Észak-Magyarország, 1997. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-22 / 195. szám

1997» Augusztus 22., Péntek A Megyéből Telenttük ÉSZAK'Magyarország 3 o Körzeti stúdió Miskolcon is? Budapest (MTI) - Előreláthatólag ősszel új körzeti stúdiót avatnak Miskolcon - erre is utalt Belénessy Csaba, az MTV Rt. regionális és nemzetiségi főszerkesztőségének vezetője csütörtökön, amikor arról nyilatkozott, hogy a tervek szerint a jövőben önálló gazdasági társa­ságként működnek majd a stúdiók. Többlettámogatás a bányának Budapest (MTI) - A kormány jó­váhagyta a Pénzügyminisztérium és az ipari tárca közös előterjeszté­sében benyújtott javaslatot a Bor­sod Megyei Feketevölgy Bányáról. A likviditási gondokkal küszködő üzemet 1999-ig folyamatosan fel­számolják. A jövő évi - a jelenlegi­nél szűkebb körű - üzemeltetésre 100 millió forint többlettámogatást szavazott meg a kabinet. Polgármesterek találkozója Tokaj (ÉM) - A térség polgármes­tereinek találkozóját rendezik va­sárnap Tokajban a Szabad Demok­raták Szövetsége megyei szerveze­te kezdeményezésére. A zempléni, a közeli szabolcsi és hajdú-bihari települések vezetői délután 2-től Kuncze Gábor belügyminiszterrel találkoznak a Tokaji Ferenc Gim­náziumban, ahol az önkormányza­tokat érintő aktuális kérdésekről cserélnek eszmét. A magyar sportért tevékenykednek Budapest (MTI) - Az állami ün­nep alkalmából - különböző sport­szervek kezdeményezésére, a test- nevelési és sportfeladatok végre­hajtásában hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkájuk elis­meréséül, az OTSH elnökének elő­terjesztésére - Kuncze Gábor, a sportot felügyelő belügyminiszter kitüntetéseket adományozott. Eze­ket a .miniszter. nevében csütörtö­kön Harcsár István államtitkár, az OTSH elnöke adta át. Megyénkből a Magyar Sportért kitüntető címet kapta Porkoláb Albert, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei önkor­mányzat humánszolgáltató főosztá­lya helyettes vezetője és Tölgyesi István nyugalmazott testnevelő ta­nár, a sárospataki polgármesteri hivatal osztályvezetője. Speciális csoport emelte ki a testet Nagycsécs (EM) - Ismeretlen, kö­zépkorú férfi holttestét fedezte fel tegnap délelőtt Nagycsécsnél a Sa­jóban egy horgászni induló kisfiú. A helyi polgármesteri hivatalból ér­tesítették a tiszaújvárosi tűzoltókat és a rendőröket, majd a helyszínre érkező lánglovagok a körülmények szemrevételezése után úgy döntöt­tek: kihívják a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportot. A partról jól látható volt, hogy a holttest az erős sodrásban fenn­akadt egy ágon, a megközelítése azonban sem a partról sem a vízből nem látszott könnyű feladatnak. A speciális csoport búvárai végül egy kis csónakkal lavíroztak be a kidőlt fa ágai közzé és a vízbe ereszkedve szabadították ki a tetemet, amelyet a folyón pár száz méterrel lejjebb úsztatva egy járhatóbb partszaka­szon emeltek ki a tűzoltók segítségé­vel. A rendőrség helyszínelői meg­kezdték a vizsgálatot az ügyben. —Lapzárta ..._ _________ • A SEVILLAI NŐI VÍZILABDA Európa-bajnokságon, az 5. helyért: Magyarország - Németország 10-5 (3-1,1-1, 4-1, 2-2). A magyar csapat tehát 5. lett. • A PHILIP MORRIS közölte, be­szünteti a cigarettagyártást, ha be­bizonyítják: a dohányzás rákot okoz. • TŰZ ÜTÖTT KI tegnap egy ta­nyán Encs és Forró között. A tűzol­tók megfékezték ugyan a tüzet, ám egy Csepel teherautó és egy széna­kazal így is a lángok martaléka lett, valamint leégett egy vas szerkezetű épület is, melyben élelmiszert tárol­tak. A károkról lapzártánkig nem érkezett jelentés, a tűz okának ki­vizsgálása is folyamatban volt. A zenészek bevették a várat Megkezdődtek a hatodik Zempléni Művészeti Napok Sárospatak (ÉM - DBI) - Rákóczi- vár, csütörtök este fél 7. Alig egy óra múlva megkezdődik a hato­dik Zempléni Művészeti Napok (ZMN) című rendezvénysorozat. A Liszt Ferenc Kamarazenekar derűsen hangol. A zenészek tré­fálkoznak. De lehet, hogy csak feszültségüket vezetik le...- Lehet, hogy az anyagilag is elis­mert munkát jobb kedvvel végzi az ember? - kérdezzük Merényi Judi- tot, a ZMN művészeti titkárát.- Állandó támogatónk van, há­roméves szerződést kötött a Liszt Ferenc Kamarazenekarral az An­tenna Hungária. De a Nemzeti Kulturális Alaptól is 15 millió fo­rintot kaptunk az idén, enélkül a programok felét sem tudtuk volna megszervezni. A rendezvény iránt évről évre nő az érdeklődés. A fővá­rosban is sok jegyet vettek, a bér­letből pedig kétszer annyi kelt el, mint tavaly. Jönnek a vendégek, hiszen olyan művészeket is hívunk ide, akikkel sehol máshol nem le­het találkozni M agyarországon.- Az elmúlt években valóban so­kat lendített a térségen ez a rendez­vénysorozat - mondja Stumpf Gá­bor, A Művelődés Háza igazgatója. - A térségnek fel kell nőnie a vendég­látáshoz, mondtuk a kezdet kezde­tén, amikor Rolla Jánossal elkezd­tük szervezni ezt a programot. Ma mái- látszanak az eredmények is. Este fél 8. A várudvar zsúfolásig telve. Pótszéket kell bevinni. Talán ezernél is többen hallgatják Inkei Péternek, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium helyettes ál­lamtitkárának a megnyitóbeszédét, majd a Liszt Ferenc Kamarazene- kar koncertjét. A gyereknek oltás, az ebnek zárlat Miskolc, Tállya (ÉM - ND) - Biz­tonságosan ellátták azt a tíz gyereket, akinek köze volt a tállyai veszett macskához. Az illetékes elmondta: a legmoder­nebb és leghatásosabb készít­ményt használták a gyerekek kezelésére. Mint ismert: Tállyán veszett macs­ka harapott meg egy 7 éves kis­lányt. A fővárosi gyerek szüleivel nyaralt a falu művésztáborában, amikor megtalálta a legyengült ál­latot. A táborban tartózkodó gyer­mekek némelyike (mind tíz év alat­ti) szintén érintkezett az „elgázolt­nak” vélt állattal. Az időközben ki­múlt jószágról kiderült: veszett volt. Mint Sója Szabolcstól, a helyi or­vostól megtudtuk: tegnap már ki­lenc gyermek a legmodernebb és legjobb védőoltás második adagját kapta, egy gyereket azonban édes­anyja Lengyelországba vitt, ám már ott is értesítették az illetékes hatóságokat. A gyermekek között voltak pécsiek, budapestiek és a Dunántúl más településein lakók, de otthon már mindegyiküket vár­ták az orvosok és időben megkap­ták a szérumot. Sója Szabolcs hangsúlyozta: mi­óta a Rabipur, illetve a Rabivac szérummal oltanak, azóta nem volt súlyos szövődményes megbetege­dés, ha időben megkapták a széru­mot a fertőzöttek. A veszettség az idegrendszert tá­madja meg, ám az idejében beadott védőoltás biztos védelmet nyújt a betegség kialakulása ellen. A gyer­mekeknek összesen 5 oltást kell kapniu, ezeket azonban mái’ a kar­jukba adják, ellentétben a régebbi, hasfalba adott oltásokkal. Tállyán 90 napos ebzárlatot ren­deltek el, ami azt jelenti, hogy a megadott ideig tilos a faluba kutyát, illetve macskát behozni, valamint a helyi házőrzőket és macskákat köz­területre kiengedni. Ha valaki ezt nem tartja be, akkor az elengedett, vagy elkóborolt állatot kiirthatják. SFOR-erők és miskolci mazsoretek Az Amerikai Hadsereg fúvószene­karának fellépése zárta a miskolci Orient 2000 Nemzetközi Mazsoret- és Fúvósfesztivált tegnap Lillafüre­den. Ahogy Robert Nixon karnagy fogalmazott, ilyen parádé még so­sem volt: a németországi Bamberg- ben állomásozó amerikai SFOR- erők fúvósainak muzsikájára a Mis­kolci Mazsoretek táncoltak. Az amerikaiak többek között ismert jazz-, ragtime-, dixie-dallamokat, indulókat adtak elő. Az első gyalog­sági hadosztály zenészei nyelvtudás nélkül is kapcsolatot teremtettek a közönséggel. Egy kisfiút még arra is rábírtak, hogy ő vezényelje ked­venc indulójukat. A koncert végén pedig egy kis t'ekvőtámasz-bemuta- tót is tartottak. Fotó: Farkas Maya Vasutasnak igen, határőrnek nem? Perben próbálják értelmezni a külföldi kiküldetés szabályait Miskolc (ÉM - PT) - A magyar országhatár túloldalán szolgá­latot ellátó vasutasok két évvel ezelőtt megnyerték a pert, ame­lyet azért indítottak munkálta­tójuk, a MÁV ellen, hogy egy 1992-es kormányrendeletben foglaltak szerint - dollárban megszabott - ideiglenes kikül­detési díjat utólag kifizessék számukra - tájékoztatta lapun­kat Neuscl Gyula, a Magyar Ál­lamvasutak Rt. személyügyi fő­osztályának vezetőhelyettese. Azért kerestük a MÁV illetékesét, mert levelet kapott szerkesztősé­günk, amelynek írói egy korábbi cikkünkre reagáltak. Mint ismert: lapunk augusztus 9-i számában részletesen beszámoltunk arról, hogy a határ túloldalán szolgálatot teljesítő határőrök pert indítottak - szerintük jogos - követelésükért. A levélírók állítják: a Miskolci Határ­őrigazgatóság vezetői megkapták a külföldi szolgálatért járó dollár­összeget, csupán a kiskatonák nem jutottak hozzá (ezért indult a per a B.-A.-Z. megyei Munkaügyi Bírósá­gon). A hasonló módon a határ túl­oldalán dolgozó vasutasok is min­den különösebb erőfeszítés nélkül megkapták visszamenőleg a több százezer dollárt.- Nekünk is sok gondunk volt az említett kormányrendelet értelme­zésével, ezért először nem kíván­tunk eleget tenni azon dolgozóink követelésének, akik például Párká­nyon, a nemzetközi szerződésben rögzítettek szerint rendelkezésünk­re bocsátott épületben dolgoznak, de már a határ túloldalán - vála­szolta érdeklődésünkre Neuscl Gyula. A Legfelsőbb Bíróság azon­ban úgy ítélte meg, hogy jogos a fel­peres vasutasok követelése. Ezért végül sok százezer forintot kellett kifizetnünk egyösszegben az érin­tett dolgozóknak, ami nagyon hát­rányosan érintette akkor a társasá­got. Azóta a határ túloldalán szol­gálók a havi illetményükkel együtt kapják meg a kiküldetési díj dollár­értékének forintosított összegét. Á vay Ferenc alezredes, a Mis­kolci Határórigazgatóság szervezési igazgatóhelyettese szerint a vezetők évente egy-két alkalommal vesznek részt a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint találkozó­kon a határ túloldalán. Ilyen kikül­detések alkalmával megkapták a dollár napidíjat a külföldi munkán résztvevő munkatársaik.- A határőrizettel és útlevélke­zeléssel összefüggő szolgálat kap­csán azonban egyetlen határőr sem kapta meg ezt a pénzt. Az ideigle­nes kiküldetés idején ugyanis nem merülnek fel tényleges költségek, így nem is lenne mire ott elkölteni.- A Határőrségnek továbbra sincs határozott álláspontja a sok százezer dollárra rúgó ügy kapcsán. Mindenképpen megvárjuk a bíró­ság ítéletét és döntésüknek megfe­lelően cselekszünk majd - tudatta lapunkkal Tímár Zoltán őrnagy, a Határőrség helyettes szóvivője. Megyei rendőrség: biztos nélkül Budapest, Miskolc (ÉM - PT) - Nem kül­denek kincstári biztost a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság­ra - tájékoztatta lapunkat Jenei Zoltán ezredes, az Országos Rendőr-főkapitány­ság (ORFK) gazdasági főigazgatója. Sajtóértesülések szerint a Pénzügyminisztéri­um a rendőrség további eladósodásának meg­akadályozására kincstári biztosokat küld szeptember 1-jétől nyolc olyan megyei rendőr- főkapitányságra, amelynek gazdasági-pénz­ügyi terhei különösen nyomasztóak. Az ORFK főtisztje szerint megyénkben jól gazdálkodnak a kapitányság ezzel foglalkozó szakemberei. Ezért itt nem indokolt a szigorú pénzügyi kontroll bevezetése. Az államháztartási tör­vény szerint ugyanis csak oda kell kincstári biztost kirendelni, ahol a kilencven napon túli ' tartozás meghaladja az adott intézmény éves költségvetésének 5 százalékát, vagy a követe­lés eléri az ötvenmillió forintot. Érről pedig Borsod-Abaúj-Zemplénben nem beszélhetünk. Ideiglenes határnyitás Miskolc (ÉM - PT) - A derenki búcsú jobb megközelítése érdekében a Miskolci Határőr Igazgatóság augusztus 24-én, vasárnap reg­gel 8 órától, délután 6 óráig ideiglenes határ- átkelőhelyet nyit Szögliget közelében a szlo­vák-magyar határon. Az ideiglenes határát­kelőn csak szlovák és magyar állampolgárok kelhetnek át érvényes útlevéllel gyalogosan, kerékpárral, illetve motorkerékpárral. Az alkalmi átkelő mellett Toman ádaskán és Aggteleken közúti határátkelő üzemel. Aggteleken reggel 8-tól este 8 óráig, míg Tor- nanádaskán reggel 6-tól ugyancsak este 8 óráig kelhetnek át az állampolgárok. Változó menetrend Miskolc (ÉM) - Szeptember 1-jétől válto­zik a belföldi vonatok menetrendje. A megyében a legnagyobb újdonságot a Mis­kolc és Tiszaújváros között közvetlen össze­köttetést biztosító InterPicy járatok jelentik. , Amint arról korábban lapunk is beszámolt, az ! IP-k a Miskolcról Budapestre induló Inter­City vonatokhoz csatlakoznak. Az IC jeggyel i igénybe vehető járatok Tiszaújvárosból 6.20, 9.55 és 15.15 órakor, Miskolc Tiszai pályaud­varról pedig 9.00,12.00 és 19.35 órakor indul­nak Tiszaújvárosba. Az InterCity színvonalú InterPicy sínbuszok beállításával jóval gyor­sabb, és kényelmesebb lesz az utazás. Az InterCityket érintő változás: a kísérleti jelleggel Budapest-Keszthely vonalra beállí­tott Helikon InterCity, a Budapest és Pécs kö­zött járó Tenkes InterCity és a Buda- pest-Szeged viszonylatú Móra InterCity csak a hét utolsó munkanapján, illetve a szabad- és munkaszüneti napokon szállítja az utasokat. A menetrendi változásokat az utasok a pá­lyaudvarokon és az állomásokon elhelyezett hirdetményekről, valamint az információs iro­dákban ismerhetik meg. A megye közlekedé­sét érintő részletekről a későbbiekben részle­tesen beszámolunk. Azt gyanítják: pancsolt a bor Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Ezernyolc­száz liter bort foglaltak le a mezőkövesdi zsaruk, mert az ital nagy részét számla nélkül terítette a forgalmazó. A minősé­get is vizsgáltatják, mivel alapos a gya­nú, hogy pancsolt borról van szó. Borban az igazság, szokták mondani - de a kövesdi zsaruk azt gyanítják, hogy az általuk léfoglalt borban nemhogy igazság, de szőlő se sok van. Kedden este foglaltak le több mező­kövesdi kocsmában - húsz literes kannás ki­szerelésben - ezernyolcszáz liter bort. A lefog­lalás egyelőre csak a terítés módja miatt tör­tént, ugyanis az ezzel foglalkozó kft. megbí­zottja általában két kanna borról adott szám­lát a kocsmárosoknak, akik tíz-húsz kanna bort is elvettek a szállítótól, okmányok nél­kül. A kocsmárosok persze azonnal fizettek a két-háromszáz liter borért. Felmerült a gya­nú - tudtuk meg a rendőrségen hogy pan­csolt borról van szó, ezért az országos bormi­nősítő intézettől kértek vizsgálatot a minőség megállapítására, de valószínű, hogy a minő­ség hamis tanúsítása is fennáll, ami azt jelen­ti, hogy nem a címke szerinti drágább fajtájú bor van némelyik kannában. A kocsmárosok ellen adócsalás, az érintett - nem helybéli - kft. vezetője ellen pedig adócsa­lás és számla nélküli forgalmazás rímen indí­tottak eljárást, ami meg bővülhet, ha kiderül, pancsolt nedűről van szó. A rendőrség a fo­gyasztóvédelmi felügyelőség és az adóhatóság bevonásával folytatja a vizsgálatot az ügyben. A házigazdák: a Liszt Ferenc Kamarazenekar Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents