Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
/ ftsZAK-NUOYAtOtSZAe □ Világnapi köszöntő A tánc az élet és a halál rítusa. A vágy, a szerelem rítusa. Táncolunk és táncoltunk örömünkben és bánatunkban. Táncolnak a fák és a virágok. Eltáncolják násztáncukat a madarak. A tánc mágia. Évezredeken keresztül az Istennel való találkozás eszköze. A színpadra kerülve művészetté nemesült. A táncművészet felkent papjai - a táncosok - helyettünk mutatják be az „áldozatot” és mi mint nézők velük azonosulva éljük meg a katarzist és a feloldozást. Minden előadáson létrejöhet ez a csoda. Ezt alkotók - előadók és az élményt befogadó nézők közösen hozhatják létre. A táncosok sugárzása megérinti a nézőket, a nézők sugárzása az előadókat. Záródik az áramkör, létrejön a csoda. Úgy érezzük az isten érintett meg bennünket. Feltöltődünk hittel, reménnyel és szeretettel, és eb- ■ ben az erőszakkal teli korban, melyben élünk, erre van a legnagyobb szükségünk. A tánc ünnepén sok ilyen találkozást kívánok Önöknek a tánccal és ezen keresztül a szeretettel. Fodor Antal koreográfus Megmérik az intelligenciát A Mensa HungarlQa tesztnapja Miskolc (ÉM - FG) - A Mensa HungarlQa teszt- írást rendez április 30-án, csütörtökön délután 4 órától a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. A sikeres pályázók - azon túl, hogy hivatalos igazolást kapnak IQ-jukról, intelligenciahányadosukról - tagjai lehetnek az egyesületnek. A Mensa HungarlQa tavaly már rendezett hasonló felmérést Miskolcon. Akkor az egyetemen húszán töltötték ki a tesztet, és az elért eredményüknek köszönhetően tizenegyen tagjai lehettek az egyesületnek, tudtuk meg Jeviczki Tamástól, a miskolci rendezvény egyik szervezőjétől. A teszt kérdéseiről mindössze annyit lehet tudni, hogy műveltségi, nyelvi és számítási feladatokat nem tartalmaznak, kizárólag a logikus gondolkodást vizsgálják. A kiértékelést független szakértők végzik Angliában. Sikeresnek mondható az a pályázó, akinek az eredménye jobb, mint amire az emberiség 98 százaléka képes. A nemzetközi szervezethez eddig 75 országból csatlakoztak, 45 országban működik ilyen egyesület, és több mint 100 ezer tagot tartanak számon. A felmérésre csak 17 éven felüliek jelentkezhetnek, a teszt költsége 1700 forint. Bővebb információt az egyesület vezetőjétől kérhető: 06-60-321-544. Péteri tárlat Sajószentpéter (ÉM) - Csáki Károlyné művésztanár alkotásaiból nyílik kiállítás április 30-án, csütörtökön délután 4 órakor Sajószentpéteren a Lila Galériában. A tárlatot Budai Erzsébet, a sajó- szentpéteri Művelődési és Sportközpont igazgató- helyettese ajánlja az érdeklődőknek. Észpörgető matematika Miskolc (EM) - Eszpörgető matematika címmel szervez versenyt Miskolc 2., 3., 4. osztályos kisiskolásai számára a Petőfi Sándor Általános Iskola. Az április 30-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor kezdődő megmérettetés ideje alatt a Műszaki Kiadó tankönyvbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődök az iskola aulájában (Miskolc, Katowice u. 17.). Nyelvvizsga Miskolc (ÉM) - Nyelvvizsgát a Miskolci Egyetemen legközelebb június 5. és 13. között tartanak. Jelentkezni - április 30-ig - angol, német, francia és orosz nyelvből alap-, közép- és felsőfokú vizsgára lehet. Bővebb felvilágosítás a (46) 360-155-ös telefonszámon kérhető. Óvodai beiratkozás Miskolc (ÉM) - Miskolc óvodáiban május 4. és 8. között reggel 8-tól déli 12 óráig, valamint délután 3-tól 5 óráig jelentkezhetnek óvodai felvételre a szülők óvodáskorú gyermekeikkel. Óvodába az a gyermek vehető fel, aki betöltötte harmadik évét. A közoktatási törvény értelmében a gyermek abban az évben, amelyben ötödik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától (szeptember 1-jé- től) óvodai nevelés keretében folyó, iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson köteles részt venni. A beíratáshoz szükség van a gyermek születési anyakönyvi kivonatára. Keringőbői elsők, tangóból másodikok Az Eötvös Gimnázium végzős tanulói szeretnek elegánsan táncolni Tiszaújváros (ÉM - DK) - Nem sok esélyt adtak maguknak, amikor megtudták: 115 csapat indul a 7. országos ballagóbál táncversenyén. Azért hősiesen, szépen felöltözve elutaztak a fővárosba, s izzadó tenyérrel, a lámpák ontotta hőségtől még nagyobb „lámpalázzal” keringőztek, tangóztak a Petőfi Csarnok színpadán...- Több ezer watt teljesítményű lámpák, tiszta szolárium az egész, izzad az ember tenyere... - idézi fel a versenyt a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium végzős-táncos diákjainak képviseletében: Seres Lajos, Deák Krisztián, Péli Barnabás, Kalotai Loránd és a szószólónak frissen kinevezett Csorna Andrea:- Persze, hogy izgultunk. Aztán mikor megtudtuk, hogy a standard táncok kategóriájában keringővei elsők, a tangóval pedig másodikok lettünk, majd kiugrottunk a bőrünkből. És amikor már a győzteseknek járó jutalomelőadásra mentünk a színpadra, sokkal szebbnek tűnt minden, a lámpák sem voltak annyira zavaróak, mi pedig nyugodtan, szépen lejtettünk... Táncok 19-én Az iskolában hagyomány, hogy a szalagavatón mindig a végzősöké a nyitótánc (keringő) és a zárótánc (tangó). Volt is jelentkező bőven a hat negyedikes osztályból. Ahogy az már lenni szokott, lányok többen, így néhány fiú mindkét táncban részt vett (a pesti versenyen is „duplán nyert”). Letudván a szalagavatót (december 19- én) felléptek az Eötvös-bálon is (március 19-én), de a csúcs természetesen a Petőfi Csarnok (április 19-én.) A koreográfiát a „maximalista” Kulcsár László készítette, aki régebben a tiszaújvárosi Pántlika néptáncegyüttest vezette, néhány éve pedig óraadóként tanít az iskolában.- A felhívásra az egyik gyerek talált rá - meséli a koreográfus. - Jó programnak tartottam, de nem a megmérettetés miatt. Hiszen tudtuk, hogy több mint kétezer résztvevő lesz, a zsűriben meg ismert szakemberek, például Dalotti Tibor vagy Vásárhelyi László koreográfusok... Nem nagyon hittem, hogy ott labdába tudunk rúgni...- Hozzájárult a jó eredményhez, hogy mi nem az egyszerűbb megoldásokat választottuk a táncban: a tanár űr nekünk bonyolultabb lépéseket is megtanított — meséli Csorna Andrea. - A többiek keringőjéből hiányzott például a „gyorsforgó", és olyat is csak mi csináltunk, hogy váltakozva forogtunk balra és jobbra... Fekete-fehér suhanás- Fiatalok vagyunk, persze, szeretünk táncolni! - mondja az egyik fiú. Aztán kiderül az is, hogy nem csak a diszkó vonzza őket, egyáltalán nem idegenek tőlük - szórakozásként sem - a komolyabb, szebb mozdulatsorok.- A tánc a kezdetektől jelen van az emberiség életében - filozofálgat Loránd. - Tűztáncot jártak, tánccal kérték az esőt...- Muszáj egy kis táncot belevinni az életbe, mert vannak olyan érzések, amelyeket így tudunk kifejezni - magyarázza e mozgás szükségességét másikuk. A harmadik fiú pedig - némi meglepetésre - hozzáteszi: - Lehet feszíteni a frakkban, az tartást ad az embernek... Szerintem nagyon szép volt, ahogy a „hófehér” lányok egyszerre suhantak a „fekete” fiúkkal. A tanár űr a jó helyezés jutalmaként elrepülhet valamelyik európai országba - a lehetőséget most nyáron szeretné felhasználni, minél messzebbre... A diákok nyereménye belépő a bécsi szafari parkba. Hogy mikor mennek, még nem tudni, de hogy együtt, az biztos.- Úgy terveztük, hogy majd a buszon érettségizünk - tör ki a még „éretlen” végzős báj... Aztán a búcsúzás már érettebb: - Szeretnénk megköszönni az iskolának az anyagi támogatást, meg Csorna Bertalanná iskolatitkárnak és Kulcsár Lászlónak a velünk való foglalkozást... Michael Ponti - legalább - két arca A Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László „Mesterbérlet-zárója" Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Brahms B-dúr zongoraversenye - közreműködött: Michael Ponti - és Prokofjev Romeo és Júlia szvitválogatása hangzott el hétfőn este a Miskolci Nemzeti Színházban a Mester- bérlet-koncertsorozat záróhangversenyén a Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában. A programfüzet szerint Michael Pontiban legalább tíz zongorista „lakik” egyszerre. A művész ebből kettőt mutatott be miskolci közönségének. Az egyik sajnos nem tudta igazán megszerettetni a befogadóval Brahms B-dúr zongoraversenyét. Az első két tételben sodró lendületű, felfokozott dinamikájú, helyenként túl kemény előadásmódjával elnyomta a zenekart, a harmadik tételben túlságosan háttérbe vonult, csak a negyeik, záró tételben találódott meg az összhang a szólista és a zenészek között. Ettől függetlenül már ekkor sem lehetett nem észrevenni, Michael Ponti igen kitűnő ismerője a zongorának. Lélegzetelállítóan hangbiztos technikája, a mindig pontosan helyére tett dinamikát megjelenítő billentés- módja mindvégig érezhető volt. Michael Ponti képes volt arra, hogy ebből a nem igazán osztályon felüli hangszerből - mert kéz a szívre: nem a város legjobb zongorája található a színházban - olyan selymesen puha hangokat csalogasson elő, amilyenek az utóbbi hat évben rajta kívül még senkinek sem sikerültek. Az előadás csúcspontja azonban mégis Nemes Tamásnak volt köszönhető, hiszen a zenekar gordonkaművésze szólójával a harmadik, Andante-tételben nemcsak a közönséget, de Michael Pontit is meghódította. Michael Ponti azonban nem hagyta ennyiben. Vérbeli profi módjára a második visszatapsoláskor ismét leült a zongorához, és ami az ezt követő öt percben történt, az maga volt a nagybetűs csoda. A művész olyan káprázatos Liszt-interpretációt mutatott be a nagyérdeműnek, hogy az gyakran még levegőt venni is elfelejtett. Brahms tovatűnt, maradt a zongorista, aki egyre nagyobb lendülettel sodorta bele közönségét a Liszt által teremtett világba úgy, hogy közben a befogadónak gyakran támadhatott az az érzése, a zongorista ott a helyszínen improvizál. Michael Ponti pontosan azt érte el, amit akart, a ráadásban tökéletesen sikerült megszerettetnie magát a nézőtéren és a színpadon ülőkkel. Ugyanez a lendület jellemezte a zenekart Prokofjev Rómeó és Júlia szvitválogatásának elején is. Kovács László remek érzékkel párosította egymás mellé a huszonkét tételből kiválogatott miniremekeket. A muzsikusok pedig „vették az adást”, így a karnagynak néha tulajdonképpen csak annyi dolga volt, hogy a nagyérdeművel együtt hallgassa az előadást. Festettek, rajzoltak, formáztak, felvételiznek Miskolc (ÉM) - Több mint 50 fő részvételével megyei rajzversenyt rendeztek a miskolci Zrínyi Dona és a Kossuth Gimnáziumokban az elmúlt szombaton. A versenyen szinte valamennyi középiskola képviseltette magát. A neves zsűri - Feledy Gyula grafikusművész, Szanyi Péter szobrászművész és Máger Ágnes festőművész - négy kategóriában, így tanulmányrajz, grafika, festés és plasztika, nem egy-egy első díjat ítélt oda, hanem a legkiemelkedőbbeket jutalmazta. A versenyen a következők részesültek első helyezésben: tanulmányrajz: Borkúti Eszter (Avasi Gimnázium, Miskolc); Huszánk Szilárd (Eötvös József Gimnázium, Tiszaújváros); Mayer Vivien (Eötvös Gimnázium, Tiszaújváros); Nagy Katalin (Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc); Pecze Máté (Váci Mihály Gimnázium, Encs); Sallai Péter (Bocskai Gimnázium, Szerencs); Szűcs Gabriella (Ságvári Endre Gimnázium, Kazincbarcika); Tóth Édina (Zrínyi Gimnázium, Miskolc). Festés kategóriában: Bá- thori Orsolya (Zrínyi Gimnázium, Miskolc); Kötös Andrea (Avasi Gimnázium, Miskolc); Drotár Judit (Zrínyi Gimnázium, Miskolc); Lakatos Eszter (Avasi Gimnázium, Miskolc); Palotás Zsuzsa (Herman Ottó Gimnázium, Miskolc). Plasztika kategóriában: Frankó Anna (Avasi Gimnázium, Miskolc); Lajgut Réka (Zrínyi Gimnázium, Miskolc); Veres Kata (Ságvári Gimnázium, Kazincbarcika); Zádory Eszter (Zrínyi Gimnázium, Miskolc). Grafika kategóriában: Czinke László (Zrínyi Gimnázium, Miskolc); Daróczi Viktor (Kossuth Gimnázium, Miskolc); Ketzner András (Herman Gimnázium, Miskolc); Kiss Gergely (Avasi Gimnázium, Miskolc); Krasznai Gabriella (Avasi Gimnázium, Miskolc). A verseny résztvevői közül nagyon sokan készülnek képző- vagy iparművészeti főiskolára Fotó: B.T. Táncosok az Eötvös-bálon Az iskola archívumából