Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22 / 247. szám
isB&b.-’Lmimi A vulkán peremén Még maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kériin 1 ' . , , A mi utunk a vég - s a meghitt csillagok biztos lépéseinken az ég felragyog A mi célunk nem az odavetett morzsák, amik a vörösöket hófehérre mosnák Felvonulunk, béklyózva is kiállunk, Ml félelmesen vallunk: kiáltunk. Még maradt erőnk, «7 ' még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. (1956. október 1ÖJ Görömbölyi László Ránézi k a na piaira: Október 23., ;Nemzeti ü. Csodálkozom kissé, láthatóan 'óién.. volna midetci i: Nemzeti ünnep. Lehet, hogy a naptárkészítő takarékossága rövidítette csupán a kezdőbetűre az ünnepet? Megnézem augusztus 20-át - Állami ü. És március 15.? Nemzeti ünnep. Mire ez a megkülönböztetés? Alighanem felületességről, puszta véletlenről van szó, egyszerűen nem figyeltek oda, akik készítették ezt a naptárat. Mégis, a különbségtételben felfedezni vélek valami tudatalatti törvényszerűséget: nekünk március 15. az igazi, a megkérdőjelezhetetlen ünnep, a másik kettő mintha kevésbé lenne az. Ha van alapja a feltételezésnek, magyarázata is van.. Hiába változtak politikai kurzusok, az egyén számára március 15. mindig ugyanazt jelentette - a lel kékből soha nem volt kitörölhető, a lelkekben soha nem volt mással összekevethetó a nagyszerű forradalom és szabadságharc eszménye. Augusztus 20. is ünnep volt mindig, egy kicsit Szent István ünnepe is, de évtizedeken keresztül elsősorban a sztálinista alkotmány ünnepe - erről szóltak a tanítások az iskolákban meg a politikai propagandában egyaránt. Az ünneplésben mára helyére került a hangsúly, de az agyakban talán még mindig van egy kis kavarodás. ts itt van október 23., a másik forradalom ünnepe, a másik nemzeti ünnep. Az évforduló, ami sokak lelkében ünnep volt '57 óta minden esztendőben, amit sokan ünnepeltek titokban, családi vagy baráti körben, és sokan próbáltak ünnepelni az emlékhelyeken: vállalva a gumibotpzást, a rendőri zaklatást, a politikai megbízhatatlanság bélyegét,., az egzisztenciális öngvii- „ kosságot - nemcsak önmaguk, de hozzátartozóik veszélyeztetését is. Miközben náluk sokkal többen voltak azok, akik hittel vallották: '56 októberében ellenforradalom, a néphatalom megdöntésének kísérlete zajlott, s még szerencse, hogy Kádár elvtársnak sikerült megmentenie az országot. És még náluk is többen voltak, akik személyes élmény híján hitték el a történelemkönyvek hazugságait, mert a környezetükben nem volt, aki kimondta volna: hazugságokat írtak a történelem- könyvek lapjaira, hazugságokról szóltak '56 kapcsán az újságok, a rádió- és televízióműsorok. \/oltunk talán néhányan, akik azt hittük: a rendszerváltozás szellemi szabadsága megtisztít ben- nijnket a hazugságoktól, óságéhoz minket az em- Jékheiyeknél, s a ■közös emlékezés erőt, hitet ad közös feladataink közös megoldásához. Hihettük ezt még '89. október 23- án, amikor a Parlament előtt hatalmas tömeg fogadta üdvrivalgással a köztársaság kikiáltását; s hihettük ezt akkor országszerte, a változások meg- fordíthatatlanságát demonstráló ünneplések részeseiként. És egy évre rá, '90 őszén az októberi nemzeti ünnep bár hivatalos volt, a szónokokra nem voltak már annyian kíváncsiak... Nem hiszem, hogy a '48-as forradalomnak mindenki híve volt akkor, tudjuk jól, akkor is voltak, akik az ellenséghez álltak, akik besúgókká váltak, akik a bukás után hivatalt vállaltak a győztesek szolgálóiként. De eltelt azóta másfél évszázad, bőven elégendő idő a legendák > ületcschez elegendő ich ahhoi hogy a koráiéi események bonyolult viszonyai történelmi tanulságokká kristályosodjanak, hogy ma minden magyar büszkén emlékezzen Petőfi, Kossuth és a többiek nagyszerű cselekedeteire. De 1956 októbere túl közel van még hozzánk. Itt vannak köztünk a forradalmárok, és itt vannak a forradalom leverői is. Itt vannak azok, akik áldozatok voltak, és itt vannak az áldozatok nehezen gyógyuló sebeket hordozó gyermekei. S persze itt vannak azok is, akik az áruló hatalom katonái, vagy „csak" a szolgálói voltak, és nem olyan régen hittel vallották: ellen- forradalmi csoportok, köztörvényes bandák forgatták fel az országot '56 októberében. S az „aktívak" mellett itt vannak a „passzív' százezfek, milliók, akik bár tudták, hogy hazugság az, ami k<velveszi őket, a vétkesek közt cinkosságot vállaltak némaságukkal... Homokba dugjuk a fejünket, ha nem veszünk tudomást erről. A4 indez persze nem ok arra, hogy elmaradjon az ünnep, az ünneplés. Sőt, talán éppen ezért fontosak különösképpen a megemlékezések, az ünnepi beszédek. Mert ha hiteles személyek őszinte szavait hallhatjuk az ünnepen, az segíthet a megtisztulásban, a belső hazugságaink okozta görcsök feloldásában. Segíthet abban, hogy évről évre közelebb kerüljünk ahhoz, amihez közelebb kerülni talán a legtöbben akarunk: 1956 októbere legyen tiszta jelképe a nemzeti összefogásnak, az ország függetlenségének és az egyén szabadságának. Sábáig;-I-
