Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-16 / 164. szám

Hazai színek Lengyelhonban

Művészet nem csak Nyugaton terem

PRZEMYSL. A kimondhatatlan nevű városka nem nagyobb Egernél. Múzeumai, képtárai, pezsgő művészeti élete azonban joggal avatják Lengyelország egyik képzőművészeti központjává. A lengyelek általában rokonszenvvel fordulnak a magyarok felé. Nem árt tudni nekünk sem, ha Európáról és a művészetekről beszélünk, akkor nem csak napnyugat felé te- kintgethetünk.

A Kárpát Eurorégió szervezésében kétévente kerül sor Przemysl- ben nagyszabású nemzetközi festészeti találkozókra és tárlatokra, az Ezüst Négyszög biennáléra. A magyar megyék Borsod-Abaúj-Zemp- léntől Hajdú-Biharig terjedően tartoznak az érintettek közé. A csoportos kiállításokra beküldött

munkákat szakmai zsűri értékeli, önálló tárlatra általában az adott esztendő fődíjasa kap meghívást.

Lakóhelyeit tekintve két város, Tokaj és Debrecen egyaránt igényt tarthatna Makoldi Sándor festőművészre. Korábban a borsodiak csoportjában utazott Przemyslbe, legutóbb nem járt kint személyesen, de a biennálét követően meghívást kapott egy önálló kiállításra. Ahogy Makoldi Sándor elmondta, a debreceni Kölcsey művelődési központba címzett levélben a lengyel fél kérte az intézményt, segítsen a képek kiszállításában és a tolmács biztosításában.

Ok a maguk részéről vállalták a reklámot, a katalógus elkészítését, a szállást és ellátást, valamint a

tényleges lebonyolítást. A művész pályázott és nyert is pénzt a Debrecen Város Kultúrájáért Alapítványtól, ez azonban közel sem fedezte a szállítás költségeit. Végül egy szponzor „testvéri” segítségének köszönhetően jutott el kiállítása színhelyére, ahol különben debreceni művésznek - tudomása szerint - nem volt még önálló tárlata. Tolmácsot a helyszínen sikerült találnia.

Képeit a lengyel közönség május 9. és június 3. között tekinthette meg. A helyi sajtó értékelése szerint a magyar alkotó az akadémizmustól az avantgarde-on keresztül eljutott a magyar nemzeti hagyományokhoz. A lengyelek számára éppen az tűnt izgalmasnak, hogy egy másik nagy történelmi hagyományokkal rendelkező európai nép fia miképpen tudja önnön nemzeti hovatartozását, magyarságát megfogalmazni a képzőművészet eszközeivel úgy, ahogy azt a zenében Bartók tette.

Sz. M.

ló — hogy csupán ízelítőt adjak a rangos névsorból! De Sjűsz; Endre, Mácsai István, Tóth Ernő, Árkossy István, Antus Gyula, Holló László művek sem „fehér hollók” a házunk táján.

— Bényi Árpáddal és Bíró Lajossal egyébként még hajdúsági éveimben ismerkedtem meg: a Debreceni Műhely üzletkötője voltam akkoriban. Bényi és Bíró ennek alapítói voltak.

— Most, harmincévesen úgy érzem: műkereskedői tevékenységem — amellett, hogy sebész vagyok — jó irányba halad.

— Bővítjük a felvevő-forgalmazói körünket: a jövőben antik darabokkal (régi képekkel, szobrokkal, plasztikákkal) is szeretnénk foglalkozni. Persze, ehhez nagyon komoly szakmai háttér szükségeltetik.

— A műkincsterjesztésen kívül a galéria sokféle szolgáltatást nyújt: hatszázféle festett-mintá- zott lécből választhatnak a vásárlóink képkeretet; tevékenységi területeink közé tartozik a restaurálás, az értékbecslés is, valamint képzőművészeti kiadványokat, albumokat, reprezentatív könyveket kínálunk az érdeklődőknek. Meggyőződésem, hogy jó ügyet szolgálunk.

Kállai János

Nyíregyháza belvárosában — ha időközben nem változott a helyzet — immár három magángaléria csalogatja a képzőművészet barátait: a szemlélő- dőket, a tudatosan tájékozódni kívánókat, a potenciális és „echte” vásárlókat.

a Visuart Galéria. A tulajdonosalapítót, dr. Kopcsa István jr.t kérdeztük a bemutatóhely néhány jellemzőjéről.

— A képbemutató- és árusítóhely létesítésének gondolata 1995-ben fogant meg bennem, s egy évre rá az álmom teljesült. Megszületett a Visuart Galéria;

Képek a galéria falain

Közülük az egyik legifjabb — idén márciusban ünnepelhette működése egyéves jubileumát —

azért, hogy a kortárs festészetet reprezentálja. Az ország minden részéből csaknem félszáz művésszel tartom a kapcsolatot. Ebből kitűnik: nem elsősorban a szűkebb pátria alkotói azok, akik nálunk szerepelnek, de természetesen számukra is van lehetőség.

— A célunk elsődlegesen a műkereskedelem, vagyis nem a szó hagyományos értelmében vett mecenatúra. Bár, hozzáteszem: az, hogyha ma egy festőt, grafikust „vásárlóközeibe” tudok juttatni, sőt, megköttetik az üzlet, nos, ez önmagában véve támogatás.

— A színvonal — túlzás nélkül állíthatom — magas. Profik kompozícióit igyekszem idehozni Nyíregyházára. Erről bárkit meggyőzhetett az évfordulónk alkalmából rendezett Csendélet című tárlatunk. Bényi Árpád, Bodó Károly, Herpai Zoltán, Homyik Zoltán, Kalcsó József, Réti Mátyás, Zombori LászMartyn Péter felvétele

KdNWSZIMLE

O

lvasom a kötetedet, Géza, és azon töprengek, sok vagy kevés ez a harminckét költemény, ötven éved lírai tanúsítványa. Három vékony könyv után a negyedik, de hát a költészetet nem százoldalakban mérik. Juhász Ferenc époszai vagy a Pilinszky-ouvre a súlyosabb? Ki dönti el?

S míg botorkálok veled a lakótelepi romok között, azt veszem észre, hogy X-ben éltem én is: az általad megírt város itt szédeleg, itt támolyog, itt himbálózik bennem, s ahogy lapozgatom a ciklusokat, a belőlük kibontakozó kép egyre illúziótla- nabb, egyre kietlenebb, egyre reménytelenebb.

Olvasom a kötetedet; összehasonlíthatnám a korábbiakkal, és megállapíthatnám, hogy szám szerint mennyi vers került át a válogatásba, s mivel egészült ki az anyag. Az adatokból kimutatható lenne, hogy a Másnapos freskó (1975) hat egységéből csak a címadő maradt meg, A mánia terjeszkedése (1983) és A térség kritikája (1994) pedig egymást átjárva és kiegészítve hozta létre az A. G. úr X-ben fejezeteit. Mintha ez a tendencia is jelezné, hogy felerősödött benned — ahogy a korosztály dicséretében mondtad egykor — a „nagy misztikus hegyek kékülő vonalain túlra” tekintő ember összegző szándéka. Új ráolvasva a régről ismert szövegeket, ismét megkap a rezignáció- nak, a fanyarságnak az az egyéni ötvözete, amellyel a dolgok fölé hajolsz.

Az az egyedi szemléletmód, amely örökös alulnézetből láthatja a világot, a kívül-levés, a kizártság élményét avatva a lírai megszólalásmód centrumává, s amelytől idegen a „hagyományos” költői attitűd, a képviseleti beszéd, ugyanakkor mégiscsak van benne valamiféle elidegeníthetetlen részvét az elesettség, a peremiét redu- káltsága iránt. Rezignációt említettem az előbb, bár lehet, hogy jobb lenne egyfajta tragikusba hajló létvesztésről, értékdevalvációról értekezni, amelyet az irónia hivatott enyhíteni. Ravasz módon, persze, úgy, hogy csak alapos vizsgálódás után derüljön ki: A. G. úr voltaképpen érzékeny fickó, aki leplezni kívánja érzelmeit.

Olvasom e száztizenöt oldalas könyvet, Géza, s kitapinthatónak látszik az az ív, amelynek mentén haladva eltűnőiéiben vannak a képteremtés olykor túlhajtott,

expresszionista elemei, miközben szaporodnak a megnevező-konkrét, dekódolható valóságtartományokat versbe emelő gesztusok. A Másnapos freskó ciklus tizenhárom darabjában az időnkénti szarkasztikus hangot (lyuk a katedrán, bankók feltámadása, öreg bokréta) a „törmelék leszakadt partok hamis

teremteni” akaró én szólal meg, akit „hűvös ujjávat a semmi megérint” (a konkrét költészet felhígítása). Vigyázol arra, nehogy elérzé- kenyülj, távol áll tőled az önsajnálat; s bár hajlamos vagy teljesítményedet, magánemberi erényeidet- gyarlóságaidat a kellő távolságtartás enyhén cinikus mosolyával bevonni, a kívül rekedtség, az „elkoptak sorban az évek", az „elmaradt dalok lemeszelt hiányát” panaszló sorok mögött ott lapul a „lakható jelen” iránti örök emberi vágy, amelyben benne foglaltatik a hit: „valahogy őrizni illenék a szót az értelem csíráját” (a mánia terjeszkedése). A kötet hátralévő lapjain sorakoznak azok a darabok, amelyekben az „elromlik látod végül minden” perspektívájából (grammatica elegáns) szólal meg a

feltűnjék a „roppan égről cafatokban ereszkedik vállunkra a sötét” (a térség kritikája), a „kimarad egy belső szúrás alattomos szorítás / arasznyival a torok alatt” (bizalmatlanul) nyugtalanító szorongása.

Végére érek e beszámolónak, Géza, s most látom, mi mindenről nem szóltam még. Szakkritika mutathatja ki szövegeid kassáki, József Attila-i, Juhász Ferenc-i, Ady Endre-i, (egy cím erejéig Gulyás Pál-i) illúzióit, elemezheti első köteted Paletta ciklusának s a hulló festett éjszakák festő alakjainak kapcsolatát, miként többtételes szabad verseid helyét napjaink lírafolyamataiban is csak tüzetesebb analízis határozhatja meg, még ha a felületen kínálkoznának is esetleg Oravecz lmre-i, illetve Orbán Ottó-i párhuzamok.

Azzal a meggyőződéssel teszem le születésnapi gyűjteményedet (hiszen március elején múltál ötven), hogy a Barta Jánost, Juhász Ferencet, valamint szüléidét megidéző kompozíciók mellett az ablakhalál konkrét látványból kiinduló, élet és pusztulás létfilozófiai távlataiba emelkedő, ugyanakkor a döbbenet fájdalmát időnként argóba oldva csökkenteni igyekvő sorai munkásságod legsúlyosabb részei.

Cafatokban a sötét

illúziók között” (ókikötő) ballagó, harmóniát áhítozó ember, a költészet lehetőségeit kutató alkotó („kopik a toll is / az írás telítődött" - nagy lomha elégia) reménytelensége váltja fel: „pocsolyaélet szórja senki vizére / hüllőt idéző rettenetét” (halak országa). Az antilí- rai én olykor igyekszik kívül helyezkedni a világon („ülök egy más bolygón / és óriási kukkerral figyelem a földet / közelről tragikus / távolról röhejbe tör minden pillanat”), s a „lófejnyi árnyak”, a „falak szorítása” ellenében, hogy élni tudjon, mormolgatja magában az antiverset (karnevál). A Déri Ti- bor-i ellenutópiára rájátszó s annak címét ötletesen kifordító lírai alany nem titkolja, hogy X lehet akár Debrecen is, akár az egész modern (posztmodern) világ, ahol „fény loccsan / porban úszik el a horizont / törmelékek között tócsákban a vér” (a. g. úr X-ben).

Olvasom a munkáidat, Géza, s az 57. oldaltól kezdve még inkább erőteljesebben szólítanak meg a szövegek, hiszen bennük egy esendő, a lét értelmét konokul kereső (és nem találó: ezért tragikus, és ezért verset író), „kétségbeesve

költő és az apa, az európai és a magyar, a szüleit sirató fiú, a mesterei előtt tisztelgő tanítvány. A „végesség édes ízei gyülekeznek számban / míg az üres hintáról égbe röppen / féltett ifjúságom” (tenyérnyi szép nyugalom) vallomásosságát a „mit kacérkodsz férfi fekete csillagokkal reménytelen éjben” (hulló fekete éjszakák) önmegszólítása egészíti ki, hogy lépten-nyomon

Sok ez vagy kevés? — kérdeztem az írás elején. Úgy vélem, verseid képet adnak nemcsak a „homo debreceniensis” (s a homo xiensis) gondolkodásáról, közérzetéről, hanem portrét nyújtanak egy szétesőfélben lévő világról. Ennyit tehet a költő. És ez nem kevés. (Jelenkor, Pécs. Ára 450 Ft.)

Karádi Zsolt

A Bibliofil Kft. miskolci Kazinczy könyvesboltjának legkelendőbb könyvei Nemesné Szöghy Beatrix közlése alapján.

1. Csorba Csaba: Regélő várak (Magyar Könyvklub)

2. Hajdú Imre-Barczi Pál: Irodalmi barangolások Abaújtól Zemplénig (Hajdú-Vinpress Bt.)

3. Vamus Xavér: Isten megbocsájt (Aquincum)

4. Lőrincz L. László: Kéz a sziklán (Tóthágas)

5. Derrieusserg, M.: Malacpúder (Magvető)

6. Vian, Boris: Piros fű (Polgár)

7. Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (Moran)

8. Smith, Wilbur (Ragadozó madarak (Delej)

9. Wodehouse, P. G.: Fő a pléhpofa, Jeeves (Falukönyv) Durrell, Gerald: Kalandorok az őserdőben (Európa)

gj

Visuart, a szolgáltató galéria

Rfe ÍÉÉÉMlülwM.WÉ - -* w%ím< 'Mi I £ v & ÉfeáMl / üRaÉ