Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-18 / 65. szám
1998. MArcius 18.« Szkrda ITT-HON Észak-MaoyarorszAo # □ A faluházvezető Alsózsolca (ÉM - SZA) - Gyakran állított haza, hatalmas könyvkupaccal a hóna alatt Marika. Azért tehette ezt meg, mert amikor csak tudott, segített a mezőnagymihályi könyvtárosnak. A kislány így annyi szépirodalmat olvashatott, amennyit csak haza tudott cipelni. Középiskolai éveit Miskolcon töltötte. Számára egyáltalán nem számít különlegesnek, hogy a 2. Számú Szakközépiskolában végzett elektroműszerészként. Két évig ezzel kereste a kenyerét. Féijhez ment. így lett az asszonyneve Hideg Im- réné. Párja Debrecenben járt egyetemre, ezért a családi fészket is itt kezdték építgetni. Életének ebben a periódusában - úgymond - ismét visszakanyarodott az irodalomhoz. Egy könyvesboltban lett eladó. Ekkor kezdte el a könyvtár-népművelés szakot a debreceni tanítóképző főiskolán. Családi okok miatt 15 év után elhagyta az alföldi várost és három fiával - akik ma már kamaszkorúak - Borsod-Abaúj-Zemplénbe vette az irányt. Munkát keresett és talált is. Mályiban volt könyvtáros-népművelő, majd azt követően öt évig Onga művelődési házának igazgatójaként szervezte a település kulturális életét. Tavaly megakadt a szeme azon a pályázaton, amit később megnyert. Ennek a kiírásnak köszönhetően ő lett az alsózsolcai Faluház vezetője. Marika úgy látja, közösségfejlesztő programokat kell indítania, amelynek hatására a magányos, elszigetelt embereket becsalogathatja a Faluházba. Szeretne közösséget kovácsolni Alsózsolcán. A feladat nem könnyű, már csak azért sem, mert most államvizsgázik a Kossuth Lajos Tudományegyetem felnőttképzési és művelődési menedzser szakán. A zaj miatt a fényből sem kértek A polgármester szerint egyre kedvezőbb feltételek várják a nyaralókat Mályiban Mályi (ÉM - PTA) - Egyre kedvezőbb feltételek várják a Má- lyiba látogató nyaralókat és az üdülőtulajdonosokat - vélekedett a település polgármestere, amikor a helyiek felvetéséivel, kritikájával kapcsolatban kérdeztük. Zötyögős, kátyús út vezet a Mályi- tó felé. Alig van mozgás a nyaralók környékén, csak a tavaszi napfény csalogatott ki néhány gazdát. Az egyik háznál lépcsőépítéshez keverik a betont. Hűlt helye az „ezüstnek”- Az utcák között nincs baj az úttal, de a Mályiba vezető szakasz igen veszélyes, csak lépésben lehet menni az autóval - magyarázza Nagy Imre, amit az előbb a saját szemünkkel is láthattunk. - Nem értem, miért nem javították már ki, amikor az üdülőhelyi adó olyan magas, mint - ahogy másoktól hallottam - a Balaton partján. Ideje lenne tenni már valamit a közbiztonságért is. Aki ritkábban van kint, jobban jár, ha hazaviszi a berendezéseit, mert a betörők csaknem mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva. Egyetértenek ezzel Kissék is, akik pont azzal foglalatoskodnak, hogy elparentálják a kertjükből kivágott ezüstfenyő helyét. Egykor az elsők között vásároltak telket, többek között azzal a tervvel, hogy idősebb korukra legyen hol pihennie, kikapcsolódnia a családnak. Idővel faházzal, villannyal, vezetékes vízzel és szennyvízcsatornával gyarapodott a telek. Most nyugdíjasként viszont már úgy érzik, hiába valók az erőfeszítéseik, a nyugodt környezet csak nekik fontos.- Hosszan sorolhatnám, hogy mi mindent kellene elrendeznie itt az önkormányzatnak! - bosszankodik csípőre tett kézzel Kiss Jánosné. - Állandóan azon fáradozunk, hogy rendbe hozzuk, amit más elrondított. Az ezüstfenyőnket az éjszaka leple alatt vágta ki valaki, az erős, magas kerítés sem tartotta vissza a tolvajt. A sok betörés miatt elkélne egy polgárőrség, ha már a rendőrség tehetetlen. Aztán ott van ez a szemét dolog. Nemcsak a tó környéke, de az utcánk is tele van hulladékkal. Hiába jár a kukás autó, mindig csak az árokpartra viszik a szemeteszsákokat, mert régen ott volt a konténer. Most meg ugye már nem tesz ki olyat az önkormányzat, csak nem tudom, hogy miért. Talán nem telik abból a magas idegenforgalmi adóból, amit fizetünk? Nem kényszer- Az egész országban egyre gyakrabban fordulnak elő a hétvégi- ház-feltörések - vélekedik a betörésekről Mályi polgármestere, Ze- lei Zoltán. - Ezzel azonban a - sajnos anyagi nehézségek miatt korlátok közé szorított - rendőrség köteles foglalkozni, nem a település. A polgárőrség létrehozására pedig nem kényszerítheti az önkormányzat a lakosokat. Ha van rá igény, önkéntes módon kellene megalakítania az üdülótulaj- donosoknak. Néhány éve már volt is egy ilyen kezdeményezés, de úgy tudom két hétig tartott... A polgármester szerint az üdülőn kívül, a „faluban” nincs gond sem a közbiztonsággal, sem az utakkal. A tó felé vezető aszfalthibákat a napokban mérték fel: a közel két kilométeres szakaszon legalább hétszáz méternyi részt borítanak kátyúk.- A hatvanas években készítették azt az utat, meglehetősen elavult technikával. Folyamatosan szükség van a javítására, de a kátyúk betömködése nem elég. 'Összefüggő aszfaltréteggel kell befedni egy hosszabb területet, így tervezzük megoldani a Mályi út kijavítását is. Árajánlatot már kértünk a kivitelezéshez, a munkálatok tavasszal elkezdődhetnek. Remélem, ezt követően már kevesebb panasz lesz az utakra, főleg, hogy a szennyvízcsatornázás miatt feltúrt földutak is jobb állapotban vannak. Több mint egymillió forintot szántunk arra, hogy zúzott kővel beborítsuk. Szó a fény ellen Az idegenforgalmi adóval kapcsolatos elégedetlenkedés előtt értetlenül áll Zelei Zoltán. Mint mondta, két éve nem emelték már annak mértékét: egy négyzetméternyi hasznos alapterületre négyszáz forintnyi adót vetnek ki. Hogy' a Balatonnál mennyi az adó, nem tudja, de azt igen: a felső határ ennek több mint a duplája: kilencszáz forint lenne.- A nyaralótulajdonosok véleményét mindig figyelembe vesz- szük, ha közügyekről van szó. Furcsa mód azonban vannak, akik ellenzik a fejlődést. Például szóvá tették azt is, amikor év elején a tóparton lámpákat szereltettünk fel közvilágítás gyanánt. Azért ellenezték a dolgot, mert attól tartottak, hogy a fény miatt még többen járnak - és hangoskodnak - majd a parton. A szemetelőkkel legalább any- nyi baj van, mint a randalírozókkal. Ám ez ellen sem tud mást tenni a település vezetése, mint hogy kukás autót biztosít, és konténereket rak ki - már ahol nem szólnak a szűk utcák lakói a rossz szagok miatt. A vízpart kitakarításához minden évben közmunkásokat vesz fel az önkormányzat, így lesz ez idén is. A tó vízminőségét is megvizsgáltatják, bár a szennyvízcsatorna elkészülte óta jók az eredmények. Az üdülőkre a polgármester szerint egyre kedvezőbb feltételek várnak. Várhatóan a telektulajdonosok száma is növekedni fog, Mályi ugyanis tíz-tizenkét telek kialakításához alkalmas ingatlant kínál vételre az egyik partszakaszon. Kevesebb a betörés Minden olyan körzetben, ahol a hétvégi házak rö- videbb-hosszabb időre gazda nélkül maradnak, gondot okoz a betörések nagy száma - tájékoztatott Linder Rudolf, a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársa. A Mályi-tó üdülőinél már legalább tízéves jelenségről van szó. A statisztika azonban az utóbbi néhány évben javulást mutat. Idén csupán feleannyi betörésről értesült a rendőrség, mint tavaly. Ennek egyik oka, hogy a közeli Nyéklád- házán megalakult a rendőrőrs, és rendszeresebb a rendőri jelenlét ezen a környéken is. Másrészt egyre többen lakják egész évben a víkendházakat, • ami elriasztja a besurranó tolvajokat - vélekedik a rendőrség illetékese. «FIIRÓLFALURA ARNÓT Mint három éve - A település életében először fordul elő forráshiány a költségvetés tervezésekor, ráadásul ennyi pénzből utoljára ’95-ben gazdálkodhatott Arnót - tudtuk meg Kolenkó Gábor polgármestertől. A márciusi ülésen már harmadjára lát hozzá a testület a hiány lefaragásához. Az első előirányzat még 32 millió, a második 20 millió, a harmadik pedig már „csak” 11 millió forintos forráshiányt mutat. Ezt viszont csak a helyi óvodák, iskolák működési költségének csökkentésével tudták elérni. A bevételi oldalon szereplő 116 millió forint húsz millió forinttal kisebb a tavalyi zárszámadás számainál. emőd Két kilométer aszfalt A költségvetés 20 milliós forráshiánya mellett is elkülönítettek 18 millió forintot az önkormányzati közúthálózat fejlesztésére. Az összességében harminc kilométernyi helyi úthálózatból huszonöt Emőd fenntartásában van. A karbantartás mellett azonban szükség lenne a teljes felújításra is, de ez a költség - több mint százmillió forintról van szó - meghaladja a település erejét. Az idei munkálatokra elkülönített összeg - a kisebb útjavításokat nem számolva- megközelítőleg két kilométeres útszakasz aszfaltozására lesz elég. A munkálatokat várhatóan áprilisban kezdik. GIRINCS Falunapok, másodszor- A hagyományteremtés nem titkolt szándékával ebben az évben is tartanak Girincsen falunapokat május harmincadika és június elseje között. Az esemény első napján újraszentelik az első világháborús emlékművet, és újratemetik azt a második világháborúban elesett erdélyi katonát, akit egykor az útszélén hántolták el - azon a helyen ahol Girincs védése közben a halálát lelte. A második napon - amelynek a programösszeállításakor elsősorban a gyermekekre gondoltak - kiállítást nyitnak a helyi általános iskolában Arnóti Nagy József festő műveiből, és a girincsi kézimunka szakkörösök munkáiból. Az utolsó napon sportvetélkedőkkel és szabadtéri programokkal váljak az érdeklődőket. Forduló a buszoknak Tavasszal kezdik annak a buszmegállónak a felújítását, amelyhez még tavaly nyert a település az útalap pályázatából pénzt. Biikk- szentkereszten két évvel ezelőtt már foglalkoztak a várók kiépítésével, akkor el is készültek az átmenő forgalom mentén az átalakítások. A buszvégállomás fordulójánál azonban elmaradtak a felújítások, ezeket pótolják ebben az évben. A munkálat összköltsége 6,5 millió forint, ennek a felét fedezi az elnyert segítség. A kivitelezésre a pályázatot már kiírta az önkormányzat, az elbírálással jelenleg foglalkoznak. BÜKKARANYOS Evet értékelnek - A tavalyi gazdálkodását értékeli ma délután 3 órától a bükkaranyos! ön- kormányzat. Ezután a helyi oktatási intézmények pedagógiai programjáról tárgyalnak, és értékelik a pénzügyi bizottság jelenlegi ciklusban végzett munkáját is. A képviselők ezen kívül mérlegelik egy ottani fiókgyógyszertár kialakításának tervét. Pihenőn a fél évszázados komp Girincs (ÉM - PTA) - A komp már több mint fél évszázada viszi az átkelőket a Sajó egyik parijáról a másikra Girincsen. Amíg nem készült el, a Dőry kastélyban élő szerzetesek építette - ma már nem létező - fahí- don, vagy csónakkal lehetett közlekedni a folyón. Az állatokat pedig egyszerűen a sekélyebb gázlókon vezették át. A technika fejlődésével járó nagyobb mezőgazda- sági gépek miatt azonban már szükség volt ennél „szárazabb” átkelési lehetőségre is. Girincs vezetői a negyvenes évek közepén karolták fel az ügyet, ekkortól a település működteti és felügyeli a kompot. 1980-tól az árvíz miatt áthelyezték egy biztonságosabb részre, jelenleg is itt található - foglalja össze a történetet Filip György jegyző. Manapság - főleg amióta megépült a folyón átívelő, Kesznyétent és Tiszaújvá- rost összekötő aszfaltozott út - megcsappant az átkelőhely forgalma. A közeli Pihen a (girincsi) komp, kikötötték földekhez tartó mezőgazdasági gépek és a biciklisek még mindig szívesen használják a régi lehetőséget, az autósok már inkább a pár kilométerrel arrébb lévő hidat választják a körülményes átkelés helyett. A fenntartás már rég ráfizetéses, de az önkormányzat a hagyományok miatt ragaszkodik a jó öreg szállítójárműhöz. Jelenleg kényszerpihenőjét tölti az „úszó híd”, mert révésze ezévtól már nem tudta vállalni a feladatát, az új -gazda” pedig még Fotó: Vajda János nem. Áprilistól azonban újra használható az átkelő, napkeltétől napnyugtáig. Az árakban sem lesz a tavalyihoz képest túl nagy változás - akkor száz forintot fizettek személyenként az emberek, és dupla ennyit a járművek. ..................... 1 ..............................................................—.—;..................... 1 KELL! : “ :• i 7'' ‘v -:. Vs*V •' y A- * 1 V , ( ; .0\ ■ ,' « < ' •í . ; 1 Az út kérdése a Mályi-tónál is központi probléma Fotó: Bujdos T.