Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
„Minél inkább átláthatatlan és bonyolult a modern élet, az emberek annál inkább hajlamosak arra, hogy kétségbeesetten ragaszkodjanak a klisékhez, amelyek némi rendet látszanak vinni a különben érthetetlenbe. Az emberek tehát nemcsak a valóságba való igaz bepillantást veszthetik el, hanem végső fokon az élet tapasztalatának képessége is tompulhat a nyers látványok szüntelen hatása következtében.” (T. W. Adorno) \ AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KELET-MAGYARORSZÁG MELLÉKLETE Az egyik (nagy)városi tévé vezetője egy vitaműsorban nemrégiben azt állította, hogy az általa irányított intézmény közszolgálati, mire a többiek finoman felvilágosították, hogy a köz- szolgálati jelzőre csak azok (MTV, MR, Duna Tv) tarthatnak igényt, amelyek részesülnek a mostanság adóként beszedett előfizetési díjból. Még azoknak a városi és községi televízióknak is meg kell elégedniük (majd) a kevésbé előkelő közmüsor-szolgáltató besorolással, amelyeknek a hivatalos elnevezésében kifejezetten szerepel a közszolgálati szó. T. SZŰCS JÓZSEF A helyi tévék valamikor amolyan „fából vaskarikaként” jöttek létre a szocialista demokrácia egyik sajátos megnyilvánulása, az úgynevezett helyi demokrácia erősítésére. Ma természetesen már ironikusan firtathatjuk, hogy vajon miként lehet(ett) erősíteni olyasmit, ami eleve nem létezett. Akkortájt viszont tagadhatatlanul jó volt viszontlátni mondjuk a szomszédház- beli fiatalembert újdonsült riporterként, s hízelgett hiúságunknak, ha alkalomadtán, mi, mint lakosság is elmondhattuk véleményünket a kamera előtt. A mintegy másfél évtizede született helyi televíziók a médiavilág mostohagyermekei, amelyek rövid, de hányattatásokkal telt múltjuk után éppen a törvényenkívüliség állapotában leledzenek. Hozzájuk ugyanis még nem érkezett el - bár már kellett volna - a médiatörvény „jótékony” szabály- rendszere, így - ha úgy tetszik - most éppen engedélyek nélkül, pontosabban lejárt engedélyek alapján működnek. Igaz, ez a tény hűséges nézőiket a legkevésbé sem zavarja. A technikában, munkaerőben, tapasztalatban, hozzáértésben és nem utolsósorban számban gyarapodó helyi tévék többsége sikeresen átvészelte a rendszerváltozás megpróbáltatásait, a médiaszabályozás hiányosságait is. Sőt még azt is, hogy az új politikai berendezkedés helyileg győztes erői nem kevés településen a helyi (közgyűlési) hatalommal együtt járó, magától értetődő járandóságnak tekintették a helyi televízó feletti (informális irányítást. S az is előfordult, hogy státusszimbólumként, vagy talán a demokrácia győzelme fölött érzett nagy-nagy örömükben az ésszerű határokon jóval túl is fejlesztették a helyi stúdiót. „Cserébe” a polgár- mester s más elöljárók (ha volt rá idejük) unalomig nézhették magukat a képernyőn. Nem is beszélve a helyi adófizetőkről, akik az unalom mellett persze azt is szóvá tették, hogy talán nem erre kellene költeni a város pénzét, vagy legalábbis nem ennyit. Manapság ennek inkább az ellenkezője fenyeget. Nem egy helyütt esetleg még a minimális és a helyi nyilvánosság szempontjából valóban szükséges támogatásra sem számíthatnak a stúdiók, így kénytelenek szüneteltetni működésüket. Ami pedig a politikai befolyást illeti, azt alighanem a „kis tévék” környékéről sem lehet elhessegetni. Bár abban talán reménykedhetünk, hogy ősszel a harmadjára szabadon megválasztandó önkora helyi televíziók műsorában, csak éppen nem tudták meghatározni, hogy ez pontosan mit is jelent, hiszen a „nagy” televíziókra sem készült el a követelményrendszer. így aztán 1993illetve azt nem támogatás formájában kapja, annak 20 százalék az engedélyezett reklámkerete, ezek az úgynevezett műsorszolgáltatók. Lehetnek kereskedelmi jellegű tévék, de olyanok helyet adnak a kampányoló jelölteknek. Másutt szintén természetesnek tartják, de rögtön megkérdezik, hogy ki fizeti a műsoridőt. Hallottunk olyan stúdióvezetőt, aki kerek perec kijelentette, hogy őt semmiféle törvény nem kötelezi - különösen nem a mostani ex lex állapotban - , hogy ilyen műsorokat sugározzanak, bár természesesen az ésszerűség határain belül helyet adnak a választási műsoroknak. A mányzatok és mindenkori ellenzékük végre beletanulnak annyira a politikai kultúrába, hogy a helyi tévéket az egész település osztatlan tulajdonának kezdik tekinteni, nem saját szócsövüknek. S éppen ezen a ponton válik igazán érdekessé a címben jelzett „törvényen kívüli” állapot. Az Országos Rádió és Televízió Testületnek már korábban - a törvény szerint 1996. december 31-éig - (új) szerződést kellett volna kötnie a helyi televíziókkal. Azokkal, amelyek 1993- ban, az „első körben” kaptak meghatározott időre szóló stúdióengedélyt, s azokkal is, amelyek később, meghatározatlan időre szólót. A csúszás okát a szakemberek különbözőképpen ítélik meg. Jobbára azt mondják, hogy a médiatörvény hiányos vagy nem egyértelmű egy sor kérdésben, pedig a szerződés érvényesítené a követelményeit a helyi televíziók esetében, ez jelölné ki a műsorkészítés, illetve működés feltételeit, mégpedig a két fél közötti „közmegegyezés” alapján. Már korábban is lényeges szempont volt a közszolgálatiság érvényeban olyan döntés született, hogy azok tekinthetők köztelevíziónak, amelyek közpénzeket használnak működésükhöz támogatás formájában. Ezeknek tíz százalék reklám sugárzását engedélyezték óránként. Aki nem kap közis, amelyeknek az önkormányzat nem támogatást ad, hanem amelyektől konkrét műsorokat rendel. Értelemszerűen olyanokat, amelyek köz- érdeklődésre tarthatnak számot az adott település lakói körében. A nonprofit televízióknak kevés realitásuk van, hiszen ebben a kategóriában csak három százalék az engedélyezett reklámidő. A televíziók gazdasági számítások alapján maguk dönthetik el, hogy melyik kategóriába kívánnak tartozni. Olyan helyeken, ahol kevésbé élénk a reklámpiac, érdemes a közműsor-szol- gáltatási kategóriát választani, amelyben ugyan csak tíz százalék lehet a reklámidő, de nem kell a sugárzási díjat fizetniük. Ott viszont, ahol például van egy sörgyár vagy gyógyszergyár, s számítani lehet ezek reklámjára, érdemes a műsorszolgáltató besorolást használni, mert ezek a tévék hirdethetnek könnyű alkoholterméket, illetve recept nélkül kapható gyógyszereket is. Igaz viszont, hogy fizetniük kell a sugárzási díjat. Az érintett tévéseknek nem is a besorolás s a velük járó kötelezettségek jelentik a gondot, inkább amiatt panaszkodnak, hogy a törvény százezer lakosban, illetve egy településben maximálja a helyi tévék fogalmát. Úgy tapasztalják, hogy a százezres határon belül nem lehet a működési költséget részben fedező reklámbevételre szert tenni, hiszen a nagyobb cégek szempontjából ez olyan alacsony nézőszám, amelyre nem érdemes reklámot „áldozni”. A közeljövőt tekintve alighanem érdekes lesz, miként foglalkoznak majd a pártok a közelgő választások előkészítésével. Van olyan tévé, ahol teljesen természetesnek veszik, hogy sítése pénzt, VTf A re Borsod-Abaúj-Zemplén; • VTV Miskolc ' '(K ' ■ • ' ' VTV Fdclény ' ' • ' ' * 1 • \'VTVF.ncs ' feíítiSSlP , .1." •> - > .. ... rV'Felsözsolca j , VTV Szikszó ■ VTV Tiszaújváros ;• . Zemplén Közszokálati Televízió'. Sátoraljaújhely ' . -; . ' • . . : " : •' • ■ ■ - Szamos TV,’Fehérsiyarmat ' A?-*:- i*3j ' ‘ ‘ ’ PB TV. N\íicgyhá/a ' ' ^ Nyírbátori HTV ” : ■ ■ - r, < ; • .., , . . rt , B ." (l^mtoscs jtJjcs kimuiafás ar (irszágban, ÍRj aVésióban mxiködő Ucljn televíziókról a cikkben említett s/er/ódéshofeseh után állítható owe.) At * ' ..........' **“’ V " ■!"« -..j.. £•«••••■•• • í.t.. - ' választási időszak persze egyszer (illetve kétszer) elmúlik, de a legfontosabb kérdés megmarad: ki finanszírozza a jövőben a helyi tévéket. A „gazdagabb” önkormányzatok talán megengedhetik maguknak, hogy fenntartsák a támogatás eddigi arányát. A kevésbé tehetősek egyre csökkentik a támogatást, és jelenleg úgy tűnik, hogy a vállakozói tőke kész a helyére lépni. Kérdés, hogy az akár részleges tulajdonváltás milyen változásokat jelent majd a televízók műsorrendjében, szemléletében,-hangvételében. Az viszont bizonyos, hogy most, s bizonyára még jó ideig - bárki legyen a tulajdonos -csak „berakni" lehet a pénzt ezekbe a tévékbe, de kivenni onnan nem. Hajdú Károly, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Debreceni Városi Televízió volt vezetője másik jövőképet is felvillantott. Külhoni példák arra mutatnak, hogy a továbblépés egyik útja lehet, ha a helyi tévék, legalábbis a nagyobbak, összefognak, és hálózatot alakítanak ki. Számítások szerint, ha a tulajdonosi viszonyok egyértelműek lesznek, s a jogszabályi feltételeket is megteremtik, külföldi befektető is akadna az összességében akár néhány millió potenciális nézőt jelentő hálózatba. Természetesen minden tévé megtartaná önállóságát, sőt a hálózatosítás egyik célja a költségek csökkentése, így a napi műsoridő növelése lenne. A helyi tévék között jelenleg is van műsorcsere, de az elnök lát lehetőséget arra, hogy a közszolgálati, valamint a kereskedelmi tévék mellé felsorakozzanak majd a hálózatba tömörült kicsik, vagyis a helyiek is. Majd meglátjuk. Meglátjuk?
