Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

ÉM-KtTVtfti 1998. MÁJUS 2., Szombat RIPORT III Istentől elkért gyermekek anyja Köszöntő gyermekhangokra Kulcsár Viktor Édesanyám k.eze Édesanyám keze, ha beszélni tudna, mi mindent el tudna mondani a kapcsolatunkról! Az én anyám keze lágy és simogató. Ez a kéz gondozott születésem óta. Féltőn karolt át, mikor megszülettem, gondozott, ápolt. Ő vigyázott első lépéseimre, fogta a kezem később is, s én biztonságban éreztem magam. Esténként még most is várom, hogy átöleljen. Nyugodtabban alszom el. Ha bánatom van, e kéz simogatása nyugtat, ha kell, bátorít. Ha beteg vagyok, talán a gyógyszer sem hat úgy, mint az ő puha kezének érintése. Sokszor beszéd sem kell, megértjük egymást. Ha bánatos vagyok és elpanaszolom problémáimat, az ő karjaiban beszéd nélkül is megnyugszom. Amikor örülök es ezt vígan mesélem, elég, ha csak a fejemet, vagy az arcomat simogatja meg. tudom, hogy büszke rám. Volt már fájdalmas is ez a kéz! Hisz én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál! Ilyenkor a kezem és a hátsó felem látja kárát Bizony, ez a lágy és puha kéz keménynek bizonyul. Ez esetben csak az vigasztal, hogy tudom, haragja nem sokáig tart, és én ismét bújhatok a karjaiba. De jó volna, ha ez a védő anyai kéz életünk végéig elkísérne! Furmán Helga Az én mamám Az én mamám aranyos, piros pozsgás arca, nem adnám én semmi kincséit bármit is kínálhatsz.- Jól főz az édesanyátok? A jelenlévőkből kirobban a válasz:- Nem!- Milyen háziasszony? A tízéves Imre gondolkodás nélkül válaszol: - Költekező. Ha apa hazahozza a fizetését, anya azonnal el akarja költeni, mindenféle finomságokat vesz és gyönyörű tárgyakat Nézem a kritizált asszony arcát, miközben csaknem egyéves kislányát szoptatja: nyoma sincs rajta sértődöttségnek. Látszik, jól ismeri az ellene felhozott ..vádakat", derűsen néz szókimondó gyerekeire, férjére. Levay Györgyi Gabriella a legjobb anyák sorába tartozik. Két kézzel szólja négy fiára és pici lányára - a szeretet melléktermékeként - az emberség, az intelligencia, az öntudat, a szabadság- vágy, a boldogság képességének magvait. A talaj kitűnő, a gyermekek fogékonyak, a mű­velés módjában pedig ott a nagy segítség: Mi­si, a félj. Különleges család. A földön két lábon álló, a szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó, megbecsült geodéta apa, a művészlelkű ének­magyar szakos tanár, az örökké filozofáló, mélyen vallásos, teológiát is tanult, filmeket rendező, esszéket író, gyönyörűen zenélő és eneklő, a háztartás nyűgével örökösen küzdő anya, és az öt, bocsánat, hat gyerek. Gabriella így mutatja be őket. *V orona a családon- Misi a nászéjszakánkon fogant Nyíregyhá­zán. Utolsó éves főiskolás voltam, Mihály már diplomás pályakezdő volt. Azóta is annál a vállalatnál dolgozik, olajat kutat Zalában, az Alföldön. Egy hétig él erdőn, mezőn, dago­nyában, egy hétig szabad, ilyen a munkabe­osztása. Első fiunk most tizennégy éves. Ka­landregényeket ír, meglepően jól, éppen ki­adót keresünk. Bálint két év múlva, Dombó­váron született, ott. ahol kántorként alkal­maztak, és ahol boldogok voltunk. A testvé­rek szerint Bálint a legokosabb, a történelem, 3 ^tszet> ás apja hivatása érdekli. Felnőt­teknek szervezett szabadegyetemekre jár, és roppantul élvezi. Imre js Dombóváron szüle­tett, két évvel később. Ót a természet vonzza. Zoltánka mar Miskolcra érkezett akkor, ami­kor a diósgyőri katolikus templom kántora voltam. 0 most nyolcéves, könyvmoly. Annát amikor elkértem az Istentől, sokan imádkoz­ták értem. Köszönet mindenkinek. Pici koro­na ő a családom. Erika, a nagylányunk ti­zennyolc éves. Nyolcéves korában ismertük meg, a munkanapokat a Gyermekvárosban és az iskolában tölti, a hétvégéket, az ünne­peket és a szünidőket velünk. Varrónőnek ta­nul, de nem tudja befejezni az iskolát, mert az ősszel megszületik a babája. Norbert, a vő­legénye egy év múlva karosszéria-lakatos lesz. Egy ideig az ifjú apa - reméljük, hama­rosan félj - szüleinél laknak. Nálunk, sajnos, nem fémek el. Kicsi ez a háromszobás panel­lakás, amely egyébként az első valódi ottho­nunk. Az első, de remélem, nem az utolsó.- Gabi, talán majd Erika varr magának szép ruhákat, divatosakat...- Nem vonzanak a szép ruhák, minden bi­zonnyal egy kislánykoromban ért trauma mi­att estem ki a női szerepből. Nem érdekel a gazdagság, a luxus, de egy családi hazat na­gyon szeretnék. Házat kerttel, térrel, csönd­del, békével. Elérhetetlennek tűnik, hiszen a létminimumon élünk. Százezer forint a havi jövedelmünk. Tartozunk gázzal, fűtéssel... Nyomasztó, kétségbeejtő. Az élelemre leg­alább napi ezer forint kellene, de nincs. A fér­jem éves adója 800 ezer forint. Ha ez megma­radna, boldogan lemondanánk a családi pót­lékról, minden kedvezményről, ami a nagy- családosoknak jár. Most az új kormányban reménykedünk. Mondják is, tudom is, hogy nem tudok bánni a pénzzel, ezért hát nem is panaszkodom a szűkös anyagiakra, és tu­dom, hogy tőlünk sokkalta szegényebbek is vannak. Én például tíz-húsz családon próbá­lok segíteni. Ha pénzem van, kölcsönadok, ha nincs, zsíros kenyeret kenek. Mennyi, mennyi az éhező ember Miskolcon! Például Éva, tizennyolc éves barátnőnk a múltkori­ban három napig nem jutott egy morzsányi élelemhez sem. Voltam kántor, tanár, ren­deztem filmeket, írtam tanulmányokat, ám ha Anna felcseperedik, a karitatív szolgálat­ban szeretnék munkát vállalni. Mondjuk egy alapítványnál, amely azért nem teljesen in­gyen kívánja a munkát Mert mindenki csak szapul, hogy én mindig pénz nélkül vállalok mindent. A magzatvédő társaságnál már évek óta dolgozom. Időnként veszélyes, ka­landos a szerep.- Boldog?- Most már igen. Hosszú ideig tartott, míg lelkileg anyává értem. Több mint egy érig sú­lyosan lelki beteg, orvosi eset voltam. Isten­hez kiáltottam akkor, és ő válaszolt, igazi édesanyává formált. Később a család kor­mányzása miatt voltak kétségeim. Úgy gon­doltam, magamra vállalok minden ügyes-ba­jos dolgot, döntést, hogy Misi nyugodtan dol­gozhasson. Nem ő, én magam akartam így. Aztán rájöttem, nem bírom. Altkor, három éve, tizenegy éri házasság után vettem föl az ő nevét. Most már nem Mocsári Gabriella, hanem Pém Mihályné vagyok - hivatalosan.- Ez áll az útlevelében is?- Nincs útlevelem, de azért néha utazom. Időnként elfáradok, kimerülök. Mihály nagy­szerű terápiát talált ki nekem. Vett egy hetes miskolci buszbérletet, és azt mondta, semmi­re se legyen gondod, menj. Reggel még meg­szoptattam Annát, aztán felültem az első buszra. Esténként keveredtem haza. Bejár­tam a várost, sétáltam, beszélgettem, néze­lődtem. így ment ez egy hétig, szombatra tel­jesen pihent voltam, fitt. Ö meg szegény, szétrongyolódott idegekkel utazott vissza a munkahelyére.- Milyenek az ünnepeik?- Nem ülünk piros betűs ünnepeket, ellen­ben felemelóen ünnepélyes óráink vannak akár a legszürkébb szerdákon is. Fényesek azok a délutánok, amikor a fiúk okosabbnál okosabbakat kérdeznek sokoldalúan müveit édesapjuktól, és isszák az ő válaszait. Szinte tapintható, hogy mennyire felnéznek rá. mi­lyen nagyra tartják őt. Kedvesek azok az es­ték, amikor Anna már alszik, és mi, többiek olvasunk. A gyerekek szókincse kiteljesedő­ben van, mert kidobtuk a tévét. Azóta egy­másra és ránk, a szüleikre figyelnek a gyere­kek. Érzékenyebbek, figyelmesebbek, tapin­tatosabbak. A számítógépet nincs szívünk el­venni tőlük, de csakis válogatott programo­kat veszünk. Szépek még a közös éneklése­ink, közös zenéléseink. A két nagyobb már hangszeren is játszik, egyre nagyobb a ver­sengés a zongoráért. Szinte biztos, hogy most anyák napján sem kapok szekérderéknyi vi­rágot, talán egy csokrot, talán egy szálat sem a gyerekeimtől, bizonyára szóba sem kerül az ünnep, de nálunk így természetes. Nem adunk a külsőségekre, ám a szívünket akár­hányszor ünneplőbe öltöztetjük. Gyüre Anita A világ legboldogabb unokája Én vagyok a világ legboldogabb unokája mert mamám a világ legjobb nagymamája. A A A A A A A A S S í í í í í í> í í í í Borsodi Réka Nagyi és én Az én nagyim egy jóság, szeretem, mert kedves, mindent megtesz, amit kérek, ilyen csak az én nagyim lehet! Boros Henriett Nagyi Az én nagyim egy csoda nagyi. Mindenről beszél nekem amiről csak akarom. Én vagyok az ő szemefénye. Boros Anikó Nagymama és én Anyáknapján anyukámmal virággal köszöntöttem nagymamám, hisz ö édesanyám anyja, vagyis a második anyám. Szeretem őt, hiszen engem lányaként szeret,* Sok jó tanácsot ad, tanít oktat engemet. Édesapám anyukája sajnos nem él már velem, pedig kiskoromtól minden percben óvta, védte életem. Sírjára fájó szívvel már csak a hála virágját teszem. (Az itt között verseket Pál-Kutas Denesné tanár segítségével tanítványai, a mályinkai általános iskola felsőseinek házi feladatként készül iásá közút válogattuk.) Kenyér az éhezőknek Fényes szerdák

Next

/
Thumbnails
Contents