Észak-Magyarország, 1997. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-25 / 224. szám

1997. SZEPTIMBIR 25., Csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Ésxak MaoyarorsxAö 5 Hiábavaló Fecske Csaba Kaptam 19-én egy 12-i rendezvényre invitáló meghívót. Füstölögtem kicsinyt, eső után kö­pönyeg. Nyilván nem világraszóló skanda­lum, ettől még nem zápul meg a tojás, nem lesz - legalábbis nem ettől lesz - drágább a kenyér, mint ahogy az AC-pumpák sem emi­att mondják fel a szolgálatot. Persze nagyon bosszantó, mert olyan rendezvényről van szó, ami érdekesnek mutatkozott, el is mentem volna, ha időben értesülök róla. Nem értesül­tem. Elszalasztottam hát az alkalmat. Van ilyen. Mindenki rohan, ideges, elfelejtünk dol­gokat. Van gondunk elég. Néha még ebédelni is elfelejtünk. Ez a meghívó bot, amivel az ominózus rendezvény nyomát üthetem. Ne szomorkodj, majd lesz másik rendezvény! Az talán még jobb lesz. Előfordul, hogy egy levél nem érkezik meg időben, sokáig bolyong va­lahol a posta útvesztőiben. Bizony előfordul ilyesmi, attól még nem dől össze a világ. Csakhogy ebben az esetben korántsem er­ről van szó, a bélyegző tanúsága szerint a meghívót 14-én, vagyis két nappal a rendez­vény után adták postára. Szöget ütött a fejembe a dolog, vajon miért ad valaki postára meghívót két napja lezaj­lott eseményre, miért ad ki pénzt bélyegre, teljesen fölöslegesen. Kidobta a pénzt az ab­lakon, szokták mondani. Persze nem ettől fog tönkremenni az ország. Sok helyen sok­kal többet kidobnak. De ez nem mentség. Igazán jó lenne tudni, a feladó miért tartotta fontosnak, hogy meghívót kapjak, és miért nem tartotta annak, hogy ott is legyek. Lehessek. Miért hülyítjük egymást? Közérdekű hírek • Vitafórum a társasházi törvény tervezetéről. Sokakat érintő törvénytervezetről rendez vitafóru­mot Korinthus Katalin, Koleszár Lajos és Tompa Sándor országgyűlési képviselő ma délután 5 órá­tól az Ady Művelődési Házban. A társasházakról szóló törvénytervezetet Kakukk Lajosné, a Belügy­minisztérium főtanácsosa ismerteti az érdeklő­dőkkel. • Képviselő a fatelepen. Az Edelényben és Sza­lonnán működő Faipari Kft. telephelyeit keresi fel ma a térség országgyűlési képviselője. Vargáné Kerékgyártó Ildikó - aki informálódik a gazdasági egységek tevékenységéről - a dolgozókkal is talál­kozik. • Kutyák az iskolában. A miskolci 40. Számú Általános Iskola (Herman Ottó u. 2.) tanulói mutatják be kutyáikat a pénteken délután 3 órától az iskolaudvarán rendezendő kutyakiállí­táson. Holtak díjai: kegyelettel adózva Módosítja kitüntetésekkel kapcsolatos rendeletét a miskolci közgyűlés Miskolci kitüntetések, évente Díj neve 1993 1994 ° 1995 1996 1997 Díszpolgár 2 2 2 2 Pro Űrbe 3 6* 6 3 3 Szabó Lőrincz irodalmi 1 1 1 1 Reményi Ede zenei 1 1 1 1 3 Kondor Béla képzőművészeti 1 1 1 1 1 Déryné színházi 1 1 1 1 1 Szemere Bertalan közéleti 1 1 ■ ■ 1. ;s : 1 Herman Ottó tudományos — _ 1 1 1 Pedagógiai díj 1 1 1 1 1 Az év sportolója 2 2 2 2 2 Nívó-díj — — — 8 8 Sport nívódíj _ 2 2 _ — Színházi nívódíj 3 3 3 — . — Zenei nívódíj 1 1 1­­* 3 posztumusz díjjal együtt Miskolc (ÉM - BAL, ND, SZK, SZN) - Módosítani kívánják a miskolci elismerések odaítélését szabályozó rendeletet. Ezt egyebek között az indokolja, hogy nem tisztázott: ki fizesse az adót a posztumusz díj­jal járó pénz után. A megyeszékhely önkor­mányzata a rendszervál­tást követően 1993-ban szabályozta a helyi kitün­tetések fajtáit és ezek oda­ítélésének módját. A mis­kolci elismeréseket (lásd táblázatunkat) a város ün­nepén, május 11-én kapják meg az arra érdemesek. A közgyűlés ma várhatóan módosítja a kitüntetések­kel foglalkozó rendeletét. Másra szavaz Ennek okairól a városháza szervezési és közigazgatá­si osztályvezetőjétől, So- mosi Edétől megtudtuk: a díjakat odaítélő kuratóri­um tagjai között is vannak jeles személyiségek, akik szóba jöhetnének a kitün­tetéseknél. Mivel magukra nem szavaznak, így a ter­vek szerint évente új kura­tórium döntene a díjazot­takról. Az „Év lakóháza” díjjal kapcsolatban az a ta­pasztalat, hogy bár eddig az építészek, a kivitelezők és a tulajdonosok osztoz­tak a díjon, ám az utóbbi­ak húzódoztak attól, hogy kimondják: az ő házuk a legszebb. Ezért ez az elis­merés „Építészeti alkotói díjként” élne tovább és a tervező kapná az elkészült épület után. A harmadik módosítás a posztumusz díjakkal kapcsolatos: nem tisztázott, hogy személy szerint kinek (az özvegy­nek, a gyermekének vagy az örökösnek) és hogyan (pénzjutalommal vagy anélkül) kell átadni. Ez még nincs szabályozva. A pénzjutalom után ma az örökösök adóznak. Ez ki­sebb kellemetlenséget oko­zott két esetben (hogy a három közül melyik kettő­ben, erről az osztályvezető nem kívánt nyilatkozni), így alternatívaként felme­rült, hogy a posztumusz díj megmaradna pénzjuta­lom nélküli erkölcsi elis­merésnek. A városi díjak­ra egyébként az elmúlt két esztendőben évente 1,3 millió forintot használt fel az önkormányzat (az árak­kal kapcsolatban lásd ke­retes anyagunkat). A dísz­polgárok oklevelet, igazol­ványt, arany pecsétgyűrűt és jelvényt kapnak, a „Pro Űrbe” díj mellé oklevél, plakett és arany pecsét­gyűrű jár, míg a díjazottak 50 ezer forintot és plaket­tet tudhatnak maguké­nak. A nívó-díjak tulajdo­nosai 20 ezer forintot és oklevelet kapnak. Az „Év lakóháza” díj kiérdemlői eddig 100 ezer forintot kaptak, a mostani módosí­tás szerint az „alkotói díj­jal” 50 ezer forint és egy díszoklevél jár. Fürge közgyűlés A megyei közgyűlés für­gébb volt a miskolcinál: már 1991-ben rendelke­zett a megyeháza kitünte­téseiről és díjairól. A leg­rangosabb elismerés a Pro Comitátu-díj, amelyet ter­mészetes személyeknek, illetve közösségeknek ítél­hetnek oda, a megye közé­leti, tudományos, művé­szeti, közoktatási, közmű­velődési, testnevelési és sporttevékenységében, egészségügyi és szociális el­látásában nyújtott kima­gasló érdemeik elismerésé­ül. (Évente 2 Pro Comitátu- díj adományozható, ebből egy közösség számára.) A díj egy 8 grammos arany pecsétgyűrűvel és 120 ezer forint készpénzzel jár; kö­zösség esetében a gyűrűé­vel megegyező értékű aján­déktárggyal, illetve a köz­gyűlés által meghatározott pénzösszeggel. A Megyei Közgyűlés Al­kotói díját a többnyire a megyében élő, vagy mun­kásságukkal a megyéhez kötődő alkotóknak, kuta­tóknak, gyakorlati szak­embereknek és közössé­geknek ítélhetik, (Évente négyet adhatnak ki belőle.) E díjjal az emberi alkotóte­vékenységet szimbolizáló kisplasztikát vehet át a dí­jazott, és nettó 100 ezer fo­rintot. Alkotói közösség pénzdíjazásáról e díjnál is a közgyűlés dönt - a Pro Comitátuval azonos elv alapján -, annak figyelem- bevételével, hogy a közös­ség a tagok számától füg­getlenül legfeljebb nettó 500 ezer forintot kaphat, de a személyenkénti pénz­összeg nem haladhatja meg a nettó 60 ezret. Ami a kitüntetések oda­ítélését illeti: a települési önkormányzatok, a köz­gyűlés tagjai, bizottságai, érdekképviseleti szervek, szakmai szövetségek, egyesületek, tudományos intézetek vezetői, az egy­ház, a megyei sportági szö­vetségek tehetnek javasla­tot, amit a ciklusonként létrehozott kuratórium bí­rál el. Az odaítélésről elő­terjesztésük alapján dönt a közgyűlés. A kitünteté­sek átadására október 23- át választották. Csak adható A megye települései szintén rendelkeztek helyi elisme­rések alapításáról, de nem mindenhol adják ki ezeket a díjakat. Például Kazinc­barcikán 1992 óta a város képviselő-testülete díszpol­gári címet, Pro Űrbe- és Kazincbarcika város elis­merő plakettje kitüntetést ítélhetne oda, erre eddig nem volt példa. Díjak árai* aranvqyűrű kb.SO ezer/db qyürűs doboz kb.300-400/db plakett kb.2900/db bor éremtok kb. 1500/db oklevél kb.70-80/db (színesben 200/dbl * az árak forintban értendők és tartalmazzák az áfát is Repka a nyerő Repka Attila sportágában szinte mindent meg­nyert, amit lehetett, hogy csak a legfontosabbat említsük: a 68 kilós súlycsoportban olimpiai baj­nok. Nem csoda, kiváló birkózó. A miskolci ön- kormányzat különféle elismerő címei közül is ő birtokolja a legtöbbet: kétszer volt az év sporto­lója, s 1993 óta a város díszpolgára.- Húsz éve sportolok Miskolcon. Az utóbbi évek­ben sokfelé hívtak, csábítottak mint sikeres spor­tolót, de nem álltam kötélnek. Elsó'sorban azért, mert szeretek itt élni, jól érzem magam a város­ban, s ebben az érzésben az említett elismerések is rendre megerősítettek - válaszolta kérdésünk­re Miskolc első olimpiai bajnoka. - Elég, ha arra gondolok, hogy a fővárosban élve - sportered­mények ide vagy oda - aligha lettem volna dísz­polgár. Ha a kitüntetéseimre úgy nézek, mint visszajelzésekre, úgy is fogalmazhatok: tulajdon­képpen ezekért küzdők, dolgozom nap mint nap. Azt mutatják, hogy az emberek elismerik, amit csinálok. A díszpolgári címre pedig, azt hiszem, kiemelten büszke lehetek, annál is inkább, hiszen tudomásom szerint én vagyok a sorban a legfia­talabb: 24 évesen kaptam meg. Kompromisszum a nyugalomért Kell a Penny és az út is, de tartanak a forgalom közelségétől Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Panasszal éltek a Polgármesternél az Eg- ressy Béni út 43. lakói. Sérelmezik, hogy az épülő Penny Market ttfuház és a hozzá veze­tő út tervezésénél nem vették figyelembe a pár méternyire, toronyház­ban élő emberek nyu­galmát. Lakosságbará- tabb megoldást szorgal­maznak. A polgármes­ter az építkezés vezető­jével és kivitelezőjével ® helyszínen kereste a kompromisszumot. Áz Egressy úti épület lakói fleni vonják kétségbe a Penny Market mögött át­vezető, teherszállítást le­bonyolító közlekedési út szükségességét, de mivel csaknem közvetlenül a •akások ablakai alatt épül, sérelmezik, hogy a szak­emberekben a tervezéskor bem merült fel egy opti­málisabb megoldás. A le­vélírók attól tartanak, pegy nyugalmuk mellett, mgatlanjaik értéke is ve­szélybe kerülhet. Király Bálint polgár- mester a helyszínen meg­győződött arról, hogy a tér­lembe vette, amelynek alapjait és nyomvonalve­zetését fel lehet használni az építéskor. A városveze­tő belátja, hogy igen kelle­metlen, amikor valakinek az erkélye alatt megy el egy út, de a Penny terüle­tére mindig is valamilyen kereskedelmi egységet terveztek. Arra is ügyelni kellett, hogy a behajtás az Egressy út jobbra kanya­rodó sávját ne zavarja. Kézenfekvő megoldást ab­ban találtak, hogy az Eg­ressy út felől egyirányúvá teszik az átvezető utat, így az 7 helyett 3,5 méter széles lesz, ennyivel kerül távolabbra az ablakoktól is. Sebességcsökkentő me­chanikai akadályt (fekvő rendőrt) és célforgalmat jelző táblát helyeznek el, az üzletet pedig csak nyit­vatartási idő alatt töltik fel, napi 3-5 kamionnal kell számolni. Az építke­zés miatti zajjal kapcso­latban tisztázódott: a csendrendelet értelmében a munkálatok csak este 10 óra után nem folytat­hatók. A városvezetés és az építtető más jellegű megoldásokat is keres az ügyben. Az egyetlen logikus útvonalat a polgármester szerint is a lakóháztól néhány méterre lehet elvezetni, mert a leendő Penny és a kerthelyiséges büfé közötti szűk területen nem férne el Fotó: Bujdos Tibor vező az egyetlen logikus megközelítési lehetőséget Szerződést bont Kövesd? Holnap temetik Galik Lászlót Tiszaújváros (ÉM) - Pénteken délután 3 órakor vesznek végső búcsút Ga­lik Lászlótól, a Magyar Szocialista Párt tiszaújvá- rosi elnökétől. A politikus életének 45. évében, tragi­kus hirtelenséggel hunyt el. A sajószögedi temető­ben, római katolikus szer­tartás szerint kísérik utol­só útjára. Mezőkövesd (ÉM ­CSKA) - Januártól felbon­taná a kövesdi önkormány­zat a Dél-borsodi Víz és Csatornamű Kft.-vel kötött koncessziós szerződését, ha nem éri anyagi hátrány a várost - e lépés vizsgála­táról határozott tegnap a képviselő-testület. Az önkormányzat és a vízmű között több per van folyamatban. Herkely György polgármester meg­fogalmazta: a vízmű nem úgy járt el, ahogyan vállal­ták. Sebe Imre képviselő a cég és az önkormányzat kö­zött sokasodó problémákra utalva javasolta: készítsék elő a szerződés esetleges felbontását. A víziközmű üzemeltetését, és a vízszol­gáltatást a város oldaná meg. Októberben újra tár­gyalnak erről az ügyről. Lezárult a pelenkakukac-ügy Miskolc, Budapest (ÉM - SZK) - A bol­ti tárolás közben kerülhettek bele valamely élelmiszerből a Csemege- Julius Meinl miskolci üzletében vá­sárolt pelenkákba az aszalványmo- lyok - állapította meg a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőség. A „férges üggyel” kapcsolatban Markiéi Ilona, a Csemege-Julius Meinl értékesítési igazgatója elmondta: megkeresték azt az édesanyát, aki a miskolci boltban a kuka­cokkal teli pelenkát vásárolta, s elnézést kértek tőle. Jóllehet az igazgató maga is tudja: a rémületet, amit az édesanya érez­hetett, mikor a pelusból kibontott csecse­mője testén felfedezte a nyüzsgő kukaco­kat, aligha feledteti a bocsánatkérés. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség öt megyében és a fővárosban végzett vizsgá­lata lezárult - amint arról olvasóink ked­di lapszámunkból is értesülhettek. Egyet­len esetben sem bukkantak rovarfertő­zött pelenkára. Arra következtettek, hogy tárolási hiba okozta Miskolcon a galibát.- Való igaz: a pelenkás gondola túlolda­lán kutyaeledelek is voltak - ismerte el a felügyelőség megállapításáról hallva a Győri kapui Csemege-Julius Meinl veze­tője, Szénási Gézáné, aki még mindig nem tudott napirendre térni az eset fö­lött, pedig már több hét is eltelt azóta. Gyanakvón figyelnek minden terméket, de nyomát sem látták kukacoknak. Át­rendezték a bolti termékeket, a pelenká­kat külön állványon tárolják. Az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a teljes, „mozgó” (mármint a férgektől mozgásba hozott), különböző gyártóktól származó pelenkakészletüket azonnal zárolta, s az ÁNTSZ előírásai szerint végrehajtották a bolt teljes féregtelenítését, fertőtleníté­sét. A városi ÁNTSZ illetékese helyszíni bírságot rótt ki, amelyet a bolt vezetője megfizetett alkalmazta, s a már meg­lévő útszakaszt is figye-

Next

/
Thumbnails
Contents