Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-31 / 254. szám
október 31-től november 6-ig M ár a mozdulatán látni, nem vásárolni akar. Mikor meggyűri az anyagot, nem a minőségét vizsgálja. Csak magára figyel. Arra az érzésre, ami az ujjain, a tenyerén át elönti egész testét. És néhány perc múlva önkívületben fekszik a bolt padlóján. A lopásért nem börtönbe viszik Marie-t, hanem egy pszichiátriai intézetbe. Pedig a lehangoló falak közé nem illik az örömöt ismerő arca. Talán ezt veszi észre Gábriel Villemer, a frissen kinevezett főorvos is, akinek a nő végre tud mesélni szenvedélyéről, a seSzínes, feliratos francia film Rendezte: Yvon Marciano Főszereplők: Marie Trintignant, Sergio Castellitto, Anemone lyemről. A férfi nemcsak megérti, de mint betegéről, sikeres könyvet is ír róla - és miközben tanulmányozza, egyre inkább megismeri ő is a szenvedélyt. Nemcsak azt, amit a nő iránt érez, hanem az anyag irántit is: a selymes tapintást, a lágy redők látványát, és a másik illatát, amit magukba szívnak. Egyszóval az érzékelés különös gyönyörét, azt, amikor mind az öt módja egyformán szenvedélyes lehet. Az alkotók bevallása szerint ezt a filmet egy valós történet, egy valós pszichiátriai tanulmány ihlette. És valószínűleg az a valóság is, amit a látványra kihegyezett, felspanolt, sietős mában csak kevesen mondhatnak magukénak. csm Miskolc, Béke: 10.31-11.05.: Jackie Chan: Első csapás (amerikai) 15.30,17.45,20. Miskolc, Béke Kamara: 10.31.-11.05: Con air - Fegyencjárat (amerikai) 16,18,20. Miskolc, Kossuth: 10.31-11.05.: Az elnök kü- löngépe (amerikai) 10,14.30,16.45,19,21.15. Miskolc, Hevesy: 10.31-11.02: A selyem sikolya (francia) 17,19, Értelem és érzelem (amerikai) 20.45., 11.03.: A Selyem sikolya (francia) 17, Salemi boszorkányok (amerikai) 19, Értelem és érzelem (amerikai) 20.45, 11.04.: A selyem sikolya (amerikai) 17, 19, (francia), Értelem és érzelem (amerikai) 20.45., 11.05.: A selyem sikolya (amerikai) 17, Hulot úr közeledik (francia) 19., Értelem és érzelem (amerikai) 20.45. Miskolc, Hevesy Mese mozi: 11.02.: A Notre Dame-i toronyőr (amerikai) 10. Miskolc, Ady: 11.03.: Lost Highway (amerikai) 17.19., 11.05.: Az ötödik elem (francia) 17,19. Miskolci Egyetem: 11.03.: Halálos terápia (amerikai) 17, 19., 11.04.: Fedőneve: Donnie Brasco (amerikai) 17, Extrémek (belga) 19., 11.05.: Fedőneve Donnie Brasco (amerikai) 17,19. Miskolc, Rónai: 11.03.: Egy csepp méz (amerikai) 17. Ózd, Béke: 10.31-11.01.: Apák napja (amerikai) 17,19., 11.02-04.: Ál)arc (amerikai) 17,19., 11.03-04.: Susi és tekergő (amerikai) 10. Kazincbarcika, Béke: 10.31.: Az ötödik elem (francia) 18., 11.01.: Az ötödik elem (francia) 16, 18., 11.02.: Apák napja (amerikai) 16, 18., | 11.03.: Apák napja (amerikai) 16., Evita (ameri- ' kai) 18., 11.04.: Apák napja (amerikai) 18. I Sátoraljaújhely, Béke: 10.31.: Ál/arc (ameri- | kai) 17, 19., 11.02-03.: Fedőneve: Donnie Brasil co (amerikai) 17, 19, 11.04.: Hatalmas aranyos I (amerikai) 17,19. Tiszaújváros: 10.31.: Halálos terápia (ameri- | kai) 17.30., 11.02.: Majomparádé (amerikai) 10., 11.02-03.: Kapcsolatfelvétel (amerikai) 17.30. | Borsodnádasd: 11.02.: Pál utcai fiúk (magyar) 14., Halálos terápia (amerikai) 17.30. I Mezőkövesd, Petőfi.: 10.31-11.01.: Kapcsolat- I felvétel (amerikai) 19., 11.02.: Nekem 8. (ameri- | kai) 19. | Nyékládháza, Művelődési ház: 10.31.: Bat- | man és Robin (amerikai) 17. ; Sárospatak, Rákóczi: 10.31.: Fedőneve: Don- | nie Brasco (amerikai) 17,19., 11.02-04.: Az ötö- I dik elem (amerikai) 17, 19., 11.05: Hatalmas | Aphrodité (amerikai) 17,19. | Szerencs, Rákóczi: 10.31.: Hatalmas Aphrodi- - té (amerikai) 18., 11.01.: Fedőneve: Donnie Brasco (amerikai) 18. | Izsófalva: 11.01.: Féktelen Minnesota (ameri- 1 kai) 18. | Hidasnémeti, Művelődési Ház: 10.31.: Mail jomparádé (amerikai) 15., 11.01.: Az angyal | (amerikai) 18. | Abaújszántó, Május 1 Mozi: 11.02.: Balhé | Bronxban (amerikai) 18. I Baktakék, Művelődési ház: 10.31.: Balhé 1 Bronxban (amerikai) 19. !! OKirÓBERat—n ...m Miskolc, Zenepalota nagyterme: Az első hat pecsét felnyitása. Stramszki István előadása a Jelenések Könyvéről. Este 6 órától. Miskolc, Vasas Művelődési Központ: A dzsungel könyve - a Pécsi Sándor Guruló Színház előadása. Délelőtt 10 és délután 2 órától. Miskolc, Deszkatemplom: Menedék - Imre Lajos grafikusművész kiállításának megnyitója. Délután 4 órakor. Miskolc, Rónai Művelődési Központ: Égy csepp méz - Art Mozi. Délután 5 órától. Miskolc, Hevesy filmklub: Salemi boszorkányok - Pilinszky filmklub. Este 7 órától. Miskolc, Vasas Művelődési Központ: Légy jó mindhalálig - a Pécsi Sándor Guruló Színház előadása. Délután 4 órától. Miskolc, Béke mozi: A VI. Francia Filmnapok megnyitója. Délután háromnegyed 6-tól. Az Égy francia nő című film vetítése. Sárospatak) Comenius Tanítóképző Főiskola díszterme: Emlékülés a sárospataki önálló tanítóképzés 140. évfordulója alkalmából. Délelőtt fél 9-től. NOVEMBER 4. Miskolci Akadémiai Bizottság díszterme | (Erzsébet tér 2.): Emlékülés és könyvbemutató a I Magyar Tudomány Napja tiszteletére. Délután 3 I órától. I Miskolc, Hevesy filmklub: A Mikrokozmosz I című film vetítése a Francia Filmnapok kereté- I ben. Este 7 órától. I Miskolc, Vasas Művelődési Központ: Légy jó I mindhalálig - a Pécsi Sándor Guruló Színház I előadása. Délután 4 órától. I NOVEMBER 5, Miskolc, Rónai Művelődési Központ: Micimackó - az R.S.9. Színpad vendégjátéka. Délelőtt 10 órától és délután 2 órától. Miskolc, Vasas Művelődési Központ: Légy jó mindhalálig - a Pécsi Sándor Guruló Színház előadása. Délután 4 órától. Miskolc, 40. Sz. Általános Iskola (Herman O. Korkos-képek Korkos Jenő Zoltán Székely Bertaian-dí- jas művésztanár munkáiból nyílik kiállítás Ujságrajzok, grafikák, festmények címmel november 5-én, szerdán délután 4 órakor Miskolcon, a 40. Sz. Általános Iskola galériájában (Herman O. u. 2.). A tárlatot Kormos Vilmos, Miskolc művelődési osztályának vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. u. 2.): Korkos Jenő Zoltán művésztanár kiállításának megnyitója. Délután 4 órától. Miskolc, Tudomány és Technika Háza: Modernizáció, innováció Észak-Magyarországon - Konferencia a Magyar Tudomány Napja alkalmából címmel. Délelőtt 10 órától. Miskolci Nemzeti Színház: A Miskolci Lion’s Club jótékonysági koncertje. Este 7 órától. Miskolc, Hevesy filmklub: Az elveszett gyermekek városa című film vetítése a Francia Filmnapok keretében. Délután 5 órától. I Évfordulós Afrika-expedíció J'j'ioißJii [FtŰimoQajrp'Ltk = toitectbsDip Öt éve immár, hogy novemberben francia filmeket láthatnak az érdeklődők Miskolcon és megyénk más nagyvárosaiban. A Francia Filmnapokat most november 3. és 7 között rendezik meg. A filmeket nemcsak a franciául tudóknak ajánlják, hiszen a felirat segíti a nyelvet nem ismerő mozibarátokat is. A szervezők a műsort az eddigi tapasztalatok alapján állították össze: úgy gondolják, a főleg gimnazistákból és egyetemistákból álló közönség mindenekelőtt az újdonságok iránt érdeklődik. De azért vetítenek régebbi alkotást is, így Jean Renoir Nagy ábránd című filmjét. A fesztiválnyitót november 3-án, hétfőn este háromnegyed 6-kor tartják a miskolci Béke filmszínházjelene! a Mikrokozmosz című filmből Elveszett gyermekek városa ban, ahol köszönti a megjelenteket Denis Matte, a magyarországi Alliance Francaise hálózat igazgatója, Kobold Tamás, Miskolc polgármestere, Bíró Tibor, a Cine-Mis Kft. igazgatója és André Ivánszky, a Borsodi Sörgyár kontroling menedzsere. A megnyitó után az Egy francia nő című filmet láthatja a közönség. A továbbiakban a vetítéseket a Hevesy Iván filmklubban tartják: a Mikrokozmosz, az Elveszett gyermekek városa, a Rizsporos intrikák és A nagy ábránd című alkotásokat mutatják be. Lesznek kihelyezett vetítések is: november 11-én Tiszaújvárosban, 12-én Sárospatakon és Mezőkövesden, 17-én pedig Kazincbarcikán. Gróf Széchenyi Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából, halálának 30. -, első afrikai útjának pedig 70. évfordulóján emlékexpedíció indul Kelet-Afriká- ba. Az expedíció célja, hogy méltó emléket állítsanak Gróf Széchenyi Zsigmondnak, végigkövessék a Tanzániában, Kenyában és Ugandában tett útvonalát, megörökítsék az azóta eltelt változásokat természetvédelmi, ökológiai, tájképi és néprajzi szempontból, valamint zoológiái, botanikai, néprajzi és geológiai tudományos megfigyelő és gyűjtőmunkát végezzenek az adott területen. Ezeknek a dokumentumoknak a bemutatása az írott sajtóban, a televízióban és kiállításokon történik majd meg. Széchenyi Zsigmond első könyve - melyben egyik vadászexpedíciójának a naplóját adta közre - Csui! címmel jelent meg. Óriási sikere volt és ezután szinte sorozatban vadász- és utazási élmények következtek. Könyvei összesen másfél millió példányban jelenlek meg világszerte. Vadászati szakértelme mellett természetszeretetéről és egzotikus állatgyűjtő expedícióiról is híres. Kilenc afrikai úton vett részt, amelyek során jelentős gyűjteményekkel gazdagította a magyar tudományos intézményeket. A Széchenyi Zsigmond tiszteletére szervezett - 1997 decemberében induló - Afrika-expedícióra Balogh István természetvédő, Korsós Zoltán zoológus-muzeológus, Szűcs Róbert fotós-néprajzos, Dénes Péter ornitológus-természetvédő és Király Attila operatőr vállalkozott. A várható fizikai megterhelés, a reálisan kalkulálható veszélyek mellett az expedíció résztvevői a költségekből is jelentős részt vállaltak. De ezen túl köszönettel fogadják a támogatást is. („Afrikai tábortüzek" - Gróf ,Széchenyi Zsigmond Emlékének Ápolásáért Alapítvány. 4700 Mátészalka, Petőfi tér 10. bankszámlaszám: ABN-AMRO Bank 10200562- 44412184-00000000.