Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
1998* MArcius 12., Csütörtök zznums sÉ Kéz a kézben Faragó Lajos Kassa régió és Borsod-Abaúj-Zemplén megye vasas szakszervezeti vezetői ismerkednek két napon keresztül egymás helyzetével. A privatizáció során megyénk két nehézipari üzeme szlovák tulajdonba került, további kettőből pedig szlovák-magyar közös vállalkozás lett. A kassai és a borsodi vasasok egy termelői láncba kerültek, a munkamegosztás során egymásra utáltán, egymás kezére dolgoznak. /\ határ két oldalán élő vasasok helyzete különbözik és hasonlít is egymásra. A magyar gazdaság átalakulása lépéselőnyben van ugyan a szlovákiaihoz viszonyítva, de a kassai kohászok például bérelőnyben vannak a mieinkkel szemben. Lehetne több lényeges különbséget felsorolni, de esetünkben éppen az egybeesések a meghatározók. Leginkább az, hogy a privatizációt követően a racionalizálás a tapasztalatok szerint itt is, ott is jelentős munkáselbocsátással jár. A megmaradók - félve, féltve munkahelyüket - jogos, államilag elismert, törvényekkel szavatolt jogaikért sem nagyon mernek szót emelni, mert könnyen az utcára kerülhetnek. A kollektív szerződések a munkáltatók és a munkavállalók - a törvény szerint egyenrangú felek - megállapodását rögzítik ugyan, de nem kérdés, hogy vitás esetekben ki húzza a rövi- debbet? /\z új helyzetben, az új felállásban keresik helyüket a vasas szakszervezetek (is) akár a határokon is átnyúlva, a tulajdonviszonyok alakulását követve. A kassai és a borsodi vasasok a tervek szerint ma megállapodást kötnek. Aláírásukkal és kézfogásukkal szentesítik, hogy együtt, közösen jelenítik meg az érdekvédelmet. Együttműködnek a kollektív szerződések tartalmának meghatározásában, a bér- és szociális kérdések képviseletében. Kinyilvánítják, hogy egyformán érdekeltek a szlovákiai és magyarországi vasipari üzemek, hosszú távú működtetésében, a munkahelyek megtartásában, a kiszámítható foglalkoztatásban. Azért fogják szorosabban egymás kezét, mert a gondok nem ismernek országhatárt. mrrm. • Ég a maradék. Harminc vonulást jegyeztek tegnap a megyében este nyolc óráig - kaptuk az információt a tűzoltóügyelettől. Ebből mindössze egy bizonyult vaklármának, a többi kisebb-na- gyobb kiterjedésű szárazfűtűz volt. • Borotvával demonstrált. Sorra leálltak két megálló között - a Bajcsy-Zsilinszky utcában - a Tiszai pályaudvar felé tartó villamosok tegnap délután 4 óra körül. Az akadályt egy férfi jelentette, aki borotvával a kezében hadonászott a sínek között. A villamosvezetők és az utasok a sajtóház portáján szolgálatot teljesítő őrzővédőktől kértek segítséget, akiknek némi rábeszélés után sikerült rávenniük a harcias férfiút, hogy velük tartson. Azt is elmondta, hogy igen nehéz körülmények között neveli egyedül gyermekét, emiatt akart demonstrálni. Idővel a rendőrök is a helyszínre érkeztek, s „pártfogásukba vették” a férfit. A rendőrség ügyeletén bár tudtak az ügyről, lapzártánkig az erről szóló hivatalos jelentés nem vált ismertté. Érdekvédelem - (országhatárok nélkül A kassai és a borsodi vasasok közös munkájukról tárgyaltak Miskolcon A drótgyár kapujában. Közös gondokról beszélgettek a kassai és a borsodi vasasok. Fotó: Farkas Maya Útra való: három nyertes a megyéből Miskolc (ÉM - FL) - A rendszerváltást követően drasztikusan csökkent megyénkben a vasiparban foglalkoztatottak száma, jelenleg tizennégyezer ember dolgozik ebben az ágazatban. A dolgozók több mint egyharmadát alkalmazó cégek a privatizáció következtében szlovák tulajdonba kerültek. A közös érdekvédelmi és érdekérvényesítési feladatok megbe- szélésére kassai szak- szervezeti delegáció érkezett tegnap Miskolcra. A kassai valamint a miskolci és ózdi kohászati üzemek között még Trianon előttről származtatható az együttműködés. Ez elevenedik fel napjainkban, amikor a Diósgyőri Acélművek Rt. és a miskolci D&D Drótáru és Drótkötél Ipari és KeresBudapest, Ládbesenyő, Szerencs, Tárcái (EM, MTI) - Összesen 42 kilométer hosszúságú összekötő-, illetve bekötőút, valamint mezőgazdasági területekhez eljutó közút, illetve híd építhető abból a 900 millió forintos központi támogatásból, amelyet a közlekedési, a környezetvédelmi és a földművelésügyi tárca biztosít az idén .pályázat útján a különböző önkormányzatoknak. Az ország 112 önkormányzatának pályázatából - a kedelmi Kft. szlovák tulajdonba került, illetve a hajdani ózdi hengerműből és a Borsodi Ércelőkészítő Műből szlovák-magyar vegyes vállalat alakult In- dustring Kft. néven. Balogh Béla, a vasas szakszervezet megyei szövetségének titkára szerint a két országban működő vasasoknak együtt kell megjelentetniük az érdek- védelmet: a kollektív szerződésekben, a bérkérdésekben és a szociális megállapodásokban. A boi’sodi vasasok a vállalatok hosszú távú, kiszámítható működésében, a foglalkoztatás biztonságában érdekeltek. Ján Matu, a szlovákiai vasas szakszervezet Kassa területi vezetője úgy látja, hogy a borsodi és a kassai problémák majdnem azonosak. A munkanélküliség veszélye, az alacsony bérek, a szociális biztonság igénye kapcsolja össze a minisztériumok áltál létrehozott tárcaközi bizottsága március 9-i döntése értelmében - 28-at ítélt támogathatónak, közülük megyénkből három település nyert az első fordulóban (amelyben 516 millió forintot osztottak szét). Ládbesenyő 5 millió 695 ezer, Szerencs 19 millió 469 ezer, Tárcái 9 millió 512 ezer forintot kap. ..».Lúd besenyőn. Horváth Gyula polgármester tájékoztatása szerint - (a Be- regből idetelepített lengyel kisebbség által lakott And- rás-tanyához vezető) pár száz méter hosszú bekötőút építésére fordítják az összeget, kiegészítve a Területfejlesztési Tanácstól korábban kapott, a teljes útszakaszhoz kevésnek bizonyuló pénzt. Szerencsen negyedszerre sikerült elnyerni a központi támogatást (háromszor anyagiak híján elutasították a pályázatukat), amiből hozzáláthatnak az 1030 .méter, hosszú .Vörösmarty utcabeli új aszfaltút építéséhez, ami némileg tehermentesíti majd a Rákóczi utcát - kaptuk az információt Drízner József építési osztályvezető-helyettestől. Azt is elmondta: ehhez 7 millió 916 ezer forintnyi önerőt a város önkormányzata biztosít, valamint a teljes költség utáni adót is nekik kell állniuk. Tarcalon a Terézia kápolnához vezető 1 kilométernyi, részben föld-, részben makadámutat aszfaltozzák le a központi támogatásból - tudtuk meg Kozák Zoltántól, az ön- kormányzat műszaki ügyekkel foglalkozó közhasznú társaságának vezetőjétől. határok egyik és másik oldalán élő vasasokat. A szlovákiai munkáltatók (is) „kényszem rossznak” tartják a szakszervezeteket, a dolgozók viszont tőlük várják érdekeik képviseletét. A kassai delegáció tegnap tanácskozott az Észak-Magyarországi Gyáriparosok Szövetségének vezetőjével. A drótgyárban megismerték a kft. munkáját, majd szakszervezeti tagokkal és tisztségviselőkkel is beszélgettek. Ma a DAM szakszervezeti és gazdasági vezetőivel találkoznak. A vendéglátók és a kassai vendégek egyaránt érdekeltek a két szakszervezet hosszú távú együttműködésében - jelentették ki egybehangzóan tegnap délelőtt. A közös elhatározást a látogatás tapasztalatai alapján konkrét megállapodásban kívánják rögzíteni ma délután. Konferenciával kezdődő ünnep Tiszaújváros (ÉM) - Történészkonferenciát tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc tiszteletére tegnap Tiszaújvárosban a Városi Könyvtárban. A konferencián Szőke Domokos (Kossuth Lajos Tudományegyetem - KLTE) Forradalom történész szemmel, Mirugy György (KLTE) 1848 demokratikus hagyományai, Yelkei Ferenc (KLTE) Széchenyi 1848-a, és Fazekas Csaba (ME) Palóczy László 1848-a címmel tartott előadást. Jó utakon a Borsod Volán Nyereségcsökkenés ellenére sikeres üzletpolitika Miskolc (ÉM - KI) - A Borsod Volán Személy- szállítási Rt. tavaly 116 millió forintos nyereséggel zárt, ez évre azonban csak 32 millióra számíthatnak. Ennek oka, hogy a tarifa- emelések nem állnak arányban a költségekkel, a 65 év felettiek ingyenes utazása pedig 130-140 millió forint bevételkiesést jelent a társaságnak, gazdálkodását azonban - az elmúlt öt év tükrében - sikeresnek minősítik - számolt be a Sárközi György vezérigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján. A Borsod Volán a megyére jellemző gazdasági nehézségek ellenére is 500 autóbusszal, 2000 meghaladó dolgozói állománnyal 68 millió utast szállít évente. Az elmúlt évek árbevételei átlagosan tizenhét százalékkal emelkedtek, s ennek nagysága az elmúlt évben 4,6 milliárd volt - mondta a vezérigazgató. Várható adózás előtti eredményük 116 millió forint lesz. A munkájukat nehezítette, hogy buszaik átlag- életkora tíz év fölé emelkedett. A folyamatos műszaki fejlesztések ellenben lehetővé tették a közlekedésbiztonság szinten tartását - tette hozzá. Az idei évre tervezett üzletpolitika szerint az árbevételben nem lesz különösebb változás. Fejlesztésre 700 millió forintot irányoztak elő. A társaság privatizációjával kapcsolatos kérdésre Sárközi György annyit mondott: felkészülten várják az olyan konstrukció megvalósítását, amely a szakmai befektetőkön kívül 50 százalék és 1 szavazató tartós állami tulajdont jelentene számukra. Kalotaszegi konfirmáció címmel nyílt kiállítás tegnap délután a Miskolci Városszépító Egyesület szervezésében, a miskolci Kós-hózban. A tárlaton a református liturgiát és az Erdély e tájegységére jellemző pompás népviseletet bemutató nagy méretű színes fotók láthatók március végéig. Fotó: B. T. Egy seprű, egy lapát és egy döngölő Uj eljárás a kátyúk eltüntetésére - forgalomkorlátozás nélkül Miskolc (ÉM - PT) - A ®űanyag-diszperziós bitumen alkalmazásával még hideg teleken sem kell a tavaszra várai» hogy az úttest kátyúit kijavíthassák - ismertette az angoloktól átvett technológia előnyeit Dávoti Ferenc a pike Trans Kft. mérnö- *e a B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht.- nel tegnap tartott szakmai fórumon. A közútkezelő által fenntartott miskolci utakon (mintegy 80 kilométer) evente 1 ezer 500 tonna agyományos bitument használnak fel az aszfalt- gödrök feltöltésére. A meHideg-aszfaltozási bemutató Fotó: Puskár Tibor leg-technológia, és a keverőüzemek ősz végétől tavaszig tartó üzemszünete miatt azonban télen jóval kevesebb útkarbantartási munka elvégzésére nyílik mód. A hidegaszfalt viszont zord időjárási körülmények között is használható, ráadásul alkalmazása nem igényel szakmai felkészültséget - jóllehet drágább a bitumennél. Egy seprű, egy lapát és egy döngölő segítségével néhány perc alatt eltüntethetők a kátyúk. Az azonnal keményedő anyag lehetővé teszi, hogy a forgalmat sem kell korlátozni. Az Alaszkától Dél-Afri- káig használt anyagnak az önkormányzatok vehetnék igazán hasznát, ugyanis a kisebb kátyúzási munkákat saját maguk is elvégeztethetnék. Nem kellene külső útépítő céget igénybe venniük. Mint ahogy ezt a felsőzsolcai Gamesz munkatársai már tavaly óta teszik... Deutsch: Kettő lett a háromból Miskolc (ÉM - BAL) - Két, egymástól gyökeresen eltérő jövőkép között kell tulajdonképpen választani idén májusban: a „szocialista” Magyarország és a „polgári” Magyarország között - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke egy tegnapi miskolci sajtóbeszélgetésen.- Az év eddig eltelt több mint két hónapja komoly átrendeződést hozott a hazai belpolitikában - jelentette ki Deutsch Tamás. A változás meglátásuk szerint igazolja a párt két és fél éve kezdett előkészítő munkáját, amelynek mára érett be a gyümölcse: a választási program. Az alelnök úgy látja: kettőre szűkült a győzelemre esélyes pártok köre: a korábbi hármas mezőnyből „kiesett” a Kisgazdapárt. Deutsch Tamás ez alapján nagy esélyt tulajdonít annak, hogy a parlamenti választások nyomán a két párt egyike - a győztes - önmagában, netán szövetségeseivel együtt tud majd kormányt alakítani. A koalíciós lehetőségek tehát a következők: az MSZP az SZDSZ-szel - tehát marad a jelenlegi kormányzási struktúra -, vagy a Fidesz az MDF-MDNP-MKDSZ hármas tagjaival. Az alelnök megjelölte azokat a fő témákat is, amelyek szerintük a kampányok vezérfonalát adhatják - s a Fidesz is ezeknek a kérdéseknek a feltevésére, illetve megválaszolására koncentrál. Ilyenek: az egyszeri, nagyarányú jövedelemadó-csökkentés; hogy sikerül-e a magyar gazdaságból „kihozni” a benne lévő potenciált; a vízlépcsős gátépítés napirenden lévő ügye; az utóbbi hónapokban ugyancsak a figyelem középpontjába került köz- biztonság. A fenti kihívásokra adott válaszok alapján a fenti két választási kimenetel valójában két, egymástól gyökeresen eltérő jövőképet jelent: egy „szocialista” Magyarországét, és egy „polgári” Magyarországét - fogalmazott Deutsch Tamás. A politikus a délután folyamán egy nagygyűlésen is felszólalt Edelénvben.