Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-18 / 167. szám

1998. július 18., szombat :: . ; :ii -j ..... j rnm - '; - i vy. Jí-jlx&if*í.-iyÁ X* •*• i.v^WvJÍ^Au.lvfw. Ü/-JV. Műhely 8 Szerzetesjelöltek három műszakban Névtelenül is neves a Fajó János képzőművész által vezetett alkotótelep Filip Gabriella Szerencs (ÉM) - Alkotótábor - ez így sem­mit nem mond. Képzőművészeti alkotó­tábor - a képzőművészet szóra összerán­colja homlokát a művészeti vezető. Sze­rencsi műhely - ez már jobb, de itt csak négy éve dolgoznak, pedig évtizedek óta létezik ez a műhely, alkotótelep, alkotó­tábor, szabadiskola - a Fajó János által vezetett kéthetes életmódkísérlet.- Tényleg, nincs nevünk! - néznek össze ne­vetve a szerencsi alkotótábor tanárai. Amikor az Alkotótábori Egyesület évről évre megjelenteti a felhívásukat, csak a hely­színt, az időpontot, a tanárok nevét, a jelent­kezés módját közlik. Nincs csábító ígéret, nincs jól hangzó ars poetica, mégis mindig sokan jelentkeznek. Fajó János Munkácsy-díjas festőművész - aki 1976 óta művészeti vezetőként Jegyzi” a tábort - mégis elégedetlen. Szerinte nincs itt mindenki, akinek itt - vagy esetleg más ha­sonló típusú táborban - kellene lennie.- Ez a mi tragédiánk! - mondja keserűen. - Félő, hogy a jövő értelmisége nem 10 millió magyarból, hanem a lakosság 10 százaléká­ból, Budapest két kerületéből fog kinevelőd­ni. Pedig most is találkoztam olyan fiatalok­kal, akik rendkívül tehetségesek. Naiv va­daknak nevezem őket, mert nem elitiskolák­ban, különórákon, magántanároktól szedték össze a tudásukat. A tandíj bevezetése a leg­nagyobb bűntény volt, amit ez ellen a nép el­len tehettek. Hogy küldje egyetemre a gyere­két, aki a lakás rezsijével is adós, pedig min­den hónapban legalább 30 ezer kellene a kol­légiumra vagy albérletre, az étkezésre, tan­díjra, könyvre...- Nekem könnyebb volt - folytatja a múlt­idézéstől kissé megenyhülve. - Magam ke­restem meg a pénzt. Igaz, a csomag mindig jött otthonról, de az is előfordult, hogy én küldtem pénzt az apámnak.- A tandíjat eltörlik. A tanulás mellett miért ne dolgozhatnának a mai diákok is? - vetődnek fel az ellenérvek.- Ez egészen más világ. Másféle módsze­rekkel működnek az iskolák. Sokkal leter- heltebbek a diákok. A tandíj pedig csak egyetlen eleme az egésznek. Azt szoktam magyarázni a gyereknek is: ha egy lapon van öt pont, és egyet elveszünk, vagy más­hová teszünk, mindjárt megváltozik min­den, megváltoznak a viszonyok, az össze­függések. Nem elég egyetlen pontot, az egész rendszert kell nézni. Önmagában a tandíj eltörlése még nem oldja meg a prob­lémát... Most voltam New Yorkban. Láttam egy üveg Tokaji aszút - 469 dollár 70 cen­Kéri Gáspár az Iparművé­szeti Főiskola ötödéves hallgatója. Video szakos­ként az egyik legkorsze­rűbb képrögzítési techni­kát tanulja - felsőfokon. A szerencsi táborban viszont elkészítette a legősibb ma­sinát, a camera obscurát. Az úgynevezett lyukkame­rával készült képek na­gyobb előkészítést, na­gyobb figyelmet igényel­nek, az exponálás akár 20 percig is tarthat. Az alkal­mi tárlaton már láthattuk is a legújabb és egyben legősibb képeket. Fajó János, a tábor művészeti vezetője tért! Mit gondol, mennyit kap ebből az a he­gyaljai gazda, aki megdolgozott érte?!- Itt dolgozni kell! - szögezik le egyhangú­an a tábor jellemzőit keresve a tanárok. Mint a szerzetesek, elvonulva a világtól, a napi eseményektől, politikától, a tolakodó reklámoktól, a felszínes fecsegésektől, itt mindenki a munkájára figyel. A természet­hez kötődve, abból kiindulva, de nem a ter­mészetet utánozva születnek az alkotások. Mindenki minden műfajt kipróbálhat, sza­bad az átjárás a szekciók között. Reggel ki­lenctől éjjel tizenegyig - három műszakban - folyik a munka.- El vagyunk kényelmesedve! - fakad ki Fajó Jánosból újra a keserűség. - Aki meg­szokta a panellakást, az nehezen mozdul. Felkel reggel, leül a tévé elé, és várja az es­ti mesét - ezt mások híradónak mondják. Én az iskolából is kitiltanám azokat a tan­tárgyakat, amelyeket át lehet politizálni. Meg kell tanítani a gyerekeknek a matema­tikát, az ábrázoló geometriát, meg kell ta­nítani őket rajzolni. Aki nem tud rajzról olvasni, abból nem lesz se lakatos, se ci­pész, se ács. Újra meg kell tanítani az em­bereket dolgozni. Most mindenki abban a tévhitben él, hogy a számítógép majd min­dent megcsinál helyettünk. Hát nem! Aki nem képes elmélyülni a dolgokban, aki nem képes odafigyelni a lényegre, elgon­dolkodni az összefüggéseken, az összerop­pan, semmivé lesz... * Nevet még nem kapott a tábor. Bár így név­telenül is sok fiatalt vonz. Az idén hatvan­ötén vettek részt a július 5-től 19-ig tartó kurzuson. A szekciók munkáját Fajó János festőművész, Sturm Orsolya keramikusmű­vész, Kollányi Gyula fotóművész. Gulyás Gyula szobrászművész és Kéri Ádám grafi­kusművész irányította. Fotó: Vajda János Gyarmati Béla Szószólóban Jáborcsik Ágnes versei Hajnali suhanás homályba merült a táj, nesztelenül röpködnek az éjjeli pillangók, a madarak fejüket lehajtva álomvilágba ringanak. csak a vekker csörög könyörtelenül, ébresztőként a homályba merült tájra. Esti fény álmot hintek tudós költőim szemére, bezárul a könyv, s elszenderül a moraj, csak én figyelem titkon jegyzeteim hasábjain ákom betűimet, míg nem észlelem: összefolyt a világ szemem előtt, s tintám pacákkal ékesíti ábrázatom - esti fény. A szerző a miskolci Sorsok Irodalmi Al­kotócsoport tagja. Versei közül Horváth Gyula költő válogatott. Hogy hasznom lesz egy kétbeltelkes paraszti portából? Ezt soha nem gondoltam volna. Még csak nem is hallottam erről a matyóföldi településszerkezetről. Jellegzetessége - mint az elnevezésből is kitetszik hogy két vagy akár több részre is tagolódhat egy telek, s így van rajta két-három ház, meg minden másból is (ólak, színek) kettő-három - ami az életvitel­hez szükséges. És persze két-három család, s több nemzedék. Hát egy ilyen portán van az én házam, ami különös szerencse! Mert nem vagyunk társta- lanok, s ha hónapokig feléje se nézünk a por­tának - ami bizony megtörténik akkor is biztosak lehetünk abban, hogy egy gazszál sem tűnik el onnan, (nemhogy kirámolják a kéglit) a jó szomszéd vigyáz a villanyra, vízre, szellőztet, sőt a kertet se hagyja kapálatlan. Pedig idegen volnék a faluban. Csakhogy akivel portánkat megosztjuk, az már nem ide­gen. Azt már megkínálják a frissen sült kalács­ból, az már kap kóstolót: ételből, gyümölcs­ből, borból... Most már ötödik éve azon igyekszünk, hogy mindezt kiérdemeljük. Azaz, hogy megfeleljünk annak az erkölcsiségnek, amit én „summás mentalitásnak" nevezek. Nos, a summás életforma immár a múlté, s a szó is kiveszőben. Matyóföld apraja-nagyjá- nak már nem kell felkerekednie kora tava­szon, hogy késő őszig az ország más vidékein vállaljon mezőgazdasági munkát - így keresve meg a mindennapit. Az újabb generációk sza­mara már csak a mezőkövesdi SUMMÁS EM­LÉKMŰ, na meg a nagyszülők igaz meséi idé­zik fel a hajdani világot, amit - az 1989-ben kőbe vésett - summás dal szövege így örökít meg: VERJE ISTEN KI A GŐZÖST CSINÁLTA!/ DE MÉG AZT IS KI A VASAT LERAKTA./ELVI­SZI A SUMMÁSOKAT MESSZIRE,/ SEJ-HAJ AZ URASÁG KESERŰ KENYÉRIRE. Hát nem volt könnyű a summásélet, az bi­zonyos. De ez az életforma olyan magatartást - tartást! - szült, olyan erkölcsöket teremtett, aminek kár volna kivesznie. Nem véletlen, hogy ezt a fiatal Illyés Gyula azonnal észrevet­te - megismerkedvén a dunántúli nagybirto­kon munkálkodó mezőkövesdi summásokkal -, s meg is irta később a Puszták népében. „A kövesdiek mind jó munkások voltak, szorgalmasak, ügyesek, és igénytelenek... A kövesdiek tiszták voltak. De nemcsak a tiszta­ság és a munka tekintetében múlták felül a pusztaiakat. Szívélyesek voltak és udvariasak. !...] Fölfelé néztem rájuk, kerestem barátságu­kat. Valami titkot sejtettem bennük, s szeret­tem volna megismerni!" Hogy mi a titok? „Amit el kell végezni - arra jut idő!" Ilyen egyszerűen mondja ezt Tériké - a szomszé­dunk. Pedig neki is csak egy élete van, akár­csak nekünk de száz keze. Hogy a munka becsület és dicsőség dolga volna? - mint a szocialista rendszer plakátjai hirdették... A dicsőség szót tán nem is ismerte a munkásember. De azt tudta - a gyárban, a földeken, tudta mint kőmives, mint kubikos vagy pályamunkás -, hogy mi a becsület. Summás se lehetett mindenki. A csapatba - ami évtizedeken át kovácsolódott közösség volt -, csak próbált munkások, s azok fiai, lá­nyai kerülhetek be. A gazda (a vállalkozó) nem kockáztathatott; a létfenntartás kemény törvényei kötelezték. (Személyes tapasztalat­ból tudom, hogy így volt ez a cséplőcsapatok­nál is.) És megint Illyés Gyula - immár az idős Író aki 1966 őszén Mezőkövesdre látogat. (Kiss Gyula publikációja. Matyóföld 1996-97.) „Szivből örülök, hogy a mezőkövesdiekkel ismét összehozott a sors. Becsültem-bámul- tam őket hajdan summás korukban... Maga­sabb emberfajta volt számomra a matyó sum­más, azzá tette munkafegyelme, életmódja... innen jött summások befolyásolták életpályá­mat, megvigasztaltak abban, hogy milyen ér­tékek vannak a népben." Magam is ezeket az értékeket tanultam meg tisztelni a kétbeltelkes portán. És ezeket az értékeket féltem - sok mindentől. Elsősor­ban napjaink munkamoráljától. De féltem a summás erkölcsöket, attól a . sommás Ítélettől is, amely csak nyomorról, ki­szolgáltatottságról papol - a múltat emleget­ve. Még a kitűnő Szirtes Ádám is cáfolni igyekszik életirásában Illyést, szinte rákiáltva az Íróra: Nem úgy van az, Gyula! S utána kö­vetkeznek a summás élet szörnyűségei; olyan körülmények, olyan sors, amely közepette nem volt kedvük énekelni, játszódni a summá- soknak. Erre az én falumbeliek - kortársaim, az egy­kori summások - csak azt mondják: Nem tud­juk, hogy Ádám milyen csapatban dolgozott, mi azonban játszódtunk és daloltunk summás életünkben. Mert az ember már csak ilyen; még akkor is, ha - távol a fészkétől - egy ököristálló szalmáján kell aludnia. O Festenek is a grafikusok @ Kőkemény munka © Sokszorozódik a grafika 9 A kerámiaműhelyben az idén csak lányok dolgoztak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents