Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-26 / 72. szám
1998. Március 26., Csütörtök SZÓLÁSTÉR fiBiSI Észak-Magyarország A szégyen napja A szégyen napjáról szeretnék pár sort írni. Nem az USA december 7-i szégyennapjáról. A mi január 9- i .szégyennapunkról. Politikai életünk nagy ravaszul elintézte, hogy a magyar kohászat fellegvára, történeti büszkesége szlovák kézbe került. Azok kezébe, akik már 1919- ben meg akarták szerezni maguknak Miskolcot, gyáraival együtt. Most ez sikerült. Az elitünk, akik a magyarral nem tudnak magyarul beszélni, a management (vezetés) projektjéről (tervéről), marketing (piac) stratégiáról (céltervről) gagyognak, ha lehet ombudsman (jogőr) felügyelete mellett, hogy velük együtt más se értse meg, hogy mit is akarnak gagyogni. E kérdéseknek szentelhetnének már újságjukban egyszer rövidke pár sort. Tudom, félnek. Végeredményben semmi nem változott, rázós a bátorkodás. Meg kellene már állítanunk az Arturo Uikat! Az ország tragédiája a magyar nép lapulása mellett az, hogy itt az ellenzék - nagy része - is párttag volt, és maradt. Ez az, amit szerintem önöknek meg kellene írni. Itt nincs miből, kiből választani. Robonyi Andor, Miskolc Mérleg A lap sorozatot indított a ’94-es kormányprogram egyes kiemelt fejezeteinek ismertetésére és a teljesítmények értékelésére. Azon már nem is lehet csodálkozni, hogy a megszólaltatott egyes érintettek és ellenérdekeltek szinte homlokegyenest eltérően látják az elmúlt negyven év történéseit, eredményeit és kudarcait. Megerősítettek abban a hitemben, hogy egykori történelemtanárom naiv idealista volt. Ugyanis azt állította, hogy a történelem a leghitelesebb tudomány, mert a megtörtént dolgokon már nem lehet változtatni. Szegény, ha tudná, azóta hányszor derült ki, hogy ezentúl minden másként volt! De visszatérve az eredeti témához, kíséreljük meg a lehetetlent és próbáljunk meg az egymásnak ellentmondó vélemények némelyikének a végére járni. Először is vegyük elő a ’93. augusztus 29-én megjelent egészoldalas újsághirdetés formájában megjelent ígéretek tárházát és fogadkozások gyűjteményét. Ugyanis a választók ennek ismeretében és komolyságában bízva szavaztak úgy, ahogy lelkiismeretük és hiszékenységük diktálta.- „Első számú közellenség a munkanélküliség!” az idézet megfogalmazói letették a főesküt, hogy ezt a tűrhetetlen állapotot egyszámjegyűre és a lehető legrövidebb ideig tartóra szorítják vissza. A minap ebben az újságban jelent meg a hír, hogy megyénkben a statisztikai mutatók szerint ez a „státus” 60 ezer embert érint, és cirka 20 százalékos rátát jelent.- Azt ígérték és vállalták, hogy kimondottan fiatalok részére évente 30 ezer szerkezetkész lakást adnak át kedvezményes feltételekkel. Március 4- én a tv-híradóban hangzott el, hogy ’90 óta állami beruházásban egyetlen lakás sem épült.- Nem lesz tandíj és minden tanuló ingyen kapja a tankönyveket! Nagyon könnyű ellenőrizni, hogy ebből (is) mi valósult meg? Ahelyett, hogy férfiasán bevallanák a kudarcot, közzétesznek például olyan félrevezető statisztikai adatokat, hogy forintban kifejezve milyen szépen növekedett az elmúlt években az egy főre eső nemzeti jövedelem (II. 18.) De ha dollárban számoljuk az eredményeket, úgy egészen más trend alakul ki. Mert ’94 februáriában 1 dollár 104 forintot ért, ’98 februáijában pedig 208 forintot. Micsoda különbség! Kiss József, Miskolc ^menyet, eszreveieien. rovatna nekutaott leveleket ter/e dobni lehetőségeinket figyelembe véve esetenként.kénytele "ek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni - minden esetbei ügyelve az eredeti mondanivaló megtartására. A személyes kedö, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írásók természetesen e helyütt sem jelenhetnek meg Mem tudjuk közölni azokat a leveleket sem, amelyek nyel vi-nyelyhelyességi okokból oly mérvű beavatkozást igényel népek, ami gyakorlatilag az eredeti szöveg átírását jelente óé. Nem foglalkozunk a névtelen levelekkel, aláírásként pe ■■jj üKi eh ti, át. Vágják a fát - alattunk Vágják a fát hűvös halomba úton, s útszélen, alattunk pedig mái-jó pár éve. A rendszerváltás ürügyén a körülöttünk fülledtté vált levegőt frissebbre szerettük volna cserélni, de jó magyar szokás szerint huzattá sikeredett, ami elvitt jót, rosszat egyaránt. Vagyis a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is, melynek következtében kiszabadult a palackba zárt szellem. Ma ez járja, hatja át, többre érdemes, gyönyörű hazánkat, mindent elkövetve annak érdekében, hogy honfitársaim tekintélyes hányada, ne csak a rendszer- váltást, de még születésüket is megbánják. A gyilkosok és öngyilkosok száma az utóbbi időben rohamosan megnövekedett, az életünk leértékelődött. Az ember értéke vagyona által vált kifejezhetővé. Megkezdődött ismerkedésünk a természettel. A létbizonytalanság természetével. Demokratikus anarchiánkban a tudatos káosz reneszánszát éljük, melyből Justicia már régen száműzetett. Sokan éltek, s visszaéltek joggal és lehetőséggel. Egyre több lett a kábítószer: porban, fecskendőben, statisztikában és médiában egyaránt. Az alábbi kis történet méltán példázza jelenlegi dicsőséges helyzetünket. A kis vakond életében először keveredik fel a föld felszínére. Az eléje táruló látványtól szinte elalél, de az apja visszarántja.- Apám - kezdi lelkesen az újonc ásógép -, ott minden olyan gyönyörű, az ég kék, a szellő lágyan simogat, a fű selymes. Mi miért nem ott élünk?- Mert ez a mi világunk - felelte sóhajtva az apa. Hát, ez is egy perspektíva (?!), de úgy gondolom, az ezredforduló küszöbén nálunk mindenkinek joga van az élethez. A mindenkori megválasztott kormánynak pedig e jog, és az élethez való lehetőség biztosítása alapvető kötelessége. Ellenkező esetben alkalmatlanságáról, vagy engedetlenségéről beszélhetünk, valamint következményeiről, mert egy nép nem lehet engedetlen, megy a maga útján. Leváltani, meneszteni kormányt lehet, nemzetet soha! Ennek szellemében „Tele van a hócipő” jeligére keresünk, várunk olyan szavatartó, szakemberekből álló felelős kormányt, amelyik a haza (és nem csupán egy párt vagy réteg) sorsát tekinti szívügyének. Kletz László, Miskolc Tisztesség és politika Az utóbbi időben a magyar választók sajnos sokszor érezhették úgy, hogy azok a pártok, politikusok, képviselők - tisztesség a kivételnek! - nem azokat a politikai, erkölcsi értékeket képviselik a megválasztásuk, hatalomra kerülésük után, amelyet a megválasztásuk előtt hirdettek, ígértek. Sokszor a választók joggal úgy érezhetik, hogy rászedték őket, magyarul nem voltak éppen tisztességesnek nevezhetők velük szemben. Ennek egyszerű és nyilvánvaló következménye; hogy a választók, a fiatalabbak és a becsületben megószült nyugdíjasok egyaránt mélyen csalódtak az ország politikai elitjében, bizalmukat vesztették. Ez vonatkozhat a rendszerváltás előtti időre is, de akkor tudomásul vették, mert „ilyen volt a rendszer”, de nem tudják tudomásul venni most, amikor bíztak a többpártrendszer lehetőségeiben, hogy a leginkább rátermett és a közügyek iránt leginkább elkötelezett személyek lesznek a pártok, az ország vezetői. Sokat beszéltek a szakértelemről is, de az se nagyon jött elő, se az előbbi, se az utóbbi időben. Nem vitatva a nagyon sok jószándékot, a valóság mégis szomorú, lesújtó: a gazdasági átalakulás legfeljebb a propagandában sikeres. Gyorsan növekedtek az energiaárak, szerények a keresetek, és bár a választások előtt tényleg jobban emelkedett a nyugdíj, az sokaknál a tisztes megélhetéshez így is kevés. Lemondani, áldozatot hozni nemes dolog, ebből nagyon is jól vizsgázott a magyar társadalom, és tűrőképességből a kisember, de már megkérdezi azt is, hogy miért? Megkérdezi, hol az áldozatvállalásának az eredménye? Sajnos, nem kap megnyugtató választ, sőt azt hallja, látja, olvassa, hogy tíz és száz milliók, sót mil- liárdok úsznak el és talán ugyanebből gazdagodnak meg a kiválasztottak, de szomorúan érzékeli, hogyan szegényednek el ők, a kisemberek, a bérből, fizetésből élők, a nyugdíjasok, a milliók. És ismét a kérdés, miért? Mert nem azt tették, amit kellett volna, nem úgy vezették az országot, mint a megkapott bizalomhoz méltó lett volna, nem úgy bántak az ország vagyonával, núnt elvárható lett volna. Nem, mert a jogi útvesztőket, a lehetőségeket a tűzhöz közelállók nem rös- telltek kihasználni, ingadozó erkölcsi tartásuk pedig nem gátolta meg ókét abban, hogy - ismét tisztelet a kivételnek - maguknak ne osztottak volna bőkezűbben, ne tömjék meg zsebeiket, bankszámláikat itthon és külföldön. Ez a szakadék érezhető és ez okoz mindennapos feszültséget, a becsületes kisemberek lelkiismeretes érzelemvilágában. Remélem, egyszer a tisztesség és szakértelem is érvényesülhet. Szilágyi Adolf, Edelény /ocvtcfiv. felhívjuk ár érdeklődök figyelmét, hogy jogsegélyszolgálatunk április 2-án, csütörtökön délután 4-6 óráig a Sajtóház ti. emeletén, a 212-es szobában all rendelkezésűkre. Tanácsokai és felvilágosítást ad ITemeler Lajos ügyvéd. Cigányoktatás A cigány gyermekek oktatásáról, neveléséről mint pedagógus szeretnék néhány gondolatot leírni, hiszen az általam vezetett egyik intézménybe is sok roma gyermek jár. Az oktatási törvény szerint az óvodábajárás csak az öt évet betöltött gyermek számára kötelező iskola-előkészítés céljából. A cigányság helyzetét ismerő pedagógusok viszont mindent megtesznek azért, hogy' már hároméves kortól olyan közösségbe kerüljenek - a legtöbb esetben hátrányos helyzetben lévő gyermekek ahol személyiségük pozitív irányba fejlődik. Felkeresik a családokat, és kérik, hozzák óvodába a gyermekeket. Lehetőségeikhez képest minden erkölcsi és anyagi támogatást megadnak, de sajnos nagyon sok esetben nem találnak megértésre a cigányság körében. A már óvodába járó, fejlődésben visszamaradt gyermekek számára korrekciós programot dolgoznak ki - egyénre szóló fejlesztési program alapján kezdik meg a felzárkóztatást sok esetben a nevelés valamennyi területén. A nevelés hatékonyságának érdekében - és nem a bőr színe miatt! — ezekkel a gyermekekkel kis létszámú csoportokban foglalkoznak. Tapasztalatom szerint a cigány gyermekeket nevelő pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy á lemaradást csökkentsék, de a pedagógia egy sokoldalú (szülő - gyermek - pedagógus),' összetett., nehezen mérhető folyamat, melyben önmagában kevés csak a pedagógusok igyekezete. A gyermekek szüleit is meg kell nyerni a nevelés hatékonyságának fokozása érdekében, ez pedig egy hosszú ideig tartó folyamat. Úgy látom, más intézményben is hasonlóan lelkiismeretes pedagógusok dolgoznak, olyanok, akik mindent megtesznek azért, hogy a cigány gyermekek is megállják helyüket az iskolában, és később az életben is. Rögler Gábonté óvodavezető, Miskolc Elkeserítő terepszemle Miskolc közepén Naponta járok ezen a környéken, amelyről szeretnék papírra vetni egy pár keresetlen észrevételt. Nem tenném, ha csak magánügynek lehetne tekinteni. Szeretném, hogy ha azok, akik érintettek, vagy azok, akik tehetnek valamit, szintén körülnéznének és látnák amit én, vagy talán e levél folytán még többet is az itt írottaknál. _ Menjünk mindjárt az Újgyőri főtérről a 2-es villamossal: ott van a remiz rég elbontott ócska épületének tátongó, törmelékekkel borított helyének látványa, a nem éppen impozáns piac bódéi. Tovább a Nestlé felé a hatalmas, ronda betonbunker környéke tele szeméttel. Talán ha e bunkert „befújnák” terepszínűre (zöld- barna), már a háttér Bükk látványát sem rontaná úgy. Mégis környezetbe illőbb lenne, ha már ott van. A házitej-kimérő, terményárusító sártengerrel, szeméttel körülvett gusztustalan építménye, de tovább a barakkszerú lakások lomos udvarai, villamosra néző vécéi, MÉH-te- lep... stb. A vasgyári végállomástól most már visszafelé a Szinva híd után, a volt ideiglenes laktanya elhagyott fabarakkja, betört oldalablakai sem bizalom- keltő látvány, környéke tele üvegcseréppel és a Szinva szélén ma már „szálló” ablakán kidobált szeméttel (konzervdoboz, papír és ki tudja még mi). A Penta bútorházat sem keresi fel szívesen így az ember, és a Rövidáru Nagyker mellett a nemrég elkészült busz- végállomás bódésora mögötti és a szálló közötti, jobb sorsra érdemes parkosítható terület. A szálló, vagy nevezzem a volt laktanyának, vagy a „Penta” feletti szürke paneltömb betört, bepapírozott ablakaival elszomorító, siralmas látvány és mindez úgy, hogy még ki sem szálltam a villamosból. Körítsem most már ezt a kohászat I-es kapujával szembeni italmérő bódék sorával, a lepusztult, volt Dolgozók Általános Iskolájának épületével. A Vasgyári úti sokszínű, egymásba érő italméróivel, amikből igencsak van bőven, valószínű, e „feldobott” környék szükségletére létesültek, de sorolhatnám az Andrássy út ezen részén az Ádám söröző, a Söröző-borozó, a Darálóház, a Kalória sörözőtől a Borókásig és Pintesig, vagy csak maradjunk az Új-Diósgyór történelmi határát jelölő táblánál. Az Excelsior kerékpárszalon melletti - már ráfu- jásra összedűlni látszó - elhagyott épület. Lebontva, befüvesítve már szebb lenne az utca e része. Most váltsak útirányt Lyukó felé a 16-os busz vonalán, mindjárt elhagyva a nemrég felújított Testvériség utcát. Kérem, azt leírni nem lehet, az út melletti bozótos véges-végig tele van szeméttel, melynek nagy része műanyag, veszélyes hulladék (festé- kes doboz, flakon stb.), meg lehetne ritkítani, kipucolni, a kerttulajdonosokat kötelezni a telkük végétől 10-15 méterre a rendcsinálásra és fenntartására. (Ha nem, büntethető lenne.) Mondjuk, a rendcsinálás megoldható lenne - nemcsak itt, de más hasonló területen is — ha a város a munkanélküli segély kifizetését pár ily munkával töltött óra igazolása után eszközölné. Ha netán ezen órákból 30 munkanap is kijön, akkor javasolnám a munkanélküli segély folyósításának a meghosszabbítását ezen idővel, esetemben 30 nappal és így tovább. Vagy a büntetésvégrehajtási intézet is tudna erre biztosítani a társadalomra nem közveszélyes cselekményekért elítélt embereket. Ezek adminisztrációs, egyéb megvalósítási megoldását az illetékes városvezetők kidolgoztathatnák. De e kis kitérő után folytatva utamat a nevezett helyen: A volt szeméttelep földdel takart területére kupacokba hordják a törmeléket, sittet. Kié az a gazos terület? A bányáé, a városé? Itt bedózerozva, befüvesítve, fásítva esetleg ló- tenyésztést, lovasiskolát lehetne létesíteni, a környék hegyei, útjai ezt szinte kínálják. A ldskerttulaj- donosok istállótrágyához jutnának, növelve kertjük termőképességét. A szeméttől még rosszabbat is sorolhatok, a Sütőtanya buszmegálló előtti útmenti akácos veszélyesen áthajlik az út másik oldalára, ha netán egyszer letörik - erős széltől, hótehertől stb. - és épp egy busz elé, vagy kocsira esik, súlyos balesetet okozhat. Tervszerűen ritkítva, felvágva az épp említett megálló előtti Anna-bónya területen felgyújtve a szegények olcsóbb tüzelószük- ségletét elégíthetné ki, legalábbis egy pár családét. De aki arra jár, láthatja, szinte konvojszerúen tolják a kétkerekű kocsikon a Lvukó felőli erdőkből a még láthatóan előző nap élő farakást. Az említett területen ellenőrizve, lerakatva velük, és ha megfizetik ők, vagy más is vi- hetné, ha már egyszer kivágták, de ezt csak végső megoldásként javasolnám. Inkább az illegális fakivágások ellenőrzését kellene eszközölni - a város felé bevezető úton. Talán így az erdő megmenekülne a tervszerűtlen pusztítástól. Vagy netán szemet hunynak valakik, hogy így mentesüljenek ezen emberek segélyezésétől? De nézzük csak tovább: a már említett terület Lyukó felőli jobb oldalán ez a fakivágás oly méreteket öltött, hogy a használaton kívüli - vezeték nélküli - telefonoszlopok is ki lettek fűrészelve, valószínűleg ezek is tüzelési célt szolgáltak. Kérem a tisztelt illetékeseket, fordítsanak nagyobb figyelmet környezetünkre, és tegyünk valamit, ami talán nem is keiül oly sok pénzbe, de gátat vethet e környezetet pusztító és rondító cselekedeteknek. Dévai Sándor, Miskolc (Olvasónk január végén írt levelét anyagtorlódás miatt csak most tudtuk közölni. Örülnénk neki, ha mindaz, amit szóvá tett, mára érvényét vesztette volna. Attól tartunk, a levél nem vesztette el az aktualitását... -a szerk.) .
