Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
ÉM-HítvIgi 1998. FibruAr 14«, Szombat Dobos Klára □ Sok barátja van? Csak azért kérdem, mert rengetegen voltak a tárlatnyitón... • Örömmel láttam, hogy ennyien szeretnek. Természetesen ahogy a színházban a premier előtt izgul a rendező, hogy teltház lesz-e, hogy érdekli-e az embereket, amit csinált, én is izgultam. A látogatottság azonban önmagában még nem siker, fontosabb, hogy tetszik-e az anyag. □ A megnyitó most végképp nem volt alkalmas arra, hogy bárki megnézhesse az alkotásokat... B A kiállításmegnyitó elsősorban társadalmi esemény, amely nem alkalmas elmélyült szemlélődésre. De a barátokkal való találkozásokon túl azért jó lehet arra is, hogy felkeltse az érdeklődést, megszülje az elhatározást a későbbi újbóli látogatásra. Egyébként ezt a tárlatot eleve úgy rendezte Dobrik István, hogy kívánja a csendet. Ha egyszerre túl sok ember van a teremben, az zavaijá az elmélyülést. □ Mit gondol arról, amit Wehner Tibor művészet- történész mondott a tárlatnyitójában ? Arra gondolok, hogy egy szobrászművész egy kiállítóteremben nem nagyon tud bemutatkozni... • Biztosan igaza van. Az valóban illúzió, hogy itt minden megmutatható abból, ami én vagyok. De talán a kiállítás képet ad az elmúlt 25 év alatt végzett munkámról. Azt tudni kell, hogy ez az anyag - bár a kiállítást tavaly őszre, az 50. születésnapomra terveztük - mégis ad hoc válogatás. Itt van az első köztéri munkám terve, és mellette itt az utolsó is, ami most készült, készül. A köztük lévő időszakból csak szemelvények vannak itt: ami éppen a műteremben megtalálható volt, ami nem pusztult el, vagy nem került máshová. Encsi látogatók például hiányolták, hogy nincs kiállítva a városukban álló munkámnak a terve. De azt tavaly megvették Németországban. □A terveket is eladja? • Nem gondoltam, hogy az lesz a sorsa, nem azért vittem a hamburgi kiállításomra. Csak bemutatásra szántam. A magángyűjtők általában kisplasztikát gyűjtenek, ami nem kicsinyített nagyszobor, mint ahogy a monument sem felnagyított kisplasztika. Nem szívesen hagytam ott, de ha megtartom a szobraimat, a műterem előbb- utóbb megtelik. Könnyű a grafikusnak, aki betolja az ágy alá a lapjait... Ű Számontartja, számon tudja tartanai, merre vannak, hányán vannak a szobrai? • Most csaknem teljes a kép, mert szerkesztés alatt áll egy kiadvány, amely ennek a kiállításnak az apropóján készül. Sajnos, nem lett kész időre, financiális okok miatt. Mindenesetre a kötet ürüzobrászsors- szobrokban gyén utánanéztem a múltamnak, és amit találtam, azt elég precízen egy csokorba kötöttem a bibliográfiától a műtárgyjegyzékig. Van 32 köztéri szobrom, több mint száz munkám pedig belföldi és külföldi gyűjteményekben, Szlovákiától Szaúd- Arábián át Japánig. □ Azt hiszem, legjellemzőbbek önre a drótszobrai. Mesélne születésükről? • Már a főiskolán is azon töprengtem, hogyan lehetne a szobor terét kitágítani, olyan teret biztosítani hozzá, ami nagyobb jelentőségű, mint amit ő önmagának „ki tud kanyarítani”. A köztéri szobornak „meg kell küzdenie” kukaedényekkel, újságosbódéval, lámpaoszloppal, utcabútorokkal, buszvárókkal... Később a térkutatásaim új értelmet nyertek, ezek a drótszobrok vagy háromdimenziós rajzok légiesek, átláthatók, sokkal érzékenyebbek a környezetükre, mint egy tömeges szobor. Ezek a munkák inkább szabad térben érvényesülnek, háttérként igénylik a nagy, nyugodt felületeket. □ Gondolom, ezeket a szobrokat párhuzamosan készíti az önre szintén jellemző mintázott bronzszobraival... • Igen. Talán ezért is nehéz engem besorolni absztrakt vagy figurális kategóriába. A választott formát, anyagot számomra az határozza meg, amit a gondolat kíván, amilyen szobrászi probléma éppen foglalkoztat, vagy a feladat, amit éppen meg kell oldanom. □ Most mi a feladat? • Miskolc város elesett hőseinek emlékműve. Remélem, ebben az évben meg is valósul. A pesti műtermemben már dolgozom rajta. □ Nem korlátozza zavaróan, amikor konkrét megrendelésre dolgozik? • Nem. Az emlékműszobrászatnál a kötöttség természetes, és bizonyos értelemben inspiráló is lehet. Az autonóm múformálás más természetű, olyankor az ember önmaga gondolatait érleli szoborrá, ez egészen más terület. Ez örömjáték, az pedig szakma. (Szanyi Péter szobrászművész kiállítása a Miskolci Galéria Rákóczi-házában március 8-ig tekinthető meg.) Angyalcsapda Az elme új kalandra indul Szélkiáltó Torzó hegedűvel Fotó: Farkas Maya Bencze Mihály Conquest of paradise (1997. VIII. 20. Miskolc) petit messe solenelle remeg a gége végtelen barangolásaimnak vége marad évente egy ingyenes utazás a nap körül és még sok-sok vágyakozás a föld-útlevelemben lézer kánaán sziklafehér vízummal hívogat az ám így körülötted is végre elapadhat a minket határoló zöld tengerdarab korallzátonyodon korálelőjáték glisszandó csókjaim mint kis színes mesék meg-meg rengetik aggteleki hegy-tested felszisszen a szél borotválja szőrzeted kereső ujjaimból a vér kiserken csuszamlásos kőajkaid már nedvesen felnyitják a teret fájóan édesen először múltam majd táguló jelenem forró oboaversenye beléd hatol rejtett útjaidat takarja az a toll az anakonda idő pókhálós dísze csilingelő fénylő csipkemennyezete melyet bolyhos idegeid képzete vájt az öröklétből és a sok cseppkőbe zárt a lihegéseid sercenő fényében műéletre zöldülnek az algák itt lenn és élik reményük döntő döntetlenjét néma sikolyok izzadó fagyását még érezni hogy nincs adagio és fuga a víz is könnyezik mint f-moll szonáta kihűlt életek szobrairól fogy a vér c-dúr tokáttát repül a denevér vasoxid könnyeink fájón szivárognak préseli az aszú-isten a holnapnak a cseppkövek áldozati oltárára itthagyott könnyeid te Pogány Madonna simogatnak és megnyalnak majd rám fagynak amitől nekinövök a szlovák falnak te meg fogysz és hevesen szorítasz még-még lüktetve kitöltjük a barlangot mely ég csapkodó szívünk hidjai meddig bírják a mészkönnyeink cseppkőfantáziáját hisz átszellemült a rémület is kérem sikolts míg össze nem roppant a félelem a méhed célja az óriások terme ravatalon volt gyerekeink kőteste belőlük sarjad ríeve a születőknek végtelen vagyok a te véges méhednek még adj két gyereket és ne csak mennydörgést szakítsa meg a tudat e szeretkezést csússzon ki lassan belőled mint az áram az égremeredő diósgyőri váram robbanjon tarthatatlan tűzijátéka melleid bástyafalai közt egy véka magnézium gejzír lövelljen az égre majd zöld tündérszoknyád libbenjen el égve ropogós sárga cipók és üszkös kezek kék prézlibugyidat tépjék szét százezrek lilán hatoljon fény a fekete éjbe és dinamitrudak narancs égzengése óh Istenem kigyulladt a karácsonyfád érezd a génjeim kocsonyás fraktálját te lihegő imába izzadt Madonna csillagrafeszült lézertested sóhaja telehold lüktetésed befogad apály és amit be nem fogadtál most dagály görögtűzként folyik vissza eme földre Szent István ezerszázéves ünnepére fénysebességgel jön az éj betakargat műsor véget ért a Magyar Ének hallgat lámpák gyúlnak sok százezren mennek haza mint elvetélt gyerekink tömegsírba M ost, hogy Balázs-napra így befogott a tél, első hajnali gondolatom, hogy milyen jól jártak, akik mostanáig nem ölték le a disznót. Mert hisz’ ez a kemény hideg kedvez ugyebár... De nem kell végiggondolnom - rájövök, mindez marhaság. A legtöbb falusi családban ott a hatalmas hűtőláda; néhol tán még „hűtőház” is van, mint az angol háztartásokban. Az „elsőháztól” - vagyis a „tisztaszobától” - a hűtőházig. A hurráoptimizmusnak micsoda riportját lehetne ebből megírni, ha még most is a Vas és Aczél országa volnánk. (Vas Zoltánról és Aczél Györgyről van szó természetesen.) Ez a nyelvi játék nem az én leleményem, hanem a Cseh Karcsié, aki. költő - így hát könnyű neki. Irigylem a költőket, mert pár sorban többet tudnak elmondani, mint némely irodalomtörténész kötetnyi tanulmányában, s olyik képviselő egy egész választási ciklusban. A szavak mögötti szavak... A sorok közötti sorok... „A látható világban, a láthatatlan több” - ahogyan Ottlik Géza írja, festőművész hősének titkait kutatva. Dehát az alkotás ereje, minősége szempontjából az már szinte mindegy, hogy szavakkal, színekkel, vagy hangokkal fest az ember. Továbbra is Ottlik! Életműve immár lezárt. Koránt sincs olyan terjedelmes, mint más nagy írók» - mint a zseniális magyar mesélőké -, de maradandó, de kikezdhetetlen. A további méltatást rábízom azokra, akik tudományos fokozatra pályáznak Ottlik révén. Nekem most csak egyetlen mondatára van szükség; ezt szeretném bevésni az agyakba, lelkekbe. HA AZ EMBER MEG AKAR CSINÁLNI VALAMIT, AZT KELL TERVEZNIE, HOGY ÖRÖKKÉ ÉL - mindössze ennyi a szöveg, amit akár hitvallásnak is tekinthetünk. De legalább ízlelgessük... Hogy mennyire komolyan gondolta az író ezt, hogy mennyire nem pózolt, mikor papírra vetette, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem halt meg (nem halhatott meg) addig, míg be nem fejezte Buda című művét. Mindezt azért említem, mert mi mindent gyorsan - minél előbb - kívánunk, akarunk megcsinálni. „Ügyesek, gyorsak vagyunk! Számunkra nincs lehetetlen!” - szajkózzuk a divatos amerikai pszichés tréningek szövegeit, s elfeledkezünk arról, hogy van szerves fejlődés is. Hogy az elültetett diófa csak évtizedek múltán terem... Sietünk a gyorsuló időben, nehogy valamiről. lemaradjunk. Gyorsan olvasunk és gyorsan ölelünk és gyorsan akarunk meggazdagodni. Az utóbbi, a legveszélyesebb, mert közben ki sem alakulhatnak azok a polgárerények, amelyek családok, nemzedékek, társadalmak állandóságát, egyensúlyát, szilárdságát képesek biztosítani. A nagy rohanás közben sok mindent elvesztünk; kifulladunk, kifosztjuk magunkat és csalódást okozunk másoknak. Gyarmati Béla IMÁDKOZZUNK ÉS DOLGOZZUNK? Hát, okosabbat nehéz lenne kitalálni. Mindenesetre tudjuk, kik vagyunk, hol vagyunk, és mennyit érünk. A gyors, gyökeres társadalmi változások legnagyobb rákfenéje az aránytévesztés. Továbbá: a beleszólás joga, a lelkiismereti szabadság etc. csupán lehetőség. A társadalmilag ránk osztott szerepet nem elég illusztrálni, tartalommal kell megtölteni. Különben úgy járunk, mint az a „Hamlet-gya- nús” fiatal színész, aki - mert, látszólag kedveztek a konstellációk - megkapta a dán királyfi szerepét, csak éppen nem volt hozzá szellemi ereje, élménye; hiányoztak az eszközei és így tovább. A sikertelenséget soha nem heverte ki - elhagyta a pályát. Mert önkritikája azért volt... Bizony a Hamletre egy életszakaszon át kell készülni, a Lear királyra pedig egy egész művészi életen át. Hát a politikai szerepekre? A vezető szerepekre? A régi demokráciákban ez nem kérdés. Nálunk a mandátum megszerzése a lényeg, aztán a többi megy magától. Ha netán nem tetszik a közönségnek valami, ott a klakk - ott vannak a tapsoncok - majd. csak sikerül magunk mellett hangulatot teremteni. Fölkészülés (felkészültség) erkölcs, tudás, (felelősség? Es képzelőerő? - gyerekes fantáziálás helyett. Ugyan már... Ripacsko- dás, mennyi ripacskodás a közélet színpadán! Az antikvitás embere, megtekintvén a drámai játékokat - szavazott. Jó lelkiis- merettel tehette - mindig volt választási lehetősége, mert valódi költők mutatkoztak be alkotásaikkal. A költők mellett kell, a költők mellett akwok szólni. A fogalmat ezúttal tágabb értele/nben használnám; mintegy a poétikus lelkületű embereket képzelvén a „költő" főnév mögé. Azaz a friss szellemmel - alkotó fantáziával, formaérzékkel, játékos kedvvel, mtgy belső erővel - megáldott, „mániákus” embereket. Akik szabadok tudnak, mernek, akarnak maradni. így szolgálnak Istent, hazát, vagy közönségesebben mondva: bennünket, a többieket-az embertársakat. Friss szellem? Az önálló, az alkotó karakterekre gondolok. Ugye tudjuk, hogy épp’ úgy lehetnek mesemondó summás ivadékok, faragó pásztorok, pin- gáló vagy hímző asszonyok, furulyát s hegedűt babonázó muzsikusok (bár a bőrük barna vagy fehér), mint orvosprofesszorok, tervező mérnökök, tudós tanárok, zeneszerzők vagy akármik, akárkik... De ők mindannyian egy családból valók; AMENNYIBEN NEM DIVATOS ESZMEÁRAMLATOK, MEG REKLÁMOK ÁLTAL IRÁNYÍTOTT CSORDA-EMBEREK! 0, a tanultság, meg a tehetség két egészen különböző dolog. (Költőnek születni kell.) Tudták az ókoriak, s mennyire tudta Moliere! Dehát minden korban megjelennek a dottorék: beülnek a hivatalokba, a kormányokba a parlamentekbe, s kiutálják mindazokat, akiknek önálló véleményük van; AKIK KÉPTELENEK KINCSTÁRI MÓDÓN GONDOLKOZNI.... Nincs az a hatalom, amelyik örülne nekik! Hagyják a HATALMAT békén az új időknek új dalaival, a FELFEDEZÉSEIKKEL, A FORRADALMAIKKAL. (Persze, csak addig kellemetlenek, amíg élnek. Ha meghalnak, akkor majd szobrot kapnak.) Nem tudom, megfigyelték-e, hogy a HATALOM A JELENBŐL MINDIG A MÚLTBA, MEG A JÖVŐBE MENEKÜL. Nosztalgia és futurológia - remekül megférnek egymás mellett. Jávor Pál mosolya, Karády Katalin búgó hangja, s távoli galaxisok űrháborúinak izgalmai fedik el a jelent - közszolgá- latilag, hogy úgy mondjam. Miközben - ahogy kitűnő publicistánk fogalmaz: „zavartalanul folyik a morál szod.omizálása.” De ki figyel erre, mikor farsang van, nemzetközi, cégek ajánlanak báli toaletteket, és ismét fölhangzik a színpadon, hogy jaj, de jó a habos sütemény. S ha mindez nem andalítana, el - bármilyen drogot könnyedén beszerezhetünk. Ámbár gyanítom, hogy nem a drogok a legveszélyesebbek, hanem az, ha ki akarunk iratkozni a jelenidőből. V an. remény? Mindaddig van, amíg a fagyos télben levágott disznókból kolbászt, hurkát csinálnak a. magyar családok - nem pedig hamburgert. S persze, amíg van mit levágni... Szószólóban
