Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-04 / 232. szám
ILE M-HivvUl uterAtor 1997. ÓRTÓIIK 4.. Szombat LITERATOR Nyiias Atilla versei Szerkeszti: Vass Tibor Alap Nem szabadulunk a régi háztól Gyímesi László Megint elolvastam helyetted egy könyvet. Hamar meg is osztom veled a véleményem róla. Hogyne tenném, hiszen néhány nap múlva jobb társaságban muszáj lesz e könyvről beszél-,, ned, bennfentesen, vájt fülűén, ahogy magyar értelmiségihez illik. Nagyon zsenánt lenne úgy fecsegned róla, hogy még a hírét sem hallottad. Emlékszel, így volt legutóbb is, amikor a szerző MEGSE című verseskötetét dicsérted fanyalogva (vagy dicsérve fanyalogtál róla?), s néhányan furcsán néztek rád... No, most megkíméllek a jövő heti égéstől. Megkíméllek Varga Rudolf novelláskötetének elolvasásától. Miért rágnád végig magad a több mint 140 oldalnyi szövegen, amikor ez a pár flekk minden fontos információt tartalmaz! Sőt, hogy igazán felnézzenek rád a legkékharisnyásab- bak is, útmutatót mellékelek a dicsé- rendó-gúnyolandó motívumokhoz, s megadom az ellenállhatatlan kulcsszavakat. Bátran élj velük, s még a kóser szilva felbontása előtt te leszel a buli ügyeletes csúcs-esztétája. Vagy akármi. A filmes szem! Igen, ezzel kezdjed. A társaságban biztosan többen tudják, hogy Varga Rudolf a filmvilág ismert alakja, jelentős művek szerzőtársa vagy önálló alkotója. Nem hibázhatsz tehát nagyot, ha karcolatéinak, novelláinak látásmódját egy jó operatőréhez hasonlítod. Véletlen, de kapóra jön: nem is fogsz hazudni! A címadó írásban éppúgy, mint a hírlapokba szánt tárcákban (.Koldusok bankettja, A nagy cukrosbácsi, Felfújhat nagymamák, Helyzetkép, és így tovább..,) valódi filmes erények válnak irodalmi eszközökké: közelítés-távolítás, gyors vágások, totálok és premier plánok ritmusa segít a befogadásban. Rosszul mondom, nem segédeszközök ezek, hanem valódi lényeg-hordozó elemek, a társ-múzsa ajándékai! HBMMI A szociális véna! Ezt ugyan ma nem illendő túlságosan hangsúlyoznod, szőrmentén mégis megemlítheted. Varga Rudolf első kézből (és első szívvel) ismeri a mai valóságot, az úgynevezett „Mélyma- gyarország” állóvizeit és rejtett áramlatait, s úgy emeli be élményeit a ravaszul stilizált szövegbe, mint a legjobb mesterek, mint Tömörkény, mint Móra, mint - ki merjem-e mondani? - Móricz Zsigmond. Persze, ezeket az írókat társaságodban senki sem olvassa, de meglásd, milyen lelkesen bólogatnak majd! ■■■■■ Egyenetlen, jaj, de egyenetlen! Megálljunk csak! Most látom, eddig csak a dicséretekhez adtam kapaszkodót, 8 én a fanyalgásodhoz is segítséget ajánlottam. Mondd el bátran, hogy helyteleníted, hogy a szerző minden prózáját egy kalap alá seperte, korai próbálkozások és érett írások, zsengék és remekművek kerültek össze, s így a kötet bizony egyenetlenre sikeredett, mind műfajilag, mind a minőséget tekintve. Ne nevezz meg rossz írást, hiszen a maga helyén és a maga idejében mindegyik megállja a helyét, szánakozz inkább azon, hogy a többre hivatott szerzőnek csak most, férfikora delén volt módja kötetbe gyűjteni a teljes termést, és nem csoda, hogy minden erényét, minden eredményét egyszerre akarja bemutatni Nézz körül sájnál- kozva: ez, mint tudjuk, nem megy! A kárörvendó arcokról leolvashatod: bizony, nem megy. ■■■■■ Az idejétmúlt posztmodern vergődése! Vigyázz, vigyázz, most veszélyes vizekre eveztünk! A posztmodemről mindenki határozottan tudni fogja, micsoda! Azt legalábbis tudni fogja, hogy megy ki a divatból, megy kifelé... így a tanulságait hasznosító írásokat (Helyzetkép, Nagy esők idején, a Magyarázkodások ciklus, s néhány rövid etűd) módjával dicsérd. Inkább arra mutass rá, hogy a posztmodem kötelező szenvtelensé- gét és értékliberalizmusát hogyan rombolja szét egy-egy ügyesen irányzott mondat, a népért és jövőjéért titkon mégis felelősséget érző író szívdobogása hogyan visszhangzik a szeszélyesen görbülő, egymásba csúszó terekben. (Méterről méterre...) A költői véna! Igen, igen, fontos területre jutottunk. Varga Rudolf elsődlegesen - bármit is gondol magái éi poéta. Miközben helyetted olvastam ezt a könyvet, végig az volt az érzésem, hogy nem első prózakötete, hanem harmadik verseskönyve van a kezemben. A költői nyelv, a verseken edzett szigorú szerkezetek, a szóalkotó lelemény, a helyesírás-professzorokat sírba döntő megoldások, a gondolatok szabályszerű rímeltetése, a belső refrének alkalmazása, s általában: a lirai világlátás az egész kötetben igazolja ezt. Néhány művet említs majd meg, talán a Madárijesztők, emelt fővel vagy a Nem jön a hóember jó lesz, s itt emeld ki a kötetzáró hosszú novellát is, Elmenni, ittmaradni, bár ez utóbbit dicsérheted bármelyik szemponttól... Ahogy a macska visszaszökött a régi házba, úgy szökik viaszé Varga Rudolf a prózától a költészetbe. Jól teszi. Remélem, megállód majd a helyedet szerény kapaszkodóim segítségével. Nem kell elolvasnod a könyvet, minden fontosat tudsz róla, penge leszel. Én - ne vedd ezt másnak, mint ami: mentegetőzésnek - nagyon örülök, hogy elolvashattam helyetted. Mert igaz. Mert jó. És szép. (Varga Rudolf: A macska visszaszökött a régi házba - Felsőmagyarország Kiadó, 1997) vész. Sajátkezűleg kell elvégeznem az úgynevezett aprómunkát, «mit nem is bánok, mivel így megkímélem magam az újabb süketeléstől, az idegőrlő, idétlen hanyagságoktól. Magad uram, ha ézolgád nincs. És a végeredmény általában tűrhető. Sajátkezú- leg mázolom be az ereszdeszkázatot, a sok ajtót, ablakot, a mestergerendás mennyezetet, ahol kell. Ahol kell, kijavítom az újabb és újabb mesterek által elrontott, félbehagyott munkát. Állnak a jó mélyre alapozott kapuoszlopok, tetejükön csinos betonkúp, a nagy- és kis kapuszámy szép barnára mázolva. A kerítés aljat, a kertben kivágott sok fa közül felhasználva néhányat még megerősítem. Az irtózatos mennyiségű Szemét, törmelék kihordva az udvarról, kertből. Működik a vízvezeték, egyelőre búvárszivattyúval nyeljük a vizet a híresen jó vizű, mély kútböl. Elültettem vagy negyven gyümölcsfacsemetét. A diófa alá csinos kólábú asztal került lócákkal. Odébb, a szalonnasütő, terméskövekből kirakva. Szép lett a támfal, a vízelvezető árok, kis hi- dacskákkal. Az udvar szikrázik a napsütésben a ráhordott, töméntelen mennyiségű fémes-fehér zúzalékkőtől. Kész a ház hátulja, eleje, oldala, a tornác, a lépcsők, a billenős garázsajtó, a felújított háztető. Tűrhető a házbelső is. Működik a villany, a fürdőszobában folyik a hideg-meleg víz. Egy szétszedett cserépkályha darabjaiból építek villanyfü- téses „álkandallót”. Eléggé ferde, tudom, de itt, hatvan kilométeres sugarú körben nincs egy szabályos vízszintes vagy függőleges vonal. Érzékeny, minden hibát betegesen látó szemem mindezt észreveszi. De tudom, nem is lenne helyénvaló errefelé a pontos munka. Az itteni élethez ez illik, ez a... Ennek értelmén gondolkodjanak el a szociológusok, a politikusok. De a szociológusok, politikusok általában nem akarják látni ezt a vidéket. Az eltorzult világ eltorzult viszonyai között nagy ívben elkerülik. Talán mert a vizsgálható- ság küszöbét sem érik el az itteni életkörülmények, vagy tálán nincs mar mit elrabolni Rákóczi egykori kurucainak földjéről? Akik mára közép-afrikai, brazíliai őserdei homályban, elmaradottságban élnek Európa földrajzi középpontjában. Sokat járom szülőhazám útjait. Nem szégyellem megváltani: jártamban-keltemben sokszor elbújok romokba, sarkokba, kapualjakba, dohos, falusi templomok hűvösébe, erdők bozótjába, hogy kisírjam magam. Ennyi, ami tőlem teflhet? Itt, Európa földrajzi középpontjában, ahová nem járnak közéleti személyiségek. Ide nem járnak közéleti személyiségek. Illetve egyszer mintha, de mégse. Anyám elbeszéléséből tudom -, aki az őszt már itt tölti, mint ezután négy éven keresztül minden nyarat, május első vasárnapjától október közepéig, amíg az utolsó szemig fel nem szedi a diófa alól a drága termést - anyámtól tudom, hogy a frissen választott polgármester anyja egy nap lihegve szaladt anyámhoz: itt vannak a minisztériumból. Legyen már olyan jó anyám, engedje meg, hogy a minisztériumi vendégek a polgármester kíséretében megnézhessék a felújított házat, portát. A felújított házat, portát végül nem nézi meg senki. Valami közbejöhetett, így mégsem jöttek a vendégek, anyám nagy bánatára. De azért ez is több a semminél. Még a minisztériumból is kíváncsiak voltak a csodára, amit az ő fia művelt abból a világvégi, elkoszlott tanyából. És ez azért mégiscsak valami. Az mégiscsak valami, hogy ó, anyám, nyolcvanegy éves korára mégiscsak visszajutott oda, ahol megszületett, ahol harminckilenc éves koráig élte riadt, mindenkitől nyomorgatott, gyönyörű életét. És most, negyvenkét év utón újra a hazai levegőt szívja, hazai talajon jár botladozó lába, ott süt rá az áldott Nap, esténként ott hajtja álomra a fejét, szülei, nagyszülei, apám sírhelyétől néhányszáz méterre. Onnan küldi felém erős, mindenen áthatoló gondolatait a nap huszonnégy órájában, amit én folyamatosan veszek, hiába is kapcsolom ki antennáimat, vevőkészülékemet, a hullámok akkor is elérnek agyamba, gondolataimba. Varga Rudolf: A macska vissza szökött a régi házba című kötetének bemutatóját október 9-én, csütörtökön délután 5 órától tartják a Miskolci Képes Műhely Klubjában (Miskolci Galéria, Petró-báz, Hunyadi u. 12.). A kötetet Gyöngyösi Gábor újságíró ajánlja az érdeklődők figyelmébe, közreműködik Szegedi Dezső színntűAgyamban az innen jövő gondolat- hullámok, impulzusok ott vibrálnak folyamatosan, kikapcsolhatatlanul. És ez már valószínűleg így is marad, amíg élek. Az összetett emberi látásban mindig kell legyen horizontja a képnek Ha már nem lesz, akkor nekem végem -, gondolom néha, magamrama- radotteagom homályos zugaiban ugyanúgy, mint Párizsban, Londonban, Münchenben, Velencében, Puerto Ricoban vagy Amerikában, Los Angelesben jártamkor. Az én recehártyámra exponált képen a horizont mindig ez a néhány magyar holdnyi föld, itt, a szív alakú völgyben. Isten hó- naaljában. Az ördög seggelyukában. Isten hónaaljában, az Varga Rudolf: A macska visszaszökött a régi házba Elmenni, ittmaradni (részlet) ördög seggelyukában egy napon aztán befejeződött az „építkezés”. Lefogyva, megnyúzva, lerongyolódva, holtfá- radtan, mint az igazi győztesek, továbbálltam a helyszínről, némán, tanulságok nélkül. Az örömtől némán jártam kéthetente látogatni a nem várt, nem remélt boldogságban fürdő, lubickoló anyámat, akinek ez a néhány, utolsó nyár megkoronázta szerencsétlen életét, némi kárpótlást nyújtva a szenvedésekre. Jöttem, amikor csak tudtam. Gondozni két temető három sírhantját, ha valami barát meghívott vadászni, vagy, ha nagyon el kellett bújni a szélhámos világ képmutatása elől. Lédikémmel egymás szívverését hallgatva néztük éjszakánként a csillagos eget, fürkészve, mit rejt még számunkra a kiszámíthatatlan sors. A kiszámíthatatlan sors csak olyan dolgokat hozott, ami nagyonis kiszámítható volt. Egy hajnalon Lédikénk iszonyatos szenvedések között meghalt. Mellettem öt méterre. Búcsúzó farkasüvöltés robbant fel szívemből, de az elviselhetetlen fájdalom nem csitult azóta sem. Anyám még megérte a gyászév letelte után Frédinek, az új, hat hónapos fajtiszta németjuhásznak a hozzánk költözését, bevezetését, nyakában egy cipőfűzővel. Aztán egy tavaszi napon kora reggel Anyám is végleg elhagyott minket. Isten meghallgatta imáját. Szép csendben, még tiszta tudattal ment el. Akkor már nem volt erőm ordítani. Megszűnt neurózisom oka. Akinek már nincs apja, anyja, igazából már csak lóg a múló idő, a fogyó tér pókfonatán. Megszűnt az egy életen át tartó szorongás: ne kelljen anyámnak látnia azt, hogy én végleg meghalok az ő földi életében. A legnehezebbet letudtam. Tudom. Ami ezután jön, az ehhez képest már könnyebb lesz. Könnyebb lesz. Nincs erőm azóta sem ordítani, pedig sokszor segítene. Most is. Itt vagyok az évek alatt szépen összeérett tanyán. Hallgatom a sikító láncfűrészek hangját. Vágják a nyíijest. Vágják az erdőt. Október huszonharmadika van. Egy hét múlva halottak napja. Körülöttem kutyák: Rexi a Gyilkos, Báró, Néró, Frédi, az új farkas, szemünk fénye. Megszűnt az örijk készülődés. Készülődés valami ismeretlenbe. Pedig AKINEK NINCS APJA, ANYJA, ANNAK NINCS MARADÁSA SEHOL, SOHA. Ülök a százéves diófa alatt, fohászkodom hozzá, legalább ó, ó éljen túl engem. Mert innen, alóla jól látok mindent. Jól rálátok innen a végtelenre. Jól rálátok innen a végtelenre. Ülök a ház mellett a százéves diófa alatt, az őszi avarban. Elmenni, ittmaradni ugyanannyi. Nekem annyi. Ugye? [Idézetmontázs.] Hogy hívnak ? Vesd csak le a cipőd. No. Gyerünk. Kifőzni. Levetni. Mozgás. Jól van! Mi ez? Pitizz szépen! Ereszd le a kezed. Ereszd le a kezed! Le a kezed! Térdelj le. Térdre. Gyere ide. Ide. Le a kezet. Ki hazudik? Ezt is bepanaszolhatod! Meg ezt is! Le a kezet. Ki hazudik ? A töröknek! Tar a koponyája! Váltig borotválja! Mi baj? Összetojtad magad? Felelj. A töröknek! Tar a koponyája! Váltig borotválja! Miért vagy megijedve? Hiszen nincs rá okod. Ugye? Tedd le ide. A könyveidet. Ha lennél szíves. No, meg mered húzni? Meg mered húzni? Mi? Kuss! Szavaztok! Majd! Mit! Ne kacérkodj! Gyere közelébb. Térdelj le! Háromig számolok. Egy, kettő - Gyáva! Mehetsz az anyádba. No. Infinitívusz mintha valami társra várva kisétálni egy állomásra fénypászmát fiistfelhőbe vonni zaklatásra vállat se vonni süketen órapercenésre engedni hogy a perc lekésse hosszan idézni csendes esőt és fóllélegezni mint a ßld s i A [„Minden második szó kimondhatatlan.* /Beney Zsuzsa: Az utolsó út II: A látomás I) a halak siklásai árnyéktalan a parttalan süppedt rejtezetten szinte értelmes egy-egy vagy zuzmó közt megmaradt emléke szeretetnek halál és volt a váró más a föld már megállíthatatlan ki csontokat minden szó ?Íl ■'é 111 Üzenet a művész nem postás a postás nem művész a művész művész a postás postás a. művész postás a postás művész a művész nem művész a postás nem postás Azonosság A jegyzetembe nézek és idézem: Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Literátor szerzőinek írásait októbertől az Interneten, a Mi fejezetének Mai magyar irodalom alkönyvtárában a http://www.iiii " Elektronikus Könyvtár Szépirodalom, kultúra oi címen is olvashatják. BRITTHAUA THALLÁBAN Nyilas Atilla versei is elhangzanak a szerző tolmácsolásában a Bruthalia lapbemutató felolvasásán, melyet október 5-én, vasárnap délután tartanak a Thalia Büfében (Déryné u 6.). A bemutatón a lap legújabb számában közreműködők közül írásait előadja még Domonkosi Ágnes, Fecske Csaba, Lerch Tamás, k.kabai lorant, Fekete Péter, Kábái Zoltán, Vass Tibor és Zemlényi Attila.
