Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
literó tor _________________ A világ szellemi birtokbavételének gyönyörű folyamata a fordítás. A mindenség titkait sok nyelv zengi, és egy-egy nyelv gazdagságát jelzi irodalma. II. oldal Interjú Polcz Alaine pszichológusról nem túlzás azt állítani: élete nagy részét a haldoklóknak szentelte. Ma is azért dolgozik, hog)’ visszakapja méltóságát a halál III. oldal Interjú Donnert Károly Jászai-díjas állatszelídítő szerint soha sem az állat hibás azért, ha valakit megtámad'. Vannak, akik azt hiszik, a tigrisek is olyanok, mint a macskák. IV. oldal Halottak napján - a dédi keresztjénél Fotó: Gulyás Mihály A hét embere Kárpáti Edina, a szerencse tanúja Szabó Nóra Végül is lottózik az egész ország, miért éppen a közjegyző ne tenné? Csakhogy nála ez legalább két dolgot Jelent: egyfelől igenis megveszi néha a szelvényeit, és Próbálja megkísérteni a szerencsét, másrészt a mások szerencséjére vigyáz. Kárpáti Edina kazincbarcikai közjegyző a mai, sajó- szentpéteri hatoslottó-sorsolás hivatalos őre. S mint kiderül, nem is kezdő már ezen a pályán. " Tízévesen ^még nem nagyon voltam elszánt ezzel a hivatással kapcsolatban - mosolyog a »hiteles személy”. - Később, ahogy az iskolai eredményeim ügy alakultak, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a jogot vagy az orvosi pályát választom. Végül az előbbi mellett döntöttem. Közelebb volt az egyetem. Világéletemben miskolci voltam, ma is ott lakom. Szóval miskolci jogi kar, aiajd miskolci bíróság, ahol egy ávig fogalmazóskodott Kárpáti Edina, s ’90-ben, rögtön a »szakmai gyakorlat” után Mélyvíz: kinevezték közjegyzőnek. Edelényben, Encsen, Szikszón is dolgozott, ahová éppen helyezte a bíróság elnöke. Csakhogy az állami közjegyzőig ideje lejárt, s mint magán- vállalkozót, már a miniszter je- ‘álte ki pályázat útján a megüresedett barcikai posztra. Ez hely, ha tetszik, végleges lehet, csak rajta múlik, meddig marad.- Ma sokkal keresettebb ez a szakma, mint korábban. Régen ügyvéd is úgy lehetett valaki, ha a kamara engedte, ha voltak megfelelő pártfogói, ma már csak bejelentési kötelezettség van a kamaránál. Közjegyzők esetében igen komoly az elbírálás, mert fontos állami feladatok is vannak, ennek ellenére kapkodnak a közjegyzői helyek után, no persze, nem annyira Barcikán, mint inkább a nagyvárosokban. Szerencsére nem panaszkodhatom, éppen elegendő munkám van.- Mégis túlságosan adminisztratív tevékenységnek tűnik ez. Nem hiányzik a tárgyalótermi légkör, a jó kis ügyek?- Nos, az bizonyos, a közjegy- zőség női szakmának nevezhető a jogon belül is, mert megvan az az előnye, hogy bár a munkát így is, úgy is el kell végezni. magam osztom be az időmet. így a gyerekeket el tudom vinni az óvodába, délután megyek értük. Ennek az ikreim örülnek igazán. De hogy túlságosan adminisztratív lenne? Nem hiszem. Árverések, közgyűlések és gazdasági társaságok más eseményei, nyereménysorsolások, helyszíni vég- rendelkezések, ez bizony mind „terepmunka”. Ha hívnak, menni kell, nem lehet megtagadni senkitől, legfőképpen egy magatehetetlen embertől, írtam úgy is végrendeletet, hogy sámlin ültem, és a hokedlin volt az írógépem, még annak is örülhettem, hogy égett a villany. A leggyakrabban a hitelesség a lényeg, az állami garancia. Tulajdonképpen bármit közokiratba lehet foglalni. Ezerféle dologgal kell foglalkozni, igaz, amikor kinyitom a kézikönyvemet, néha rácsodálkozom még egv-egy feladatra, mert olyan Barcikán sohasem adódott. Viszont gyakori az eltűnt értékpapírok hivatalos megsemmisítése, vagy mostanában a letelepedési kérelmekhez szükséges befogadó nyilatkozat. Aztán egy egészen új dolog, amit most tavasszal indítottunk. Az országban csak mi ingatlan-jelzálogi nyilvántartást vezetünk.- No és itt a lottósorsolás. Korábban ön felügyelte az ede- lényi és a kazincbarcikai lottóhúzását is. Előfordult már valaha valamilyen törvényességi probléma?- Soha. Nem történhet jogi malőr, itt profi cégek vannak, nem kockáztat senki. A törvény mégis előírja, hogy a hivatalos okirat elkészüljön.- Ön mennyire izgul a saját szerencséjéért egy ilyen sorsoláskor?- Ötletszerűen lottózom, amikor valaki a postára meg}-, vagy éppen eszembe jut. Az ikreknek kaparós sorsjegyet szoktam venni, rettenetesen boldogok, ha nyernek pár forintot. Végül is lottózik az egész ország, miért pont egy közjegyző ne tenné? Arra azonban kínosan ügyelek, hogy amikor húzást kell felügyelnem, ne töltsék ki szelvényt, még az árnyéka sem érhet a visszaélés gyanújának. Aztán van helyi jellegű sorsolás is, aminek én is csak a helyszínen tudom meg a feltételeit. Számomra a nyeremények a lottóban kettesekkel, vágj' a baráti kártyacsatákon nyert aprópénzzel ki is merülnek, csak egyetlen egyszer volt eg}' kaparós sorsjeggyel 10 ezer forintos nyereményünk. Nem eg}' óriási összeg, de rettenetesen örültünk, mert igazából eg}' ilyen nyereményre is igen kicsi az esély, nemhogy egy lot- tófónyereményTe.- Ön mit kezdene eg}’ többszáz milliós főnyereménnyel? Egyáltalán tudja, mennyit nyer ezen a héten az ötös, vagy a hatos?- Fogalmam sincs. Nem vagyok notórius lottózó, nem követem a dolgokat. Néhány millió bizonyára mindenkit kisegítene, én valószínűleg befejezném az épülő házunkat. Többszázba bele se tudok gondolni. Ha nagyon kevés pénz van, az persze fájó, de én elégedett vagyok így, középszinten. Fejek a porban Görömbölyi László Az emberben óhatatlanul támad valamiféle jó érzés, amikor azt érzi: erős, határozott kormány vezeti az országot - ezek az emberek ott fönt tudják, hogy mit akarnak. S ha valaki nem akarja megérteni, mi a dolga, hát nem marad el a kemény felelősségre vonás sem. Mint például most, a csütörtöki kormányülésen, amikor - megelégelve végre a szerencsétlenkedéseket - világossá tették, ki a hibás a Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM) privatizációjának sikertelenségében. A reorganizációt két éven át kormánybiztosként irányító Szabó Zsoltot felmentették az ÁPV Rt. igazgatótagsági tisztségéből, s nem hagytak kétséget afelől sem, hogy a vétkesek közé tartoznak a DAM vezetői is. Ennek a jó érzést kiváltó határozottságnak különös jelentősége van egy bő fél évvel a választások előtt itt, a munkáshagyományokban bővelkedő régióban. Itt, ahol ugyancsak szépen szerepelt '94-ben az MSZP, nem utolsó sorban a vonzó program miatt: munkahelyteremtésről, szociális hálóról, meg ilyesmiről szóltak a választási nagygyűlések szónoklatai. Ezek után, nehogy véletlenül valaki azt gondolja, hogy az MSZP-kormány nem tudta megtenni, amit ígért - DAM-ügy- ben a kudarcért kizárólag Szabó Zsolt volt kormánybiztos meg Szalma lst\'án, a DAM vezérigazgatója a felelős. Ha viszont valakit azzal vert meg az Isten, hogy nemcsak a tegnapi, de néha a tegnapelőtti, esetleg még régebbi történéseket is képes felidézni, annak bizony számolnia kell azzal, hogy megkeseredik benne az a bizonyos jó érzés. Magam például a nyolcvanas évek második felében (de még a rendszerváltozás kezdete előtt) újságírókollégák társaságában hallgatója lehettem egy háttérbeszélgetésnek, amelynek témája a magyar kohászat helyzete volt. (Akkoriban háttérbeszélgetésnek nevezték azokat az összejöveteleket, amelyeken kompetens emberek mondtak lényeges dolgokat - amelyeket persze az újságírók nem írhattak meg, merthogy a kompetens-ember azonnal letagadta volttá.) Nos. ott éppen az ipari államtitkár panaszkodott: egyre-másra készítik a kormánynak (miniszterelnök Grósz Károly), meg az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának (osztályvezető Németh Miklós) a szakmai elemzéseket: a borsodi kohászat helyzete mind tarthatatlanabb, mélyül a válság, hihetetlen összegeket emészt fel a finanszírozás. De - tette hozzá az előadó - senki nem vállalja a drasztikus beavatkozás politikai következményeit... Amiből bátran levonhatjuk a következtetést (amihez egyébként nem kell különösebb éleslátás), hogy bizony a borsodi - és benne a diósgyőri - kohászat problémája nem a rendszer- változás terméke, az sajnos a szocializmus „gazdag" örökségének jelentős eleme. Próbálkozott ezzel valamit kezdeni az Antall-kormány is, próbálkozott a Horn-kormány is - nem túl sok sikerrel. Hogy a probléma megoldatlansága mennyiben magyarázható önmaga súlyosságával, s mennyiben az illető kormányok tehetetlenségével - nos, ennek megítélése nem csekély részben politikai szimpátiákon is múlhat. D e hogy Szabó Zsolt, az egykori kormánybiztos vigye el a balhét - az azért egy kicsit túlzás. Mert hiszen ne feledjük: az idén február végén a kormány elismerését kifejezve szüntette meg a hivatalt, s hogy a kabinet komolyan gondolhatta az elismerést, azt jelzi Szabó Zsolt kinevezése az ÁPV Rt. igazgatóságába. Menjünk csak tovább, nézzük a másik főbűnöst, Szalma Istvánt. Azt írja az Észak-Magyaror- szág pár hónappal később, május 24-én: „A magyar acélipar zászlóshajójának talpraállításában oroszlánrészt vállalt magára a vállalat menedzsmentjének vezetője, Szalma István." S ezeket a szavakat Csiha ludit privatizációs minisztertől idéztük akkor, aki éppen „az elmúlt két és fél év megfeszített munkájának elismeréseként, valamint a társaság privatizációjának előkészítésében végzett tevékenységéért" átnyújtotta a vezérigazgatónak a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét... És még egy, talán nem lényegtelen momentum. Szalma István a kitüntetést megköszönve elmondta: „A társaság pénzügyi helyzete továbbra sem megnyugtató, ennek stabilizálását azonban már nem az államtól, hanem egy tőkeerős befektetőtől lehet elvárni. ” Hogy mennyi realitása volt egy pénzügyileg instabil cég stabilizálását egy tőkeerős befektetőtől elvárni - azt elég világosan mutatja a sikertelen privatizáció. De őszintén szólva kissé nehéz elhinni, hogy ezért csak a kormánybiztos meg a vezérigazgató a felelős - nem pedig a tulajdonosi jogokat gyakorló APV Rt. Mi következik mindebből? Természetesen nem zárható ki, hogy a vezérigazgató (mondjuk összejátszva a kormánybiztossal) súlyos, hogy azt ne mondjam, bűnös mulasztásokat követett el - akkor viszont a közvélemény joggal elvárhatja ezek pontos, konkrét, tényszerű feltárását, nyilvánosságra hozását. Ha ez nem történik meg, akkor logikusnak látszik: a felelősség mégiscsak inkább a tényekről tudomást venni nem akaró ÁPV Rt.-t terheli, beleértve természetesen annak felügyelő, s a májusi kitüntetésosztásban szerepet vállaló miniszterét is. Ha pedig netán azt fogjuk tapasztalni a közeli napokban, hogy elmarad Szabó Zsolt és Szalma István bűnlajstromának nyilvánosságra hozása; s elmarad a privatizációs miniszter felelősségének megállapítása is — hát akkor ismét egyszer megállapíthatjuk: tanúi lehettünk a köröttünk folyó politikai színjáték újabb jelenetének.
