Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
Riport ___________ A fafaragó már az élőfában látja, mit fog kifaragni belőle. „Kinézi a fát”, és jelen van a kivágásánál is. Kalapács, véső — és megkezdődik a munka... II. oldal Riport_______________ A cigánygyerekeknek esélyük van a továbbtanulásra, lehetőségük már kevesebb. Ez egyrészt sokba kerül, másrészt otthon nincs igazán helyük, ahol tanulhatnának. III. oldal Miféle* Már az idén megszólalhat a katolikus rádió. A tervek szerint kísérleti jelleggel az egri egyházmegye irányításával kezdődne a napi 8-12 órás helyi adás... VI. oldal a mókus., Fotó: Vajda János A hét embere Dobrossy István, Miskolc díszpolgára Szalóczi Katalin Dobrossy István történész, a Megyei Levéltár igazgatója - eddigi munkássága elismeréseképp - a díszpolgárrá avatásáról tanúskodó oklevelet vehette át hétfőn, a Miskolc napja alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen. Ű Gondolt arra a Miskolc írásban és képekben című sorozat harmadik kötetének szerkesztése közben, hogy a nem kisebb személyiséggel, mint Kossuth hajóssal kezdődő, Miskolc város díszpolgárait felvonultató sorba két esztendő múlva az ön neve is bekerül? • Saját hazájában senki sem lehet próféta, így különösen nagyra tartom, hogy az a város ismeri el a tevékenységemet, amelyért dolgozom. Másrészt a díszpolgárságot általában egy életmű befejezéseként, mintegy a halál előtt szokták adni, én pedig még úgy érzem, csak nemrég kezdtem megvalósítani azt, amit terveztem. Tréfálkozva meg is jegyeztem az ünnepségen, hogy talán nem kéne még eltemetni. Tehát arra semmiképp sem számítottam a város díszpolgárait bemutató kötet készítésekor, hogy két év múlva én is megkapom e címet. Inkább a másik, tudományos nagy vállalkozás, a sokszerzős Miskolc-monográfia felvállalásakor vetődött föl bennem az a gondolat: ha főszerkesztőként képes leszek befejezni, azzal kiérdemelhetem az elismerést. De hát hol vagyunk még a befejezéstől?! A hatodik kötetet 2006-ra tervezzük, s az már számomra nem is belátható távlat. □ Visszatérve a Miskolc írásban és képekben című sorozatra: az a különös benne, hogy olvasás közben az ember úgy érzi: ezeket a köteteket pont’neki írták. • Az évek folyamán megérett bennem: nem az a fontos, hogy én mit gondolok valamiről, hanem az, hogy másokat mi érdekel. A világ legkönnyebb dolga lenne számomra olyan tanulmányokat gyártani, amelyek elolvasásához hozzá se lenne érdemes kezdeni az idegen szavak szótára nélkül. Az én célom az, hogy amit leírok, mindenki számára értelmezhető legyen. A Miskolc sorozat első - valójában még számozatlan - kötetében szereplő anyag egy része korábban újságcikk formájában jelent meg. így - mondhatom - az újságírók mellett megtanultam, mi az, ami könnyen befogadható az olvasók számára. □ Az idő önt igazolta, hiszen egyrészt az idén már az ötödik kötete jelent meg a sorozatnak, másrészt az első kötetet újra kellett nyomni. A napokban volt az új könyv bemutatója, de máris újabb, kiadásra váró munkák sorakoznak az asztalán. Hogyan képes ezt az iramot tartani az ország egyik legnagyobb levéltárának igazgatása mellett? • Úgy gondolom, azzal, hogy a levéltár igazgatójaként egy ilyen, nyolc évszázadot felölelő rendszer átlátója lehettem és lettem, kötelességem kijelölni azokat a pontokat, amelyekhez az eddigi információink birtokában el lehet jutni; kötelességem mindezt megfogalmazni és dokumentálni, ugyanakkor ezzel megadni a továbblépés lehetőségét másoknak. Soha nem éreztem még, hogy ez számomra tehertétel lenne. Ha az ember megismer valamit, azt megpróbálja rendszerben látni, s akkor már minden eléje kerülő anyagról, témáról sejti, hogy milyen arányt, milyen mértéket képvisel a rendszeren belül. És akkor már csak meg kell írni. □ Láttam már néhány kéziratát: ceruzával rótt, hihetetlenül egyenletes sorok. • Mindig otthon írok, a munkahelyi gondoktól megszabadulva, felfrissülve, mintegy jutalomként. Akkor már nem kell azon gondolkodnom, hogy mit vessek papírra, úgy is mondhatnám: akkor mái- egy fejemben lévő kész kötetet kell lejegyeznem. Ezért van az, hogy igen kevés rajta később a javítani való. □ Idegesíti-e, ha hiba marad a nyomtatás után a munkáiban? • Nem, mert azon már úgysem lehet változtatni. Úgy gondolom, ezt föl kell vállalni. A visszafelé nézésnél többet ér a továbblépés: ha azon töprengünk, hogy a tapasztalatokat miként tudjuk kamatoztatni, hogy a következő kötet mindig jobb legyen, mint az azt megelőző. □ Van-e kedvenc városrésze Miskolcon? • A Meggyesalja utcába születtem (amit egy ideig Bacsó Béla névvel illettek), és itt is éltem 1957-ig, ezért érzelmileg leginkább ehhez a környékhez kötődöm. Gyakran bóklásztunk gyermekként az avasi temetőben, és én még láttam a „Jézus kútját” is eredeti, működőképes állapotában. Teljesen más volt, mint ahogyan azt újraálmodta a tervezője, de úgy érzem, nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy sikerült visszahozni valamit a jelenbe és a jövő számára, ami valaha legendává vált, ami gazdagítja a városképet. Választás közben Görömbölyi László A két forduló között, félidőben, talán nem túlzó a megállapítás: harmadik szabad választás, harmadik eset. Miközben észre kell vennünk, hogy a különbözőségek mellett felfedezhetők hasonlóságok is. S talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk: a jövőbeni választásokon még tovább szaporodnak a korábban már tapasztalt elemek - világos jeleként a polgári demokrácia kiegyensúlyozott fejlődésének, a közéletipolitikai mechanizmusok erősödésének, stabilizálódásának. Az első, a '90-es választás persze egyedi volt: a rendszerváltozásról szavazott az ország, megkérdőjelezhetetlen döntést hozva az egy pártrendszerről, a szocializmusról. Hogy mennyire így van, azt éppen ez a választás mutatja. Hiába érzékelhető a társadalom jelentős részében a Kádár-korszak iránti nosztalgia, az annak örökségét leginkább vállaló Munkáspárt nyolc viharos esztendő után sem volt képes annyi szavazatot gyűjteni, hogy képviseltethesse magát az országgyűlésben. A különössége annak a választásnak az ellenzéki erők polarizálódása volt. Emlékszünk: a kiélezett verseny az MDF és az SZDSZ között zajlott. A hasonlóság a mostani választással éppen ebben van - a második forduló, az egyéni körzetek eredménye döntötte el akkor, és dönti el most, hogy a két „élversenyző" közül melyik lesz képes kezébe venni négy évre az ország kormányzását. A második, a '94-es választás törvényszerűen alakult úgy, ahogy alakult. Lehetett volna az első négy esztendőben bárki kormányon, tehette volna jobban, ügyesebben a dolgát, mint ahogy tette az MDF-kabi- net - a bukás elkerülhetetlen lett volna. A rendszer- váltás eufóriája illúziókkal elegyítve hatolt a tudatunkba: itt most már minden jobb lesz, s nem csupán a politikai szabadságjogok gyakorlása szempontjából, de egzisztenciális, anyagi értelemben is. Amit persze eleve lehetetlenné tett a piacgazdasági átalakulás, az agyontámogatott szektorok szembesülése a gazdaságosság követelményeivel, a hirtelen ránkszakadt tömeges munkanélküliség. Törvényszerű volt a kiábrándultság, a csalódottság, törvényszerű volt a kormány leváltása. Hogy ebben éppen az MSZP kapott főszerepet, az egyáltalán nem véletlen. A szocialisták remekül használták ki a helyzetet: soraikban ott voltak azok, akik képesek voltak túllépni a Kádár-rendszeren, képesek voltak elfogadni a parlamenti demokrácia játékszabályait, láthatóan nem esett nehezükre alkalmazkodni a piacgazdasági viszonyokhoz - ugyanakkor az előző rendszer részeseiként képesek voltak megjeleníteni a szociális biztonság, a teljes foglalkoztatottság hőn áhított értékeit. Megvalósítani persze nem tudták - mert nem is tudhatták. Egyszerűen azért, mert nem volt olyan állapotban az ország, hogy ez a második négy esztendő alkalmat adjon az egyéni élethelyzetek, sorsok látványos javulására. Az persze más kérdés, hogy nem tarthatnánk-e már előbbre, hogy mindennek úgy kellett-e történnie, ahogy történt - mindez a politikai vita tárgya, a választások értelme. De hogy '94-ben kevesebb volt az illúzió az emberekben, mint '90-ben, azt az MSZP első fordulóbeli eredménye, versenyképessége jelzi. Alighanem helytálló az a vélekedés, miszerint az emberek ma sokkal inkább megértik a gazdasági szükségszerűségeket, mint korábban, elfogadják, hogy nem volt itt minden rossz, ami az előző négy évben történt. De láthatóan nem fogadják el a jelenlegi koalíció sugallatát, miszerint az országnak csakis az MSZP-SZDSZ vezetésével van esélye eljutni az európai közösségbe. Mint ahogy ez nincs is így. Magyarország nyolc esztendő alatt (a tényszerűség okán fontos leszögezni: az „európai időszámítás" '89-90-ben, és nem '94- ben kezdődött!) eljutott oda, hogy immár nem az a kérdés, egyik vagy másik versenyben maradt erő, a Fidesz vagy az MSZP képes vagy nem képes a jó irányba vinni az országot. A különbözőségek a részletekben vannak, tegyük hozzá rögtön, nagyon is fontos részletekben. A választópolgárok százezrei arról döntenek egy hét múlva, kikre bízzák az ezredforduló Magyarországát: elfogadják-e azt, ami az előző négy évben történt, vagy esélyt adnak egy új generációnak. Ez most az állampolgár felelőssége: a kampányretorika hangzavarából nem könnyű kiszűrni a tiszta hangokat. De meg kell próbálni, ez nem kétséges.
