Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-30 / 126. szám
Ripor» Eg)’szer aztán egy’ vakbélműtétbez kellett bemosakodnia a profnak. A fiatal kollégák összenéztek, hogy> fog ez menni kellő gyakorlat nélkül. II. oldal Riport ________________ S aját gyermeket nem akarok. Inkább arra gondoltam, hogy ha olyan szerencsém lenne, kimennék külföldre. Ha elég pénzt keresnék, akkor jönnék vissza. III. oldal Kilátó Nem tudom, mi a baj a CsékákkaL Talán, hogy’ kezükben nincs nemzeti fél- tégla, és a mellük sem elég szűk. kisebbséginek. És visszaemlékezni sem akarnak IV. oldal gyermeknapi fény Fotó: Dobos Klára A hét embere Szepsy István, az év borásza ^SKAR Tibor p tegnap kezdődött Hegyaljai Gezdanapok előrendezvénye- Rent megtartott borversenyen e szakemberek megválasztot- pk az „Év borászát”. Szepsy stván munkássága követendő Aidául szolgálhat a zárt történelmi borvidék gazdái és változásai számára. A pzőlész-borász társadalom To- ai-Hegyalján mielőbb szeretne a találni arra az útra, amely az pUrópai Unióhoz történő csatla- ozás után a legbiztosabb nyereggel kecsegtet. A gazdák és táraságok saját útkeresésbe kezd- , Mindenki sikeres, jólmenő 0t’ász akar lenni. A rendszer- 5s útán a régióban megjelenő bortermelő társaságok Pedig tovább színesítették a pa- ttát. a Nyugatról behozott jochnológiával és az újabb ízek- el alapos erjedésbe hozták a j.f^yelja szőlészeit, borászait. Az teni gazdák közül Szepsy 1stcím ^Ja^a me8 az „Év borásza” unet. a negyvennyolc éves ker- szmérnök ősei több száz éves ^rmelői tapasztalataira is Pithet munkája során, '«tartat elérnem, hogy a Riadom nevével fémjelzett To- vált’ 3 ^Myok bora keresetté 1 az angoloknál, az osztrákoknál, a svájciaknál, a franciáknál és a finneknél egyaránt. Nem kellett hozzá más, csak az, hogy az aranyló nedű alapanyagának termelésekor, és a bor előállításakor szigorúan betartsam a bortörvény előírásait. A legfőbb követelmény: a szakmaiság és a természetesség - fogalmazta meg filozófiáját a kitüntetett borász. Szepsy István másfél évtizeden keresztül dolgozott főkertészként a mádi Rákóczi Szakszövetkezetben. 1990-ben azonban úgy határozott, hogy hatvankét mádi bortermelő családdal létrehozza a Royal Tokaj Borászati Kft.-t. Két év ügyvezetéssel a háta mögött azonban eldöntötte: magánvállalkozóként folytatja tovább az őseitől örökölt mesterséget. Tavaly óta pedig már a brit-magyar A & E Tokaji Borászati Kft.-ben kamatoztatja szakmai tudását. Az előző évben már csaknem háromezer üveg saját termelésű hatputtonyos aszút adott el külföldön. A térség borászai előbb hitetlenkedve fogadták az újításra mindig kész vállalkozó eredményeit. Rövid idő alatt azonban bebizonyosodott: Szepsy István által kidolgozott módszerrel, piaci stratégiával és kapcsolatrendszerrel komoly eredményeket lehet elérni az állított nyugati piacon. Az „Év borásza” cím újdonsült viselője szerint vissza kell térni a háború előtti, hagyományos szőlőtermelésre. Ez az első lépcső, ez a siker egyik fontos alapfeltétele. Az egykori szovjet piac tömegigényeinek kielégítésére kifejlesztett huzalos szőlő- termelésről vissza kell térni a karós művelésre. A rövidcsapos metszés, a hajtásválogatás és fürtritkítás után beérő szőlőbo- győ alkalmas csupán arra, hogy a legfinomabb édes bor előállításához szükséges aszútermést elérjék. Ekkor van esély arra, hogy a hatputtonyos különleges minőségi bor - a maga természetességében - elkészíthető legyen mindenféle mesterkedés nélkül.- A szakma elismeri, hogy a Tokaji világelső az édes borok versenyében, de az igényes fogyasztókat is meg kell győzni erről. A borokat külföldi szaklapokkal, borkóstoló társaságokkal is „minősíttetni" kell, mert az ő ajánlásukat feltétel nélkül elfogadják az ottani fogyasztók. Ha természetes módon, a tőkét, a szőlőt, a bortörvényt tisztelve állítja elő valaki a királyok borát, akkor minden bizonnyal sikerre számíthat a világpiacon - állítja Szepsy István.- Korábban sokan vádoltak azzal, hogy a külföldiek hatása alatt állok. Most azonban már ta- pinthatóvá vált annak a marketingmunkának az eredménye, amihez be kellett vonni nyugati partnereinket is... Az év borásza úgy véli, hogy a Hegyalján elcsitultak azok a hangok, amelyek a termelők közötti ellenségeskedést szították. Mára a legtöbben tudomásul vették és megértették: minden Hegyalján tevékenykedő hazai és külföldi bortermelőnek az érdeke, hogy megőrizze a hagyományos minőséget, a tradíciókat, betartsa a szakmai követelményeket, és mindennek köszönhetően megtartsa és megnyerje a vásárlókat. Magyar matúra Brackó István P(in kösd előtt, május utolsó hétvégéjére készülve, a gyermeknap mámorában még mindig a magyar érettségi tételeken rágódom. A 78 000 maturandusznak három lehetősége volt. Vagy a magyar lírában korántsem búvópatakként áramló magányról ír; vagy Arany János Epilógus című versét elemzi; esetleg Kosztolányi Dezső valamelyik művét értelmezi. Bizony-bizony: mélabús feladványok ezek, s majd' két hete töröm a fejem, vajon melyik témába vágtam volna bele. De ez már nem érdekes, mert túlkoros vagyok. Sokkal inkább az izgat, hogy a vak véletlen hozta így, vagy az ítészek ösztönös „ráérzése" késztette magyar mélabúra a diákokat 1998 májusában. A4ély a kút, tengernyi a bánat a tenger nélküli Hunniában, így nagy a merítési lehetőség. Nincs literátus ember, akinek énekelt vagy írt, szép beszédében ne lenne kitapintható a melankólia. Mit sem érnek a közhelyek: a skót takarékos, az angol hűvös, a francia csapodár, a német precíz, a spanyol lobbanékony, a svéd nyugodt, az orosz türelmes, a szerb - Radnóti szerint - szakadár, a svájci semleges, a brazil táncos, az eszkimó igénytelen. Mi milyenek vagyunk?! Őrlődtünk, őrlődünk az évszázadok, az eszmék, a vélt vagy valós kapcsolatok malomkövei között, de nem csiszolódtunk simára. Nyelvünk csípőssé lett, lelkünk érdessé vált, hangulatváltásaink csak az időjárás szeszélyességéhez és szélsőségességekre való hajlamához mérhető. Nemcsak az édes-bús Kosztolányi, nemcsak a bölcsességében is szomorkás Arany János, hanem a többiek is fekete-szürke fátyollal fedték ritka, boldog pillanataik színes virágait: a vadkan-kon- colta Zrínyitől az ágyúlőtte Balassin, a szuronydöfte Petőfin át, a vonatkerék alatt pusztuló József Attiláig... Majd' két héttel a sokak számára sorsfordító eseményt jelentő magyar írásbeli után közlöm, hogy a helyzet változatlan. Ezen a „szomorú szüreten" nyilván született néhány nagyszerű vizsgadolgozat: a magányról, az elidegenedésről, a káromkodós világról, azaz lelkületéről annak a népnek, amely megbűn- hődte már a múltat és jövendőt. A feladatra koncentráló gyöngyöző tenyerű, kipirult arcú kamaszokat nyilván megviselte, megpróbálta a magyar matúra. Ok csak a pillanatnyi szituációra ügyeltek. Olyan ez, mint amikor egy tragikus esemény (csatavesztés, tömegkatasztrófa, botrányba fulladt focimeccs) után az egymással konkuráló tudósítók versengenek, vajon melyikük tudja élénkebb színekkel, érzékletesebben és közönségcsábítóbban megjeleníteni ugyanazt a tényt. Hej, diákok! Csak az életkor és nem a kor, a mostani kóros kór miatt irigyellek benneteket. Tudjátok-e, gyerekek, a jövő letéteményesei, hogy 1998 májusa nemcsak a gyümölcsfát pusztító tűzelhalásról, az ország keleti részeit sújtó belvizekről, a rablásokról és robbantásokról híresült el, hanem a választásokról is. Fura egy referendum volt ez, annyi szent. Horn (a kürt) hiába fújt riadót, Orbán (Viktor, a győző) csatát nyert. Még nincs hivatalos végeredmény, hiányzik a pecsétes papír, odázó- dik a koalíciós egyeztetés, az új felállás. A csata még nem dőlt el. De az biztos, hogy valami befejeztetett, s valami új kezdődik, s ebből következően minden változik. A historikusok és a politológusok dörzsölhetik a tenyerüket, mert évekig élhetnek és publikálhatnak az előző hónapok és évek felemás történéseiből. Ezek a dolgok éppúgy illethetőek a tragikus, a komikus, mint a tragikomikus jelzővel. Mit hoz a jövendői Az a jövendő, amely fogyó népességet, romló egészséget és lakásállományt, s - tekintettel a század és ezredforduló nostradamusi próféciáira - égi és földi katasztrófákat prognosztizál. A magyar matúra nem kavart különösebb visszhangot külföldön. Leghevesebben a Budapesti Értéktőzsde indexe jelzett. De a BUX nem azonos Budapesttel és Magyarországgal. A házasságok az égben köttetnek (lásd Tiszaújvárost, ahol egy ég és föld között lebegő ballon kosarában mondta ki a pap előtt a boldogító igent az ifjú pár), de a rációs élet a földön zajlik. Ezen a Szabó Pál megénekelte „talpalatnyi földön..." - lám, mint kutya a bogáncstól nem tudok szabadulni a nadrágkoptatő, elmét élező vagy tompító iskolától, a bánatomban is vidító irodalomtól. Az idén vizsgáztunk, vizsgázunk. Diákok, nebulók és nosztalgiás alma materesek. Az érettségiről vagy az érettségről volt szó ebben az írásban, bizakodván a váteszi jövendölésben, hogy ami lesz, és ami eljövendő, abban és akkor nemcsak középiskolás fokon fogunk tanulni és tanítani...
