Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-12 / 60. szám

77 ■; iliil|S##§81 Köszöntőtáblák a falu szélén Tibolddaróc (ÉM) - Kedves kis gesztussal fogadják Tibolddarócon a látogató­kat: fából faragott üdvözlettel találkozik az ember a falu szélén, aminek virág­tartójában nyáron még petúniák is virítanak. . Fotó: G$, Kelemen Andrea EZT LÁTNI KELL! 'i •fyZ&l-, * i ;V % '• 5ff\'£< ítf- r • ' fr * ’ $í' . FALURÓL FALURA Üzenetek egymásnak és világnak a mezőkövesdi nádfedelű ház falán □ Dél „Parttalan - ami elbír mindent” Nem emelték a tandíjat Mezőkövesd (ÉM - CSKA)- A mezőkövesdi városatyák február végi ülésükön a fel­nőttoktatás tandíjemelésével- így a helyi gimnáziummal és szakközépiskolával kap­csolatban - is foglalkoztak. A rendelet felülvizsgálatához az előterjesztők kikérték az érintett oktatási intézmények vezetőinek a véle­ményét is, akik nem javasolták a módosítást, hi­szen a tanulók által befizetett összeg a szakfela­datra jutó, folyó kiadások évenkénti növekedésével arányosan növekszik. A nagyobb mérvű emeléssel - a szakemberek szerint - sok tanulót megfoszta­nának a másodszakma vagy az érettségi megszer­zésétől. Iskolai gondokról Felsőzsolca (ÉM) - A város nevelési tanácsadója folya­matos ellátást biztosít a múlt hónaptól a közoktatási társu­lás tagjai számára. A tavaszi időszakban elsősorban a beis­kolázással kapcsolatos prob­lémák kerülnek előtérbe, de foglalkoznak az iskolaérettség megállapításával, az áthelyezésre irányuló vizsgálatokkal és az úgy­nevezett „más fogyatékosságok” (például magatar­tási zavar) előszűrésével is. A pszichológiai, logo­pédiai vizsgálatokat tizenegy társult település in­tézményeiben végezte el a nevelési tanácsadó feb­ruárban. Logopédiai ellátást eddig tizenegy telepü­lésen sikerült biztosítaniuk, a pszichoterápia felté­telrendszere azonban még kiépítésre vár. Kiállítás és bemutatkozás Tiszaújváros (ÉM) - Kiállí­táson és üzletember-találko­zón vesz részt Németország­ban a Tiszaújváros-Invest Rt. március 14-től 21-ig. Az ese­ményen a cég képviselői, a vá­ros vezetői és a gazdasági tár­saságok illetékesei mutatják be Tiszaújvárost és az itteni lehetőségeket, az önkormányzat fejlesztési elkép­zeléseit. Ezek közül három beruházás - a sport­centrum, a termálfürdő és a bogácsi gyermeküdülő felépítése - már folyamatban van. A találkozó kap­csán a szervezők szeretnék felhívni a külföldi be­fektetők figyelmét Tiszaújvárosra, annak turiszti­kai és gazdasági adottságaira, különös tekintettel az ipari parkra. Térítési díjról döntenek Mezőcsát (ÉM) - Az önkor­mányzat választással kap­csolatos teendőiről is szó lesz a mezőcsáti képviselő-testü­let soron következő, március 25-ei ülésén, amely délután fél 2-kor kezdődik a polgár- mesteri hivatal tanácstermé­ben. A főbb napirendi pontok szerint a városatyák meghallgatják a Tigáz Rt. tá­jékoztatóját a cég városban végzett tevékenységé­ről, valamint áttekintik - és naprakésszé teszik - a képviselő-testület egyes hatásköreinek átruházá­sáról szóló rendeletet. Ezek mellett döntés várható a helyi gondozási központ idei térítési díjainak vál­tozásáról is. Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Egy művészeti kiállítás - az ember gondol képekre, festményekre, szobrokra... Talán csak kevesen lennének, akik egy borítékkal a kezükben művészetre gondol­nának, holott a napokban ép­pen egy mail art kiállítás apro­póján gyűltek össze a kövesdi fiatalok. Ami már eleve meglepő a megnyi­tón: csupa fiatal gyülekezik a több mint száz éves, nádtetejű alkotó­ház udvarán. A kövesdi Parttalan kulturális műhely olyan tizen- és huszonéves fiatalokból verbuváló­dott két éve, akik akarnak vala­mit, nemcsak a képzőművészet, hanem a zene és irodalom terén is. Mint azt Kiss Tibortól, a mű­hely vezetőjétől megtudtuk, a Parttalan elnevezés abból adó­dott, hogy „az mindent elbír”. Mindent ami zene, kép és iroda­lom, és ami nem szokványos. A fi­atalok gátak nélkül, saját elgon­dolásuk szerint alkothatnak. He­tente összegyűlnek, beszélgetnek, irodalmi esteket tartanak, és ze­nélnek, énekelnek. Ebből a körből eddig kissé kiszorult a képzőmű­vészet - tudjuk meg a műhely ve­zetőjétől - ezért gondoltak arra, hogy a védelem alatt álló házban a Miskolci Galéria segítségével egy rendhagyó, mail art kiállítást nyitnak. Maga a kifejezés azt jelenti, hogy az emberek postai úton kom­munikálnak egymással, de nem akárhogy, hanem művészi szin­ten. A levelek, borítékok ugyanis nem hagyományos kiillemúek, ha­nem sajátos módon elkészített művészeti alkotások. Ezek a kor­társ müvek harmonikusan, és a Nem szokványos üzenetek - azaz mail art környezetbe beilleszkedve mutat­ták meg magukat a látogatónak, hiszen a fehérre meszelt kis ház­ban, a régi falócák és matyó búto­rok között a többnyire kézzel ké­szített „kommunikációs eszköz” nem bontotta meg az elmúlt száz év hangulatát. Persze, a tárlaton a kövesdi fiatalok „rendhagyó le­velezésével” is találkozhattak az érdeklődők. Emellett egy tál pogá­csa, egy pohár forralt bor, és egy estébe nyúló beszélgetés is szere­pelt a „palettán”. A kiállítást megnyitó Vass Ti­bor, a Miskolci Galéria munkatár­sa örömmel vette, hogy az első ilyen tárlatot megnyithatja a vá­rosban. Céljuk: a fiatal művésze­ket és művészetpártolókat össze­fogni - mondta - és a mail art, vagyis a küldeményművészet rej­telmeibe is bevezette az érdeklő­dőket. Ez egy művész által festett, rajzolt postai küldemény, s amit meg kell fogni, mozgatni kell, sza­golni, vagyis átérezni. Ez a művé­szeti stílus kifejezi a teljes szabad­ságot, s azt tartja szem előtt, hogy a feladó választ is kapjon a művé­szi gesztusra. Azt, hogy a matyó város kultu­Fotó: Cs. Kelemen Andrea rális életében még nem volt jelen ez a stílus, Mezőkövesd polgár- mestere, Herkely György is elis­merte. Mint mondta, miután meg­kapta a meghívót, próbálta keres­ni magában, hogy mi lehet emö- gött az egyedülálló, sajátos kezde­ményezés mögött, ami most egy teljesen új világot tárt elé. Üzenni a világnak - fogalmazott tömören, s afeletti örömének is hangot adott, hogy a kövesdi fiatalság igényli a művészetet, a valahová tartozni akarást, és idejüket nem az üres szórakozás, céltalanság jellemzi. HEJŐBÁBA Tervezik a folytatást ­Tavaly 5 kilométer hosszússágban épült asz­faltozott út Hejőbába bel­területén, idén pedig to­vábbi 1 kilométer hosszú­ságú útszakasz felújítását tervezik - tájékoztatott Asztalos Ferenc jegyző. Terveik szerint ebben az évben a Petőfi és a Tuli­pán utcák felújítását és ielüljavítását fejezik majd be. A Petőfi utcán az ala­pozó munkálatokat is el kell végezni, a Tulipán ut­cát viszont csak szilárd- burkolattal kell ellátni. A szükséges pénzeszközöket a területfejlesztési alaphoz benyújtott pályázaton sze­retnék megnyerni. RÁCS Évfordulós ünnepségek- Már készülnek a kácsiak a település életében fontos évfordulónak számító au­gusztus 20-ra, hiszen okle­velekkel bizonyítottan Kács 750 éve nyilvántar­tott település. Ezért nagy­szabású és hagyományte­remtő falunapot szervez­nek augusztus 20-ara. Sportrendezvényekkel, kulturális eseményekkel, borversennyel, ingyen ét­kezéssel szeretnék megün­nepelni településük hét és félszázados történelmi múltját - tudtuk meg Markó László polgármes­tertől. SAJÓHÉDVÉG Falugyűlést tartanak ­Az elmúlt év munkájáról számolnak majd be, ismer­tetik a költségvetési fel­adatokat és a szennyvíz- csatorna építésével kap­csolatban tájékoztatják a lakosságot a jövő heti falu­gyűlésen Sajóhídvégen. A Faluházban március 19- én, csütörtökön este 6 órá­tól kezdődő összejövetelen a polgármester beszámoló­ja után a település lakói a szennyvízcsatorna építésé­nek kiviteli munkáival kapcsolatosan kérdezhet­nek - mondta Major Pál- né, Sajóhídvégjegyzője. mSTOKAJ Folyamatos bővítések ­Tavaly decemberben a Me­gyei Fejlesztési Alaptól nyert és az önkormányzat­tól kapott 4-4 millió forint segítségével elkezdődtek az iskola felújítására irá­nyuló munkák. Két tanter­met, számítástechnikai termet és tanárit építenek azért, hogy a gyerekeknek megfelelő és állandó okta­tási körülményeket bizto­sítsanak. A jó idő miatt de­cemberben alapoztak, és már a falak is állnak. Szeptemberre pedig sze­retnék befejezni az építke­zést - tudtuk meg Bajor Józsefné polgármestertől. Az iskolaépület bővítésé­vel nem fejeződnek be a munkák a településen, hi­szen 15 millió forint cím­zett támogatást nyertek az óvodaépület bővítésére és átalakítására - mondta el Bajor Józsefné. A történelemről árulkodik a régi fal plébánostól megtudtuk, a temetkezési hely miatt alapítottak ott akkoriban monostort. Az ezerkét, ezerháromszázas évekről is maradtak fenn írások, azok úgy említik, hogy bencés apátság volt Ka­cson. Ami teljesen biztos: a mostani templom felújí­tásánál a XIII. századból származó köveket, osz- lopfőket találtak, amik­nek eredetét a régészeti kutatások is megerősítet­ték. A templom a török időkben elpusztult, s an­nak, valamint a román kori kolostornak a romja­ira építették a mostani templomot 1724-ben, de a torony csak több mint száz ötven évvel később készülhetett el a hívek adományaiból. Benn, a falu közepén hosszú lépcsősor viszi fel a látogatót a kerttel és pihenőpadokkal körül­vett templomhoz. A hat- hétszáz lelket számláló zsáktelepülés lakói a honfoglalás idejére tehe­tik a falu keletkezésének történetét, hiszen a régi iratok szerint a területet még Árpád fejedelem ad­ta Örsnek birtokul a kör­nyező földekkel együtt. Mint azt Nagy István Kács (ÉM - CSKA) - Nemcsak a Bükk he­gyei köszönnek ránk a Kács felé tartó kanyar­gós úton, hanem a falu temploma is „őrt áll” a község lakói fölött több mint hét évszázados kö­veivel. • Várjuk a nagyközönség érdeklődésére számot tartó információikat szűkebb pátriájuk életéről, a helyi rendezvényekről, eseményekről! Címünk: Észak-Magyarország Szerkesztősége - Itt-Hon; 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15., vagy 3501 Miskolc, Pf.: 351. 3/V 1998. MArcius 12.. Csütörtök hírek

Next

/
Thumbnails
Contents