességei egyensúlya biztosítja. Hogy a király, ha azt kívánja, hogy kötelességüket az alattvalói is teljesítsék, köteles ő a szabadságukat megvédeni. Hozzáfűzte: épp a Szent Ist- ván-i magyar királyság példája bizonyítja, hogy ez fokozottan áll a nagy korszakváltások idején, amikor új és régi vív csatát a szívekben, eszekben egyaránt. A mai korról szólva az államfő megállapította: kétségtelen ma benne vagyunk a történelem fő áramában, ami igencsak gyors folyású. Nem könnyű hát átvennünk a sebességet. De hogy nem reménytelen feladat, azt immár nyolc esztendő bizonyítja. Kiépítettük a néphatalom politikai intézmény-rendszerét. S az működik is. Megépítettük új gazdaságunk jogi pilléreit: ma már biztonságosan megáll a maga lábán. Végére járunk adósságterheinknek, csökken az infláció. Gazdasági mozgásterünk tágul, s ha minden jogos igényünket egy csapásra nem sikerül is kielégítenünk, ma már nem a gazdaság él a nép vérén, hanem mindinkább a nép él a gazdaságból. S ez lépésről lépésre oldja az elviselhetetlennek érzett fér szültséget, a gazdaság mozgatói és a gazdaságon kívülrekedt szegények érdekei közt. Göncz Árpád a megoldatlan kérdések közé sorolta, hogy egészségügyi ellátásunk akadozik, szervezete, szemlélete megújulásra szorul. Nemzetiségeink parlamenti képviselete megoldatlan, s ez nehezíti határon túli véreink érdekeinek hatásos képviseletét. Közbiztonságunk helyzete nyugtalantó: megnyílt határainkon áthullámzik a kábítószer-kereskedelem, a nemzetközi bűnözés, a megélhetés nehézsége szaporítja a hazai gyökerű bűnesetek számát, s aki úgy érzi, a társadalomtól hiába számít együttérzésre és támogatásra, keserűségében mindinkább maga próbál elégtételt venni vélt vagy valós sérelmeiért. Akár a legközelebbi hozzátartozóin. Kifejtette: demokráciában mind az állam, mind . a nép erejét közérthető és a köz érdekét kifejező törvények keli hogy biztosítsák. Mert ezeken áll mind az állam - a kormányzat mind a nép biztonsága, jóléte, boldogulása. Demokráciában állam és polgár érdeke nem mondhat egymásnak ellent. Megbeszélés minden magyar ünnepén A határainkon túl élő magyarok képviselőivel találkozott a miniszterelnök Orbán Viktor Markó Bélával és Tőkés Lászlóval Fotó: MTI Budapest (MTI) - Augusztus 20-a az az ünnep, amely minden magyar számára fontos, bárhol is éljen a világban - hangoztatta csütörtökön Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki azt követően nyilatkozott az újságíróknak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a határon túli magyar vezetőkkel folytatott megbeszélést a Parlamentben.- Orbán Viktor a találkozón felvetette, hogy jó lenne rendszeressé tenni a határon túli magyarság képviselőinek együttes találkozóit a magyar miniszter- elnökkel, illetve a kétoldalú megbeszéléseket is - tájékoztatta a sajtó képviselőit a tárgyaláson részt vevő Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. Markő Béla elmondása szerint Orbán Viktor a találkozón ismételten aláhúzta: a magyar kormány úgy kívánja előkészíteni az ősszel napirendre kerülő magyar-román miniszterelnöki találkozót, hogy addig már a konkrét és lehetséges megoldásokat a két fél az asztalra tehesse.- A megbeszélésen szóba került az az igény, hogy a határon túli magyarok hivatalának mihamarabb alakuljon ki a pontos hatásköre - mondta az RMDSZ elnöke. ) Markó Béla elmondta: a találkozón meggyőződött arról, hogy a miniszterelnök hű maradt ahhoz az ígéretéhez, miszerint a határon kívüli magyar közösségek problémáit igyekszik minél pragmatikusaidban kezelni. Németh Zsolt kijelentette: az elkövetkező egy-két hónapban a megfelelő kormányszerv tárgyalást kezd külön-külön a határon túli magyarok szervezeteivel. A találkozón jelen volt Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, a szlovákiai Magyar Koalíció részéről Duray Miklós tiszteletbeli elnök és Bugár Béla elnök, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Józsa L ászló, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke, Ágoston And^ rás, a Vajdasági Magyar Demokratikus Néppárt elnöke, Szlovéniából Balaskó József, a Muravidéki Magyar Nemzeti önigazgatási Közösség elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke, valamint Hámos László, az egyesült államokbeli Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke. Posztok a Postabankban Princz Gábor nem kap végkielégítést Budapest (MTI) - Princz Gábornak nem jár végkielégítés, mert a Postabank elnök-vezérigazgatója saját maga mondott le, nem csupán az elnökségről, de a vezérigazgatói posztról is mint banki állásról - mondta az MTI- nek szerdán Németh Krisztina, a Postabank és Takarékpénztár Rt. sajtófőnöke. A hitelintézet a korábbi öt vezérigazgató-helyettestől közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül kíván elbúcsúzni. A tárgyalások folyamatban vannak, a többséggel már megegyeztek. A hatodik, maradó vezérigazgató-helyettes nevét Németh Krisztina személyiségi okokra hivatkozva nem árulta el. Az új menedzsmenttel kapcsolatban a sajtófőnök elmondta: Auth Henrik vezérigazgató az igazgatóság bevonásával tárgyalásokat folytat a leendő új vezetés személyi körének összetételéről. A vezérigazgató-helyettesi posztokra nem pályáztatják a jelölteket, hanem interjúkat folytatnak, kérdéseket tesznek föl a várományosoknak és ezek alapján szeptember elejére a személyi döntéseket véglegesíthetik. A bank központjának átszervezésével kapcsolatban a sajtófőnök emlékeztetett Auth Henrik korábbi nyilatkozatára. Ebben a vezérigazgató kijelentette: hamarosan megkezdik a bank új belső struktúrájának kialakítását. HirdetésA HÓNAP előfizetője augusztus előfizetőjét 1998. szeptember 2-án sorsoljuk Érvényes előfizetéssel rendelkező régi olvasóink között ......................................1 db 3000 Ft-os ú j előfizetőink között...,....................................1 db 2000 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki. f. Borsod Zöldért Rt. Kertész Áruház-lánc kertészboltja. Miskolc, Búza tér 10. T.: (46) 328-288 _IL_ ZÖLDÉRT