Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-18 / 167. szám

1998. július 18., szombat Itt-hon 7 t-SKOMJí '('<) \\ Kulturáltan Szalóczi Katalin Imádom a friss péksüteményt. így nem le­het csodálkozni rajta: örültem, amikor átalaku­lása során a Miskolc szivében fekvő áruház egy saját pékséggel bővült. Néha ugyan megpró­bálok ellenállni a csábításnak, de az utcára ki­lengő finom illatok jobbára diadalmaskodnak a távolabb még erősnek tűnő elhatározás fölött. l\/lerthogyaz illatoknak van hol kilibbenni- ük, nem is egy helyen, hiszen az épületnek két, egymásra merőleges bejárata is van. És ebből adódik az én problémám. Ha az egyik felől csiklandják meg az orromat a illatfelhők, úgy az egyiken, ha a másik felől, úgy a másikon közelí­tek az édes bűnbeesés színhelyéhez. Ennek függvényében azután hol jobbról, hol balról közelítve pásztázom végig az üvegpult mögül kacérkodó finomságokat. A bűn leginkább megkívánt tárgyához legközelebb eső sorban igyekszem elhelyezkedni, felkészülve arra az esetre, ha bizonyos süteményfajta neve nem jutna eszembe abban a pillanatban, amikor végre rám kerül a sor. Mert ez is előfordulhat. A sorban állás közben ugyanis könnyen elcsá- bul az ember, s ahelyett, hogy meredt szemmel arra figyelne, mikor tekint pont őrá az eladó, gondolatban inkább azzal kacérkodik, ne vál- toztassa-e meg eredeti szándékát, s az utolsó pillanatban ne mégis inkább egy káposztás köl­teményt kérjen a kiszemelt csokis helyett. Szóval ilyen dolgok járnak az én eszem­ben, míg sorban állok. Egyre - bizton állítom - sosem gondoltam még eközben, nevezete­sen hogy kielőzzek valakit a sorban. Éppen ezért sért, bánt, amikor igen csúnyán rendre utasítanak a pult mögül (hosszas sorban állás után), hogy a rossz irányból sorakozók állja­nak be a jó irányba sorakozók mögé. Hogy mitől jó vagy rossz egy irány, nem de­rül ki. Nem utal erre egyetlen felirat, egyetlen nyíl sem, és nem tereli a „népeket" semmiféle korlát. Ráadásul azt is tudom, a balkezesnek egészen más a jó irány, mint a jobbkezesek­nek. Márpedig ők is vannak néhányan. Egyszer, igazán szelíden és a segíteni aka­rás szándékával fölvetettem ezt egy vevőregu- lázó hölgynek. Megtudtam, már megint nem nekem sikerült feltalálnom a spanyol viaszt, ő is számtalanszor javasolta már, hogy valamifé­le egyértelmű jelzéssel segítsék a vevőket (és az eladókat), ám válaszul azt kapta a főnök­ségtől: a sorakozás nem jelzés, hanem kultúra kérdése. S a hölgy még hozzátette: „Igaza van a vezetőnek. Ahol az emberek kultúrálatla­nok, ott semmivel sem érnénk cél". Giccs a csúcson. Pontosabban szólva egy kapualjban, méghozzá a város egyre szépülő főutcájának egyik kapualjában. Eddig csupán a Távol-Keletet idéző gusz- tustalanságok nyüzsögtek az asztalkán, pár napja azonban megjelentek helybéli rokonaik is, a piros sapkás kerti törpék. Jó, jó, giccs, bóvli akad bőven a világ minden táján, s lesz is, mindaddig, amíg igény van rá. Csakhogy jobbára az őt megillető helyen árulják, árulható: az er­re a célra létrehozott bazársoron. Vagy le­hetséges, hogy épp e folyamat kezdetén tartunk? Akkor viszont a „polgári” főut­cát kellene odébb vinni. Fotó: Farkas M. Seres János: Az értéket az idő igazolja Seres János festőművész: Engedtem magamra hatni minden újat Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Hogy polgári értékek szerint élek-e, s hogy mások polgári értekek szerint élmek-e, ezen nem­igen gondolkodtam. Igye­keztem a magam normája szerint igaz módon élni. Lé­teznek cselekedetek, teljesít­mények, alkotások, hogy ezek közül mi képvisel való­di értéket, arra az idő adja meg a választ - sommázta Seres János festőművész, tanár. □ Selyeben született, nevelkedett, mígnem a miskolci református gimnázium diákja lett. Onnan útja a Képzőművészeti Főiskolá­ra vezetett. Tizenkét éven át taní­tott - vállalva az utazgatást - az egri tanárképző főiskola rajz tanszékén. Élete oly sokfelé for­díthatta volna, mi kötötte éppen ehhez a városhoz? 9 Mindig tudtam: akár körbe­futhatnám a világot, azt a csön­des örömöt, boldogságot csak itt érezem, amikor hazatérek. Sok­szor gondolkodtam azon, miért van ez. Talán a gimnáziumi éve­im emlékei ivódtak ilyen erősen belém. A tanulás lehetőségét is a miskolci polgároknak köszön­hettem, hiszen sorkosztos gye­rekként végezhettem el a gimná­ziumot. □ Mi volt a közös a polgári csa­ládok életében? 9 A családi ház, az otthon meg­teremtése. A saját könyvtár, az olvasás legalább annyira hozzá­tartozott az életükhöz, mint a ze­ne. Vagy a mozi és a színház. A mindennapjaikat a rend, a rend­szeresség jellemezte. A miskolci polgár szerette a társaságot, gyakran múlatták együtt az időt. □ Miként élte meg a környezet- és életmódváltást falusi gyermek­ként? • Engedtem magamra hatni minden újat. Az Avas alatt lak­tam, a szabad időm nagy részét a közeli múzeumban töltöttem. Olyan tárgyakat láthattam, ame­lyekhez kisgyermekkori élmé­nyeim kötődtek, s olyanokat, amelyek megelevenítették törté­nelmi olvasmányaimat. Rengete­get olvastam, azt is jobbára a múzeum könyvtárában. Jó volt nézni, tudni, hogy Miskolc állí­tott emléket először Kossuthnak, hogy létezik itt egy Rákóczi-ház, hogy ennek a városnak van egy Zenepalotája, hogy itt épült az ország első kőszínháza. Igaz, a kakasülőn, de remek előadáso­kat láttam, elsősorban Páger hi­teles alakítása maradt meg ben­nem. Mindezt nem tudtam volna befogadni, ha otthonról nem fel­vértezve indulok el, ha apám nem olvasó ember, ha nem akar­ta volna a fiát taníttatni. □ A háborúnak és az azt követő évtizedeknek sikerült a polgári értékeket is szétzúznia. 9 Azt azért nem mondanám. Az emberek igenis ragaszkodtak a régi értékeikhez. Ennek egyik első megnyilvánulása volt, ami­kor megkezdődött a gyűjtés Medgyessy Herman Ottó-szobrá- ra. De említhetném az ötvenhat előtti, pedagógus szakszervezet által szervezett, mindig legalább száz főt vonzó kiváló előadáso­kat. Emlékszem, ötvenhat telén egy nyugdíjas tanárnő küldött tíz mázsa szenet, nehogy fűtés hiányában be kelljen szüntetni az előadásokat. Az ilyesféle igényből születhetett később is minden, ami ennek a városnak az arculatát meghatározta. így a Miskolci Országos Képzőművé­szeti Kiállítás, majd a Grafikai Biennálé, amelyek beindítása je­lentősen gazdagította a magyar képzőművészetet. □ Csakhogy éppen az értelmiség, a pedagógusok, a művészek vesz­tették el anyagi biztonságukat. 9 De azért léteznek kedvező je­lek. Bizonyára nem véletlen, hogy a közelmúltban felújították a színházunkat, amely negyven évi álmodozás után operarész­leggel gazdagodott. Most már csak az kellene, hogy növeked­jen a színházi előadásokra és az operába járók száma. □ És még? 9 Jó lenne, ha a felújított épüle­tek hasznosításáról is gondos­kodni tudnának Miskolcon. Vagy ha már oly sokat áldoz a város arra, hogy megszépüljön a főutcája, akkor találja meg a módját annak is, hogy megaka­dályozza, bazársort csináljanak belőle. ~—.— r; ; , . • • v --—r-r—- • ,—■—=---------------—— -------—————---------------------------——--------------------------—“ : 'i '•1 /-’-'l Ó U'l :'if V' __________ - _______________ _____ E gy utca, amely eddig végigkísért egy életet Miskolc (ÉM - SzK) - Pirity Attila építész szinte gondol­kodás nélkül válaszol a fel­tett kérdésre, Miskolc melyik része áll legközelebb a szívé­hez: a Palóczy utca.- A Palóczy utcához való kötő­désem még gimnazista korom­ból eredeztethető: a két testvé­remhez hasonlóan a Földes Gimnáziumba jártam, gyakran mentünk ki az osztálytársaim­mal a Deák-szobor mögötti pa­dokhoz beszélgetni, játszani. Sőt, talán még korábbról, hiszen édesapám az erdőgazdaság De­ák-téri épületében dolgozott, gyermekkoromban a vállalati Mikulás-ünnepségek után is er­re a térre tódultunk ki nagy bol­dogan. Már gimnazistaként elhatá­roztam, hogy az építészkarra je­lentkezem. Rengeteget rajzoltuk Miskolc (ÉM - SZ) - A Palóczy utca egy meglehetősen rö­vid utca a városban. Mégis több szempontból egyedül­állónak tekinthető: kulturá­lis, politikai, egyházi vonat­kozásai, intézményei, emlék­helyei sajátosan keveredve körvonalazzák arculatát. A korábban Kádas nevet viselő utca a 19. század második felé­nek derekán kapta Palóczy Lász­ló (1783-1861) nevét. Névadója a reformkor neves miskolci politi­kusa volt, aki 4 pozsonyi diétán képviselte Borsod megyét és az 1861. évi Országgyűlés korelnö­keként halt meg. Az utca két végén, a Deák té­ren és a Szemere kertben a „haza bölcse” és a reformkor másik je­les politikusa, Szemere Bertalan szobra ad mintegy térbeli és a re­formkort körvonalazó időbeli le­zárást is. Szintén a Szemere kert fái alatt találjuk a II. világháború miskolci hőseit idéző kopjafát. A térré szélesedő utca - mely Koncz tanár úr rajz szakköré­ben a tetemvári apró házak mel­lett a Palóczy utcai polgárháza­kat, a volt görögkereskedő-há- zak kapuit, tagozatait, díszeit. Még ma, építész létemre sem tudok betelni a szobrokkal gaz­dagított térsorozat látványával. Jó dolognak tartom, hogy újab­ban a régi Pece lefedett vonalán a színháztömbi belső park is elérhető. Építészként különös örömöt jelentett, hogy az erdőgazdaság székházának rekonstrukcióját az a kft. tervezhette meg, amely­nek ügyvezetője vagyok. Fiatal építészkollégámmal együtt ek­kor ismerhettük meg a volt er­dőkincstári palota rejtett értéke­it és történetét. A levéltári fotók alapján készített gyönyörű sgra- fittókkal díszített, felvidéki re­neszánsz stílusban épült ház ma már a régi pompájában díszeleg. önmagában is ritka a városban - harmadik szobra Lévay József­nek, Borsod vármegye alispánjá­nak, főjegyzőjének és költőnek ál­lít emléket. Őrzik e szobrok azt a századfordulós szándékot, misze­rint az utcát parkosítva a szob­rok utcájává akarták tenni. Az útszéli fák ugyan nem keltik ma park hatását, de ellensúlyozzák az utca zaját. Pirity Attila Még a sarokfülkébe is visszake­rült a régi szobor másolata. Saj­nos erdőmérnök édesapám nem A Palóczy utcai zsinagóga fon­tos helye volt a zsidóság életének. De tűzvész, árvíz, háború sújtot­ta, végül 1963-ban lebontották. Ma is áll azonban két fontos egyházi épület: az 1808-ban átadott refor­mátus templom és a Tetemvári Deszka Templomi Református Egyházközség Lelkészi Hivatala néz a templom oldalsó falaira. A Szemere kerttel szemben érhette meg régi munkahelye megszépülését. Újabb érzelmi töltéssel gazda­godott számomra az utca Ádám fiunk megszületése után. Kilenc hónapos kora óta a nyakamba ültetve, a feleségemmel együtt vonulunk erre minden március 15-én, a lovas huszárok, a zené­szek nyomában, egészen a Pető- fl-térig. Ez jelenti számunkra a tavasz jöttét. De ha már az évszakoknál tartunk: az egyik legszebb téli emlékem is e környékhez kötő­dik. Építész feleségemmel az év végi túlórázás és rohanás köz­ben sehol sem éreztünk rá a ka­rácsony hangulatára. Szülte vé­letlenszerűen betévedtünk a Kossuth utcai református temp­lomban tartott orgonaestre. A csodálatos zene, és utána a be­havazott Palóczy utcai séta meg­hozta számunkra az ünnepet. áll a mai Központi Leánykollégi­um, utódjaként a múlt század végének igen jelentős oktatási intézményének, a Miskolci Re­formátus Egyház Leánynevelő Intézetének, a „Tóth Pálnak” - amivel szemben megtalálhattuk a református fiúiskolát is. A reformkori vonatkozások mellett - ugyan nem törés nélkül - de helyet kaptak olyan új épít­mények, mint a kollégium, mellet­te a Kandó Kálmán Szakkö­zépiskola és a szemközti modaház. A páratlan számozású oldal módosságot - időnként modoros­ságot - tükröző lakóépületeivel szemközti páros oldalon egysze­rűbb, kisebb lakóházak állnak ma. Az ellentét mintegy felidézi Márai vallomásait: Kassán pol­gár és cseléd nem jártak egy ol­dalán az utcáknak. Hogy itt is így történt-e, már nem tudjuk. Szóra bírni a fákat, szobrokat úgyszintén lehetetlen. Pedig vonzó vállalkozás lenne. (Forrás: Dobrossy’ István Miskolc írásban és képekben, 1994.) T_ —:———7~ :—; ———:—r* -/ — ~—-—■---------------------­A lid'1, Hy'YAUA; AA'VÜrtY UTCA Pirity Attila rajza a Palóczy utcáról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents