Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-26 / 72. szám

Észak «Mag yarország WMmmm WHOM GAZDASÁG - HIRDETÉS Agrárkamarai küldöttgyűlés Miskolc (ÉM) - Küldöttgyűlést tart a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Agrárkamara március 27-én pénteken Miskolcon, a Tudomány és Technika Há­zában. A 10 órakor kezdődő eseményen szó lesz az előző küldöttgyűlésen hozott határozatok végre­hajtásáról, az elmúlt évi munkatervről és költség- vetésről. Beszámolót hallgathatnak a résztvevők az ellenőrző bizottság, valamint az etikai bizottság munkájáról. Ezen túlmenően megtárgyalják az idei költségvetést és meghatározzák az agrárka­mara ’98-as feladatait is. Borverseny Sajóbábonyban Sajóbábony (ÉM) - Borverseny kezdődik ma dél­után 3 órától a sajóbábonyi művelődési házban. Az intézményben a bábonyi és Bábony környéki bo­rosgazdák italait minősíti a zsűri. / Budapest (MTI) - Gyengült a forgalom tegnap, a részvényekre összesen 10,6 milliárd forint értékű üzlet született, a leglikvidebb értékpapírok to­vábbra is a Matáv, a Mól és a TVK részvényei vol­tak. Az állampapírok 9 milliárdos forgalmával együtt az azonnali összforgalom 20 milliárd forin­tot tett ki. A Matáv-részvények ára napközben 1295 forintig erősödött, ami új árfolyamrekordot jelent a papír tőzsdei történetében. Záráskor 1292 forintot adtak a Matáv-részvényekért. Kárpótlási jegy 120 ­§ 115- 5 110 ■S 105 K 100­S 95 í 90 ­n^MÍTíhhiTíiiiiiihiiiií'iiiiiMjT ~tvt ....... J105» 1 •H 5 85 ­“ tőzsdei eladasiátlagár-görbo ■jE bO - ö 75 70-j-illTiV v minimális vételáraimat a brókercégektől A a brókercégük maximális oladásiár-ajánlata MmntTiriTTH U li'ii nMT11 h i 11111 ti rit i? n í 11111 j: )Tf|-MÍ­R 58 £ RÍ Sí 2 2 « SS £53 8 S ^ í3 Tőzsde Index márc.25.: 8765,61 +54,36 A tagok törölgethetik a szemüket A Bánvölgye Mgtsz tartozásait a vagyontárgyakból nem tudják kielégíteni Bíztak az üzletrészről szóló értesítésben Fotó: Vajda János Faragó Lajos Uppony (ÉM) - Felszámolás alá került a korábban 25 köz­ség határában gazdálkodó Bánvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. A va­gyontárgyakat a felszámoló a csődtörvény értelmében érté­kesítette. Kielégítette a hitele­zőket, csak éppen a szövetke­zetben évtizedeken keresztül dolgozó 1600 tagnak nem ju­tott egy fillér sem. (Folytatás az 1. oldalról) A felszámoló biztos november 25-én keltezett válaszlevelében a következőket írta Koós Bélának: „A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága...(a) szövetkezet vagyoná­val kapcsolatosan jogerős döntést mind ez ideig nem hozott... a Bán­völgye Mgtsz... a vagyontárgyakat a csődtörvény értelmében értékesí­tette, és a csődörvény szerint kel­lett besorolni az adott hitelezői igé­nyeket... A szövetkezet tulajdono­sai, mint tagok, üzletrészükhöz csak akkor jutnak hozzá, ha vala­mennyi hitelező kielégítést nyert és ezek után marad vagyon, vagy annak ellenértéke... A Bánvölgye Mgtsz tagjai... az üzletrészük el­lenértékéhez nem tudnak hozzá­jutni... A termelőszövetkezet oly mértékű tartozást halmozott fel (APEH, tb, bank, stb.), amelyet az eladott vagyontárgyakból a felszá­moló nem tud kielégíteni.” Koós Béla 1998. január 8-án kelt újabb levelében nyilvánította ki, hogy a tájékoztatással nem ér­tenek egyet. Immár nemcsak a beadványukat aláíró upponyiak, hanem az összesen 1600 üzletész­re váró nevében sem. Mint újak: „...feltételezhető, hogy Önök 50 százalékos árengedménnyel adtak el mindent..., a felszámolás alatt álló vagyontárgyakat mind közel álló személyek vagy ismerősök vették meg áron alul és most nye­reséggel adják el. Ezért nem jut üzletrész a tsz-tagoknak...” Vagyon új kezekben Érkezésünk hírére az upponyi művelődési házban összegyűltek a szövetkezetben egykor dolgozó asszonyok.- Üzletrészünk személyenként mindössze 70-80 ezer forint. Ez másnak nem összeg, de nekünk nagyon sokat jelentene - mondta Patvaros Ernőné, az asszonyok szóvivője. - Temérdek vagyon volt, épület, berendezések, felszerelés, gépek, tanyák kerültek új kezekbe, de a kisemberek nem tudtak az ér­tékesítésről. Nem gépeket, tanyát akartunk venni, de akár a bútorok, a berendezések átadásával is ki tudtak volna bennünket fizetni. Mindent a volt vezetők vettek meg, a családtagokra is írattak vagyont. Pedig mi fagyoskodtunk a káposz­tásban évről évre, és nem kapunk semmit. Minimum egy tagot be kellett volna választani a felszámo­ló bizottságba - mondta. „Emberileg megértem”- Mit szól mindezekhez a felszá­moló biztos, Balogh Sándor?- „Nem felel meg a valóságnak azon állítás..., miszerint nagyobb nyilvánosságot nem kapott a Bán­völgye Mgtsz felszámolásakor a vagyontárgyak értékesítése... Va­lamennyi tag tisztában volt az anyaszövetkezet felszámolásával, az erről készült közgyűlési, illetve részközgyűlési határozatok e tényt hitelt érdemlően tanúsítják... Arra a kérdésre, hogy a felszámoló bi­zottságba miért nem fért be egyet­len szövetkezeti tag sem, megint tárgyi tévedésen alapul a tagok ál­lítása, miután nem önkéntes bi­zottság felállításáról van szó, ha­nem bíróság általi kijelölésről - vá­laszolta kérdésünkre írásban Ba­logh Sándor. - A vagyontárgyak értékesítésére az 1993-ban, ’94-ben általánosságban az volt jellemző, hogy a termelőszövetkezetek töme­ges felszámolásából eredően a me­zőgazdasági szférában rendkívül nagy túlkínálat mutatkozott..., a felszámolási vagyon értékesítése országos átlagban a tényleges for­galmi értét 40 százalékát sem élte el. Napjainkban a mezőgazdasági szegmens erősödésével a mezőgaz­dasági felszerelési és berendezési tárgyak utáni érdeklődés lényege­sen megnőtt, amely árfelhajtó ha­tással járt... A 20-25 éves tagsági viszonnyal rendelkező panaszosok érdeksérelmét emberileg nyilván­valóan osztom... A kialakult és is­mert felszámolási gyakorlat sze­rint a megyében szinte alig volt olyan cég, ahol a hitelezők kielégí­tése után maradt volna szétosztha­tó vagyon.”- Akkor végképpen nem szá­míthatnak semmire a hajdani Bánvölgye Mgtsz tagjai?- „Tájékoztatom arról - ami a volt tagság előtt is ismeretes -, hogy a panaszosok vagyonigényé- vel kapcsolatban jelenleg a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon, illetve fellebbezés folytán a Legfel­sőbb Bíróságon eljárás van folya­matban. Erre figyelemmel, vagyis a folyamatban lévő, tipikusan {el­számolási sajátosságokkal bíró el­járásra, nem kívánok prejudikálni (előre ítélni), tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bírósága hivatott a jogvita elbírálására. A panaszosok kellő jogi képviselettel rendelkez­nek, a jogorvoslati lehetőségeket valamennyien kimerítik, tehát nem a felszámolónak kell e vonat­kozásban javaslatokat tenni a pa­naszosok felé.” Hirdetés POROTHERM®44 N+F Amit a POROTHERM* 44 N+F lúd: az nem mindennapi. A 44 cm vastag kézi falazóblokk hőszigetelőképessége felér egy kisméretű tömör téglából épült 2,6 m vastag faléval. Hát nem fantasztikus? Ez azt jelenti, hogy: • 76%-kal ,jobb a hőszigetelő képessége kiemelkedően jó hőtároló optimálisan szabályozza a nedvességháztartást egészséges lakóklímát biztosít masszív, teherbíró falak építhetők könnyen alakítható természetes, kerámia alapanyagú ® egyszóval GAZDASÁGOS Mindez köszönhető a POROTHERM* téglák hagyományosan jó tulajdonságainak, az üreges, porózus anyagszerkezetnek, a nűtléderes (homyos-eresztékes) illesztésnek. © WIENERBERGER Téglaipari Rt. HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HAZÁ­NAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁ­MÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM® TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. i-——*■ — ■■———— — —•— I Kérem, küldjenek címemre részletesebb Információt. ! Né rí torverö [“T i J 13/1. megóftvágörtó^.j kivitelezi ...! l g • ' ——.................... { Cim: } Wienerboroer Téglaipari Rb „y | 1119 Budapest. Bartfai u. 34. tjetúvol I Fax- 203-9988 fel.: 464-7040 kildttenit űdpn. * POROTHERM3 NYERŐJÁTÉK: 1998 március 1, és szeptember 30. között Nyerje vissza a házára való POROTHERM® N+F építőanyagát. Részletes információért forduljon helyi építőanyag-kereskedőjéhez! Átkörzetesített munkaügyi feladatok Miskolc (ÉM) - A munkaügyi szolgálta­tási és ellátási feladatok egyes körzetek­ben áprilistól megváltoznak - tudatta közleményben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ. Eszerint 1998. március 30-tól (A dátum tegnapi számunkban tévesen jelent meg.)- Girincs, Kesznyéten és Kiscsécs la­kosságának a tiszaújvárosi kiren­deltség (3580 Tiszaújváros, Bartók Bé­la u. 11.);- Tiszakarád és Tiszacsermely lakos­ságának a sárospataki kirendeltség (3950 Sárospatak, Rákóczi u. 78.);- Bodrogkisfalud, Szegi és Szegilong lakosságának a tokaji kirendeltség (3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky u. 16.) áll rendelkezésére. EU - közös pénz Brüsszel (MTI) - Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy 11 EU-tagország, Németország, Ausztria, Belgium, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia és Portugália legyen a terv szerint jövő január l-jén induló gazdasági és pénzügyi unió (EMU), és benne a közös pénzrendszer alapító tag­ja­Nagy-Britannia, Dánia és Svédország egyelőre ki akar maradni, Görögország pedig nem teljesítet­te a csatlakozás feltételeit, nem érett a tagságra - jelentette Brüsszelből az AFP hírügynökség. Frankfurtban a közös központi bankot előkészí­tő Európai Pénzügyi Intézet (EMI) nyilatkozatban kétségeit fejezte ki az olasz pénzügyek stabilitása iránt - tette hozzá a hírügynökség. Az EU végrehajtó testületé úgy becsülte, hogy az EU-országok összesített gazdasági növekedése az idén 2,8 százalékos, jövőre 3 százalékos lesz, a tavalyi 2,7 százalék után. Megújult a Bodrog Hotel- A Bodrog Hotel 15. születésnapjára megfiatalítottuk Sárospa­tak szállodáját - fogalmazott a tegnap délután megtartott ünne­pélyes átadáson Bágyi Pál, a szálloda igazgatója. Elhangzott az is, hogy az 1983-ban megkezdett üzemelés óta több mint százöt­venezer vendégéjszakát töltöttek el itt a hazai és idegen tájakról érkezett turisták. A szálloda szobáit, lakosztályait tizenötmillió forintos beruházás keretében teljesen felújították. Új bútorokkal rendezték be a helyiségeket, és légkondicionálót is üzembe állí­tottak. Az igazgató szerint a szobák megfiatalításával nem feje­ződött be a szálloda igényesebbé tétele. További pályázatokat nyújtanak be azért, hogy az ide érkezőknek európai színvonalú pihenési és szórakozási lehetőséget kínálhassanak. Fotó: P.T. Formatervezési nívódíj Budapest (MTI) - Az idén is meghirdetik az ipari for­matervezési nívódíjat - kö­zölte Bottka Sándor, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) ügyve­zető elnökhelyettese szer­dán budapesti sajtótájékoz­tatóján. A pályázaton olyan termékekkel lehet részt venni, amelyek gyártásra érettek, továbbá hazánk­ban készülnek és döntő arányban hazai alkotói, formatervezői tevékenysé­get testesítenek meg. A lépcsőzetesség elvét szem előtt tartva a bírálók érté­kelik a termékek műszaki színvonalát és minőségét, továbbá a formatervezés nívósságát, a termékek pi­acképességét. A pályázato­kat 1998. június 25-ig lehet benyújtani az OMFB Ipain Formatervezési és Ergonó­miai Tanácsának irodájá­hoz (Budapest, V. Szervita tér 8., postacím: 1374 Bu­dapest Pf. 565).

Next

/
Thumbnails
Contents