Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)

1998-02-28 / 50. szám

AKTIV -:: I II

A Magyarország-2000 konferencián hangzott el a Londonban élő író, bölcselő felszólalása, amelyet a szerző a Peremnek ajánlott fel közlésre. A szöveget teljes terjedelmében közöljük.

HATÁR GYŐZŐ

___________

A

ki történelmünkben valakit elítél, meggyűlöl és az évtizedek vagy évszázadok időszakadéka fölött, a lehetetlenen keresztül bombát akar hajítani rá, vagy lczersugár-golyó- szóróval jobban elpusztítani a halálnál - az ilyen gyűlölködő: bolond. Ha abban hiszünk, hogy gyűlöletünk tárgya a gyehenna lángjában ég és elkár- hozott, ne próbáljuk az isteni igaz- ságságszolgáltatást fokozni azzal, hogy tapsolunk hozzá, vagy szurkolunk kínzóinak, az ördögseregnek. Ha meg abban hiszünk, hogy teste-lelke már nincs sehol, akkor meg emberi igazságszolgáltatásunkkal úgysem érjük utol. A Bach-korszakban is éltek, százezrével, emberek: ne haragudjunk rájuk, amiért osztályrészükül jutott, hogy ott voltak élni kénytelenek; sem azért, mert az utcakövek feltépése helyett megélni próbáltak, s egyetlen gondjuk a födél a fejük fölött, meg a családjuk etetése volt. Hogy egy fogoly-barakktábor „átkos" - meglehet: de a foglyul ejtett nemzetet nem lehet elmarasztalni azért, mert oda beterelték: őrá is vonatkozik a Genfi Nemzetközi Egyezmény, hogy a foglyot emberi méltóságában megalázni nem lehet. A mi éljen?,ésünkre/hurrogásunkra a múlt nem kíváncsi. Fogadjuk cl a múltat ténye szerint annak, ami: visszahozhatatlan - elmúlt; és minden fortyogó múlt-szemléletnek hátat fordítva görgessük előre a jövő galacsinját.

Nos hát - építsük jövőnket Európában, ahová mindig is tartoztunk, akár az Anjouk, akár a Hunyadiak, tikár a Habsburgok révén. Öljünk ki magunkból mindent, ami balkáni, ami provinciális - hogy ne kelljen legjobb- jainknak. láttunkra, káromkodniuk vagy fütyörészniük; tanuljunk meg gondolkozni az európai szellemiség paradigmájában, látókánkat igazítsuk a világhorizontokhoz, s mindezt úgy, hogy ösztönünkké váljék.

Persze a közjátékban a legfülbemászóbb kupiét, a sorvégeken a legmurisabb csattanókat mindig az ördög kapja - ahogy mondani szokás: így tudják a színházi emberek; a pesszimizmus idegtépő lírájával, roppant zenei regiszterével az optimizmus nye- nyerés együgyűsége nem tud versenyre kelni: így tudják áz irodalmárok. Az

ünneprontó Gonosz mindig izgalmas és hajmeresztő; az ünnepet ülő, amannak - mindig alatta marad: alighogy elkezdi korgatni nyenyeréje korongját, lecsapják vele a képernyőt. S most itt állok én, az együgyű optimista - orszá-. gunk jövőjét Európában hogy megünnepeljem. Optimista vagyok, ezer és egy oknál fogva. Az ezerkettedik, hogy sokat próbált, sokat átvészelt alkati pesszimizmusomra építem és alapítom optimizmusomat.

Optimista igen - de vak nem vagyok. Népirtás, etnikai „tisztogatás”, fundamentalizmusok ámokfutása, városmérgező vallásőrültek, terroristáknak olcsón felkínált hasadóanyag, maholnap atombanditák, metropoliszok túszul ejtése, országok megzsaro- lása. Ha e Rettentő Látásokba bele nem fásultunk volna, naponta rémüldözhetnénk. E rémképek specifikuma jószerével: a kontinens egyesülése. A tegnapelőtt még kézlegyintéssel elintézett. a tegnap még közröhejbe fulladó abszurdoid esznie: Európa egyesülése kézkinyújtásra van. Igaz, a történelem a váratlanságok, a meglepetések, a

sárkányfogak senkiföldje: minden gurulatot kaphat, jöhet az előre nem látható oldaltámadás, a szomszédságban holmi szent háború kirobbanása; de, Kratésszcl, „a filozófia haszna az, hogy minden sorsfordulat készen talál". Amíg minden rendben van. folytassuk a magunk aktív futurológiái

Czeglédi Zsolt fotói

építkezését úgy, mintha minden bebiztosítva, elüthetetlenül rendben volna. Minden arra vall: a kbntinens egyesülését de facto sínre tették.

Ezt az én hóbortos optimizmusomat két mostan szülemlő nóvumra alapítom s ez a két új fejlemény már ott lappang és erőt kér az idő méhében.

Eszak-írországban jó emberöltő óta gyászos emlékű, atavisztikus vallás- háború dúl, a mi szekuláris világunkban immár bőven megkérdőjelezhető szerencsétlen hiedelmek nevében; és Anglia volna a legboldogabb, ha ennek a céltalan, oktalan vércsapolásnak vége szakadna. De Anglia, hogy, hogy nem, .„húzza a lábát”, és úgy szerelne félig bent lenni Európában, hogy azért félig

kint maradjon. Pedig az északír probléma felszámolásának egyetlen biztos reménye: az egyesült Európa. Nálunk, köztes Európában robbanásig fűi a sovinizmusok jó tucatja, nosztalgikusan visszaálmodják magukat azokba a hősi időkbe, amikor még állkapcsukkal szájzárban egyberagadva marhatták egymást; a kormányok már serényen Európa felé igazítják ország szekere rúdját, de még mindig akad áilamocs- ka. amelyik „húzza a lábát”, és sokallja, hogy belépési feltételül szabják nagyocska kisebbségei jogainak tiszteletben tartását. Jómagam repesve-renieg- ve reménykedem abban - amitől Nagy- Britannia titkon a legjobban fél -, hogy Európa „közös pénzegysége” lesz a pörölykalapács, amely minden szólamnál, egyezménynél, ideológiánál jobban: természetes egységbe fogja kovácsolni kontinensünket. Olyan magától adódó egységbe, amelynek elektromágneses vonzása szinte ellenállhatatlan, kívül maradni nem lehet. Ha ez így van - és én bízom hozzá, hogy így lesz -, akkor az Egyesüli Királyság, az ír Köztársaság és Észak-írország között elolvadnak az országhatárok. De nem csak ott: köztes Európában is örvendező tanúi lehetünk majd a bambuszfüggönyök/lécke- rítések lebontásának, amelyek eddig országainkat elválasztották; a gyermekotthonokban unokáink eltanulják egymás nyelveit, s Európa-szerte, akár a svájciaknál, a többnyelvűség nem a kivétel lesz. hanem a szabály. S utána - triste dictu: plaudite amid! - dédunokáinknál még az is bekövetkezhet, amit ma lehetetlennek tartunk: felengednek a régi haragszomrádok, értelmüket vesztik az antagonizmusok, és feledésbe merülnek a történelmi torzsalkodások.

(Folytatás a következő oldalon)

VmfBÓS SZAKMOÚAIOM

Daley, Ken; így készül a film. Műszaki Könyvkiadó. Bp„ 1985. v

Fájja Sándor Tizenöt filmlecke. Műszaki Könyvkiadó. Bp„ 1982.

Térenczy Pál; Video- és haogrendsz.erek, Műszaki Könyvkiadó. Bp.. 1986. ‘ Holló Detú’s: Video ÁBC. Műszaki Könyvkiadó, Bp„ h>os.

Kamera I.; Foto. ítlni. video (szerkesztette Dekán Istvánt Műszaki Könyvkiadó, Bp.. 1987. | Uli I - : iVV'V Ä ' HU

Molnár Miklós: Vtdeovarazs. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1995. Sevesík-HefeHe: Fényképészed Műszaki Könyvkiadó. Bp 1982.

Szdértyi Károly: Fényképészet, Corvina Kiadó, Bp„ é n.

Videó-álfa.tiíze*k szkjuk MtÖCiifané ^Zeímk «rf*.) Múzsák Kö'művelődést

Videolycbiiika a gyttkorlaibau, 1 kzerl,ejtette: Bánva Tamás.» Műszaki Könyvküldő, 8),.. l||:| lka

A video világa. (Síprlces>tette /elnik József.) Közművelődési Intormac.os és Módszertant Intézet, Bp„ 1983. :

ka. v , Vidi vi OMiKK Bp pő

Parker, Steve; Camcorder Handbook..A beginner's guide to .making better home videos, HarpeiColtins, London, 1993. (Angol nvelvű.)

Foto I

Catncotdet User (angoiv

Video Magi, m

Video Cjtticia (angol)

Vídeovilás . i

Wlnt Camcorder tangói)

ÉHHMhHhÉHHÉ

’

nánk, nem lesz ember, akivel ne találkozhatnánk, nem lesz ismeret, amit meg ne szerezhetnénk; és mindezt úgy, mintha valóban megtörténnék velünk.

Amilyen kecsegtetőnek tűnik, olyan rémisztő is ez a jövő. A kényt-kedvet korlátlanul kielégítő gépek ugyanis nemcsak kiszolgálják, de el is szakítják, elidegenítik egymástól az embereket, kapcsolataik közé állnak, és érzéketlenné teszik őket a való élet iránt. A legkegyetlenebb azonban az, hogy betegesen függővé és önállót- lanná, védtelenekké és kiszolgáltatottakká teszik használóikat.

A kamera is a virtualitás eszköze. Figyelmetlen használói könnyen rabjává válhatnak. Az elszálló idő megörökítésének mámorában bizony

elveszíthetik a természetes emberi szemlélődés örömének képességét. Kívülállókká, öncélú kameramannok- ká lehetnek saját viszonyaikban, és rögeszméjük komolyan zavarhatja kapcsolataik rendes menetét, alakulását.

Az igazi videóamatőr elkerülheti ezeket a csapdákat, ha kedvtelését annak helyi értékén kezeli. Mert tudja, hogy a pillanat megállíthatatlan, és technikai eszközökkel sohasem, csak saját és szerettei emlékezetében örökíthető meg. Mert átgondolja, miért folytatja műkedvelő tevékenységét, és megkeresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel valós emberi kapcsolatainak épülését szolgálhatja. Mert tudja, hogy valóság csak egy van.

(Vége)

mJi

Ember a tenyérnyi kamerával V.

„Látná a fényképét!”

........ -—.........................................—............ ' -.....- —I Az ember kamerát vesz a I kezébe, és lesbe indul.

I Felvételeket készít az őt I körülvevő világról. De I miért teszi ezt? Mi célból? És - ami a legfontosabb kérdés - mit is tesz? Mi az értelme és következménye ebbéli tevékenységének? Gondolkodjunk együtt.

01 L A n os LÁSZLÓ___________

Az első történet, amelyet gondolat- ébresztőül szeretnék elmesélni, egy hindu legenda. Hamvas Béla és Kemény Katalin Forradalom a művészetben című könyvéből idézem. „Bhajdzsit királyt felkereste az apa, aki egyetlen fiát elvesztette. Könyörgött a királynak, segítene szörnyű bánatán. Lehetetlen,' mondta a gyászoló apa, hogy ha a király valóban ura az országnak, ilyen szerencsétlenség történjék. A király ekkor Yamához, a halál istenéhez könyörgött, aztán a többihez. Mindhiába. Míg Brahman, az istenek felett álló egyetlen és kimondhatatlan megszólította: a halál ellen, király. ne™ tehetsz semmit. De fesd meg a fiú képét. A király így tett. Brahman rálehelt, a kép életre kelt. az apa megvigasztalódott.”

Van egy másik történetem is. Ez Marshall McLuliannek, az „ipari ember folklórja” kutatójának nevéhez fűződik. McLuhan egyszer találkozott távoli hölgyismerősével, akivel vele volt kisfia is. Rövid és felszínes társalgásuk végén McLuhan megjegyezte. milyen kedves és bájos a fiúcska. Mire az anya öntudatosan válaszolt: Látná a fényképét!

Mindkét esetben ugyanarról van szó: a kép varázslatos erejéről.

Csakhogy, míg a hindu apa a kép által visszakapja halott gyermekét, addig az amerikai anya éppen a kép hatására veszíti el hús-vér eleveri kisfiát.

Ma szinte mindenki a virtuális valóság eljöveteléről beszél. Arról,

hogy

rövidesen nem lesz élmény, amelyet a technika segítségével át ne élhetne az ember. Csak rácsatlakoztatjuk majd magunkat a nagy világrendszerre, és megnyílnak előttünk a menny és pokol kapui: nem lesz táj, amit be ne járhat-