Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-31 / 254. szám
1997. Októrii 31., Píntik ITT-HON í szak-MaqyarorszAo 5 MISKOLCI TÖRTÉNET Ámokfutó Balogh Attila- Ezt ismerem! Ez egy milliomos ámokfutó- kiált fel meglepetten a sofőr, amikor a Táncsics tér után nagy sebességgel megelőzi kocsinkat egy másik autó. Kihasználja, hogy befelé négysávossá válik az út, szlalomozva elhúz mellettünk, aztán az előttünk haladók között, s a Kilián-lakótelep „magasságában" már el is tűnik a szemünk elől. Két újságíró kollégával tartottunk épp haza- , felé egy lillafüredi sajtótájékoztatóról, szép tempósan egyikük Mazdájával. A szürke BMW a szintén nem cammogó kisautót könnyedén elmellőzte, ahogy a hétköznap kora délután a diósgyőri főutcán közlekedő többi járművet. A kollégák egyike azonnal jelezte: lefogadná, hogy ez az az őrült fickó, akiről tegnap meséltek neki a szervizben. Milliomos az illető, fiatal, és arról ismert, hogy átlag hetente töri ripityára az aktuális BMW-jét. Holnap jön be a kocsijáért, amit az elmúlt napokban hoztak rendbe a legutóbbi karambol után - adja tovább értesüléseit. Holnap - azaz ma; biztos, hogy ő az, és most próbálgatja a helyrepofozott járművet. El kéne ütnie valakit ennek az eszelős szágul- dozónak, hogy jól bezárják! - dühöng egyikünk, de valaki leinti: az nem jó, akkor van egy vétlen áldozat. Inkább kenődne fel valami falra, hogy csak ő járjon pórul... Ebben megegyezünk, ilyen megoldás ellen egyikünk erkölcsi (!) érzéke sem tiltakozna láthatólag. Az „álmok" azonban olykor megelevenednek. A szürke autó a stadion előtt tűnt el végleg a szemünk elől (gondoltuk akkor), de a vasgyári piacnál újra látjuk. Már az egykori Szikra mozinál hosszú sorban állnak az autók, s mire mi is végigaraszolunk a dugóban, meglátjuk az okot: egy zöld Barkasba rohant bele valaki. Távol álljon tőlem, hogy elmondjam: ki volt az - még a kocsija márkáját és színét is elhallgatom (elvégre vannak emberek, akikbe jobb nem belekötni). Garantált alvázmosás észrevettük Nem tudtuk nem észrevenni ezt a városközpontban található parkolót. Egyik előnye: ha esik az eső, az itt leállított autók részére garantált az alvázmosás. Ezt még a város fizetős parkolói sem tudják. Ez meg itt ingyenes. Hát nem furcsa? Fotó: Vajda János Ez a (kis) Műnk nem az a Műnk A vtlághlrii General Motors fswówmstarorsíá« kof.zeti k^vjsev&-£ oMŰNK IMRE ntntatwsi n erachiaaott rcnáetbcr&ftrc an. Sxtchenyi-n. 6. ic»id»tit.ir«r>twUH ra*»» h.ql A Munk-család egyik vállalkozásának hirdetése Fotó: archív Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Mikor megtudtam a Megyei Levéltár igazgatójától, hogy Kállay Ilona, az ismert színész Munk-lány, biztos voltam benne, hogy köze van a néhány hete már bemutatott Kazinczy utcai Munk- házhoz. Tévedtem. Legalábbis semmi nem utal arra, hogy a két család rokoni kapcsolatban állt volna. Kállay (Műnk) Ilona sem tud efféle szálról. Az ő családjára viszont jól emlékszik egyik nyékládházi olvasónk, aki az említett ház bemutatása után jelentkezett szerkesztőségünkben. Vagyis a sorozatban elmaradhatatlan láncszemet múlt és jelen között mégis az a - családhoz csak nevében kötődő -» ház jelentette.- Igen, miskolci lány vagyok, és Munk-lány. De réges-rég nem élek már ott, s annak is jó ideje, hogy Miskolcon jártam. Visszatekintve: több fájdalmam kötődik ahhoz a városhoz, mint örömöm - mondja Kállay Ilona. Csak nehezen bújik elő belőle a legfőbb ok: édesanyja korai halála. Ilona édesanyja tüdőbetegségben szenvedett.- Máig fáj rágondolni, hogy mikor meglátogathattam, szaladtam volna hozzá, de visszatartottak, nehogy én Is elkapjam a bajt. Mindössze hatéves voltam, mikor meghalt. Apja, Műnk Imre később feleségül vette Lontay Margit színésznőt.- Apámat mint álja páiját engedték dolgozni, s nem deportálták. Újságszállítással foglalkozott. 0 is és az édesanyja is túlélte a háborút. A mentőöv: az újság Amiről a gyermek Ilona nem tudhatott, így emlékezete sem őrizhette meg, annak nyomaira a dokumentumok között ráakadt kutatómunkája során Dobrossy István, a Megyei Levéltár igazgatója. Nevezetesen: a Magyar Királyi 7. honvédhadtest kormánybiztosa, Borbély Maczky Emil főispán 1944. április 25-én kelt hivatalos levelére. „Tudomásomra jutott, hogy a budapesti déli lapokat (Esti újság, Pest, Ujnemzedék) Budapest- --Gyöngyös-Eger-Miskolc-Kassa, Budapest-Szolnok-Debrecen helységekbe már évek óta Műnk Imré- né sz. nagykállói Kállay Ilona volt miskolci lakos örökösének: kk. Műnk Ilonának 2 gépkocsija, továbbá Műnk Imréné sz. Lencse Margit miskolci lakosnak 2 gépkocsija szállítja... A sajtókamara a M. Kir. Honvédezred főnökénél, majd a kér. parancsnokságnál közbenjárt a kocsiknak fontos nemzetpolitikai érdekből való további üzemben hagyása érdekében, amire az engedélyt f. évi május hó 1-ig meg is kapták. Bizalmas értesüléseim szerint ezen kocsik mint zsidó tulajdonok lettek az illetékes hatóság által kér. parancsnoksághoz bejelentve és mint ilyenek vétettek igénybe. Az én tudomásom szerint mind a 4 gép kereszténytulajdont képez. Tekintettel a nemzetpolitikai és nemzetpropaganda szempontjából elsőrendű közérdekre, hiszen fontos az, hogy a nevezett lapok idejében a vidéki közönséghez eljussanak, hogy a közönség a lapok elmaradása vagy késői megérkezése miatt nyugtalanságba ne essék, vagy rémhírterjesztóknek felülhessenek: felkérem a rendőr- kapitányságot, hogy a megnevezett 4 gépkocsi forgalomban tartására és a honvédségi igénybevétel alóli mentesítésre a M. Kir. miskolci 7. honvédkerületi parancsnoksághoz sürgős elóteijesz- tést tenni szíveskedjék. Egyidejűleg szíveskedjék a ... származási megállapítást nevezettekkel szemben bevezetni és annak eredményét ugyancsak a 7. kér. parancsnoksággal közölni.” Bár nem túl könnyű kihámozni: de végül is levelében a főispán arra kér biztosítékot, hogy a tulajdonosok származásától függetlenül tovább üzemelhessenek az újságszállító kocsik. Színház és szerelem- Engem igazából azután, hogy összeházasodtak, Lontay nevelt. Nem mondhatnám, hogy valami nagy iskolajáró lettem volna. Az első elemit a Tóth Pálban kezdtem, s valahogy ugyanott - valami csoda folytán - ellavíroztam az érettségiig. Bezzeg mikor Lontay- val feljöttünk Pestre, addig haza se mentünk, míg vagy három színházat és öt mozit fel nem kerestünk. Lontay nagy hatással volt rám, a pesti „kalandokon” túl neki köszönhetem megismerkedésemet a versekkel. Ennek ellenére teljes titokban jelentkeztem a színművészetire, egy hirdetés nyomán. És azt sem mondhatom, hogy boldogok lettek volna apámék, mikor bejelentettem, hogy felvettek. De amikor először láttak a színházban, már inkább biztattak: jól választottam. Hát jól beleválasztottam: utáltam tanulni, ennek ellenére végül olyan pályám lett, ahol egész életemben tanulni kell... Csak nem hagyom a miskolci emlékeket.- Mi jó maradt meg bennem Mis- kolcból? A prome- nád. Esténként jókat sétáltunk a főutcán, a Népkertben. Bevallom, tizennégy éves koromtól állandóan szerelmes voltam, s a séták kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy szembetalálkozzunk, hogy egymás után forduljunk az éppen aktuális kiszemelttel. Csak hát én olyan „jókor” voltam fiatal, hogy azt a háború teljesen kettévágta. Távolság a messzeségben Jól emlékszik viszont a művésznőre egyik nyékládházi olvasónk: Békési Jánosné, született Kiss Etelka.- Sajóládon laktunk, a nagykállói Kállay családnak pedig a közelben - Lád és Bocs között - volt birtoka és egy szép kastélya, ami ma is áll. Az egész családom ott dolgozott, minthogy más munkalehetőség arrafelé nem akadt. Az édesanyám mint szakácsnő,, szolgált náluk, de csak jót mondtak mindig a Kállayakról, rendesen fizettek, megbecsülték az embereiket. Az édesapám a háborúban odaveszett, de a többieket továbbra is alkalmazták, míg él nem vették mindenüket. Sajnáltuk őket nagyon. Kállay Ilonára is jól emlékszem, mint kisebb lány nagyon irigyeltem a gyönyörű ruháit. Emlékszem, láttam ót egyszer hintóbán ülni, mikor vendégségben ott járt, nagyon szépnek találtam. A mai napig figyelemmel kísérem a sorsát, mert jó szívvel gondolok rá. Országzászló a rendőrség virágágyásában Papp Tímea Miskolc (ÉM) - Fennállásának tízéves évfordulója alkalmából emlékülést tartott a napokban a Miskolci Városszépítő Egyesület Diósgyőri Csoportja. Balogh Sándor, a szervezet vezetője elmondta, ez az utolsó alkalom, hogy elnökként részt vállalt a csoport munkájából. Lemondását egyrészt más jellegű munkák elvállalásával, másrészt a mostanában tapasztalt érdektelenséggel magyarázta. • A városszépítő egyesület felhívására alakult meg tíz éve a diósgyőri csoport, hogy felkutassa ennek a városrésznek az emlékeit, értékeit. Harminc alapító tagunk volt, de voltunk már kétszer ennyien is - emlékszik vissza Balogh Sándor. - Ma már lassan egy ember sem akad, aki szívből foglalkozna Diósgyőr emlékeivel. Márciusban, a legutóbbi ülésünkön például ti- zenketten voltunk. Hogy maholnap mennyien lennénk, nem tudom. De azt igen, hogy nagy az érdektelenség. Többek között ezért döntöttem úgy, hogy lemondok az elnöki tisztemről, és átadom a helyem másnak. □ Milyen eredményeket tudhat magáénak az egyesület? • Szerintem több mint tízmillió forint értékben sikerült gyarapítani a város vagyonát. Első alkalommal - ’87 júliusában - az Anna barlangnál helyeztük el emléktáblánkat, a következő évben pedig a Diósgyőri vár bejáratánál avattunk fel egy márványtáblát, Petőfi Sándor Alkony című versidézetével, amelyet - mint közismert - ott, a várnál írt a költő. Megtaláltuk, és újból felállítottuk azt a harangot is, amelyet 1760-ban Mária Terézia adományozott a Pálosok rendjének. Szívesen emlékszem vissza az első világháborúban elesettek emlékművének felújítására is, bár több év munkújáBalogh Sándor: Nagy az érdektelenség... ba került amíg elértem, hogy engedélyezzék visszahelyezni az eredeti helyére. □ Hol volt addig az emlékmű ? • Az eredeti háborús emlékművet - gondolom, politikai okok miatt - a Szinva partjára helyezték át. Hosszú évekig koszos, elhanyagolt helyen állt, összefirkálva. Két év „harc” után ’89-ben engedélyezték, hogy felújíthassuk és visszatehessük a helyére. Megjegyzem, épp jókor. Mikor elmozdítottuk a szobrot, észrevettük, hogy a tartócsavarok teljesen elrozsdáltak, bárkire rázuhanhatott volna a többmázsás alkotás. Tavaly ősszel a második világháborús emlékművünket is sikerült felavatni. Felállítását sok helybeli támogatta, talán azért is, mert az magát a diósgyőri városrészt is szimbolizálja. Jelképezi az ottani tájat, még a bérházakat is, ugyanakkor egy oltárt ábrázol. □ Diósgyőr történetére jellemző a vallásosság? • Nagyon is. Ezt kutatásaim is alátámasztják, amelyek szerint 1330-ban már volt Diósgyőrnek címere - ebben Szűz Mária képe található. Az állami zászlóval együtt ezt a címert ábrázoló zászlót is rendszeresen felhúzzuk a szintén az egyesület munkáját dicsérő Országzászlóra. Eleinte gondot jelentett, hogy ki fogja a zászlóknak gondját viselni, de ez is megoldódott. A napokban új nevet kapott Kilián György, azaz a Diósgyőri Gimnázium vállalta a védnökséget, és azt, hogy az ünnepek alkalmával felhúzzák a lobogókat. A zászlótartó felújítását egyébként a korabeli tervekhez igazítottuk, sót még az eredeti két darabkájára is ráleltünk. A felújított változatba ezeket is beépítettük. UHol találtak rá ezekre a darabokra? • Az egyikre a Szinva partján, az első világháborús emlékmű közelében. Ézután egy régi fénykép alapján hirdetést adtam fel, hogy keresem a többi darabot is, így bukkantam rá egy másik részletre. A hámori rendőrőrs virágoskertjét díszítette... □ Mik a tervei most, hogy lemondott az elnöki tisztről? • A legújabb kihívás számomra, a több száz éves gyárak, az üveghuták kutatása. Ma Magyarországon csak 1885-ig tartják nyilván az emberek születési, házassági adatait. Ennél jóval korábbi időszak is felölelhető lenne, ha sikerülne megtalálni például a régi üveghutákban dolgozók nyomát. A gyertyánvölgyi üveghuta felújítására 600 ezer forintot utalt ki javaslatomra a Földművelésügyi Minisztérium. Az egyházi anyakönyvekben már most rábukkantam olyan adatokra, amelyekből megtudható: milyen foglakozások voltak évszázadokkal ezelőtt. Sőt, még arra is vannak utalások, hogyan és milyen betegségekben haltak meg akkoriban az emberek.
